Mint Zemplénnek immáron harminc éve országgyűlési képviselője, sok szeretettel köszöntöm Önöket a Zempléni Településszövetség 30. születésnapi ünnepségén. (Mondhatni egyidősek vagyunk). Megtisztelő, hogy elsőként köszönthetem a mai ünnepségünkön a Szövetség jelen lévő tagjait. Az Országgyűlésben az elmúlt három évtized során Zemplént képviselve, szinte mindig természetes partnerként tekintettem – egy rövid 2002-es intermezzót leszámítva – a ZTSZ-re.[1] Hiszen közös volt a célunk: Zemplén fejlesztése és fejlődése. Sokszor egymást erősítve sikerült közösen fellépni az ország nyilvánossága előtt a zempléni polgárok érdekében.
A gyökerek
A Szövetség létrejöttének előzményei a rendszerváltoztatás idejére nyúlnak vissza. „A ZTSZ nevének megfelelően a zempléni emberek kezdeményezésére, mintegy az összefogás iránti igény megnyilvánulásaként jött létre a rendszerváltás útkereső napjaiban. Az állami paternalizmus megszűnése természetes módon kiváltotta az összefogás igényét” – fogalmazott 1995-ben Májer József, a szövetség első elnöke.[2] Hiszen ekkorra – a rendszerváltoztatás hajnalán – már egyre szembe ötlőbb lett a zempléni térség lemaradása a nagy megyében, látva a nagy ipari városok és a centrumok (Miskolc, Ózd, Kazincbarcika Leninváros) fejlődését, beleértve a lakosságuk gyarapodását is (a zempléni térség kárára). „Mi, zempléniek, súlyos történelmi örökséggel léptünk a demokratikus világba” – folytatta az elnök úr.
A rendszerváltoztatás előtt erről egyrészt tilos volt beszélni, másrészt a négy zempléni történelmi városban (Sátoraljaújhely, Sárospatak, Szerencs, Tokaj) történt bizonyos kisebb-nagyobb fejlesztésekkel igyekeztek elfedni a valóságot, ami az 1990-es választások után egyre gyakrabban került elő a közbeszédben. Ezt erősíti meg a már korábban idézett ZTSZ-elnök visszaemlékezése: „Az elmúlt évtizedekben a Sajó-völgyi iparfejlesztés árnyékában elhanyagoltnak éreztük magunkat. Megszülettek – ha nem is az önálló territórium – de az önálló cselekvés gondolatai. Ugyanakkor szembe találtuk magunkat a szovjet éra bortermelésének összeomlásával, a termelőszövetkezeti mozgalom szétesésével, az elmaradott technikával dolgozó ipari üzemek bezárásával. Egyetlen dologra számíthattunk: a bennünk szunnyadó alkotóerőre.”[3]
Az 1990-es szabad választásokon Zemplén népe egyértelműen szakított a korábbi államszocialista kurzussal és a gyökeres változásra szavazott, amelynek köszönhetően – a volt utolsó szocialista miniszterelnök, Németh Miklós[4] mellett – három jobboldali, kormánypárti képviselő jutott be a Parlamentbe: Nagy-Bozsoky József, Tóth Albert és Hörcsik Richárd.[5] Aztán az őszi helyhatósági választásokon a volt tanácsi rendszer végleg megszűnt, és mintegy új lehetőségként az önkormányzatiság világa tárult ki előttünk. Ez rengeteg energiát és tenni akarást szabadított fel nemcsak a helyi politikában, hanem a civil szférában egyaránt. A Zemplén önállósításának gondolata egyre gyakrabban került szóba.
Ennek első komolyabb megnyilvánulása az volt, amikor 1991-ben, mi hárman, mint zempléni kormánypárti képviselők – előálltunk az ún. „nagy megyétől való leválás”, azaz az „Önálló Zemplén” ötletével. Beadványunk eljutott Antall József miniszterelnök asztalára is. Emlékeim szerint beadványunkat még Németh Miklós egykori miniszterelnök, ekkor már Zemplén (a szerencsi körzet) független országgyűlési képviselője is támogatta.
