A sárospataki Preparandia 150. születésnapján visszatért alma materük városába 29 „rajz szakos prepás”, képzőművészeti termésük bemutatására. A különleges rendezvénynek 2007. szeptember 8-án A Művelődés Háza adott helyszínt. Ezzel elindult a Prepart tárlatok sora.
A prepart szóötvözetben a latin preparandus, azaz tanítóképzős növendék rövidítése húzódik meg, átfedésben a közismert jelentésű arttal. Beszédes logóvá formált változata nem szorul magyarázatra:
A jelentős évforduló előtt tisztelgett a Prepart ’07 címzésű kiállítás, amelyen a megelőző évtizedekben végzett olyan tanítók alkotásai kerültek kiállító terembe, akik valamilyen formában – rajz szakkollégium, vizuális nevelés szakkollégium, vizuális nevelés választott műveltségi terület (VMT) – a rajz tantárgy tanítására speciális képesítést szereztek a Comenius Tanítóképző Főiskolán. Az esemény hagyományalapozás reményében vett lendületet. A szándék az volt, hogy egykori „rajz szakosaink” ötévente visszatérjenek Sárospatakra baráti találkozás és közös tárlat erejéig; ápolva és erősítve az elinduló szokásfolyamot, amely fenntartja a kötődést, serkenti az alkotómunkát, az utódok felé pedig gyümölcsöző példatétel. Nos, túl a negyedik Prepart tárlaton, nyugtázhatjuk az eredményes fejleményt.
A jubileumon túl fokozta a főhajtást, hogy alig több mint harminc éve vált főiskolává az intézmény, és kezdődött el némely tantárgyból – köztük rajzból – az emelt szintű képzés.
A pataki tanítóképző változatos élete során jelentős mérföldkőhöz érkezett 1976-ban, amikor felsőfokú tanítóképző intézetből Comenius Tanítóképző Főiskolává válva folytatta tevékenységét. Ekkor vezették be az általános tantárgyakon túl a választható, de kötelező szakkollégiumokat. Rajzra vonatkoztatva ez emelt óraszámot és speciálisabb felkészítést jelentett. Célja az volt, hogy lehetőség szerint a rajzos tanító végezhesse az osztálytanító helyett a „szaktantárgy” oktatását az alsó tagozaton. Később, amikor 1995-ben új rendszerűvé és négy évfolyamossá változott a tanítóképzés, választott műveltségi terület lett a korábbi szakkollégium elnevezése; a mi esetünkben vizuális nevelés. A törekvés arra irányult, hogy a „szaktárgy” tanítására már a felső tagozat V. és VI. osztályában is alkalmasak legyenek a vizuális nevelés VMT-n képzett, leendő tanítók. A korabeli tantárgyi háló széleskörűsége és a területet gondozó Művészeti Nevelési Tanszék népes, sokoldalú tanári állománya biztosíték volt erre.
Az első rajz szakkollégiumon képzett csapat 1979-ben diplomázott a tanítóképzőben; 19-en nappali és ugyanennyien levelező tagozaton. 2014-ig bezárólag körülbelül 320 rajzos végzett. Kevés a rálátásunk arra, hogyan alakult a pályájuk, hányan maradtak katedra közelben. Arról viszont van tudomásunk, ha nem is számszerű, hogy többen képezték magukat tovább tanárképzők rajz szakán, illetve művészeti egyetemeken. Az sem ismeretlen, hogy kik nem hagyták porosodni palettájukat, és közülük kik mutatkoztak meg alkotásaikkal a Prepart tárlatokon. Ez utóbbi az összes rajzos 12%-a; név szerint az alábbi táblázatban tanulmányozható (dől betűvel azok, akik mind a négy alkalommal kiállítottak):
