1. Pusztay János hatalmas munkát végez az oroszországi kis finnugor népek megmentése, nyelvük fenntartása és fejlesztése érdekében. Ez irányú fáradhatatlan erőfeszítéseit számos könyv és tanulmány fémjelzi, ezek közül ehelyütt elsősorban a 2006-ban megjelent Nyelvével hal a nemzet. Az oroszországi finnugor népek jelene és jövője 11 pontban című könyvét emelem ki, amely átfogó képet ad az Oroszországban élő finnugorok szomorú helyzetéről, létszámuk nagymérvű csökkenéséről, anyanyelvük elsorvadásáról. Másik fontos munkája az Egy nyelvcsalád tündöklése és …? című, 2023-ban napvilágot látott műve, amely részben az előző kötet folytatása, de rengeteg új információt is tartalmaz. Szintén a kisebbségekkel, ezen belül a határontúli magyarság helyzetével foglalkozik az És a magyar nyelv? című kötete (2022). Hasonló tematikájú a Nyelv? Politika? Esszék a nyelvi kulturális sokszínűség érdekében (2016) című könyve. Egyik legújabb műve, az árulkodó című Nyelvben mért veszteség (2024) korábbi írásainak gyűjteménye, s ebben is hosszasan foglalkozik a szomorú sorsú kisebbségekkel. S feltétlenül meg kell említeni a Terminologia Scholaris nevet viselő nagy vállalkozását. Pusztay János pontosan tudja, hogy az oroszországi finnugor nyelvek túlélésének egyik záloga a nyelv presztízsének emelése. Ennek egyik fontos területe a szaknyelvek, főként az általános iskolai szakszókincsek kidolgozása és elterjesztése. Kezdeményezésére és koordinálásával öt finnugor nyelvből, tíz tantárgyból készültek szaknyelvi szójegyzékek.
Szólnom kell még az általa Szombathelyen indított könyvsorozatokról, melyek az oroszországi kisebbségekkel is foglalkoznak. Rendkívül fontos a rokon nyelvek kisszótára sorozata, ebben Pusztay szerzőként is közreműködött, az észt–magyar és a magyar–észt szótár társszerzősége mellett ő jegyzi a nyenyec–magyar szótárt (a nyenyec egy szibériai, távoli rokon nyelv, a szamojéd nyelvek egyike). De írt emellett észt nyelvtant, kiadta a dél-észt szetu nyelv eposzát és az ennek alapján készített szetu nyelvtant és szójegyzéket, sőt, maga írt szamojéd eposzt, s kis kötetben bemutatta a déli szamojédok egyetlen élő képviselőjét, a Szibériában élő szölkupokat.
2. A lív nyelv a balti finn nyelvek közé tartozik, legközelebbi rokona az észt, távolabbi a vepsze, vót, izsór, karjalai és a finn. A lív nyelv a kihalás szélén áll, ma már csak egy tucatnyian beszélhetik. A lívek Lettországban éltek, élnek. A 20. században már csak a Rigai-öböl néhány partmenti falujában beszélték a lívet. Valaha azonban lényegesen nagyobb területen élő, jelentős nép volt. A 10–12. században élénk kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki a vikingekkel, majd a Kijevi Russzal, később a németekkel. A német lovagrend, a Kardtestvérek rendje 1201-ben megalapította Rigát, pár éve múlva behódoltatták a líveket, majd a 13. században megkezdődött a lettek bevándorlása is az eredeti lív lakóterületekre. A lívek nevét viselte a Livóniai Lovagrend állama. A 16. század első felében több ország szerette volna megszerezni magának ezt a területet. Az 1558 és 1583 között zajlott livóniai háborúban Báthory István legyőzte Rettegett Iván cárt, így a lengyel–litván hadaké lett ez a terület. 1629-ben Svédország foglalta el a történelmi Livóniát, majd a 18. század eleji nagy északi háborúban az oroszok kezére került. 1835-ös adatok szerint kétezer, 1860-ban háromezer lívet regisztráltak.
