II. Rákóczi Ferenc a Habsburg elnyomás ellen 1703-ban indította meg nyolc évig tartó szabadságharcát, amelynek széles látókörű vezetője volt. Programjában jelentős helyet kapott a képzőművészet is. Megrendeléseivel egyrészt a fejedelmi udvar fényét kívánta emelni, másrészt nemzetközi propagandával elérni a szabadságharc kedvezőbb megítélését. Fejedelmi udvarában két művészt foglalkoztatott, a svéd származású Daniel Warou pénz- és éremvésnököt és 1707 augusztusától Mányoki Ádámot, mint udvari festőt.
Mányoki Ádám portréfestészete a fejedelmi reprezentációt szolgálta. Mányoki 1712-ben, Gdanskban festette meg a fejedelmi-modellről a legismertebb II. Rákóczi Ferenc portrét, ami teljesen összefonódott a fejedelem alakjával. Mányoki 1707-es első olajportréját követően, a fejedelem utasítására 1711-ben Berlinben, máig ismeretlen metszőműhelyben készítette el II. Rákóczi Ferenc metszetportréját. A metszetet Galavics Géza művészettörténész a „Franciscus II. S. R. Imp. Princeps Ragoczi” feliratú, jelzetlen mezzotinta lappal azonosítja.
A 18. századi Rákóczi ábrázolások főként metszetek után készültek. 1739-ben, az Histoire des Revolutions de Hongrie kétféle kiadásban megjelent címképe, Jakob Folkema (1692-1767) illusztrátor-rézmetsző II. Rákóczi Ferencet ábrázoló rézmetszete közismert volt és könnyen hozzáférhető. A metszet beállítása, a hajviselet megegyezik a Richter festette olajportréval. Az id. David Richter jelzetlen olajportréja, párdarabjával, Sarolta Amália hesseni hercegnő portréjával ellentétben nem modell után készült. A hercegnőről készített képmás, a festmény hátoldalon 1704-es évszámmal datált; a fejedelem portréja datálatlan, valószínűleg 1704-06 között keletkezett.
A 19. században, a nemzeti romantika időszakában a történeti festészetnek volt a legnagyobb presztízse, fénykorát élte a jelentős történelmi személyek ábrázolása. A historizáló, akadémikus festészetben a reprezentáció fokozott követelménye nagy méreteket, gazdag díszítettséget igényelt. A millennium évében megnőtt az állami megrendelések száma, a megbízások alapján számos alkotás készült. Ebben az évben festette László Fülöp is a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festményét, amely a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumban található.
A sárospataki Rákóczi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében több Rákóczi ábrázolás is található a 18-19. századból. A 18. századi olajportrék egyike fiatal nemes embert ábrázol. Öltözete – aranysujtásos mentéje, vállára vetett és mellén díszes csattal összefogott bélelt barna palástja – nemesi származását jelzi. Az ismeretlen festő közjogi méltóságára utaló attribútumok nélkül, előkelő testtartásban, kissé elrajzolva festi meg a mellképet. A kompozíció – a kissé oldalra fordított beállítás – és az ifjú arcvonásai a II. Rákóczi Ferenc ábrázolásokkal mutat hasonlóságot. Szintén a 18. századból származik az a két olajfestmény (ismeretlen festők alkotásai), amelyek a reprezentatív portréművészet sajátosságait hordozzák és a századra oly jellemző módon előképeikként metszetek szolgáltak. A vászonra festett, félalakos képen (38,5×28 cm) II. Rákóczi Ferenc piros fodros páncélban, nyakán fehér kendővel, vállán hermelinbéléses vörös palástban jelenik meg, jobbjában vasbuzogányt tart. Öltözéke egyszerre utal katonai érdemeire, hadvezéri és uralkodói rangjára. A képmás célja a fejedelem társadalmi helyzetének, jelentőségének bemutatása volt, hasonlóan a mellképi változathoz. Az ismeretlen magyar festő készítette portré a Mányoki 1711-ben, Berlinben készített Rákóczi-ábrázolás kompozícióját követi. A kép hátoldalán a festmény eredetére vonatkozó feljegyzés olvasható: „Ezen olajfestés a Jankovich képgyűjteményből való … ben (nincs feltüntetve) elárvereztetvén a zsidó piaczra került és itt meglátván jelen tulajdonos megvette. Krisanick János.” Jankovich Miklós a 19. századi műgyűjtők jeles képviselője volt, s a gyűjtéssel párhuzamosan a régiségtannak és a történelemnek európai szintű ismerője. Második gyűjteményét 1836 és 1844 között hozta létre. 1844-ben tönkrement, vagyonát zárolták, s tartozásai miatt második gyűjteménye – 1846-ban bekövetkezett halálát követően – nyilvános árverésre került. A művek jelentős része szétszóródott, amelyek között az említett Rákóczi ábrázolás is szerepelhetett. Az erre vonatkozó adatok beazonosítása a Jankovich-inventáriumban és árverési katalógusban még további kutatásokat igényel, addig teljes bizonyossággal nem állítható a feljegyzés hitelessége.
