A társadalmi tőke rendeltetése a társadalmi integrációban elfogadott. A társadalmi integrációnak és a társadalmi kohéziónak elemei a társadalmi tőke egyes összetevői. A jól működő társadalomban az emberek integráltak. A dezintegráció eredményeként viszont az emberek közötti kapcsolatok alábbhagynak, a bizalom gyengül, az egyének elszigetelődnek, és a részvétel csökken. Az integrációs mechanizmusok közül az egyik magára a társadalmi tőkékre vonatkozó mechanizmus.[1]
Ugyanakkor fogalom szintjén csupán alig száz évre tekint vissza a társadalmi tőke. A meghatározás leginkább elfogadott klasszikusai is kicsit több mint negyven évre nyúlnak vissza. Fogalmi meghatározása a mai napig nehéz, mert minden szerző mást ért alatta, szinte minden megközelítés szerinti definiálás helyénvaló.[2]
A kilencvenes években a politikatudomány a társadalmi tőkére helyezte a hangsúlyt. Ez a megközelítés nemcsak az egyének közötti kapcsolatokat, hanem nagyobb közösségek és akár egész nemzetek jellemzőit is figyelembe vette. Arra összpontosított, hogy a társadalmi kapcsolatok, hálózatok és intézmények milyen módon befolyásolják a társadalmi folyamatokat. A társadalmi tőke lehetővé teszi az emberek közötti együttműködést, a bizalmat és az információáramlást, ami pozitív hatással lehet az egyén és a közösség jólétére, valamint a stabilitásra és fejlődésre.[3]
Közgazdaságtanilag értelmezve a jelentése nem más, mint a tőke jelenbeli fogyasztásának elhalasztása annak érdekében, hogy a jövőben a fogyasztás növekedjen. Jellemzően hosszabb időre befektetett pénzt, anyagi és szellemi javakat értünk alatta. A közgazdaságtan halhatatlan megfogalmazása szerint a tőke a meghatározó termelési tényezők együttese, ami a vállalkozás elindításához és fenntartásához elengedhetetlen.[4] A két leginkább közgazdasági tőkeforma a pénztőke és a fizikai tőke, amelyeknek értelmet és fogalmi keretet csak maga a társadalom adhat.[5] A tőke nem csupán anyagi részből áll. Értünk alatta szakmai és technikai tudást is, társadalmi tőke meghatározottságában pedig közjószágként, azaz közösségi tulajdonként jelenik meg.[6]
A közgazdasági meghatározás minimáljelentését elengedve Bourdieu bevezette a társadalmi, kulturális és szimbolikus tőkék fogalmát. Értelmezése szerint a társadalmi tőke értékét azok a befektetett cselekvések, erőkifejtések adják, amelyek megadják az egyén erejét a kialakított kapcsolatain át.[7] Megfogalmazása szerint eme tőke magánvagyon, amely felhasználható társadalmi státusz és hatalom megszerzésére és megtartására.[8]
Ugyanakkor Coleman magyarázata szerint a társadalmi tőke az emberek közötti állapotokban ölt testet. Kialakulásához pedig szükséges a cselekvés és az azt előmozdító, személyek közötti viszonyok változása. Kapcsolatrendszer, amely erőforrásként áll rendelkezésére a birtokosának. Megkülönböztetése szerint beszélhetünk három különböző altípusról. Ezek az információs csatornák, kötelezettségek/elvárások és szankciók/normák. A társadalmi tőke létesítésének, fenntartásának és átalakulásának feltételeit, a kapcsolatháló fenntarthatóságát a társadalmi szervezetek, a gondolatrendszerek és az adott társadalomra jellemző szerkezeti sajátosságok biztosítják. A társadalmi tőkét alkotó három altípus mellett kiterjesztette értelmezését a hatalmi viszonyok és a fenntartható – tudatosan kialakított szervezetek fogalomkörére. Ezen munkáiban már megjelenik a közjószágjelleg – olyan közgazdasági értelemben vett, közvetve vagy közvetlenül emberi szükséglet kielégítésére alkalmas javak, amelyeknek fogyasztásából nem zárható ki más fogyasztó – ismérv a társadalmi tőke magyarázatában, amely megengedte a tulajdonosához köthető zártsága mellett a közösségi felhasználás lehetőségét is bizonyos esetekben.[9]