| A PREPART KIÁLLÍTÓI | ||||||
| Név | Diploma éve | A kiállítás éve | ||||
| 2007 | 2012 | 2017 | 2022 | |||
| 1 | Balla Angéla | 1996 | x | – | – | x |
| 2 | Balláné Veres Aranka | 1984 | x | x | x | x |
| 3 | Balla Aranka | 1995 | x | – | x | x |
| 4 | Balogh Ildikó | 1999 | x | x | x | x |
| 5 | Bányai Melinda | 1999 | x | – | – | x |
| 6 | Bemné Anna | 1980 | x | x | – | x |
| 7 | Bércesi-Dienes Erika | 1987 | x | x | x | x |
| 8 | Boda Tamás | 1999 | x | – | – | – |
| 9 | Csadó Viktória | 1999 | – | x | x | – |
| 10 | Csapkó Gabriella | 1986 | – | – | – | x |
| 11 | Csetneki József | 1988 | x | x | – | x |
| 12 | Dienes Csilla | 1996 | x | – | x | x |
| 13 | Domahidi Klára | 1992 | x | – | x | – |
| 14 | Fürjesiné Ferencsik Ibolya | 1999 | x | x | x | – |
| 15 | Gaál Zsolt Szabolcs | 1996 | – | x | – | x |
| 16 | Gombos Béla | 1982 | – | x | – | – |
| 17 | Jaskó Beatrix | 1996 | x | x | x | x |
| 18 | Kiss Andrásné Szegedi Etelka | 1981 | – | x | – | x |
| 19 | Kiss-Palencsár Ildikó | 1993 | x | x | x | x |
| 20 | Kőhalmi Ildikó | 1988 | x | x | – | – |
| 21 | Kovács Ágnes | 1993 | x | – | – | – |
| 22 | Leitnerné Csete Andrea | 1994 | – | x | – | – |
| 23 | Ludván Balázs | 1995 | x | – | x | – |
| 24 | Maros Éva | 1982 | x | x | – | – |
| 25 | Murányi Éva | 1984 | x | – | – | – |
| 26 | Nagyné Szentpéteri Angéla | 1995 | x | – | x | x |
| 27 | Nagy Noémi | 1999 | x | x | – | – |
| 28 | Négyesi József | 1986 | x | x | x | x |
| 29 | Palkó Ágnes | 1996 | x | x | x | x |
| 30 | Puzsér Sándor | 2000 | x | x | – | – |
| 31 | Szabóné Skarupa Krisztina | 1991 | – | – | x | x |
| 32 | Szegedi Szilvia | 1983 | x | – | – | – |
| 33 | Szerencsi Katalin | 1996 | x | – | – | – |
| 35 | Szurmin Gertrúd | 1996 | x | – | – | – |
| 35 | Taskó Szilvia | 1990 | – | x | – | – |
| 36 | Tornallyay Jánosné Kormos Éva | 1981 | x | x | x | – |
| 37 | Tóthné Lukács Adrienn | 1993 | x | x | x | x |
| 38 | Tóth Gabriella | [1] | – | – | x | x |
| Összesen: | 29 fő | 22 fő | 18 fő | 20 fő | ||
A kiállításoknak szokás szerint alkalmi dalárda adta meg az alaphangot: a Kelemen Judit által szervezett és vezényelt Prepartitúra Kórus, nem egyszer hangszeres kísérettel. A változó felállású együttes tagjai főként egykori diákok, de oktatók is voltak. Az érzelmeket hangoló, ékes pataki dalok éneklésébe az összegyűlt közönség is szívesen bekapcsolódott, közös énekléssel fokozva a kedélyállapotot.
A rideg formalitást kerülendő, a tárlatmegnyitó szertartások inkább az ünnepélyesség és a közvetlenség egyensúlyát, barátságos, bensőséges légkört igyekeztek elérni. Jellemzője volt, hogy egy-egy tanszéki rajztanár és hajdani „rajzos hallgató” vállalt szerepet gondolatai megosztására a múlt idők, illetve a jelen kiállítási élmény kapcsán.
Prepart ’07
Első alkalommal Kelemen Judit főiskolai docens, a Művészeti-Nevelési Tanszék vezetője tartott rövid köszöntőt, majd Baloghné Molnár Irén főiskolai docens, Sárospatak festője, valamint a kiállító öregdiákokat képviselő Csetneki József méltatta az eseményt, Fazekas Balogh István főiskolai docens, kurátor moderálása mellett.