Az első világháborúban, mielőtt a németek megszállták volna a Baltikumot, nagyon sok lívet (is) evakuáltak. A két világégés között független Lettországban megindult a lív nemzeti ébredés. Az 1920-as években elkezdődött a lív nyelv oktatása, létrejött a Lívek Társasága, de önálló közigazgatási egységet nem sikerült létrehozniuk. 1935-ben Lettországban még mintegy ezer lív élt.
A második világháború után Lettország a Szovjetunió egyik tagköztársasága lett. A líveknek még annyi jog sem jutott, mint a többi kisebb finnugor népnek. A deportálások, iskolabezárások, könyvmegsemmisítések, kitelepítések eredményeképp létszámuk rohamosan csökkent. Sokáig a Rigai-öböl partvidékén éltek, a halászatra épülő életmódjuk megkülönböztette őket a lettektől, így a nyelvmegmaradásnak több esélye volt. A szovjetek azonban a halászatot betiltották, csónakjaikat szimbolikusan kettéfűrészelték, így az eredeti életmód megszűnt, s a városokba költöző lívek hamar eloroszosodtak.
Lettország függetlenné válása után a nyelv feltámasztására irányuló törekvések felerősödtek. Már 1986-ban megalapították a Lív Szövetséget. 1994-ben Rigában megnyitották a lív kultúrcentrumot, amelynek fő feladata a kultúra megtartása (lenne). A lív nyelvet Riga és más városok néhány iskolájában tanítják. 2018 szeptemberében Rigában a Lett Egyetemen létrehozták a lív nyelv és kultúra intézetét, a nyelv revitalizációja érdekében.
1990-ben harmincöt fő vallotta magát lívnek, 1999-ben már csak nyolc anyanyelvi beszélőt regisztráltak, s még mintegy negyven olyat, aki valamennyire tudott lívül. Az azóta eltelt időben az idős korosztály is elment, az utolsó lettországi anyanyelvi lív beszélő 2009-ben, az utolsó külföldön (Kanadában) élő 2013-ban halt meg, 103 éves korában.
Manapság egy tucatra tehető azok száma, akik a nagyszüleiktől tanultak lívül, ugyanennyi lehet a nyelvészeti stúdiumaik révén tanulók száma. Becslések szerint lív szövegeket ötven-hatvanan képesek (még) olvasni.
3. A Rigai-öböl mentén fekvő Kurlandban valaha két, egymástól csak kissé különböző nyelvjárást beszéltek: a keleti és a nyugati lívet. Akikről eddig szóltam, ők a nyugati lív dialektust beszélték. Az öböl keleti partján az utolsó beszélők a szalaci lívek voltak (a szakirodalomban szálisz-líveknek is hívják őket), ők mintegy kétszáz éve már nem léteznek. A finn Anders Sjögren 1846 és 1852 között járt a Salaca folyó torkolatvidékén, szótárát és nyelvtanát a göttingeni egyetem professzora, Eberhard Winkler és az észtországi tartui egyetem tanára, Karl Pajusalu adta ki 2009-ben (Salis-Livisches Wörterbuch) és 2018-ban (Salis-Livisch II. Grammatik und Wörterverzeichnis). A szalaci lívekről magyarul komolyabb összefoglalás nem jelent meg, Pusztay János az első, aki részletesen bemutatja ezt a dialektust.
4. Ķempi Kārl egy írói álnév, e mögött a neves észt nyelvész, Karl Pajusalu rejtőzik. Pajusalu igen szép tudományos karriert futott be ez idáig (most 63 éves). 1996-ban doktorált a tartui egyetemen, 2000-ben ugyanitt az észt nyelv történetének és dialektusainak professzorává nevezték ki. Az észtországi nyelvjárások szociolingvisztikai szempontú kutatásának úttörője, a dél-észt szetu nyelvváltozat egyik legjelesebb kutatója. Az Észt és a Lett Tudományos Akadémia tagja, a Lett Egyetem díszdoktora. Pajusalu emellett a lív nyelvészetben is maradandót alkotott. Fentebb említettem az Eberhard Winklerrel együtt készített lív szótárt és grammatikát, s számos tanulmányt megjelentetett a lív nyelvről.
