A rovatot az idén József Attila-díjjal kitüntetett költő verseiből válogattuk.
RÉGI ASSZONYOK
Mit akartak a régi asszonyok?
Égi szerelmet.
Nem dúvadat, ki akkor tölti kedvét
ha rátörnek a gerjedelmek.
Vászonfehér gyermektestükkel
családok piacoltak.
Suhogtattak liliomot
kövér hatalmak.
Kolostorokba menekült
a kristály elme.
Testen és szíven őrködött
az Úr kegyelme.
A csendet megszerette itt
a sok-sok árva
nemes lánynak, királyi sarjnak
lett a háza.
Az élet mindig ugyanaz
és végtelen lett.
Aki még itt is szenvedett:
korbácsot szerzett.
A fájdalom fájdalmat olt.
Extázisában
ragyogtak, mint az angyalok
fényben ziháltan.
Olykor a lelkük kirepült
tágas mezőkre
és remegett szívük fölött
az Úr kegyelme.
Mit akartak a régi asszonyok?
Égi szerelmet.
Nem dúvadat, ki akkor tölti kedvét
ha rátörnek a gerjedelmek.
- 04. 22.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT
EMLÉKEZETÉBEN
Margitkát odaadták
elcserélték
a földi jók kegyeiből
hamar kivették
két és fél éves gyermekként
másoknak adták
gyönge kis teste zászlaja
megváltott ország
Egy nemesasszony vigyázta
Olympiades
majd rábízták az egyházra
Veszprémbe vitték
domonkosok közt fejlődött
a drága gyermek
származásában nem élte meg
a kegyelmet
Margitkát odaadták
elcserélték
így Ottokkár a cseh király sem
lelte kedvét
szépségében mit állandóan
megtépázott
alázatos munka korbács
mint kiskirályok
- Béla épített
kolostort néki
Nyulak szigetén lakhelye
sorsát regéli
huszonnyolc évet sem tudott
ebből megélni
szentségét Margit szigete
búsan meséli
Margitkát odaadták
elcserélték
kolostorának romja most
szentséges érték
fák és tavak tündérei
emlékét hozzák
gyönge kis teste zászlaja
megváltott ország
- április 23.
HIDEG MÁJUSI KERTEM
Áznak az almavirágok a fámon a kertben a szélben
szétszakadozgat a kép
szálaz eső vonalat huzigál a tavaszba a tájba
firka-tavasz van alvó
májusi fényeket álmosan rejteget tőlem a kertem
szép almafámra borul
fátyola hűvös esőnek hideg kaparássza a földet
szétszedi édenemet.
- 05. 05.
FENN AZ ÉGEN ÁPRILIS
fenn az égen
fellegek
nap ha sütne
rengeteg
alvó bogár
szállna fel
megfürödne
égivel
fenn az égen
nem pihen
kék szárnyával
a szívem
madár lennék
verdeső
ki a fényre
jön elő
fenn az égen
dallamok
énekelnek
angyalok
sisteregnek
naptüzek
szétviszik
a meleget
fenn az égen
roskatag
halmozódnak
a havak
halmozódnak
a habok
takargatják
a napot
fenn az égen
ül a nap
báránykázzák
olvatag
foszladozó
fellegek
rejtegetnek
meleget
- 05. 05.
TEREMTÉS
Az anyagot kezébe vette
formálta ízlelte kicsit
fagyasztott és fűtött egyszerre
s vigyázott: legyen közös lelke
Övé maradjon mindenik.
Hagyta: a változatok szépen
töltsék az üres tereket
s a tér is egyre növekedjen
az egekben amiként itt lenn
hogy dolgaink elférjenek.
Hagyta hogy tévedjenek részek
nem uniformizálta létünk
nem mondta hogy kallódni vétek
hogy elrondítjuk az egészet
ha önnön törvényünkben élünk.
És lőn az anyagnak is lelke!
Teremthessen mint Ő maga!
Mindenét megosztotta véle
a halandóságért cserébe
a szellem lett az otthona.
A létezés felső fokának
ez lett megváltó magasa.
És így maradt mindenből kettő.
A feketéhez a fehér.
A bátor mellé az esendő.
Rövid békéhez hosszú harc.
És a remény hogy a jövendő
ünnepi és tökéletes
hogy minden megküzdi a jobbat
s hogy semmi sem fölösleges.
- 05. 13.
TENGERPART
A tenger szétfeszíti az eget
a partra roskadnak habzó vizek
a köveken sirályok törnek át
totyognak ringanak fehéren
vitorláznak dingik jollék gyanánt.
Két játékos sirály hullámzik el
a sziklapart s az éber ég között
a horizonton tengervíz fröcsög
mint részeg matróz köpködi szavát.
Sikítva hullanak a víz fölé
s a lendület már légbe kapja őket
ahogy halásszák a zúgó vizet
tömegben rajzik sok madársziget.
A partokat ők fűzik át a vízzel
a vízpermetben ringva – hullva szállnak
apad -dagad szárnyuktól a fehérség
rikoltanak s beköltözik a tájat.
- 05. 18.