Molnár Irén felidézett a legendás 68-as teremben közösen átélt néhány pillanatot. Megemlékezett a különös hangulatú helyről, ahol sok száz alkotás született meg, ahol mindenki átélhette a teremtés ilyen-olyan fázisait. A meghatódást az üres vásznon/papíron elképzelt lehetőségektől, az azon megjelenő első kézmozdulat nyomaitól, amit száz és ezer további követhet. Az uralkodást az anyagon, a megformáláson. A megkönnyebbülést, az örömöt, vagy az elkeseredést az eredmény láttán. Ezek a szakma velejárói… De bárhogyan is történt, ami ott született, azok a vonalak, foltok, színek stb. egyes-egyedül csak annak az egy embernek a jellemzői, csak róla szólnak, ha akarja, ha nem. Kizárólag az ő véleménye az általa átélt világról. Majd azzal folytatta, hogy akadnak művek, melyek további sorsa pusztán a mappa, de a jónak vélt alkotások falakra, kiállítóhelyekre vágynak, találkozni az érdeklődőkkel. Az alkotó csak így tudja magát, s képekbe fogalmazott gondolatait megmutatni. A nézők szeméből kiolvasható a vágyott siker.
Mind a kiállítók, mind pedig a kiállított műtárgyak számát illetően ekkor volt a legnépesebb jelenlét, ugyanis 29 főtől 100 munka került a paravánokra, tárlókba. A legrégebben, 1980-ban diplomázott alkotó Bemné Anna, aki korzikai élményeit dolgozta fel vegyes technikával, és egyike volt a szponzoroknak is. Minden segítség kapóra jött akkor, hiszen a bázisintézmény szűkmarkúan állt a sokak önzetlen munkájából épült rendezvényhez, ami méltatlanul szerényebb kivitelezésű lett volna, ha utolsó pillanatban az egyik vezető nem veti be rendelkezési összegét. Egyebek mellett ebből készülhetett el az ötven darab elegáns cd-katalógus. Megemlítendő gyakori szereplésével a Balla család, amelyből az anya, az 1984-ben diplomázott Balláné Veres Aranka négy érzékeny tájképével szerepelt, valamint lányai, Balla Aranka és Balla Angéla, akik virágcsendélet témájú, dekoratívan stilizált olajképekkel, illetve élénk színezésű temperafestményekkel mutatkoztak be. Kovács Ágnes és Kiss-Palencsár Ildikó rozsnyói és kassai származású tanítványok is visszatértek. A megszokottól kissé eltérő, elbeszélő jellegű alkotásaikkal igazolták, hogy nem hiába képezték magukat látáskultúrában, művészeti technikákban Patakon. A tetszetős kiállítás összességében eklektikus képet mutatott, hiszen minden egyes alkotó sajátos egyéniség, ami megnyilvánul műveik arculatán. A tematikai és a technikai sokszínűség is ezt erősítette. Az olajfestménytől az akvarellig, a mézeskalácstól az üvegfestményig, az textilbatiktól a keresztszemes hímzésig, az arcfestéstől a digitális fotóig, mindenféle ábrázolási eljárás felsorakozott.
A rendszeresen alkotókon túl a rendezvény lehetőséget nyújtott azoknak is, akik a kenyérkeresés mellett inkább csak önmaguk szórakoztatására rajzoltak, festettek, fotóztak, hogy gondolataikkal kinyíljanak a világ előtt. A kiállítók azzal, hogy alkotásaikat közreadva vállalkoztak a részvételre, jelentékeny szerepet játszottak nem csak a tárlat sikerében, hanem egy hagyomány teremtésében is.
A nagy nap kegyeleti eseménnyel indult. A megnyitót megelőzően az öregdiákok két kisebb csoportja látogatást tett a temetőkben, ahol a tanítóképző néhai rajztanáraira és azok munkásságára emlékezve koszorúkat, virágcsokrokat helyeztek el a sírhelyeken.
Október 18-án a kiállítás látványos keretek között zárult be, a Magyar Festészet Napjához csatlakozva. A galéria népes közönsége még egyszer élvezhette a tárlat nyújtotta vizuális élményt, majd tanúja lehetett az akciófestésnek, amit Molnár Irén, feLugossy László, Csetneki József, valamint Fazekas Balogh István művelt, nagyméretű vászonra. Az absztrakt akrilfestményt a város ajándékba kapta, és azt az akkori városházán kifüggesztette.