A másik 18. századi ábrázoláson mellvértben és vállra vetett kék színű hermelines bársonypalástban, – a mellen díszes lánccal összefogva – jelenítődik meg a hátrasimított hajviseletű Rákóczi. A kisméretű (18,2×14,7 cm) papírra festett olajportré kompozíciója Elias Widemann (1619-1652) metszeteinek sémáját követi. (Az előkép-metszet beazonosítója Cennerné Wilhelmb Gizella művészettörténész). A német rézmetsző 1652-ben, Bécsben kiadott arcképsorozatain a korabeli magyar uralkodó osztály jelentős tagjait örökítette meg. A metszetsorozat a 17. századi – Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának tulajdonában lévő – száz darabos kisméretű olajportréknak is előképe volt, melyekkel hasonlóságot mutat a pataki Rákóczi ábrázolás. A négyszögletes papírra festett mellképet lehatárolták ovális kerettel – körbe futó sárga színű írott szöveggel. Felirata „Franciscus Rákotz˙ Princeps Transilvaniae Anno 1684.” Az évszám nehezen olvasható, elmosódott és valószínűleg tévesen tüntették fel a képen. Így az ábrázolt személy beazonosításánál az évszám nem nyújt támpontot. Viszont az arcvonások, valamint a kissé oldalt forduló és szembenéző beállítás rokonságot mutat II. Rákóczi Ferenc portréival.
A gyűjtemény jelentősebb 19. századi arcképei Jakobey Károly (Kula, 1825 – Pest, 1891) és László Fülöp (Pest, 1869 – London, 1937) festők II. Rákóczi Ferenc olajképei. Jakobey Károly 1852-65 között szinte csak arcképeket festett, főként történeti személyek portréit, műkereskedők megrendelésére. Korának hírességeit örökítette meg, színészeket, a reformkor és szabadságharc nagyjait, egyházi embereket, prímásokat, kanonokokat, valamint az erdélyi fejedelmeket, a kuruc kor jelentős személyeit. Több mint négyszáz portrét készített – másolatainak száma is meghaladja a háromszáz darabot –, amelyek szétszóródtak az országban. Korának megkülönböztetett tiszteletben részesített történelmi alakjairól – I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna, Zrínyi Ilona, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és felesége – több példányban is készített olajportrékat. Portréinak jelentős része az 1860-as években készült, mint a Rákóczi Múzeumban található II. Rákóczi Ferenc és felesége, Sarolta Amália hesseni hercegnő mellkép-pár. Az olajportrékon a Jakobey által kedvelt és alkalmazott kompozíció – a szembenéző alak feje kissé oldalt fordítva – jelenik meg. A fejedelem páncélban, vállán vörös, hermelinnel bélelt palástban látható, felesége csipkés ruhában, vállán vörös palásttal, amely szintén hermelinnel bélelt. Az előnyben részesített rajzos, erősen kontúrozott festésmód hatására a képmások plaszticitása háttérbe szorul. Egységesen sötétbarna felületű a képpár háttere. Mindkét olajkép vörös betűkkel szignált és évszámmal ellátott; „Jakobey Károly Pest 1861”. A képkeret belső oldalán az egykori tulajdonos neve – Wayda István – és budapesti címe olvasható. A festő műveinek időrendi jegyzékében (180-184. számon) ugyanezzel a datálással szerepel II. Rákóczi Ferenc és feleségének mellképe, melyek kisméretűek (37×29 cm) ellentétben a pataki festménnyel (78×62,5 cm). A pataki képmások beállítása, öltözéke, hajviseletük megegyezik a svéd barokk festő David Richter (1662-1735) 18. század elején megfestett II. Rákóczi Ferenc és felesége portréival, amelyek Jankovich Miklós első gyűjteményének kvalitásos darabjai. A Jankovich-gyűjtemény az 1830-as években került a Nemzeti Múzeumba és az 1840-es években be is mutatták a közönségnek. A rokon ábrázolás az előképek megválasztásával magyarázható, ugyanis Jakobey portréihoz metszetmintákat használt és híres mesterek alkotásait.
A korabeli olajportrék legismertebb darabjai a Mányoki Ádám és a David Richter festette II. Rákóczi Ferenc ábrázolások mintául szolgáltak a 18-19. században dolgozó festőknek. Jakobey Károly, aki számos jelentős festő művét lemásolta – közreműködve ezzel a kor igényeinek megfelelő reprodukciók készítésében – képtári másoló délelőttjein találkozott Richter portré-változatával, ami mintaként szolgált számára. A Jakobey által másolt művészek listáján szerepel D. Richter neve is, több jelentős művész nevével együtt.