A közösségi tulajdonlás – közjószágjelleg definiálása a társadalmi tőke vonatkozásában vezéralakként Putnam munkáiban teljesedik ki. Az ő felfogása szerint külön kell értelmezni a társadalmi tőkét a többi tőkétől, mert a fizikai tőke a tárgyak egyedi tulajdonságaira épül, az emberi tőke pedig az emberek csak rájuk jellemző tulajdonságaiként értelmezi. A társadalmi tőkének ezen túl a kollektivizmus a karakterisztikus ismérve, amely alatt érthetjük az egyének közötti kapcsolatokat, társadalmi-kollektív kapcsolathálókat, stabil civil szervezeteket, valamint a kölcsönösség, az összetartás és a bizalom ezekből eredeztethető normáit. Ezek sokkal tevékenyebben hatnak, ha a viszonzott társadalmi kötelékek sűrű kapcsolati rendszeréhez kötődnek. Putnam kulturális jelenségként határozza meg a társadalmi tőkét, amely magában hordozza a közintézményekbe vetett bizalmat és a közös cselekményre való hajlandóságot, készséget.[10]
Az együttműködés és mozgósítás oldaláról megközelítve – mindkét ismérv fontos a Honvédségre és így természetszerűleg a tartalékos architektúrára értelmezve –, a társadalmi tőke nem más, mint a kooperációt segítő, mobilizált társadalmi értékek és normák összessége, amelyekbe beletartozik a bizalom és a reciprocitás (etikai norma, amelynek alapja a kölcsönösség). Ennek értelmében társadalmi tőkéről csak akkor beszélhetünk, ha az adott társadalmi normákat előhívjuk és mozgósítjuk a kölcsönösen előnyös együttműködés kiaknázásának tudatos szándékából.[11]
Más megközelítésben a társadalmi, kulturális és emberi tőke összességét Lin „újkapitalista” tézisként foglalja össze, ahol a közgazdaságilag értelmezhető mechanizmusok tartják fent a tőke fogalmát. Ezek szerint eme tőkék olcsóbbá és megbízhatóbbá teszik az információt és annak áramlását. Csökkenti a tranzakciós költségeket a hatékony keresést biztosító információk megléte. A kapcsolati tőke értéke és szerepe felértékelődik, mert az átválthatósága egyszerűbbé válik. Önbizalmat ad birtokosának, fontosság érzését erősíti, amelyek fontos ismérvek a tőkéhez jutás folyamatában. A hírnév és megbecsültség útján növeli a tulajdonosa tekintélyét a számára értékes – mind a Honvédség hivatásos, szerződéses és tartalékos katonái szempontjából – csoportokban, ahol mintegy közjószágként értelmezhető javakat biztosít számára.[12]
A bizalom értelmezése
Társadalmi szinten a bizalom a társadalmi integráció legfontosabb alkotóeleme. A személyközi bizalom szintjén pedig az emberek közötti interakciók legfontosabb része. A gazdasági együttműködés minden nemzetgazdasági ágban fontos, így természetszerűleg a honvédelemben is, amelynek egyedi karakterisztikáját a társadalmi bizalom adja meg, mint az integráció legfontosabb alkotóeleme, amely értelmezhető a gazdasági- valamint a tartalékos rendszer elfogadásaként.[13] A társadalmi bizalmat általában két fő szempontból szokták elemezni: az emberek egymás közötti bizalma, azaz az általánosított bizalom, valamint az intézmények iránti bizalom. Számos kutatás rámutat, hogy Magyarország európai összemérésben alacsony szintű társadalmi bizalmat mutat, ezáltal jellemzője az alacsony szintű bizalmi index, amely érzékelhető az önkéntes szolgálatok megítélésében.[14]
A bizalomnak számos pozitív hatása van mind az egyének, mind a társadalmak szintjén. A bizalom ösztönzi az emberekben rejlő kreativitást és innovációt és segíti őket abban, hogy kibontakoztassák vállalkozói szellemüket. Segíti az interakciókat és csökkenti a gyanakvást, az eltúlzott elővigyázatosságot és a kontroll iránti igényt. Társadalmi szinten a bizalom segít abban, hogy az emberek mobilabbak legyenek a társadalomban. Ösztönzi a közösségi gondolkodást és a kollektív felelősségvállalást, amely véleményünk szerint alappillére a honvédelemnek. Támogatja a kapcsolatok hálózatának bővülését, és elősegíti az együttműködés különböző formáinak megvalósulását. A bizalom mérsékli a közönyt és a letargiát a közös célok és ügyek iránt. Segíti az alkotó vitákat és az érdekképviseletet, valamint hozzájárul a konszenzus kialakításához.[15]
Ezzel szemben a bizalmatlansággal terhelt viszonyokban a gyanakvás lesz a meghatározó attitűd és az emberek apologetikus mechanizmusokat dolgoznak ki, amelyek segítségével a további kockázatok elkerülésére és sebezhetőségük csökkentésére törekszenek. Ez azonban egyértelműen korlátozza a lehetőségeket, mind egyéni, mind társadalmi szinten gátolva az innovációt, csökkentve a kockázatvállalást, és végül az embereket bizonytalanná teszi cselekedeteik értelmét és sikerét illetően.