Örvendetesként említendő, hogy már az első alkalommal tizenegy kiállító élt alkotásának felajánlásával az akkori nevén Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Művészeti Nevelési Tanszék kebelében létrejövő Prepartóriumba, s ezzel alapját vetették egy műgyűjteménynek. A későbbiek során még nyolcan gyarapították az állományt, amely 2022 őszén negyvenhárom darabból áll. Akik képadományozással hozzájárultak a Prepartórium megalapozásához, fejlesztéséhez, a Prepart Kuratórium tagjává érdemesültek, ami döntési és szervezési joggal, illetve feladattal jár a Prepart kiállításaival, eseményeivel, a Prepartórium sorsával kapcsolatosan. Időközben a tanszéket 2010 őszén megszüntették és a főiskolai kar bizonytalan helyzetbe került, ezért a gyűjtemény gondozását e sorok írója vállalta magára a megnyugtató megoldásig.
Érdekes adalék, hogy már a jubileumi program tervezésekor felvetődött a képzős rajztanárok kiállítása is, párhuzamosan a Preparttal, de fogékonyság hiánya miatt erre csak tíz évvel később került sor. Illő, hogy nevük időrendben itt álljon: Szűcs István, Zombory Emőd, Éber Sándor, Diviaczky Rezső, Mánczos Zoltán, Deák Geyza, Székely Géza, Pécs Gyula, Ecsedy Lajos; és innentől azok, akik prepartosokat taníthattak: Nagy Dezső, Debreczeni Zoltán, id. Szentirmai László, ifj. Szentirmai László, Balogh Istvánné Molnár Irén, Fazekas Balogh István, Dobrik István, Sándor Zsuzsa, Tornallyay Jánosné Kormos Éva.
A Prepart ’07 eseménye feledhetetlen élményt nyújtva a benne szereplőknek, biztosítékot teremtett a reményteljes folytatásnak.
Prepart ’12
2012-ben öregdiák találkozóval karöltve megint lehetőség adódott hódolattal adózni az iskolaváros, az alma mater és a teremtő múzsa előtt; újra beleszippantani a pataki levegőbe, szerét ejteni az emlékezésnek, az érlelő beszélgetéseknek, a furmintos szomjoltásnak, és nem utolsósorban a vizuális gondolatok, érzések tálalásának.
A november 10-én nyílt tárlaton Dobrik István művészettörténész, 1987–1991 között tanszékvezető főiskolai docens és Tornallyay Jánosné Kormos Éva főiskolai adjunktus, egykori hallgató, gyakorlóiskolai szakvezető, valamint a művészeti tanszék oktatója elevenítette fel élményeit.
Dobrik tanár úr elöljáróban aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, ami a társadalomban és a pataki tanítóképzőben, annak sorsát illetően zajlik. A következő generációnak címezte a feladatot arra vonatkozóan, hogy rajtuk múlik, mi zajlik majd a kultúrában, az oktatásban az elkövetkezendő évtizedekben. Annak idején meghívást kapva, örömmel jött Patakra, és úgy érezte, hogy számára ez elrendeltetés. Mindig fontos volt számára ez a hely, nemcsak a kultúrát, hanem a nemzeti hagyományainkat illetően is. Méltatta a tárlatot, mert mint mondta, nagyon sok tehetséges és szép munka sorakozik a paravánokon. Ezt követően felolvasta a baltimore-i szerzetesek által 1692-ben írt Desiderata-t, amely szól a tanítókhoz, a tanítottakhoz, vezetőkhöz, vezetettekhez; szól arról, hogy mire kell és érdemes vigyázni az életben.
Kormos Éva visszaemlékezésében elmondta, hogy izgulva és szorongva kezdte el tanulmányait a rajz szakkollégiumon, de az első órán Nagy Dezső tanár úr megnyerő kedvességét és biztatását tapasztalva megnyugodott. Úgy érezte, hogy a 68-as rajzteremben valami más kezdődik, mint a megszokott világ. Tetszett neki, hogy teljesen másképp volt berendezve, mint általában az osztálytermek, bár elsőre káoszt érzékelt, ám rájött, hogy ott van a rend mindenütt, és mindenki megtalál mindig mindent. Kötetlen volt a hangulat, egymással csendesen meg lehetett beszélni az instrukciókat.
Megemlítette az apró, kopogó léptű Debreczeni Zoltán művészettörténet tanárt, aki piros pontok osztogatásával biztatta, próbálta bevonni a tanulásba a félénk hallgatókat.
