Bakonyi István: Vallomások tájról, hazáról, kultúráról

Szerző, lapszám:

Színes útirajzokat írni és olvasni hálás dolog. Eljuthatunk általuk olyan tájakra és világokba, ahova nincs mindig szerencsénk megérkezni a valóságban. S talán olyan hozadékuk is lehet, hogy a jövőben fölkeressük ezeket a helyszíneket. Így vagyunk Lukáts János kötetbe rendezett írásaival. Számos regénye, novellás- és verseskötete jelent meg korábban. Írt tanulmányokat és meséket is. Tehát nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy sokoldalú alkotó, szép életművel a háta mögött, közelítve a nyolcvanadik esztendőhöz.

A Tájak tenyerén című kötet számos műve a Lyukasórában és más országos orgánumokban jelent meg először. Éppen ebben a folyóiratban írja egyik recenzense: „…nemes hagyományt tart életben, amikor felkínálja menüjét az olvasóknak, azzal a kivételes lehetőséggel, hogy nem kell sorrendben látogatni az egyes helyszíneket, hanem hangulattól, kedvtől függetlenül válogathatnak, akár egy meghitt, csöndes vendéglőben, és olvasás közben fel-felidézve saját élményeinket olyan érzésünk támadhat, mintha együtt jártunk volna azon a helyen. Az útinapló, az útleírás a legősibb műfajok egyike, az ókortól napjainkig. A Tájak, tenyerén maga a szerelmes földrajz…” (Aknay Tibor: A peregrinus iszákja. Lukáts János: Tájak tenyerén. Lyukasóra, 2022/7. 34.)

A szövegnek itt különösen fontos a szerepe, hiszen képek nélkül kalauzol el bennünket a szerző sok-sok tájra, városba itthon és külföldön. (Előbbiek vannak túlsúlyban.) Azért fölvetődik az emberben a kérdés: kár, hogy legalább néhány fotó nincs benne ebben az egyébként igényes kötetben. Miként magas színvonalú a címlapon látható fénykép: őszi táj fával, vízzel, a háttérben épülettel, pontosabban kastéllyal. De a természet az igazán hangsúlyos itt, a füzérradványi Károlyi-kastély parkjában. És tegyük hozzá, hogy ez a kép is Lukáts János alkotása!

„…Utazni csodálatos dolog… Életem nagy vállalkozása volt, hogy tíz éve elkezdtem fölfedezni a magyar kisvárosokat.  Megismertem és „magamévá írtam” huszonnégyet, az élményekhez személyes véleményemet is hozzáfűztem. A világ kinyílt előttem, szinte akkor ismertem meg a hazámat, történelmünket, Magyarország értékeit…” – olvassuk a kötet hátteréről és eredetéről a hátlapon. Igen, így van ez. Sokszor egy-egy utazás alkalmával döbbenünk rá az utazásnál fontosabb összefüggésekre. Olyanokra, amelyekre az utazások nélkül nem tudnánk. A külső utazás aztán átalakul egyfajta belső, szellemi utazássá. Földközeli és szellemi változatban. Persze az alkotó képzelet segítségével.

A haza szeretetének megnyilvánulásai ezek az írások, sok történelmi ténnyel, építészeti és kulturális érték fölmutatásával. „…A tér és az idő egy-egy csodálatos szeletét volt módom megismerni e hét-nyolc esztendő alatt. Minden kisváros más, egyéni és összetéveszthetetlen, végzetét és szerencséjét, múltját hordozza és jövőjét tervezi. És mégis…időnként elképesztő hasonlóságok tűnnek elő a városok között, a terek berendezésében, a folyópartok megformálásában, a szentek alakjának kőbevésésében. Az utca- és térnevekben, az emléktáblák megszövegezésében…” – olvassuk az előszóban, az Útravaló című eligazító írásban. S valóban: ehhez méltó Lukáts János mindegyik írása.

A legbőségesebb első fejezet a magyar a kisvárosoké, Váctól Esztergomig. E két név  mutatja, hogy a kisvárosok egyben történelmileg, a kultúra (és a gazdaság) révén igencsak fontos lakóhelyek és települések. S mivel szerzőnk szépíró, természetes, hogy az irodalmi vonatkozások mindig elsődlegesek nála. Vác esetében például Petőfi Sándor, Balassagyarmatnál Szabó Lőrinc, Kiskőrösnél is Petőfi, Nagykőrösnél Arany János, stb. Fölelevenít velük kapcsolatban néhány epizódot, kiegészítve ismereteinket. Igen, ez az ismeretterjesztés az egyik legfontosabb értéke ennek a vállalkozásnak. Akár a történelem hol dicső, hol kevésbé dicső mozzanataira, az épületek és szobrok, vagy éppen a festői táj elemeire gondolunk. Szerencsések az arányok, a személyes hang és vallomás, valamint a legjobb értelemben vett ismeretterjesztés között.