Csepeli és munkatársai kutatási eredménye, hogy Kelet-Európában kevésbé tulajdonítják belső okoknak a sikerességet és a gazdagságot, tehát kisebb arányban tekintik megérdemeltnek, mint a nyugati országokban.[16] Bizalom híján saját érdekek kerülnek előtérbe a közösségével szemben, amelynek eredménye a közösségi munka háttérbe szorítása és a saját érdekek dominanciája.[17] A közösségi felelősségérzet csökkenése, a civil kontroll nem megfelelő kvalitása növeli a korrupciót.[18] A bizalom és a normaszegések szintje kölcsönhatásban vannak egymással, a korrupcióval közösen a normaszegés visszahat a társadalmi bizalomra. A rendszer legitimitása összefüggésben van az intézményeibe vetett bizalommal, ami ezáltal alapot képez a politikai és gazdasági rendszer elfogadásához.[19] A bizalom az alapja a társadalmi integrációnak, a gazdasági együttműködéseknek, az emberek szubjektív jólétének. Valamint a társadalmi életminőség alappillére, amely a normakövetéssel és részvétellel kiegészülve a demokratikus társadalom működésének alapja.
Sztompka megállapította, hogy a bizalom társadalmi kiépüléséhez öt követelmény fogadható el.[20] Az első tényező a társadalom irányadó összetartó erőinek (jog, erkölcs és szokások) sajátossága. Ha ezek hatékonyan működnek, létrejön a társadalmi együttélés szerkezete, amely a becsületességre, tisztességre és a kölcsönösségre épül. A Magyar Honvédség minden eleme ezen erőkön alapszik, eszméit magának vallja. Ez a struktúra biztosítja a biztonság, tervezhetőség és kiszámíthatóság társadalmi érzetét. Ezen normatív erők hiányában a durkheimi értelemben anómiáról beszélhetünk.[21]
A második strukturális kikötés a társadalmi rend folytonosságot mutató stabilitása. Az állandóságot és folyamatosságot képviselő intézmények, szervezetek, konvenciók támogatást, biztonságot és komfortérzetet nyújtanak, ezáltal erősítve a bizalom kultúráját. E pontnak transzparens képviselője az önkéntes tartalékos katonák alkotta struktúra. A radikális változások – például forradalmak – általában a bizalom csökkenéséhez vezetnek.
A harmadik tényező a társadalomszervezet szerepének átláthatóságában rejlik. Ha elégséges mennyiségű és minőségű információk állnak rendelkezésre a különböző csoportok, intézmények működéséről, az emberek számára az ok-okozati viszonyok megismerhetővé válnak, ezzel növelve a bizalom kultúráját. Az átláthatatlanság, rejtőzködés és ellenőrizhetőség hiánya viszont csökkenti a társadalmi bizalmat. Az átláthatóságra figyelmet fordít a Honvédség, hogy a társadalomban betöltött szerepének ismeretével, értékeinek közvetítésével a bizalom visszaépítésének és fenntartásának alapja legyen. Az utóbbi években a tartalékos rendszer bemutatása, propagálása megjelent minden főbb médiumban, a közbeszéd része lett.