A kezdeményezésünket a helyiek természetesen lelkesedéssel fogadták, és lassan híre ment az országos sajtóban is. Jellemző, hogy még a Reform című népszerű bulvár hetilap is egy terjedelmes írásban foglalkozott velünk: Zemplén önállósulni akar címmel riportot készített velem, mint akinek – fogalmazott a szerző – a „hátizsákjában mindig ott van szűkebb pátriája, Zemplén önállósodásának terve.” Ugyanis „a keleti régióban húzódó Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik tagja nem kívánja tovább hurcolni az elszegényedés problémáit és külön megoldásokat keres” – folytatta a szerző.[6]
Aztán jött a nagy kijózanodás ideje. Különösen, amikor a taxisblokád után világossá vált előttünk az ország katasztrofális gazdasági helyzete, megértettük a miniszerelnök óvatosságra intő szavait. Aki a zempléniek törekvéseit tiszteletben tartotta, de nem látta esélyét ennek az akkori helyzetben történő megvalósítását. Annál is inkább, mert egy dominóeffektust indított volna el a többi csonka vármegye esetében is. Ez pedig végzetes közigazgatási fragmentációt eredményezett volna.
Mivel az országos politikában a többszöri próbálkozásunk nem járt látható eredménnyel, az önálló Zemplén megvalósításának gondolata azonban tovább élt, és bizonyos mértékben átformálódott. Az szinte természetes, hogy az országos politika után egy új területen, az önkormányzatok világában látszott testet ölteni: egy sajátos civil szerveződés formájában. Ez lett a Zempléni Településszövetség, amely 1994. szeptember 22-én 28 község részvételével, Taktaszadán alakult meg.[7] Tehát nem a korábban remélt új közigazgatási egységként (megyeként), hanem önkormányzati, ún. civil szerveződésként. Hogy legalább a zempléni „önkormányzatok együttes fejlesztési tevékenységét” koordinálva, sikeresen lépjenek fel az uniós és hazai különböző fejlesztési pályázatokon. Hát ez lett a rendszerváltoztatáskor felmerült és felkapott „önálló Zemplén-megye” tervéből: egy Zemplén-térségi önkormányzati szövetség. Ezek után nem meglepő, hogy a Szövetség mint civil formáció – céljai megvalósítása érdekében – a helyhatósági és megyei önkormányzati választásokon való minél sikeresebb részvételt célozta meg. A Szövetség így vált a zempléni önállóság és egység kifejezésének eszközévé.
Az első évek
A Szövetség a rendszerváltás után alakult hazai önkormányzati szövetségek sorába jól betagozódott. Azok gyakorlati módszereit is alkalmazva – tagsága létszámában lépésről lépésre bővülve – a zempléni térség önkormányzatait igyekezett összefogni, elsősorban a kulturális, sport és idegenforgalmi jellegű rendezvények szervezésével. A ZTSz napját évről évre más-más településen rendeztük meg, amely a bemutatkozásának is kiváló alkalma volt. Mindez a közösségi tudat meggyökerezését volt hivatva szolgálni. Az első igazán nagy rendezvénye, a „Zemplén imázsát” elősegítő 1997-es Európa Hét, ahol a zempléni polgárok több mint 20 %-a vett részt. A következő évben pedig a „Mit akar a zempléni polgár?” kezdeményezéssel 36 ezer családot szólítottak meg. De emlékezetes volt a 10. évforduló alkalmával 2004-ben Tarcalon tartott jubileumi ünnepségsorozat egy tudományos konferenciával, ahol már kisebb kiadványban foglalták össze a „zempléniség” különböző aspektusait.
A Szövetség első évtizedes működése során „valamennyi település vezetője előtt nyilvánvalóvá vált, hogy csak együtt gondolkodva és közös akarattal lehet olyan programokat megvalósítani, amelyek magas tőkekoncentrációt igényelnek, és a borászaton és turizmuson kívül, a helyben élő lakosság boldogulását, társadalmi-gazdasági felemelkedését is szolgálják” – fogalmazott Májer János akkori tokaji polgármester.[8]
Igen, ebben rejlett a Szövetség „ereje” a kezdeti időszakban. Hiszen például Zemplén infrastruktúrájának fejlesztésében, együttműködve mint kormánypárti országgyűlési képviselővel, olyan programokat tudtunk megvalósítani, mint az egészséges ivóvíz Tokajtól Hollóházáig; a telefonhálózat kiépítése; de a legnagyobb falat a földgáz bevezetése (ZAB Rt.) volt az összes településen[9]. Miközben elindult a szennyvíz-csatornahálózat lassú kiépülése. Ma úgy mondhatnánk, az alapok lerakása… a további fejlődéshez.
De jó néhány – az egész zempléni térséget érintő – politikai akcióban együtt tudtunk működni, és a zempléniek hangját – a szövetség kezdeményezései után – sikerült megjeleníteni az Országgyűlés plenáris ülésein, legtöbbször interpellációk formájában, például a kisposta-bezárások,[10] a tőketerebesi széntüzelésű erőmű és a szerencsi szalmaégető erőmű elleni tiltakozás,[11] vagy a zempléni nemzeti park[12] ügyében.
