A gyászunk hozott itt ma össze bennünket – a kedves Feri barátunk elvesztése miatt érzett gyász. Ferit közel ötven éve ismertem meg a „csütörtöki társaság” rendszeres összejöveteleinek egyikén. Mi voltunk a két műszaki az egyívású közgazdászok között, de inkább talán a csillagok sajátos együttállása kapcsolt össze bennünket már kezdettől fogva: egyazon napon születtünk, ’50. július 27-én.
Feri édesapja és édesanyja is elveszítette az egész családját a soá borzalmai során, és kettejük megmaradó együttes életereje kellett Feri világrajöveteléhez. Az édesapa korai halála után pedig Márta mama rendületlen kitartása ahhoz, hogy Feri Sárospatak után a Műszaki Egyetemen folytathassa a tanulmányait. Távközlési mérnökhallgatóként a legjobb műszaki hagyományokat szívta magába, és alkalmazta mindenütt, ahol erre lehetősége adódott. Előbb kilenc évig a Magyar Posta Távirdájában, ahol a távközlés modernizálásának elindításában vehetett részt. A digitális telex-központ beszerzésének és beüzemelésének feladata röpítette el először Japánba három hónapra, és alapozta meg a japán kultúra, nyelv és írás iránti rajongását egy életre.
A váltásra a Hungaroton irányába sok tényező hatott: vonzotta, hogy részt vehetett a zenekiadás műszaki fejlesztésében, de a legfontosabb számára biztosan a zene imádata volt. Gyakorolt és játszott is néha az otthoni pianínón, de a büszkesége a kazetta, lemez és cd, majd az opera-dvd gyűjteménye és az azokat megfelelő minőségben visszaadni képes otthoni hangrendszer volt.
Hét év Hungaroton után ’90-ben aztán a rendszerváltás vihara visszasodorta a szakmához, a Postától elváló Matávhoz, illetve Magyar Telekomhoz, ahol 17 éven át egy nemzetközi normák szerint működő nagyvállalat egyik felső vezetőjeként képes volt átlépni a saját mérnöki árnyékán, és lelkes, de ugyanakkor türelmes patriótaként segített létrehozni valami egészen új dolgot itt Magyarországon: a szabad ismeret- és véleményközlést az internet eszközével. Néhány vezetőtársával és elkötelezett munkatársával együtt felismerte, hogy nem szabad kihagyni a kivételes lehetőséget ennek a politikai szabadságot is kiterjesztő technológiai forradalomnak a meghonosítására. Feri hozzájárulása meghatározó volt a kezdeményezések sikeréhez. Címszavakban: vonalas internetszolgáltatás, kábeles internet-, tv- és telefonszolgáltatás, az Invitel, az Origó, az RTL Klub kereskedelmi televízió.
Mindig a tanulás, az elemzés és a megfontolva haladás embere volt. A cél kitűzése és a feladat megvalósítása lebegett a szeme előtt, nem a személyes hatalom növelése és megtartása. A Telekom-szelek fordulása során ezért is kellett előbb háttérbe, majd korai nyugdíjba vonulnia. Ez mindannyiunk közös vesztesége, és ezt csak részben ellensúlyozza az intenzív közösségi tevékenysége, például az Ökopolisz Alapítvány létrehozásában és működtetésében.
Sok mindenbe beleszeretett – a zenébe, Japánba, a fényképezésbe, a csokoládéba, az elektronikus, meg a Hi-Fi kütyükbe. Mindenekelőtt persze Évába, és a két gyermekükbe: Hannába és Eszterbe, majd unokájába Árminba. De volt mellettük még egy szenvedélye: a kerékpározás. Alig tudom megszámolni, hogy hány általa kezdeményezett túrán vettem részt vele magam is: az Őrségben, a Mátrában és a Bükkben, Mezőkövesdtől Debrecenig hármasban az akkor hatéves fiammal Andrással, végig a Duna mentén Ausztriában és idehaza, legutoljára pedig végig a Mosel mentén a Rajnáig… – fel se tudnám sorolni.
Egyik korai magányos túráján egy zempléni zsidó temető bejáratánál találkozott Bernharddal Berlinből, akivel aztán együtt folytatták az utat, és életre szóló barátságot kötöttek. De említhetném ausztriai közös barátunkat Siegfriedet is, akivel februárban – már betegen, de a közeli felépülésben reménykedve – tervezgetett egy közös tengerparti túrát idén nyárra Genova és Barcelona között.
Feri nemcsak a kerékpározást magát imádta, hanem az útvonal megtervezését, napi szintű részletes ütemezését, és aztán a tervezett szakasz teljesítését – néha még akkor is, ha törik és szakad. Nem kímélte magát, és persze néha a környezetében lévőket sem. És ha nem tartottunk vele, ment tovább a célig egyedül. Útközben pedig minden alkalmat megragadott a fényképezésre – és persze minden más kirándulás, családi esemény vagy bármi más jó apropó volt erre. A fényképtára kincsesbányává gyarapodott mostanára, és Feri tervezte is a rendezését, de erre már nem kerülhetett sor.
Ízig-vérig közösségi ember volt, nemcsak a munkájában és a kedvenc közösségi sportjában, a focizásban, hanem a tai chi gyakorlás terén is, amit egészségügyi okok miatt kezdett el pár éve. Most is itt van a szemem előtt, amint néhány évvel ezelőtt – lassú, jól begyakorolt és szabályosan kivitelezett mozdulatokkal – végigvonul tai chi-s társaival együtt a Szabadság hídon.
Kedves Fricikém, ezt a képet – és a múltbeli együttléteink, beszélgetéseink, közös koncertlátogatásaink során az agyamba vésődött számos további képet és hangot – hordom magamban tovább, és velük Rád emlékezem.
Rád emlékezünk. Nyugodj békében.
(Elhangzott 2022. augusztus 30-án az Óbudai zsidó temetőben, Hámori Ferenc (1950–2022) távközlési mérnök, kommunikációs szakember, cégvezető, volt pataki diák búcsúztatásán. Szakmai munkásságának eredményeiről olvasóink figyelmébe ajánljuk a vele készült interjút: https://www.mediatortenet.hu/2016/05/27/hamoriferenc/)