Ráolvasások: Idézetek és vélekedések arról, hogy Sárospataknak négy lelke van. Egy helyi politikai, igazgatási. Egy helyi szellemi, intézményi. Egy országos (nemzetközi) álom- és ködvilág. És egy helyi lakossági, munkahelyi. Ezek szerves kapcsolata kívánatos.
Eu-tópiák: A fenti kívánalom érdekében szisztematikusan át kell tekinteni a város és vonzáskörzete (továbbá a város és a ködvilág) erőforrásait, hogy mi van és ebből mi lehet. Szükséges a megvalósítható utópiák vázolása, hogy az “értelmes hit, cselekvő erkölcs” talaján fejlesztési programok és tettek szülessenek. E két dimenzióról lesz szó e tanulmányban.
Ráolvasások
“Az igazi város szinte láthatatlan volt, befelé épült, az utcasorok földszintes homlokzata mögött terült el. Ha benézett a vándor a bolthajtásos kapuk egyikén, négy-öt házat látott az udvaron, amelyet teleépítettek az unokák és ükunokák; ha egyik fiú megnősült, ragasztottak neki egy új szárnyat a meglévő épületekhez. A város rejtőzött a házak udvarain. Az emberek féltékeny, sanda óvatossággal befele éltek… “ Márai Sándor írta ezt a XX. század eleji Kassáról. Ez a jellemzés Sárospatakra, (és valószínűleg majd minden felvidéki kisvárosra) is találó. Noha negatív árnyalású megállapítások, éppen a bezártság és befelé élés védte ezeket a városokat az ország közepén is dúló ellenségektől. És ez a bezártság hordta ki és tartotta meg a polgárosodás szellemiségét, ebből lehetett nyitni az ország és a világ felé. Ám ez a bezártság vissza-visszatérően megrekedés is, amiből a kívülről jövő felrántó akarat és a helyi erők összefogása adta olykor (és adhatja ma is) az újabb fejlődést beindító lendületet.
1928-as, első pataki útjára Klebelsberg Kuno így emlékezett: “…elhívtak Sárospatakra, nézzem meg a kis Bodrog-menti iskolavárost, és közvetlen szemlélet alapján adjak szakvéleményt. A ragyogó múlttal szemben stagnálást találtam. Addig, míg a Perényiek, a Rákócziak, a nagy Lorántffy Zsuzsánna bírták a várat és az uradalmat, megvolt a kollégiumnak a természetes hátvédje. De utóbb minden megváltozott. Az anyagi eszközök megcsappantak és a Tiszáninneni Egyházkerület még abba is kénytelen volt beletörődni, hogy mikor az államosítás volt a divat, az állam vette át még a sárospataki református tanítóképzőt is. Minden zsugorodóban volt …” Amint azt Maller Sándor dokumentumokat felsorakoztató, elemző művében bemutatja, a fejlődési lendületet adó, Patakot a XX. században ismét nemzetközi hírűvé és rangúvá emelő Angol Internátus ötlete és akarata kívülről jött, amit eleinte a helyiek nem szívesen fogadtak.
Az 1980-as évek közepén, Sárospatak fejlesztési lehetőségein dolgozva, Hörcsik Richárddal áttekintettük a város történelmét, az üzenő múlt hasznosítandó tapasztalatait keresve. Számunkra is világossá vált: Sárospatak történelmileg “kétpólusú” város. A Vár reprezentálta a politikai hatalmát, és tette híressé a várost a politikai történetben. Híressé tette, s nemcsak a Rákócziak “oroszlánbarlangja” óta, hanem a kezdetektől. A Kollégium jelentette a művelődés pólusát, és emelte nevét Európa-szerte elismertté az oktatás, művelődés történetében. Újszászy Kálmán megfogalmazása szerint: “Ami a németeknek Weimar, Heidelberg, Göttinga, a franciáknak Grenoble, az angoloknak Cambridge, az nekünk, magyaroknak, hasonlíthatalnaul szerényebb arányokban, de hasonlíthatalanul több megpróbáltatás tűzből kikerülve, Patak: a magyar művelődés fellegvára, a ‘Bodrogparti Athén’.” Maga a város – mint közigazgatási egység – szerényen szolgált és megélt a két pólus között. A város egészének jelentősége, politikai és kulturális szerepe évszázadokig nagyobb volt – a vár urainak politikai hatalma és a kollégium szellemi kisugárzása miatt -, mint a település közigazgatási rangja, vagy lakosainak lélekszáma alapján valamiféle lineáris becsléssel várható lett volna. A helység történetét vizsgálva sajátosan adódik a tanulság: ha a két pólus erősítette egymást – akár a középkorban, akár a XVII. században-, a város akkor élte fénykorát.