De mi köze van egy észt tudósnak a lív versekhez? Hát egyrészt az, hogy Pajusalunak lív gyökerei is vannak, másrészt pedig kinek a feladata egy nyelvjárás megmentése, feltámasztása, ha nem egy dialektológiaprofesszornak. És az, hogy ennek a nyelvészprofesszornak költői vénája is van, a művészet és a tudomány nagy szerencséje. Pajusalu, azaz inkább Ķempi három verseskötetet kiadott, ezekből Pusztay János egy antológiára valót válogatott, s ezeket lefordította magyarra. Így született meg a Versben éledő című könyv, amiről a fordító ezt írja jelen kötet előszavában (14. oldal): „A feladat izgalmas volt, mert egy már kétszáz éve nem létező nyelvjárás elevenedik meg modern költészetben. Aztán a gondolkodási folyamatot továbbvíve, s figyelembe véve, hogy a – finn és az észt nyelvhez közel álló – lív nyelvről idehaza édeskeveset tudunk, határoztam el, hogy Karl Pajusalu versei alapján összeállítok egy szalaci lív nyelvtant, valamint egy költői szótárt”.
5. A lív nyelvről magyarul ez idáig kevés tanulmány(részlet) látott napvilágot, s az irodalom terén csak mostanában kezdenek megjelenni fordítások. 2009-ben jelent meg Pusztay János szerkesztésében és fordításában a lív dalok és közmondások kétnyelvű gyűjteménye Ahogy tudok, dalolgatok címmel. Pomozi Péter válogatásában és fordításában látott napvilágot 2019-ben A szív hullámai. Mai lív líra című kis antológia, amelyben három költő (összesen három van), Baiba Damberg, Valt Ernštreit és Kārl Ķempi verseit tartalmazza. Ugyancsak Pusztay nevéhez fűződik A borostyánkőpart népe: a lívek című, 2022-ben megjelent kötet, amelyben részletesen szól a lív történelemről, a lív nyelvről, a lív hiedelemvilágról, az ünnepekről, a lív művészetekről és a magyar–lív kapcsolatokról. Ezt követte 2024-ben a Báthory téka sorozatban az előbb említett Versben éledő, amely Karl Ķempi verseinek magyar fordítását tartalmazza. A sort – eleddig – jelen kötet zárja.
6. A 248 oldalas Szalaci lív nyelvtan és szójegyzék felépítése nem okoz meglepetést, a cím alapján sejthető, hogy két fő fejezetre oszlik, a nyelvtani vázlatra (23–112) és a szalaci lív–magyar szójegyzékre (113–245). A kötet elején, mintegy kedvcsinálóként Kempi Ürgtugi līb linkizt című verse és annak magyar fordítása (Ébresszétek fel a madarakat) olvasható. Ennek idemásolom az első versszakát: ürgtugi sie mā / aļļed linķizt / ürgtugi Līb mer / sinizt linķizt / ürgtugi sūr sulub rānd / vald vaga linķizt, magyarul: ébresszétek fel a föld / zöld madarait / ébresszétek fel a Lív tenger / kék madarait / ébresszétek fel a nagy olvadó part / fehér csendes madarait. Ez után következik a bevezetés, amelyben Pusztay János szól a lívek történelméről, s mai helyzetéről, a lív revitalizációról, és külön a szalaci lív nyelvjárásról.
