Bihari Sándor: Tanulmányok a felső-magyarországi reformátusokról

Szerző, lapszám:

„Ha régi könyvet veszünk a kezünkbe, sajátos érzések lepnek meg bennünket. Óvatosan forgatjuk, szinte gyengéden lapozunk bele, érezzük, hogy egy darab történelem van a kezünkben. Valaki komoly szellemi munkával alkotta meg a szöveget, a nyomdászok pedig művészi hozzáértéssel formálták alakilag is könyvvé.” (93. o.) Az imént közreadott idézet a Dienes Dénes közelmúltban megjelent Reformátusok Felső-Magyarországon a 1618. században című könyvéből származik. Kontextusától elszakítva az idézetet hordozó kiadvány egészére nézve is megállja a helyét. Jelentős különbség, hogy most nem régi, hanem egy „új” könyvet vehetünk kezünkbe. Hatásában azonban azt nyújtja, ami valóban csak egyes régi könyvek sajátja: komoly szellemi munkával alkotott, hozzáértéssel kézbeadott történelem, amelybe jóleső érzéssel lapozhatunk bele.

A modern ifjúsági regények sokat használt s népszerű írói eszköze a képzeletet magával ragadó időutazás lehetősége. Elég egy nyitott ajtó, egy furcsán akadozó számítógép, vagy egyéb váratlan jelenség, s azonnal új világ tárul fel előttünk. Miközben az olvasó számos kaland részese lehet, az író számára alkalom nyílik egy másik kor világának egyedülálló bemutatására. Az általunk röviden ismertetett kiadvány természetesen nem kalandregény, s egyáltalán nem él az irodalom kínálta fentebbi lehetőséggel, mégis hasonlóan érdekes és értékes „időutazás”.

A Dienes Dénes tanulmányaiból válogató kötet a hitújításkori Magyarország lelki, szellemi változásainak sokrétű világát idézi meg az olvasó számára. A szerző azonban nem csak a szükséges idői behatároltságra van tekintettel, de szűkebb és tágabb pátriája felé fordulva területi megkötéssel is él, amikor sok sárospataki kapcsolódással Felső-Magyarországot helyezi munkája, s kutatásai fókuszába. A szűkebb tájegységre való koncentrálás ugyanakkor nemhogy megszorításként nem hat, hanem még inkább erősíti a feltáruló valóság egykor meghatározó jellegét. A reformáció leíró jellegű bemutatása viszont nem célja a kötetnek, megfelel e kitételnek számos egyéb kiadvány. Jelen esetben a nagy kép összefüggő és átfogó igazságairól a bemutatott részterületek és az apró részletek lebbentik fel a fátylat: „Keresztyénnek lenni gyakorlati dolog, a mindennapok során élni – beszélni, cselekedni, gyermeket nevelni, tanítani, könyvet nyomtatni, virágot ültetni, hímezni stb. stb. – Isten dicsőségére.” (134. o.)

Egy mind kevésbé ismert világ – időnként nem hétköznapi embereinek – hétköznapjai tárulnak fel előttünk, újra és újra fenntartva a feszítő érzést: mennyi érdekes és izgalmas dolog marad rejtve előttünk – egyébként, talán örökre. Ez pedig kimondottan előnyére válik a könyvnek, mert azzal a jóleső tudattal forgathatjuk lapjait, hogy íme, e kincsből mégiscsak kezünkben tarthatunk valamit.

Maga a tartalomjegyzék, de a felvázolt anyag tartalma is ennek igazságát támasztja alá. Az elmúlt negyedszázad során különböző folyóiratokban, kiadványokban megjelentetett rövid tanulmányok a szűkebb, tudományos érdeklődésű közösséget elérhették ugyan, ám a szélesebb nyilvánosság számára eddig talán rejtett kutatói munka gyümölcse e megújult formájában vált igazán mindenki számára megtapasztalhatóvá. Az elkészült kötet egysége felől visszatekintve elmondható, hogy megvalósulása e múlandóságból emelte ki forrásanyagát.

