A zene élettana
Elizabeth Hellmuth Margulis inspirációja
A nyomtatott zene hallgat.
Önmagában nem szólal meg.
A kotta-betű megöl, a szellem megelevenít.
Meg kell szólaltatni a papírt.
A szem, a száj és a kéz harmonikus összhangja ez.
Az elme ráhangolódik egy másik nyelvre.
Közben tavakat lát, mezőket, kerteket.
Emberek arcát.
S a végtelen eget.
Egymásba szövődik hallás és látás.
A befogadás egy útvonal: áldás.
Úton vagyunk mindvégig,
örökkön-örökké –
a megértés felé.[1]
*
Az átélés bensőséges rejtély.
Akár a legszemérmetlenebb gondolatok.
Hiába rögzítik a befogadók reakcióit.
Az idegsejtek nem árulkodnak.
A részecskék függetlenek maradnak.
Nem vallják be a sejtek, mit éreznek.
Őrzik a bőrük alatt a beszédet.
A hang maga is hangszigetelt.
Burokban jut a szívig.
Lejegelt.
Majd a legbelső kamrában meztelenkedik.
Önmagának csomagolja ki
a kódot. Ettől boldog.
Senki más nem tudhat a rejtély
rácsos szerkezetéről.
*
A legkülönbözőbb zenei aláfestések
eltérő reakciókat indukálnak.
A melankolikus háttér lírai vágyat.
A klasszikus dallammal átitatott videó
tettre készséget feltételez.
Bartók legdrámaiabb darabjai
beszélgetésre sarkallják a nézőt.
Debussy és Ravel versírásra inspirál.
De a monotóniát közvetítő szignálok
sem teszik közömbössé a recepciót.
A delikvensek jegyzeteket készítenek
az elképzelt laboratóriumról.
Ahol egy újfajta csokoládét tesztelnek.
A zene megöntözi a lelket.
*
Nem létezik lehetetlen.
Ami képtelenségnek tűnhet,
meg kell tennünk.
Nem tűnteti fel bűnnek.
A háttér: a dallam s előtérben a terv.
Jó muzikális légkörben nőni fel.
Beethoven és Muszorgszkij szól:
erő van a hangszerekben.
Tele inspirációval a lelkem.
Ahol elestem eddig, most átugrom.
Magam sem hiszem, mennyire nem gond!
A hangok segítenek tudnom.
Az önmérséklet metszés, kivágás!
Fentről adatik intuíció.
Léptékváltás.
*
A hangverseny istentisztelet lesz.
Kijön a zenéből, ami megérinti a lelket.
A gimnazisták az alapján barátkoznak,
kinek milyen a zenei preferenciája.
Melyik a legkedvesebb együttesünk?
Az énekes, akire hasonlítani szeretnének.
S kezdenek éppolyan ruhákat hordani.
Fölöltözik a pózokat, magatartásmintákat,
amiket a sztároktól láttak.
A sport listák
csak a zenei értékrend után
számítanak be a kamaszoknál.
A felnőtteknél a pénz még mindig az első helyen áll.
Akár a költészet, a festészet vagy a komolyzene,
csak annyiban számít, ha gyakorlásukkal keresni lehet.
*
A dinamikai jellemzők Haydn esetében szelídek.
Olyan szavakat írnak le, hogy szabadság, erdő s lézersugár.
Chopin etűdjei érzékibbé színezik a tónust.
A férfiak a női csípők ringatózásáról,
a hölgyek a férfiak izmos lábszárairól zengnek ódát.
Schumann a virágokat és a csillagképeket
hozza elő a láthatatlanból.
Az egyenletes ütemezés kerteket szül.
A határozottabb intonáció utcákat, templomokat idéz.
A hallóközpont ilyenkor üzen a hormonoknak.
Termelődik a dopamin.
Aki koncerteket látogat rendszeresen,
szívritmusa helyreáll.
És ha kopaszodott korábban, kinő a haja.
Ha-ha.
*
A zongora egy eposz.
A hegedű albatrosz.
A gordonka gímszarvas.
Méltósága hatalmas.
A brácsa egy precíz ács.
Állványt szerkeszt a nagybőgő alá.
Káplán a klarinét.
Kihirdeti az Igét.
Úgy zeng a karcsú hárfa
mint az égbolt mintázatán egy ábra.
A legrejtettebb okok,
végig morognak a dobok.
S hogy melyik a tendencia épp most?
Megérteti a fagott. Ha várja a légyott.
*
Mint a gravitáció vagy Arkhimédész tétele,
a világban van az adottság, a zene érdeme.
Mint az önzés, a szépség. Bűn és érdekek.
Uralom. Nietzsche.
A szent agresszió visszavétele.
Ütem és hangsúly. Üdvösség és derű.
A rezgés, akár a korai öröm.
Ott lüktet a szívben a ritmus.
A fájdalmas hegedű.
A gravírozódott algoritmus.
Mint egy dió, amikor föltöröm.
És soha nem unalmas. Szétfutó érzés.
Izgalmas még akkor is, ha ismétlés.
Távlatok bomlanak ki benne.
Összhangként igent mond a nemre.
S ez a csodálatos, hogy teremtett.
Leltár
Kötetcímek Galaxisa
Egy alvó kéz sikolt, a visszatért dantei kor.
Míg leírom, felébredek. A mondat egyetlen ékezet.
Mérgezett.
Itt a szél minden emléket elbont.
Bár a szív zeng, brutális a Hidegfront.
Az énem: szent pont.
Tépelődök és eltűnődök.
Mégis, mégse, mégis. Nem bőgök.
Bepörgök.
Iránytalan irány, merre visz?
Élőadás gyanánt kóstol meg a hit.
A lelkembe hasít.
Túlélést kereső vagyok?
Ehhez az Edzésterv adott.
Segít-e a Vagyok?
Igaz szerelmet, Mondtam-e?
Adtál-e? Találgatom, mit üzensz?
S régi énem most lát-e?
Vajon Nézi, ahogy nézem?
Amikor Mindent begombolsz?
Illat utazik a fényben.
A Zongorahangoló méri –
Hallom-e a tiszta hangot?
Az etűdökben van drog.
A tükör éle világot alkot.
Isten minden ígéretet betartott.
Csak a lelkem ér partot.
Látom-e a Nagy Villanást?
Ha megkondul a Napharang?
A világkép-akarásra reflektál a Hang?
A tonnányi entitás.
Élvezet majd Elvonás.
Az átléptetés egy kattanás.
*
Új ember-ország: friss közösség –
elszánásunk: legyen Új föld! Öröm-Lét.
Csengés-bongás. Zengés. Túlcsordult döntés.
[1] Hans-Georg Gadamer híres mondata