A XVII. századi fénykort I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsánna csodálatos szerelmi házasságától (1616) számíthatjuk, amelyből gyermekek és programok születtek. Nemcsak támogatták a Kollégiumot (Comeniust is Patakra híva), hanem politikájuk szerves részévé tették a gazdaság és kultúra összekapcsolását.
Mi volt történelmileg a Kollégium? Czegle Imre megfogalmazásában: “A pataki iskolát az idők folyamán mondották ‘alma mater’-nek, scholának, akadémiának, kollégiumnak. A kollégium elnevezés, mely századokon keresztül él, korábban olyan egységes vezetés és irányítás alatti iskolarendszert jelentett, melyhez többféle iskola tartozott. A kollégiumon belül él a gimnázium, a tanítóképző, a teológia és az 1750-es évektől a jogakadémia is. E négy iskola alkotta a kollégiumot.
Ma úgy látom, hogy ez az intézményrendszer három ok miatt válhatott a gazdaság és kultúra fejlődést generáló, szinergikus (1+1 nagyobb, mint 2) tényezőjévé. Az egyik az, hogy történelmileg változó intenzitással, hullámzásokkal ugyan, ám a Kollégium tanári kara és diáksága hosszabb idő távlatában, mégiscsak következetesen ismerte fel és vállalta a technikai, szervezeti és szellemi új lehetőségeket. A technikaira jó példa a nyomda. Takács Bélát idézem: “ A XVII. századból egyetlen magyar nyomdának sem maradt fenn három különböző időből olyan részletes leltára, mint a sárospataki nyomdának. Minden tekintetben – nyomdatörténeti, könyvkötészeti, művelődéstörténeti szempontból egyaránt – igen becses források ezek a kéziratban Patakon ma is meglévő leltárak. Fennmaradásuk fényt vet elődeink gondosságára, a nyomda iránti féltő szeretetükre. Minden betűre, a sajtóhoz tartozó minden kicsi szerszámra vigyáztak, hiszen régóta hiányzó, nagy nehézségek árán létrehozott és nagyon fontos intézménye volt a tipográfia a főiskolának.“
A szervezeti felismeréseket például a tanítóképzés is bizonyítja. Míg a szellemiekre a filozófia, a természettudományok, az irodalom, a teológia szinte mindig korszerű ( tehát az európai fejlődés fő sodrába tartozó) oktatása és művelése mellett a pataki zenei fejlődés kínál remek példákat.
