Pogány ünnep
Madármintás tányérokkal terítek,
az utolsó Zsolnay-készlet,
de kevés a villa és túl sok a kés.
Rám maradt anyám stafírungja.
Egykori élettársa látogat meg.
Száradó lepedőm gyűrődéseiben
szerelmének vonásait látja.
Fél felállni a bal kézre terített asztaltól,
a déli busszal kettévágni a nappalt:
harangszóban utazni szerencsétlenség.
Inkább mezei madárfajokról beszél,
gyűrűzésről és elhibázott lövésekről.
A születési dátumomból fejtegeti,
miért festem a hajam avarszínűre.
Hiába keresem a tekintetét,
fácánok körvonalát látom.
Iránytű
Kerülöd az ismert helyeket. Ahol valami veled
történt, utat törnek az érzések, végigmossák
a betont, a föld az otthonuk. Bőrödön érzed
a folyásirányt, ereidben a város végeit.
Az éjszakai járat átszeli a patakot, kiégett
gyárépület elé dob. Elfelejtetted, merre vagy,
a patak forrásához kell eltalálnod,
hogy egyenes legyen az út.