A bizalom kultúrájának negyedik összetevője a környezet ismerőssége. Az ismerős épületek, tér, hangok és illatok a kiszámíthatóság és biztonság érzését keltik, hozzájárulva a bizalom kultúrájának fokozódásához. Ezen kérdéskörben a Honvédség az 1848-as megalakulása óta a történelmi hagyományokra, jelképekre, szimbólumokra építkezik, ezt beépíti mindennapjainak értékeibe.
Az ötödik tényező az intézmények, az emberek felelősségére, illetve számonkérhetőségére, vagy ennek ellentétére az abszolutizmusra, számonkérhetetlenségre vonatkozik. Ez az intézményi bizalom alapvető tartópillére a társadalomban. Ha a kötelességek és a feladatok, az obszerváció és az ellenőrzés, a számonkérés keretrendszere jól működik, akkor nőhet a bizalom a közösség tagjai között. Ellenkező esetben a gyanakvás, a törvény- és normaszegés és az egyéni túlélési stratégiák kultúrája erősödik. A felelősség hierarchiájára épülő honvédelem és Honvédség kötelességteljesítési értéke a legismertebb a civil társadalom előtt, amelynek régi-új elemeként a tartalékos alakulatok is magukénak vallják.
Az értékek terén sajátos helyzetünk elsősorban a magas bizalomhiányban nyilvánul meg, ennek következtében pedig hiányzik a szolidaritás és a kooperáció. Emellett nem fogadjuk el a társadalmi egyenlőtlenségeket, felemás attitűdöt mutatunk a normaszegéssel, például a korrupcióval kapcsolatban és paternalista mentalitást tanúsítunk, amely túlzott elvárásokat támaszt az állammal, pedig el sem ismeri annak tevékenységét. Bár az értékek terén továbbra is az egyenlőséget kívánjuk elérni, de az elmúlt két évtized során a társadalmat és a gazdaságot sikertelenekre és sikeresekre szétválasztó dualista gondolkozás döntővé vált.[22]
Csepeli és kollégái a rendszerváltás első évtizedében a közösség változásait vizsgálva rámutattak, hogy a (gazdasági) sikeresség magyarázataiban a kelet-európaiság (és így a magyar) közgondolkodásban az első „eufória” után a ’90-es évek első részében meredeken csökkent a meritokratikus eszmék legitimitása. Ez az érdem és teljesítmény iránti gyanakvás makrotársadalmi szinten az irigységérzet erősödéséhez vezetett. Az azóta végzett kutatások is azt mutatják, hogy a magyar társadalom magatartásában jelentős változás nem történt. Ezen időszak a Honvédség életében krízisekkel teli évek voltak. A létszám, a felszereltség, a hadrafoghatóság és a harcérték drámaian csökkent. Ennek egyik ékes példája a kétezres években tapasztalt csupán maroknyi önkéntes katona ténye, amely kishíján az egész tartalékos rendszert csupán egy papíron létező, statisztikai elemmé változtatta.
Következtetések
A társadalmi bizalom erősítése és fenntartása az intézmények átláthatóságától és kommunikációs stratégiájától függ. Ahogy bemutattuk a tanulmány elején, számos társadalomelméleti kutatás alátámasztja, a bizalom akkor erősödik, ha a polgárok rendszeres és hiteles információkat kapnak a tartalékos katonák tevékenységéről, valamint, ha képesek közvetlenül kapcsolatba lépni a katonai intézményekkel, tartalékos alakulatokkal. A társadalom aktív részvétele a védelmi ügyekben, mint például a katonai és polgári együttműködésben való részvétel, elősegíti a két szféra közötti kapcsolat szorosabbá válását. A katonai intézmények transzparens működése és a polgári szféra aktív bevonása olyan társadalmi közeget hoz létre, amelyben a honvédség, mint legitimitással rendelkező intézmény válik elismertté.
A nemek közötti egyenlőség, a fiatalok bevonása és az inkluzív társadalmi integráció olyan új perspektívákat kínál, amelyek tovább erősíthetik a honvédség társadalmi beágyazottságát a tartalékos rendszer révén. A katonai és civil életben való aktív részvételük lehetőséget biztosít arra, hogy a hadsereg minden társadalmi réteget képviseljen, és hogy a tartalékos egységek tagjai különböző háttérrel és tapasztalatokkal rendelkező polgárokként tekintsenek magukra. A nők és fiatalok részvétele az egyik legfontosabb aspektusa annak, hogy a honvédség tartalékos zászlóaljai, ezredei az összes polgár számára elérhetővé váljon és hozzájáruljon a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi mobilitás előmozdításához.