Úgy gondolja, rajzosnak lenni nagyon jó dolog. Ő teljesen ösztönösen indult, és a képzőben kapta a megerősítést a tanáraitól, hogy jó úton halad. Ennek köszönhetően jutott tovább a tanárképző rajz szakjára, majd az Iparművészeti Egyetemre. A Prepartot is nagyon jó dolognak tartja, összefogásnak, olyan közösséghez tartozásnak, ahol ezen alkalmakkor érvényt kap a gyökerek ápolása.
E sorok szerzője, mint a tárlat kurátora elismeréssel szólt a kiállítókról, akik a hétköznapi élet mellett alkotómunkát is folytatnak, ily módon megélik a mű születésének nem mindig könnyed körülményeit is; az újat, mást, különöset teremteni élményét. Tenni, létrehozni, akár áldozatok árán is a haladás szükséges feltétele. Az erre való hajlandóság a pataki szellem ismérve – ahogy azt jeles eleink megfogalmazták, gyakorolták. Aki alkot, az méltó lehet a pataki jelzőre, alkalmas a hagyományok folytatására, a jövő építésére.
Az első „vizuális fecskék” szárnyra kelése óta évről évre bocsátotta ki rajzosait a képző. Közülük huszonketten több mint hetven – többféle technikai kivitelezésű – alkotással járultak ez alkalommal a közönség elé. A festmények akvarellel, guache-sal, akrillal, pasztellel, olajjal készültek. Szénrajz, tollrajz, digitális grafika és fotó is látható volt. Különlegességnek hatott Ferencsik Ibolya tűzzománca, Nagy Noémi sminkes fotói, valamint Gaál Szabolcs kovácsoltvas szablyáinak megjelenése. Ő fogalmazta meg szemlézés közben: „Nagyon jó látni, hogy mindenki gondolkodik valamin, foglalkoztatja valami és vászonra viszi.” Igen, a gondolat, ami a tartalomban és képi megformálásában érhető tetten. A képek mögött ott van az üzenet, a világlátás, a szemlélet.
A teljesen önkéntes kezdeményezésű rendezvény a még oly lelkes szervezők odaadó munkája mellett sem nélkülözhette az anyagiakat, ezért az igényes valóra váltás érdekében a Sárospataki Tanítóképzésért Alapítvány Kuratóriumához fordultunk támogatásért. Az adományozott összeg a propagandaanyagok – meghívók, CD-katalógus, nyomtatások – létrehozásának költségeit voltak hívatva enyhíteni. Az Alapítvány és mecenatúrája nagymértékben hozzájárult a művészeti esemény eredményességéhez.
A sikeres megvalósulást jelentősen befolyásolta a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Kar Hallgatói Önkormányzat pozitív hozzáállása is. Önzetlen társadalmi munkájával magasan kiemelkedő érdemeket szerzett Gável Balázs főiskolai hallgató, aki a Prepart ’12 digitális katalógusát színvonalasan kivitelezte, amelyből ötven példány készült. További fontos támogatók voltak: Sárospatak város, A Művelődés Háza, Konceptofon.com, Balogh Ildikó, Bemné Anna, Gaál Szabolcs, Gombos Béla, a Jaskó család, Kormos Éva, Kovács László, Palkó Ágnes, Révész Kornél.
A Patakra visszatérő alkotó prepások főhajtása néhai rajztanáraik hantjai mellett, műveik bemutatása az iskolaváros közönsége előtt, kulturált baráti szaktalálkozójuk, médiavonzású jelenlétük mind-mind a 155 éves alma mater tevékenységét, hírnevét öregbítette, ápolta és erősítette.
Prepart ’17
Az első két esetben a Miskolci Egyetem égisze alatt történtek az események. A harmadik Prepart kiállítás 2017. május 20-án már az egri Eszterházy Károly Egyetem fennhatósága alatt jött létre, A Művelődés Háza galériájában, Kelemen Judit, a Comenius Campus akkori főigazgatójának fővédnökségével, Lenkey-Tóth Péter és Sándor Zsuzsa főiskolai oktatók hathatós közreműködésével, Jaskó Beatrix kiállító, egykori diák szorgos animátori közreműködésével.