Mindezek elősegítették az összetartozás, a közös zempléni tudat tovább erősödését. Annál is inkább, mivel a rendszerváltoztatás utáni első ciklusban már érzékelhető volt, hogy a forrásokért megindult ádáz harcban, a kis önkormányzatokat tömörítő Zemplénben lévő ún. kistérségek érdekérvényesítő szerepe külön-külön elég csekély. Ezért mintegy tanulságként fogalmazódott meg az önkormányzatok között, hogy „a Zempléni Településszövetség ernyője alá kell helyeznünk magunkat – fogalmazott a már idézett 1995-ös kiadvány – amely négy kistérséget fed le, s – összességében – mintegy 100.000 ember érdekeit jeleníti meg. Ez már az a méret, amelyre a regionális és az országos politika is odafigyel.”[13]
Ennyit a kezdetekről. A folytatás – más alkalommal – részletesebb elemzést kíván.
(A „30 éves a Zempléni Településszövetség” ünnepi közgyűlésén és konferenciáján elhangzott bevezető előadás szerkesztett változata. Elhangzott 2024. szeptember 20-án, Sárospatakon, A Művelődés Házában.)
[1] Gondolok itt arra a szomorú eseményre, amikor Kupa Mihály a Centrumpárt megalakításával meggyengítette a Szövetség politikai erejét, és a 2002-es országgyűlési választásokon szerzett pár százalék szavazatával hozzájárult ahhoz, hogy a polgári koalíció elveszítette a választásokat. Ezzel a zempléni térség a korábban tapasztalt fejlődésében olyan törés keletkezett, amelynek kárát látta a Szövetség településeinek egy része.
[2] Májer József: Kedves Olvasó! In: Zelenák István (szerk.): Zemplén Európában. Zempléni Településszövetség, h. n., 2005. 3 o.
[3] Uo.
[4] A monoki születésű Németh Miklós a szerencsi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. sz. vk.) körzetben, mint független jelölt szerzett egyéni mandátumot, majd alig egy év múlva elfogadta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik alelnöki pozícióját, ezért 1991. április 22-én – a banki megbízatásával járó összeférhetetlenség miatt – lemondott képviselői mandátumáról és Londonba költözött. Az ezt követő időközi választásokon, az MDF támogatásával, a független Kupa Mihály szerzett mandátumot.
[5] Dr. Nagy-Bozsoky József egyéni mandátumot szerzett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. vk-ben (Sátoraljaújhely); Dr. Tóth Albert és Dr. Hörcsik Richárd az MDF megyei listáján került a Parlamentbe.
[6] V. A. M.: Zemplén önállósulni akar = Reform, V. évf. 45. szám, 1992. november 5. 6. o.
[7] Az alapítók: Bódi József, Szegi; Fekete Gyula, Olaszliszka; Örkény Imre, Taktaszada; Májer József, Bodrogkeresztúr; Pataki Sándor, Tarcal.
[8] Májer János: Régiók és kistérségek. In: Zelenák István (szerk.): Zemplén Európában, i. m. 26. o.
[9] Még az 1994-es választásokat megelőzően – kezdeményezésemre – a Boross-kormány jóváhagyta azt a kormánygaranciát, amelynek köszönhetően 1994 nyarán elindulhatott a ZAB Rt. által koordinált térségi gázhálózat kiépítése.
[10] Lásd a Zempléni Településszövetség 2005. január 5-i körlevelét a kistelepülések postáiért. Valamint: Hörcsik Richárd: „Kudarcot vallott a mobil postaszolgáltatás, avagy a falusi emberek akarata ellenére miért zárta be a szocialista kormány felügyelete alatt álló Magyar Posta Rt. a kistelepülések postahivatalait?” címmel interpelláció – Dr. Ódor Ferenccel – az informatikai és hírközlési miniszterhez. 2004. május 24. In: uő: Abaúj-Zemplén, Magyarország és Európa szolgálatában. Negyedszázad a magyar és az európai politikában 1990–2015. Válogatás 25 év beszédeiből és felszólalásaiból. Hernád Kiadó, Sárospatak, 2016. 54. o.
[11] Hörcsik Richárd: „Tokaj szalmalángnyi végzete” címmel kérdés a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez, 2007. október 29. In: uő: Abaúj-Zemplén, Magyarország és Európa szolgálatában, i. m. 57–58. o.
[12] Hörcsik Richárd: Zempléni nemzeti park … de minden áron? Napirend utáni felszólalás, 2009. október 26. In: uő: Abaúj-Zemplén, Magyarország és Európa szolgálatában, i. m. 35–37. o.
[13] Májer János: Régiók és kistérségek, i. m. 26. o.