László Fülöp korának legkeresettebb, nagy tehetségű virtuóz arcképfestője volt. A Mintarajziskolában Lotz károly és Székely Bertalan tanítványa volt. Az 1871-ben megalapított intézmény elsősorban rajztanárokat képzett, aki művészképzésben is részt kívánt venni, kénytelen volt külföldre menni. Sokan nem is tértek vissza Magyarországra, mint Munkácsy Mihály, Paál László, Liezen-Mayer. A legkedveltebb hely München volt, ahová könnyen lehetett ösztöndíjat is szerezni. László Fülöpöt is a bajor fővárosban találjuk 1890-92 között, Liezen-Mayer osztályába került. Több európai országban járt, míg végül Angliában telepedett le, és 1914-ben megkapta az angol állampolgárságot. Már a pesti évek alatt kitűnt tehetségével, s a müncheni évek alatt kitartó szorgalommal fejlesztette tovább jellemző képességét. 1901-ben Szana Tibor a magyar arcképfestészet elsőrangú képviselőjeként említi. Paul Desjardens könnyed, lendületes előadásmódját emeli ki a Gazette des Beaux-arts-ban. Arcképein a közélet hírességeit, uralkodókat, hercegeket, arisztokratákat, magas rangú katonatiszteket, diplomatákat örökített meg, a korábbi századok beállítását követő reprezentatív portrétípusnak megfelelően.
A 19. század utolsó évtizedeiben a fényképezés kiszorította a portretista feladatkört és csak a reprezentatív portrétípus élt tovább. Akadémista stílusban dolgozó festők készítették el az ábrázolt személy egyéniségét is rögzítő, realista portrékat. Ide sorolandó a Rákóczi Múzeumban található László Fülöp II. Rákóczi Ferenc portréja (177×100 cm). A festő reprezentatív módon, hadvezéri és fejedelmi rangjára utalva páncélban, nyakában fehér sállal, vállán hermelin szegélyes vörös palástban – mellén díszes lánccal összefogva, alatta az aranygyapjas-rend jelvénnyel –, kesztyűs jobb kezében díszbuzogánnyal jeleníti meg a fejedelmet. Barna hullámos haja a válláig ér, szeme kék, bajusza finom vonallal kíséri ajkainak formáját. Derekát selyemöv díszíti, amiről kard lóg le, bal kesztyűs kezével palástját fogja. A háromnegyed alakos kép hátterének jobboldalán sötétbarna drapéria omlik le, ami félrehúzva a másik oldalon táji impressziót tár elénk. A drapéria a kép széle felé sötétedik. A sötét háttér és az arc kontrasztja kiemeli a tekintetet, és a jellemábrázolásra irányítja a figyelmet. A méltóságot sugárzó testtartás, az arc szép vonala, a ruházat és a háttér laza, könnyed ecsetvonásokkal megfestett. A kép jobb felső részén vörös nyomtatott betűkkel „RÁKÓCZI FERENCZ” felirat olvasható, a bal alsó sarokban található a festő szignója évszámmal – „László F. 1896”. A festmény beállítása, arcvonásai, a vállra omló hullámos haj Mányoki 1712-ben készült fejedelmi portréjával egyezik. Eltérés az öltözetben található – a páncél viselésében –, ami a reprezentatív portréfestészet egyik jellegzetes attribútumaként a katonai érdemeket hangsúlyozza.
László Fülöp Rákóczi ábrázolása gyűjteményünk egyik legszebb festménye, amely a reprezentatív portréfestészet minőségi darabjai közé tartozik.
Felhasznált irodalom
Búzási Enikő: II. Rákóczi Ferenc mint mecénás = Művészettörténeti Értesítő, 1988. 3-4. sz. 162-182.o.
Cennerné Wilhelmb Gizella: Adalékok az ifjú II. Rákóczi Ferenc és felsége ikonográfiájához = Művészettörténeti Értesítő, 1975. 1. sz. 62-66.o.
Cennerné Wilhelmb Gizella: Widemann-metszetek után készült olajportrék = Folia Archeologica 8, 1956. 169-182.o.
Garas Klára: Magyarországi festészet a 17. században, Budapest, 1953
Garas Klára: Magyarországi festészet a 18. században, Budapest, 1955
Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás. Művészettörténeti Füzetek 17. szerk: Belitska-Scholtz Hedvig, Budapest, 1985
Lázár Béla: Mányoki Ádám élete és művészete (1673-1757), Budapest, 1933
Lyka Károly: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850-1867, Budapest, 1942
Mravik László: A hajdankor újjáélesztője. Vadasi Jankovich Miklós (1772-1846) tudós, műgyűjtő és mecénás = Új Művészet, 2003. 4. sz. 4-11.o.
Pogány Ö. Gábor: Magyar festészet a 19. században, Budapest, 1970
Kampis Antal: II. Rákóczi Ferenc arcképeiről, in: Rákóczi Emlékkönyv halálának kétszázéves fordulójára I-II., szerk: Lukinich Imre, Budapest, 1935. 71-90.o.
Rákóczi-tanulmányok, szerk: Köpczi Béla -Hopp Lajos – R. Várkonyi Ágnes, Budapest, 1980
Szana Tamás: 100 év a magyar festészet történetéből 1800-1900, Budapest, 1901
Szekeres Margit, Nagyszandai: Jakobey Károly 1826-1891, Budapest, 1938