A szinergikus hatás másik magyarázója az, hogy századokon átívelve létezett, formálódott a pataki szellem. Kazinczy Ferenc egy 1809-ben keltezett levelében írta: “Szükség, hogy hitünk értelmes legyen, de az is szükség, hogy értelmünk vallásos legyen.” Ez az idézet kulcsot ad a szellemiség megértéséhez. Koncz Sándor a vallásos értelem, értelmes hit és cselekvő erkölcs hármasságában fogalmazta meg e szellemiség lényegét. “A reformációtól a 18-ik századig eltelt időt a Kollégium életében a hitre alapozó gyakorlatiasság korának fogom fel. ‘Az igaz ember hitből él’ reformátori elvre ráfundáltatott és azon fejlődött az iskola… A hitre épülő gyakorlatiasság szellemisége után köszöntött be az értelemre támaszkodó felvilágosultság… A barthi teológia behatolásával az 1930-1950 közötti években az egyháziasság a kollégiumi rendszer időszerűen új átalakulásában és messze sugárzó hatásában jelentkezett… A felvilágosodás az emberi értelem központba állításával felkeltette az érdeklődést a ténytudományok iránt. Ilyennek tartották a történelmet és a természettudományokat. A skolasztikus ortodoxiával a tények kutatásával lehetett leggyakorlatibb módon szakítani. Az ész alapján a tények feltárása sok helyen Európában és hazánkban nyílt szembefordulást hozott az egyházi tanítással. Patakon ez nem következett be…”
Az “értelmes hit, cselekvő erkölcs” gyakorlati orientációjú volt. Ez volt a “pataki szellem”, amelynek lényegéről Barcza József tanulmányában ezt olvashatjuk: “…az ember etikai és szellemi fejlődésének lehetősége felől való meggyőződés. Belőle fakad a kötelességérzet: időszerűen megtenni mindent érdekében, vállalni a feltételek megteremtésének kockázatát, akár áldozatát is. E meggyőződés elméleti alapjai korábban kiépültek a felvilágosodás idején a teológiába is beszüremlő racionalizmus által. Már akkor kibontakozásnak indult az a szellemi áramlat – az egyháztörténelem kultúrprotestantizmusnak nevezi -, amely szerint az egyház elsődleges feladatai közé tartozik a valláserkölcsi neveléssel párosult modern tudományművelés és -terjesztés. Együttes hatásukra fokozatos tisztul, folyamatosan emelkedettebb fokra lép az erkölcs és az értelem. A tökéletesedésnek pedig a közboldogság a következménye, mint tulajdonképpeni végcél….”
A szinergia harmadik magyarázója az, hogy a gazdaságot és kultúrát, intézményesen, szerkezetileg és szervezetileg is összekapcsolták. Éppen ennek feltárása, bebizonyítása miatt kiemelkedő Hörcsik Richárd disszertációja, amely bemutatja, hogy a város és vidéke, a nép és a kollégiuma között több irányú szerves kapcsolat volt. A nép fiai tanultak a Kollégiumban, akik szolgálatra a nép közé mentek vissza. A szuplikálás mellett a legáció és a mendikáció is a diákság és a nép személyes kapcsolatát erősítette: a diákok így megismerték a “vidék” gondjait, és gyakorolva közvetítették tudásukat; a nép pedig megismerhette, hogy kiket és miért fizet. A kapcsolatok szempontjából is jelentős az a gazdaságtörténeti tény, hogy a szabad pénzeszközöket, az alapítványi pénz-vagyonokat a Kollégium kamatra kihelyezte. A régióban 1866-ig az iskola volt az egyetlen pénz-hitelintézet, amelynek anyagi támogatása a táj gazdaságának egyik mozgatójává lett. Így számos gazdaságilag gyenge református egyházközséget tudott a Kollégium hitelezéssel támogatni. A város is érezte a skóla gazdasági erejét. A diákokat szállással, élelemmel, tüzelővel ellátóknak munkaalkalmat jelentett az iskola, éppúgy, mint a tanári házak építése, szőlőik művelése.
