Jákfalvi Magdolna: A Várkonyi 100 elé
2012-ben – úgy mondtuk, hogy – Várkonyi Zoltán száz éve született és harminchárom éve halt meg. Az elmúlt évszázad egyik legendás színházcsinálója volt. Színészként, színházrendezőként,
2012-ben – úgy mondtuk, hogy – Várkonyi Zoltán száz éve született és harminchárom éve halt meg. Az elmúlt évszázad egyik legendás színházcsinálója volt. Színészként, színházrendezőként,
(Az interjút készítette: Mesterházi Gábor) Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész a magyarországi Crescendo-mozgalom lelke. Művészeti vezetőként ő az egyik motorja az idén tizenkettedszer megrendezendő Crescendo Nyári
A sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény hivatalosan 1967-ben kezdte meg működését múzeumi, könyvtári, levéltári és adattári tevékenységi körrel. Az Egri Főegyházmegye intézménye, fenntartója a Főegyházmegyei
Mintegy mottóként előrebocsáthatunk egy olyan nem feledhető tézist, amire jelen tanulmányunk is emlékeztet a maga egészében: a pedagógia a 19. században még erőteljesen filozófiai tudomány.
A hagyomány szerint 1531-ben alapított Sárospataki Református Kollégium fennállásának közel ötszáz éve alatt államférfiak, tudósok, irodalmárok sorát adta a magyar kultúrának. A legkiválóbb személyiségek munkásságuk
Immár 46. alkalommal jövünk itt össze Kassán, hogy legféltettebb kincsünkről, az anyanyelvünkről folytassunk eszmecserét. Húsz, esetleg harminc, illetve negyven évvel ezelőtt az „összejöttünk” helyett inkább
Nagy Béla sárospataki református teológiai professzor 1916-ban, a Losoncon tartott teológiai értekezleten ismerte meg az erdélyi – közelebbről: mezőségi – lelkipásztort: Makkai Sándort. Kezdeményezésére a