A megnyitó szöveget Kovács Ágnes, a kassai Rovás Akadémia igazgatója, egykori főiskolai hallgató, korábbi kiállító mondta. Megemlítette, hogy felvidéki és kárpátaljai társaival együtt azon elsők közé tartozhatott, akik a rendszerváltáskor a pataki tanítóképzőben megkezdhették tanulmányaikat. Fölemlítette a művészeti tanszéki tanárait, akikre szívesen emlékszik, majd sorra vette az egyes alkotókat. Íme, néhány gondolata, a teljesség igénye nélkül. Balogh Ildikó akril képein használt szürreális szimbólumrendszer furcsa világot tár elénk. Ha Domahidi Klára A füzesben című fotójára tekint, olyan, mintha a Bódva mellett állna, és máris otthon érzi magát. Jaskó Beatrix Vörös hajú lányok című melankolikus selyemképéből valami fáradt lemondás árad. Dienes Csilla türelemmel készített, aprólékos gyöngyékszerei lenyűgözőek; a szeretet, a szép tisztelete sugárzik belőlük. Csadó Viktória akvarellel színezett tusrajzán látszik a részletek kidolgozására való törekvés. Bércesi-Dienes Erika színházi, bábjátékosi, szcenigráfiai magas fokú szaktudásáról, precizitásáról vall munkája révén. Lukács Adrien számítógépes grafikái lehetnének akár szitanyomatok is, absztrakt színeivel, formáival. Tudása abszolút kortárssá teszi az alkotót. Végül Kis-Palencsár Ildikó könyvillusztrációnak beillő festményei különböző hangulatokat közvetítenek; saját élményeit, egy-egy kaland vetületét láthatjuk bennük.
A tárlatról kis színes katalógus készült. Ezúttal tizennyolcan állítottak ki, ötvenhárom alkotást. Közöttük megjelent Skarupa Krisztina ízléses kompozícióinál a 2000 éves jávai eredetű viaszbatik festési eljárás. Ismét lehetett gyönyörködni Ferencsik Ibolya műves tűzzománcaiban, vagy a mitológiák területén kalandozó Szentpétery Angéla különös kollázsképeiben. Az akvarellfestés szép példái Palkó Ágnes, Balláné Veres Aranka, Négyesi József és Kiss Andrásné munkái, Kormos Éva szinte expresszív tájábrázolásai. Balla Aranka botanikai pontosságú virágai megfigyelési képességét dicsérik. Ludván Balázs absztrakciói a kísérletezés bátor megnyilvánulását mutatják. A gondolatok szintjén is rendkívül színesre sikeredett a kiállítás, ami nagyszerű dolog, hiszen a természetben fellelhető formák által sugallt gondolatoktól kezdve egészen az absztrakt megoldásokig és az abban is rejlő szellemiségig mind jelen van.
Kiállítóink érdemesek a figyelemre, hiszen ők a comeniusi felfogás követői, akik „alkotva válnak alkotóvá”. Készek műveikkel a kimondhatatlant tolmácsolni, művészettel szépíteni az életet. Jobb kezekben nem is lehetnek kisiskolásaink. Méltánylandó a 2017-es öregdiák találkozó és a keretében létrejött kiállítás mottója: ne hagyjuk fakulni Patakot; színezzük, színezzük…!
Prepart ’22
A jogelőd intézmény hagyományait, értékeit fontosnak tartó Tokaj-Hegyalja Egyetem támogatásával született meg a negyedik prepás kiállítás 2022. szeptember 17-én A Művelődés Háza emeleti társalgójában. Az eddigi sikeres, hagyománnyá érett tárlatok megerősítették a folytatás szándékát, az ápolás igényét. Ezúttal Horváth Ágnes, az egyetem rektora mondott köszöntőt, amely után két kiállító öregdiák, Bércesi-Dienes Erika, az ELTE egyetemi oktatója és Balogh Ildikó művésztanár osztotta meg gondolatait e sorok írójának zárszavai előtt. A rendezvény szervezésében, kivitelezésében elévülhetetlen szerepe volt Sándor Zsuzsa egyetemi docensnek, a program szakmai felelősének és Jaskó Beatrix kiállító öregdiáknak.