A szinergia kétségtelenül legjelentősebb, XVII. századi megnyilvánulása mellett az 1930-as és 1940-es évek kiemelkedőek. Az Angol Internátus, a számtalan publikáció, a kollégiumi és helyi lapok, a pezsgő társadalmi élet mellett ezt máig hatóan a tehetségmentési és népfőiskolai munka bizonyítja. Számomra a XVII. század első fele és ez a kiemelkedő két pataki évtized voltak a világítótornyok akkor, amikor az 1980-as években azt kutattuk, hogy az országos, a helyi kisvárosi fejlődés milyen alapokon és milyen eszközökkel lendíthető meg. Sárospatakon az volt a törekvésünk, hogy a Református Kollégium a térség szellemi és gazdasági szervező központjává váljon. Tehát nem csupán a Kollégium egyházi újraindítása volt acél, hanem a város és vidéke szerves fejlődésének generálása. Mert tudtuk, éreztük, megéltük, hogy “Kiált Patak vára” és láttuk, hogy a Márai által leírt bezártság akkor nem a polgári élet kihordása, hanem a megrekedés jellemzője volt. Annak ellenére, hogy naggyá lett pataki diákok (elsősorban Harsányi István, Béres Ferenc, Pécsi Sándor) szívós munkája és akciózása nyomán, rangot kapott a “faluvá züllesztett város”. Annak ellenére, hogy – ugyancsak volt pataki diákok, például Huszár István és mások – külső segítségével megindult és épületekben is (például a Művelődés Háza, Hild tér) megnyilvánult a fejlődés.
Mit érzékeltek az ott lakók és a hazajáró lelkek? Balázsi Károlyt idézem: “…A Bodrogparti Athén és a Magyar Cambridge neobarokk fellegjárásától a porfelleget sóhajtó falu vigasztalan képéig, a vár poros kerete konkrét ítélet alkotásáig terjed a szentenciák és címkézések skálája. Vajon ugyanarról a településről, az önazonosságát mélyen érző ám oly sokféleképpen értelmező és megfogalmazó városról van-e szó? Szerintem nem, s talán ez lehet a félreértések oka. Kimondom világosan: két Sárospatak van. Az egyik egy földhözragadt, nehézsorsú, észak-kelet magyarországi kisváros, a másik, egy félig felépített Templom. A Vöröstorony mesebeli kincse. A többnyire képzeletbeli, olykor valóságosan felhalmozott és rendre szétszóratott aranytallérokkal. Illyés pontos szavaival: a Haza a magasban…”
Volt keményebb folytatás is: “…Hogyan lehet egy nagyfényűnek álmodott város, múzsafiakat dajkáló bölcső és elvadult parlag egyidejűleg. A harcos protestantizmus bástyája és a mindenkori hódítók elé sóval, kenyérrel járuló szolgahad. Avagy tényleg a világítótorony árnyékában van a legnagyobb sötétség? Az örök város egy nagy talány. Megfejthetetlen, kibogozhatatlan rejtvény. Nincs az az elrugaszkodott fantaszta, vajákos léleklátó, idetévedt futóbolond, aki ne mondott volna valami érvényeset a pataki szellemről. Mert volt és van itt minden, mint a búcsúban. Cseréppel borított tetők fölé ágaskodó panelházak, ókollégium és szerves építészet, ukrán piac és évente felszántott utak…”
Nem sorolom a ráolvasásokat. Szerintem nem kettő, hanem négy Sárospatak van. Egy helyi szellemi; amely ma a Református Kollégium, az immár a Miskolci Egyetem részeként működő Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar, a Művelődés Háza, az egyházak, a Vár és a többi kulturális intézmények, az Árpád Vezér Gimnázium és az általános iskolák, az egészségügyi ellátás és a civil szervezetek intézményrendszerében él. Egy politikai, igazgatási; amely a pártok és az önkormányzat kereteiben létezik. Van aztán egy országos, sőt nemzetközi szellemi ködvilág; csillagok ragyognak át hol kedvesen áttetsző, hol sűrű, novemberi jellegű gomolygásán. Ebből hazajáró lelkek; vágyó – csodálkozó – mérgelődő turisták; ráolvasók és programot szerkesztők bukkannak rendre elő. És vannak a munkahelyek, a házak, tanyák, háztartások. A lassan újra polgárosodó lakosság. Elviselő, vágyó lelkek; szívósan dolgozó, megkapaszkodó, befelé építkező emberek. És hiányzik az ötödik dimenzió: a négy lelket összekapcsoló lendület, hogy a padló és a plafon együtt emelkedjen.
