CONQUEST IV.
Stratégiai verspróza
(részlet)
Churchill elégedetlen a termeléssel, kifakult az öltönye.
Besétál a gyárba, ahol meghúz egy kart, és megpörget egy
kereket. Kezdetét veszi az ipari forradalom. A fejben
fogaskerekek születnek, és a virtuális térben felemelkednek
az új típusú repülőgépek. Churchill a megfelelő tervre kattint,
aztán figyeli a gyár pezsgését. A röppályák ívelése, akár egy új,
trópusi sziget keletkezése, melyet görög és kínai telepesek
lepnek el, hogy hátulról biztosítsák a mongolok ellen
élethalálharcot vívó birodalmat. A forró szigeten már áll
egy barbár falu, de szerencsére aranytallérokká változik,
amikor rálép a telepesek vezetője, Miltiadész.
A fák mögül makákók érkeznek. +30 Resource.
A dombos test, a gömbölyded ajak hosszan énekel,
hepehupákon épülnek a házak. Új, elnyúló déli szellem.
Ki csókolta a cserepeket a tetőkre? Oszlopok szökkennek
a sárból, mint ismerős növények. Deklináló taoizmus.
Konfüszeosz szónoklatot intéz tanítványaihoz, akik
nehezen értik mondattani praktikáit. Az egyik nyelvi
szikránál kitör a vihar, és a filozófus kedvetlenül
néz a menekülő ifjak után. Két alak a Vejjang parkban
kószál, és a becsapódó villámokat számlálják, mintha
ártalmatlan fények lennének. Szókratész indokolatlannak
nevezi a vihartól való félelmet, és udvariasan odébb-
ugrik minden becsapódás elől. A füves tér fényszilánkok
találkozóhelye. Szókratész kedvére ugrál az értelem
bozótosában. Akár el is ronthatja a manővert, hiszen alig
sebzik a villámok. Minden fűcsomóban Beatrice-kupon,
+ 40 Power. Az erdő felől megérkezik a dús szürkület.
Mindenki várta ezt a teljesebb elmerülést. Li Taj-po
egy újabb város építésébe kezd a lombok mélyén;
meg kell szervezni a háttérbirodalmat a mongolok érkezése
előtt. Miltiadész a parton sétál, és a véderőmű helyét jelöli ki.
A sziget gyarapodó lakosságának 30%-a katona, 40%-a kereskedő,
20%-a építőmérnök, és 10%-a rakodómunkás. Li Taj-po
kijelöli a főutca és az újságosstandok helyét. Az Északi
Fővárosból munkásokat küldenek a tervek megvalósítására.
Egymást kerülgetik a különítmény tagjai a fák között.
Feltűnik a dzsungelben az úthálózat; a civilizáció első
jele. Egy készülő épület szerkezete a fű fölé magasodik.
A város kibukkan az erdőből, mint egy felfújt lufi.
Láthatár
I.
A térkép lába szigettenger,
gömbnyi gyümölcsök a festett vízen.
Hullámhorog, keresztbe vetett fodrok,
kék műanyagasztalok a fagylaltozónál.
Fáradt suhintás a halántékon. Dzsungelvágó
kés tör utat az óceán rücskei közt,
ernyedt tornyok csapódnak fel,
minták, mint gyerekkorban az ég
vagy pára a kerek tükrön,
a fürdőszoba boltozata, bálnamély.
II.
Szigetbetű, a lány szája o-t formáz,
és teste, mint hosszú oszlop egy
freskótöredéken. A zöldes kövön
ferde sorokban követik egymást
a betűk. Egyszeri ének, ma is csak
nézem az íveit. Elveszett öblök
és hosszú folyók. A kék vonalak,
akár nemrég feltűnt autópálya-
szakaszok egy térképen. Erdők
és hegyek nevei, mint a lombok
és kráterek rajza, két szikla közt
egy feliratként elnyúló fasor.
Az ének a sziget alakja, jobbra
az iránytű a nagy kezdőbetűkkel,
mint határ és felborzolt taraj.
III.
Szappanváros. Kezemen elcsúszik
a metrószín és a taxisárga.
Minden arc egy új pamacs.
Torlódik a látvány, mint sebzett
rovarszárny, a fölfogás egyre intenzívebb.
Hol húzzam az időt, vagy hol lépjek bele,
hogy egész testemmel sétálhassak.
Nedves ruhába mártom magam. És
kihasználandó teher vagy ehető szín
a szemet betöltő villamos? Egy
nap a körúton, rajzó tekintet, hiba
a hártyán, ahogy az arcomba nézel.