Karantén-szerelem.
Súlyos fotelemben ülök e délutánon,
érzem, elszivárog az idő.
Lassan belovagol a kékesszürke alkony
a nyitott ablakon.
Négyzetének közepén az esthajnal-
csillag villódzik,
alatta az újhold fordított C-je
feléje tárja karjait.
Ó, a kozmoszba repülök.
Én vagyok a Vénuszt kívánó
ölelni vágyás!
Olajcsepp.
Olyan vagyok, mint
Olajcsepp a vízáradatban,
Áramlok vele,
De nem olvadok fel.
Felszínem elhatárol.
A fény áthatol rajtam,
Továbbadom, de a
Víz piszka lepereg.
Talán az óceánnál
Elvegyülök én is?
Inkább lemerülök
Az iszap alá,
Egészben és láthatatlanul.