csigaházrom
határátlépésnél félem a vámot.
zsebeimbe préseltem gyűrött titkaim.
fülembe égett ahogy jó utat kívántál
hiábavaló motozástól háborogva.
csigául de végül eljutottam a partra.
mindig azt mondtad elviszel egyszer.
klímaváltozásba sajdul a fejem.
árnyékod lombja nem vetül ma rám.
gyerekkorodban mindig meleg sót tettem a füledre.
most az egyszer az óceánra hajlok
hadd halljam csigabigaszíved.
hideg hullámok rengetik a fájást
nyomaid partomról lemossák végleg.
ahogy a vámos rázza ki vénülő szatyraimat.
áhítattal
rácsos papíron át pillogok
kacskaringós gyermekrajz lettél kétdimenziós
amit stilizált akthoz mérek.
modellt így állsz nekem
törvényfaragó racionalistának.
fokozatosan feledkezem meg rólad
amióta az állványra tettél.
fehér hallás voltam fehér beszéd
mielőtt magamra hagytál.
mérlegelem szeretsz-e igen nem
és egyesével tépkedem szirmaim.
a nyelvpadlásról kiselejtezem
a fölöslegessé vált hangokat.
a maradékot képletekké rágom
lyukakat harapok a papírba
javítókulcsot hogy tudjam ha
sáskák élén kettészakadt tengeren jössz
mit jelent szavad áldást vagy átkot
feketét fehéret igen nem.
fel-alá járom utánad a várost
de már nevet sem tudnék neked adni.
a rajzoló gyerekben művészt laudálok
s a művészben rácsok fedik a gyermeket.