Eu-tópiák
“Morus Tamás óta hosszú vita folyik Utópiájának lehetséges kettős értelméről. Au-topiára (sehol se lehetséges helyre) vagy eu-topiára (kiválasztott, jó helyre) gondolt-e? Mi itt félreérthetetlenül és nyomatékosan az utóbbit választjuk: a jó helyet, a jó társadalom célját, a summum bonum-ot, a lehető legtöbb ember lehető legnagyobb boldogságát….” Fred L. Polak harminc éve írt, “A célok célja felé” című, hosszú tanulmányának e rövid passzusához Szelényi Iván bővebb értelmezést fűzött: “…elméletileg, etimológiailag az utópia két kifejezésből vezethető le – s e kétféle etimológiai értelmezés az utópia két különböző felfogásának felel meg. Az utópia szó vagy az eu-tópiából, vagy az au-tópiából származik. Az eu-tópia kívánatos helyet, az au-tópia viszont sehol sem létező helyet jelent. Az eu-tópia értelmében felfogott utópia nemhogy nem ellentéte a tervezésnek, hanem éppenséggel rokon azzal, hiszen a tervezett jövő is egyfajta kívánatosnak ítélt jövő. Míg a prognózis készítésekor a hangsúly a lehetségességen van, addig az utópia a kívánatosságot mérlegeli elsősorban, tehát valami módon a kívánatosság kritériumát ugyancsak használó tervezés számára éppúgy nélkülözhetetlen, mint a prognózis. Másrészt a kívánatos jövő felvázolása nyilván nem független a lehetséges jövőktől, hiszen a lehetségesség egyik összetevője éppenséggel a társadalmi akarat…”
Eu-tópiához induljunk ki a tényekből. “Nem lehet úgy lovagolni, hogy nem ültök a lóra.” Egy éles eszű hölgy fogalmazott így 1990-ben, a kívülről jövő tanácsadók, segíteni akarás és a helyi érdek-érvényesítés feszültségére utalva. Kétségtelen, hogy a helyi fejlesztés “sine qua non”-ja nemcsak a helyi erőforrások mozgósítása, de a helyi mozgósítók léte és akarata. Ám kell, hogy legyen (és van) módszer a négy lélek kapcsolatának szervezésére; a ködvilág csillagainak hasznosítására; a gazdaság és kultúra szinergikus szervezésére. Nem véletlen, hogy az ország számos településének fejlődését, a helyi programok kibontakozását megvalósíthatósági tanulmányok alapozták meg. Ezek bázisa, empírikus információs háttere az erőforrás térkép.
Az erőforrás térkép, rendszerezetten, csoportosítva, egymáshoz viszonyítva tartalmazza azt, amivel rendelkezünk – és bizonyos mértékig azt is, ami ebből lehet. Ez a módszer egészen különböző dolgok egymás mellé állítására, áttekintésére szolgál. Alkalmazása során lehetőségünk van az érdekelt emberek összekapcsolására, a térkép elkészítése közösségi munka is lehet.
Mit lehet (kell) felmérni, megmérni, leírni?
– Gazdaságföldrajzi adottságok: termőföld, ásványkincsek, utak, útkereszteződések, vizek, gyógyvizek, levegő minősége és mindennek a tényleges használata.
– A fentiekben rejlő lehetőségek. Pl. az útkereszteződésben építhető benzinkút és vendéglátóhely. A vízre és jó levegőre építhető idegenforgalom. A parlagföldekre telepíthető legeltető juhászat.
– A népesedési folyamatok: születések, halálozás, költözködés (miért vándoroltak el vagy jöttek ide), házassági szokások, a múlt, a jelen és a tendenciák.
– A népesség egészségi állapota, a jellemző betegségek.
– A népesség múltbeli tudása.
– A mai képzettség iskolázottság szerint. A foglalkoztatás szerinti megoszlás. A foglalkoztatás és munkanélküliség; a napi ingázás; az elvándorlás képzettségi háttere.
– A különleges tudású emberek.
– Az elszármazottak és visszajárók.