Természetesen  az érzelmek kifejeződése hasonlóképpen az érdemek közé tartozik a „pannonföldi peregrinus” tollán. Az olvasó szinte beleszédül a sok információba, amikor egy-egy város látnivalóival találkozik. S ha már érintettük a történelmet, álljon itt egy részlet a viharos múlt igazolásául, Sátoraljaújhelyről szólva: „…a határszélre vetett város, nem a várost utasították az országos történelemórán az utolsó padba, hanem a határt szabták meg a város szegényes patakjának a középvonalában, amelyet egy távoli világvárosból „hajózható folyónak” minősítettek.  Múltjába olyan neveket hordoz, mint Rákóczi fejedelem, az ifjú Kossuth vagy Kazinczy, a tisztaszívű literátor …” Zemplén egyébként is a sokat emlegetett tájak közé tartozik Lukáts Jánosnál.

Egyik legszínesebb és legemlékezetesebb írása éppen a Zendülj, Zemplén! Az állandó kalauz, „Viola tanárnő” segítségével vágunk a szerzővel együtt neki a gyönyörű útnak, hogy fölfedezzük ennek a nemes tájhazának oly sok értékét és vonzó helyszíneit. Vannak itt hegyek-völgyek, vannak itt várak és vonzó kisvárosok, tele történelmi és kulturális emlékekkel. De van bennük élet is. Fontos helyszín Vizsoly. Vagy éppen Gönc. S a Károli-szobor kapcsán ezt olvassuk: „…maga gyalog vitte az elkészült kéziratlapokat Vizsolyba, a nyomdász Mantskovics Bálintnak öt-tíz oldalanként, három-négy naponként, hóban-fagyban. Az első teljes magyar Biblia apró építőkockáit, máig mondott mondatait…” A Lukáts-féle ismeretterjesztés szép példája a részlet, némi kulisszatitokkal. Az apróságokból összeálló nagy egész néhány szavas felmutatásával. Élvezhetően, olvasmányosan. A szépírás eszközeivel. És találunk nála lírai elemekkel dúsított szépprózát: „…Ragyog a májusi nap, a cukrászda legalább húszféle fagylaltot kínál, közöttük sajátos íze van a bodzának, illata a napos hegyoldalakat idézi, színe fehéres-szürke, apró fekete pettyekkel…”

A Zemplénhez kötődő írás az egyik legemlékezetesebb ebben a fontos könyvben. Így adózik a szerző a magyar történelem és kultúra kiemelkedő tájának. Nem titkolt lelkesedéssel és biztos tudással. S hogy milyen sokirányú az érdeklődése, azt ezen írás befejező sorai igazolják: „…Telkibánya bejáratánál még megállunk. Feltapogatózunk a dombra, ott töprengenek a bányásztörpék mind a négyen: a csákányos, a kalapácsos, a puttonyos, és a negyedik a lapáttal. Még a kezüket is megszorítjuk, jelezve, hogy visszatérünk ide.”

Lukáts János mindenütt a szépséget, az emberit keresi, a tartós értékeket kutatja. S a tágasság monumentális: Gyulától Kőszegig, Sátoraljaújhelytől Keszthelyig terjed. Az összekötő folyók szeretete vezérli, miközben a módos városokat mutatja be.  Szövegeibe belefér egy kis nyelvészkedés is. Például így, az „idegenforgalom” ürügyén: „…Nem tudok megbarátkozni ezzel a szóval, még kevésbé a fogalommal. Idegen-e, aki azért érkezik éppen, hogy ismerős legyen valahol…” A szellemes író szavai ezek. Azé az íróé, aki ezen a módon szolgálja hazája kultúráját és irodalmát.

A Járok-kelek…itthon vagyok című fejezet „vegyes felvágott”, nagyobb lélegzetű  írásokat tartalmaz. A korábbiaknál több itt a személyes élmény, tele eleven történetekkel. A Viola tanárnő személye köré épített elbeszélés kétségkívül szépírói erényeket mutat föl. Uralkodnak a novellisztikus elemek uralkodnak. A korábbi egyes szám első személy harmadik személyre vált. Aztán átkelünk az országhatáron az Őrségből Graz felé. S ez egyben átmenet az utolsó fejezet irányába, hiszen ott külföldi tájak és élmények következnek, az olaszországi Velencétől az erdélyi Hargitáig. Így kanyarodunk vissza a magyar tájhoz és kultúrához. Az útirajz futólagos, a teljesség igénye nélkül. Miként az egész kötet arra hívja az olvasót, hogy érdemes ezeket a tájakat fölfedezni, vagy éppen oda visszatérni. Biztató a könyv utolsó mondata a Hargita élni akar… – Székelyföldi jegyzetek című írásból: „…Legközelebb majd ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk.”

 

(Lukáts János: Tájak tenyerén. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2022. 306 o. ISBN 978-963-5341-19-1)

 

Tetszett a bejegyzésünk?

Megosztás itt: Facebook
Megosztás itt: Twitter
Megosztás itt: LinkedIn
Megosztás itt: Pinterest