A honvédség sikeres társadalmi integrációja tehát nem csupán a katonai feladatok ellátásában való hatékonyságot, hanem az állampolgárok aktív részvételét is jelenti. A katonai intézmények számára fontos, hogy a társadalmi elvárásokat és kihívásokat szem előtt tartva formálják meg jövőbeli terveiket és politikáikat. A honvédség tartalékos formájának szerepe a modern társadalomban olyan dinamikus és folyamatosan fejlődő folyamat, amelynek során a társadalom és a honvédség közötti együttműködés alapjait nemcsak a közvetlen védelmi kérdések, hanem a társadalmi és gazdasági stabilitás megteremtése is meghatározza.
Végül, a honvédség társadalmi integrációja és a bizalom erősítése olyan átfogó, hosszú távú folyamatot jelent, amely magában foglalja a katonai intézmények szociális felelősségvállalásának növelését, az oktatás és a közösségi programokban való aktív részvételt, valamint a politikai és társadalmi párbeszéd folytatását. Az ilyen típusú integrációs modell képes előmozdítani, hogy a honvédséget ne csak védelmi intézményként, hanem valódi közösségi szereplőként is elismerjék, amely a társadalom stabilitását és fejlődését egyaránt támogatja. A katonai és civil szféra közötti kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy a honvédség a jövőben is sikeresen ellássa feladatait, és megfeleljen a társadalom elvárásainak.[23]
Jegyzetek
[1] Dupcsik Csaba – Szabari Vera: Elméleti bevezető az Integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban című OTKA kutatáshoz. = Socio.hu Társadalomtudományi Szemle, 5. évf. 2015. 3. szám, 33–43. o.; Schiefer, David – van der Noll, Jolanda: The Essentials of Social Cohesion. A Literature Review. = Social Indicators Research, Vol. 132. 2017. No. 2. 579–603. o.; Hajdu Gábor – Megyesi Balázs: Társadalmi tőke, társadalmi struktúra és társadalmi integráció. In: Kovách Imre (szerk.): Társadalmi integráció. Az egyenlőtlenségek, az együttműködés, az újraelosztás és a hatalom szerkezete a magyar társadalomban. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet – Belvedere Meridionale Kiadó, Budapest. 2017. 155–181. o.
[2] Hanifan, Lyda Judson: Social Capital – Its Development and Use. In: Ostrom, E. – Ahn, T. K. (eds.): Foundation of Social Capital. Elgar Publishing, Cheltenham, 2003. 22–35. o. Lásd még: Loury, Glenn. C.: A Dynamic Theory of Racial Income Difference. In: Wallace, P. A. – LeMund, A. (eds.): Women, Minorities, and Employment Discrimination. Lexington Press, Lexington, 1977.; Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Aula Kiadó, Budapest. 1998.
[3] Kisfalusi Dorottya: Kapcsolati és hálózati tőke. Vázlat a társadalmi tőke kettős természetéről. = Szociológiai Szemle, 23. évf. 2013. 3. szám, 84–101. o.
[4] Samuelson, Paul A. – Nordhaus, William D.: Közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest. 2012. 40–55. o.
[5] Sik Endre: A kapcsolati tőke szociológiája. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2012.
[6] Firth, Raymond: Capital, Saving and Credit in Peasant Societies. A Viewpoint from Economic Antropology. In: Firth. R. – Yamey, B. S. (eds): Capital, Saving and Credits is Peasant Societies. George Allen & Unwin, London, 1964. 15–34. o.
[7] Bourdieu, Pierre: The Field of Cultural Production, or: The Economic World Reversed. = Poetics, Vol. 12. 1983. No. 4–5. 311–356. o.
[8] Bourdieu, Pierre: Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták, i. m.
[9] Coleman, James Samuel: Social Capital in the Creation of Human Capital. = American Journal of Sociology, Vol. 94. No. 1. Supplement. 1988. 95–120. o.; magyarul: Coleman, James Samuel: Társadalmi tőke az emberi tőke termelésében. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták, i. m. 11–44. o.