– A társadalmi rétegződés (a demográfia és a képzettség mellett) foglalkozások szerint.
– A népesség problémáit legjobban ismerők: tanárok, családsegítők, védőnők, orvosok, papok, népművelők.
– A népesség igényeit legjobban ismerők: boltosok, kocsmárosok, postások, szemetesek.
– Az anyagi termelő cégek és vállalkozók.
– A szolgáltató cégek és vállalkozók.
– A kommunikációs intézmények: iskola, művelődési ház, sajtó.
– A költségvetési intézmények.
– Az egyházak.
– A pártok.
– A körök, klubok, egyesületek.
– A nem formális szervezetek: szekták, hangadó csoportok.
– Ki mit tud? , Ki mit szeretne tudni? – címlisták.
– A csomópontok. (Állomás, posta, buszmegálló, benzinkút)
– A lakóépület állomány.
– A nem használt épületek.
– A település más helységhez viszonyított erősségei és gyengeségei.
– A település helyzete, súlya a régióban, az országban.
Míg az erőforrás térkép a “mi van és ebből mi lehet” kérdésre ad választ, a szabadon szárnyaló fantázia Sárospatakot, mint eu-tópiát, kiválasztott jó helyet láttatja.
Nem kevésbé fontos kategória a koordináció! Ez összehangolást jelent, ami nem feltétlenül követeli meg a teljes együttműködést. A tervezők és fejlesztők feladata, hogy megadják a programok és szervezetek koordinációjának kereteit. Erre egyrészt a romboló ellentmondások kiszűrése, másrészt pedig a belső piac megteremtése, a helyi erőkkel megoldható problémák kijelölése érdekében van szükség.
A koordináció lényege:
– Mindenki azzal foglalkozzék, amihez a legjobban ért és mondjon le arról, amit más jobban csinál. (Ez a komparatív előnyök kihasználásának elve.)
– A kereskedelem nem esemény, hanem folyamat. (Akik egyetlen eseményen, pl. búcsún, vagy őszi vásáron rossz minőségű árut próbálnak eladni, azok a település egésze kínálatának piacát is veszélyeztetik.)
– A településen belül először egymásnak adjanak megrendelést a cégek és vállalkozók, mert csak a belső piac bázisán lehet tartósan kifelé dolgozni.
– Elébe kell menni a “tavasznak”, a várható keresletnek, tehát a környezet várható fejlesztéseire, eseményeire célszerű ráhangolódni.
– Kapcsolni kell az árukat és szolgáltatásokat: az egyik piacot teremt a másik számára is.
– Összehangolással szükségleteket lehet teremteni. A marketingben ismert, hogy a használati értékkel bíró termékek és szolgáltatások esetében a kínálat egy bizonyos határig, szintig megtalálja a maga keresletét. A kérdés igazán a határ, a szint bemérése. Most tehát arról van szó, hogy ha valami iránt nincs szükséglet, meg kell teremteni az igény felkeltésével.
A tervezés során tehát az értékekből, a jövőképből kiindulva, a fejlődés hajtóerői, éppen ezek fogják a spontán, a beavatkozás nélküli tendenciákat megváltoztatni.
A helyzet tisztázására szolgáló módszere elsődleges célja, hogy adatokat, véleményeket gyűjtsünk a település állapotáról, lakosainak közérzetéről. Ezekből az információkból azonban csak akkor tudunk helyes következtetéseket levonni, ha sokoldalúan elemezzük a kapott adatokat. A adatsorokból ki lehet és ki kell következtetni a spontán változások irányát, trendjét és képet kell alkotni a változtatás lehetséges mértékéről is.
Játszadozzunk és éljünk a szóval. A “topikus” görög-latin (tehát európai) eredetű szó jelentése: helyi, helyre vonatkozó. Az eu-topikus a kívánatos helyi, a vágyott helyre vonatkozó, a megvalósítható jövő. A vázolt módszerrel lehet Sárospatak EU-topikus: jó hely(i), az Európai Unióban.