A kiválasztott tanulmányok, amelyeket kiegészít egy korábban eddig meg nem jelent cikk, négy átfogó téma körül csoportosulnak. Az első nagy egység a hit, a kegyesség és a politika témakörében a 16. és 17. századi olvasási és bibliaolvasási szokások bemutatása mellett foglalkozik Bocskai István kegyességével, I. Rákóczi Györgynek a cseh-morva száműzöttekkel való kapcsolatával, valamint javai kormányzójának, Debreczeni Tamásnak a végrendeletével. Ezt követően a kötet e vallásilag pezsgő kor gyülekezeti és lelkipásztori világába kalauzol bennünket. Sárospatak és Tokaj reformációja után részleteket kapunk a 17. századi presbitériumok megalakulásának és működésének nehézségeiről, valamint Szegedi Kis Istvánnak a Loci Communes alapján kimutatható pedagógiai álláspontjáról, Kisfaludi Orbán református prédikátor végrendeletéről, végül Pataki Tóth István teológiai álláspontjáról.

A kiadvány második felét fellapozva a Pataki Kollégium világa nyílik meg előttünk. Az iskoláztatás helyzete, a héber nyelv oktatása, egy haldokló diáknak társaihoz szóló „bibliás” öröksége, a diákok szerzett jogaikhoz lázadásig kész ragaszkodása, egyenként is érdekes szeletét adják az Alma Mater 16–17. századi életének. Legvégül a női kegyesség példái elevenednek meg előttünk. Első e sorban Lorántffy Zsuzsanna, akit a felső-zempléni Varannó nagyasszonyai, majd Bárczay Klára, s végezetül Kováts Borbála követ. Akár ismert, akár ismeretlen némelyikük alakja, lelki ábrázatuk minden esetben nagyon személyesen rajzolódik ki az olvasó számára.

A nehezen érthető teológiai fogalmak, mint például a predestináció, a puritanizmus, a református ortodoxia, elvi fejtegetése helyett, e gyakorlati élethelyzetek bemutatása során, a ma embere vagy laikusa számára is érthetővé, megfoghatóvá válnak, s nem mellesleg történeteiken keresztül történelmi jelentőségük is feltárul előttünk. A szerző számára a reflexió, ha szükséges, az önreflexió, lehetőségeit az eredeti forrásanyagok kutatása és vizsgálata teremti meg, amely történelmünk egy olyan szakaszából közöl pillanatfelvételeket, amikor nemcsak a vallás, de a hitvallás is meghatározó részét képezte elődeink személyes és közösségi életének.

A könyv egységét megteremtő koncepció azért sem szül erőltetett végeredményt, mert a különböző részekből úgy lehet egész, hogy azok, bár eredetileg különböző időben, helyen és témában születtek, mégis logikájukban azonos irányba mutatnak. Valahogy úgy, mint a világ bármely pontján bármikor kézbe vett iránytű, ha rendeltetése szerint működhet, bizonyosan az északi irány felé fordulva segít meghatározni az adott esetben járandó utat. Dienes Dénes tanulmányainak eredője az Istenre figyelő ember munkássága és élete, s az ezekben megmutatkozó hite. A kötet alcímét is adó Bárczay Klára imádságos könyvéből vett imádságrészlet ezt így fogja össze: „Hozd el, óh Uram, azt az arany időt, melyben az igaz tudomány uralkodjon e Földön, hogy legyünk mindnyájan Isten prófétái, Istentől tanítottak.”

A 16–18. századi elődök hitvallásos életének még e töredékes megidézése beállítható az újszövetségi Zsidókhoz írt levél hitet erősítő és bátorító számadásának sorába, amely önvallomása szerint kifogyna a szóból, ha a sok hithős példaként való bemutatása után még a további számtalan hasonló életről is szólna (Zsid 11). „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, […] állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát”. A szentírási levél e konklúziója (Zsid 12,1) mintha elválaszthatatlan részét képezné az egyébként kétségkívül tudományos igényességű munkának.

Végezetül ki kell emelni, hogy küllemre is szépen sajtó alá rendezett kiadvánnyal van dolgunk. Képanyaga a szöveggel szerves kapcsolatban álló valódi tárlatvezetés. A leírt anyag olvasásakor nemcsak kiegészítő információt nyújt, de szüntelen megállásra, gondolataink elkalandozására bíztat, ezáltal is megelevenítve a szövegbe foglaltakat.

 

(Dienes Dénes: Reformátusok Felső-Magyarországon a 16-18. században. “…legyünk mindnyájan Isten prófétái…” Válogatott tanulmányok. Hernád Kiadó, Sárospatak, 2022. 164 o. ISBN 978-615-5787-29-4. Nemzet, egyház, művelődés 14. Sorozatszerkesztő: Dienes Dénes. ISSN 1785-6345)

 

Tetszett a bejegyzésünk?

Megosztás itt: Facebook
Megosztás itt: Twitter
Megosztás itt: LinkedIn
Megosztás itt: Pinterest