[10] Putnam, Robert D.: Making Democracy Work. Princeton University Press, Princeton, 1993; uő: Social Capital and Public Affairs. = The American Prospect, 1993. Spring, 1–8. o.; uő: Bowling Alone. America’s Declining Social Capital. = Journal of Democracy, Vol. 6. 1995. No. 1. 65–78. o.; uő: Bowling Alone. Simon and Schuster, New York, 2000.
[11] Heller Ágnes: Morálfilozófia. Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest, 1996; Fukuyama, Francis: Bizalom. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997.
[12] Lin, Nan: Building a Network Theory os Social Capital. In: Lin, N. – Cook, K. –Burt, R. S. (eds.): Social Capital. Theory and Research. Aldine de Gruyter, New York. 2001.
[13] Festinger, Leon: A theory of cognitive dissonance. Row, Peterson & Co, Evanston, 1957. A kérdéskörről lásd még: Csepeli György – Örkény Antal – Székelyi Mária – Barna Ildikó: Bizalom és gyanakvás. Szociálpszichológiai akadályok a piacgazdasághoz vezető úton Kelet-Európában. = Szociológiai Szemle, 14. évf. 2004. 1. szám, 3–35. o.
[14] Dupcsik Csaba – Tóth Olga: Feminizmus helyett familizmus. = Demográfia, 51. évf. 2008. 4. szám, 308–328. o.; Tóth István György: Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében. A gazdasági felemelkedés társadalmi-kulturális feltételei című kutatási zárójelentése. TÁRKI, Budapest, 2009; Giczi Johanna – Sik Endre: Bizalom, társadalmi tőke, intézményi kötés. In: Tóth István György (szerk.) Tárki Európai Társadalmi Jelentés. TÁRKI, Budapest, 2009. 65–84. o.
[15] Sztompka, Piotr: Trust. A Sociological Theory. Cambridge University Press, Cambridge, 1999.
[16] Csepeli György et al., i. m.
[17] Putnam, Robert D.: Making Democracy Work ,i. m.
[18] Nárai Márta: A civil szervezetek szerepe és jelentősége az egyének, közösségek, illetve a társadalom számára. = Educatio, 13. évf. 2004. 4. szám, 616–634. o.
[19] Hajdu Gábor: Bizalom, normakövetés és társadalmi részvétel Magyarországon a rendszerváltás után. In: Kovách Imre – Dupcsik Csaba – P. Tóth Tamás – Takács Judit (szerk.): Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon. Tanulmányok. Argumentum – MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, 2012. 45–62. o.
[20] Ezzel kapcsolatban vö. Sztompka, i.m.; Stadler András: A Magyar Honvédség feladatai és értéktartalma a COVID-19 járvány okozta különleges jogrendben. = Hadtudomány, XXXI. évf. 2021. E-szám, 29–45. o.
[21] Boda Mihály: Az erkölcs és a morál katonai jelentősége. = Hadtudományi Szemle, 10. évf. 2017. 4. szám, 88–98. o.
[22] Csepeli György: A kelet-európai kisállamok új nyomorúsága. = Mozgó Világ, 33. évf. 2007. 6. szám, 23–26. o.
[23] További felhasznált irodalom: Benkő Tibor: A sikeres haderőfejlesztés záloga (1. rész) = Honvédségi Szemle, 151. évf. 2023. 1. szám, 3–15. o.; (2. rész) = ua. 2023. 2. szám, 3–16. o.; (3. rész) = ua. 2023. 3. szám, 3–16. o.; Boda Mihály: Bátorság és távolság. = Hadtudomány, XXVI. évf. 2016. Különszám, 44–58. o.; uő: A hivatás és a katonai hivatás története és elemei. In: Hadtudomány, 2018. 3–4. szám, 135–155. o.; uő: A katonai erények. Hadtörténelmi példákkal szemléltetett katonai etikai elmélet. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2021; Gulyás György: A Befogadó Nemzeti Támogatás új kihívásai a NATO 2022 Stratégiai Koncepció tükrében. = Hadtudomány, XXXIV. évf. 2024. E-szám, 53–71. o.; Habrovszky Sándor: A tisztnek a katonai szellem ápolására való befolyásáról. = Ludovica Academia Közlönye, IV. évf. 1877. 2–3. szám, 144–150, 233–240. o.