A nyelvtani vázlat érdekes, izgalmas kísérlet: egy két évszázada kihalt, annak idején rendkívül csekély írásbeliséggel rendelkező nyelv grammatikájának leírása egy mai költő versei alapján. Ez a kísérlet sikerült, Kempi szövegei alapján Pusztay nagyon szépen fel tudja vázolni ennek a nyelvjárásnak a grammatikáját, rendszerbe tudja foglalni az ige- és névszóragozás szinte teljes paradigmáját (ahol nincsenek adatai, ott Winkler és Pajusalu grammatikájának megfelelő elemét emeli át). Pusztay közli a versekben előforduló összes nyelvtani alakot, például az inessivus (hol? kérdésre felelő belső helyhatározó) pontosan 100-szor fordul elő, az elativus (honnan?) 61-szer, de az illativus (hová?) csak hétszer. Az igeragozásban az egyes szám első személyű alak 31-szer, a 2. személyű 15-ször, a 3. személyű 85-szor fordul elő. Ennyi adatból már óvatos következtetéseket lehet levonni a tövek viselkedésére, a toldalékok variabilitására és a kapcsolódási szabályokra vonatkozóan. A nyelvészeknek érdekes lehet, hogy a szalaci nyelvjárásban csak korlátozottan jelenik meg a balti finn nyelvekre jellemző fokváltakozás, és nincs birtokos személyragozás, helyette – akárcsak az észtben, illetve a térség germán és szláv nyelveiben – birtokos névmás használatos.
Lív szótár eddig nagyon kevés született. A finn Lauri Kettunen 1938-ban készített egy terjedelmes szótárt nyelvészeti célokra (Livisches Wörterbuch mit grammatischer Einleitung), majd hosszú szünet után a lív revitalizáció élharcosa, a lettországi Valt Ernštreit szerkesztett egy lív–lett–észt szótárt, immáron a nagyközönség számára (Līvõkīel–leţkīel–līvõkīel sõnārōntõz. Lībiešu–latviešu–lībiešu vārdnīca, 1999). A szalaci nyelvjárás szótárát a korábban említett Winkler–Pajusalu kettős adta ki 2009-ben. Pusztay János szótára tehát az első lív–magyar szótár.
Ez az 1007 szócikket tartalmazó szójegyzék nagyon informatív. Pusztay János a címszó után megadja az összes szószerkezetet, amely Kempi verseiben előfordul, ezáltal az adott szó jelentéseiről, használati köréről is képet ad. Ugyancsak feltünteti, ha a szó előfordul Winklerék szótárában.
7. Azt hiszem, az elmondottakból világosan kirajzolódik, hogy Pusztay János szívén viseli a kis finnugor népek és nyelvek sorsát. Kötete tisztelgés egy valaha jelentős, mára a kihalás szélére sodródott nép előtt. Jó lenne, ha a revitalizációs törekvések eredményre vezetnének, és a lív nyelv nem tűnne el nyomtalanul. S talán nem lesz igaz a kitűnő finn nyelvész, E. N. Setälä 1889-es jóslata: „A lív nyelv tiszta képet nyújt arról, hogyan hal ki valamelyik nyelv természetes halállal, kényszerítő eszközök nélkül. Lassanként egymásután feledésbe merülnek az eredeti szavak, és helyükbe lépnek az idegen kölcsönszók. A mondatszerkezet az idegen minta szerint módosul, az idegen hatás kiterjed az alakokra és a hangokra is. Ha pedig ez az évek során rendszeresen folyik, már nem nagy ugrás kell a nyelvnek a tökéletes elfelejtésére, az életből a halálba”.
Ha Setälänek nem lesz igaza, akkor abban tevékeny részt vállal Pusztay János.
(Pusztay János: Szalaci lív nyelvtan és szójegyzék. Ķempi Kārl versei alapján. Collegium Fenno-Ugricum – Tokaj-Hegyalja Egyetem, Badacsony – Budapest – Sárospatak, 2025. 248. o. ISBN 978-615-5589-46-1 Báthory téka. Főszerkesztő: Pusztay János. Hungaro–Baltica 4. ISSN 3057-8345)