A rektor először köszönetét fejezte ki a Prepart alapítójának, hogy az általa megálmodott és megszervezett kiállítás kezdetektől fogva táplálja az alkotókedvet, lehetőséget nyújt szakmai és baráti találkozásra, és egyben főhajtás is a 165 éves tanítóképezde előtt. Köszönte az egykori főiskolásoknak is, hogy vállalták a nyilvánosságot, hiszen többségük nem azért fest, rajzol, fotózik, hogy abból megéljen, hanem azért, hogy szakmájában hitelesebb, magánéletében teljesebb életet élhessen. A továbbiakban arról szólt, hogy a kiállítótérben magukat megmutató alkotók olyan tanítók, tanárok, közigazgatásban jártas szakemberek,vagy éppen HR-tanácsadók, akik keresik és meg is találják magukban az önkifejezés lehetőségét, hogy igazán boldogok lehessenek és ezt a boldogságot mások felé is sugározzák. A falakra tekintve szabad és boldog emberek alkotásai néznek vissza. Ez jó a tanítóképezdének, amely az életben helyüket megálló tanítványokat bocsátott útjára, és jó az utód Tokaj-Hegyalja Egyetemnek is, mert mindenkiben erősíti a hitet, hogy Sárospatakon nemcsak a messzi múltból lehet táplálkozni, nemcsak Lorántffy Zsuzsanna és Comenius örökségéből lehet erőt meríteni, hanem azokból az egykori diákokból is, akik ma köztünk élnek.
Ezután Bércesi-Dienes Erika vette át a szót, aki harminc éve tanít a budapesti tanítóképzőben, és ahhoz sok muníciót kapott a pataki főiskolától. Kifejezte féltő aggodalmát a féktelen virtuális világ, a metaverzum kapcsán. Véleményezte, hogy természetesen helye van mindenfajta új alkotó ágnak, de azért azt kívánja, hogy minden pedagógus további erőt és lendületet kapjon ahhoz, hogy a helyesen és mértékkel használt virtuális eszközökön kívül – gyerekek és felnőtt alkotók is – létrehozzanak olyan gazdag, változatos, sokszínű és sokféle technikájú képi világokat, mint amelyek a jelen kiállításon láthatók.
Balogh Ildikó méltatta képzős rajztanárait, akik megszerettették vele a képzőművészetet. Kiemelte Molnár Irén tanárnőt, aki egy várkerti festési gyakorlat során így biztatta őket: „Művésztanárok legyetek! Vállaljátok, hogy nem csak tanárok, hanem alkotó tanárok vagytok!” Nos, ő felvállalta, és reméli, hogy a többiek is így tesznek. Ezek után kiállító társairól és művészetükről szólt.
Zárszavában e sorok írója tisztelettel adózott az alkotóknak, valamint a közönségnek, akik alkotásaikkal, illetve jelenlétükkel éltetik a hagyománnyá vált Prepart tárlatot. A szorgos alkotóknak azért, mert bátorkodtak kitárulkozni, ami nem oly egyszerű; a művészi önkifejezés ugyanis nem a 2×2 racionalitása, hanem a teremtéssel egyenértékű érzelemdús folyamat, amely egészen más vitalitást kíván. Műveik most kiléptek teremtőjükből, és különféle üzeneteiket kínálják a közeledőknek. Ez így van rendjén, hiszen az elfojtott vagy a fiókban kikötött mondanivaló mit sem ér. A nagyérdemű érdeklődőknek meg azért, mert megtisztelték a tárlatot, az alkotókat; empátiát, biztatást sugározva, ami a művész és a műélvező egymásra találásának szép és kedvező helyzete. Reményének adott hangot, hogy mindenki megtalálja a neki szóló üzenetet a húsz alkotó közel hetven műtárgya között. Néhány statisztikai érdekesség után pohara emelésével invitálta a jelenlévőket mű- és borélvezetre, baráti társalgásra, és a kiállítást megnyitottnak nyilvánította.
Az alkotók egy-egy palack tokaj-hegyaljai borral gazdagodtak az egyetem ajándékaként, és a kiállítás tetszetős katalógusát is magukhoz vehették.
Összegzésül rögzíthetjük, hogy a Prepart hozománya túlmutat a helyi érdekességen. Jelentősége abban áll, hogy a képzőművészet révén, méltó módon öregbíti a sárospataki tanítóképzés, az iskolaváros, a helyi művelődés hírnevét és elősegíti az öregdiákok pataki kötődését, alkotó tevékenységük fenntartását, az összetartozás érzését.
A volt diákok, a jeles iskola és a történelmi város kölcsönös kohéziója a záloga annak a szellemi emelkedettségnek, amelyben együtt lélegezhet múlt, jelen és jövő.
[1] A rajz szakkollégium indulása (1976) előtt végzett.