A ma 93 éves, hét díjat nyert Irvin D. Yalom az egzisztenciális pszichoterápia vezető alakja, életműve íróként és pszichoterapeutaként egyaránt rendkívül jelentős. Három olyan regényt is írt, amelyben egyrészt egy híres filozófus életébe, életművébe nyújt bepillantást, másrészt pszichoterápiás folyamatokat ábrázol, terapeutá(ka)t vagy ilyen szerepű beszélgetőtársakat bevonva a cselekménybe; e művekben filozófiai, lélektani és társadalmi problémákat mélyen, gondolatébresztő módon, ugyanakkor színesen, izgalmas történet(ek)be ágyazva boncolgat. Az Amikor Nietzsche sírt és a Schopenhauer-terápia után 2012-ben jelent meg A Spinoza-probléma (The Spinoza Problem), Komáromy Rudolf általi magyar fordítása pedig 2016-ban; igazat kell adnunk Martin Seligmannek, a pozitív pszichológia úttörő alakjának, aki szerint Yalom e regényével még az előző kettőt is felülmúlta.
Két szálon fut a cselekmény, váltakozva. Egyrészt Baruch (latinul Benedictus, portugálul Bento) Spinoza (1632–1677) élete, személyisége, gondolatvilága bontakozik ki egy sorsfordító esemény mentén. Nézetei miatt Spinozára 1656-ban a legsúlyosabb büntetést, az élethosszig tartó kiközösítést róják ki az amszterdami zsidó közösség vezetői, Spinoza azonban nem omlik össze, barátokra talál kollegiáns és egyéb szabadgondolkodók körében, legelsősorban pedig egyedül, boldog elmélkedésben éli életét. Nézetei a felvilágosodást előlegezik meg: a józan ész kritikája alá vonja mind a zsidó vallást, mind a kereszténységet, és eljut egészen odáig (a 17. század közepén!), hogy Isten egyenlő a Természettel; mindennek természetes oka van, értelmünk tökéletesítésével és a törvények felderítésével legyőzhetőek az indulatok és babonák. Gondolatait – amelyeket valódi műveiből merítette Yalom – a regényben sziporkázóan szellemes dialógusok közvetítik, általában pedig Spinoza egész életével, személyiségével megeleveníti emelkedett elveit.
A másik szálon Alfred Rosenberg (1893–1946), a nácik talán legfőbb ideológusa életének főbb fordulóit követhetjük nyomon. Az író lebilincselően és komoly lélektani érzékkel ábrázolja, hogy a balti német Rosenberg, ez a meg nem értett és helyét kereső ember hogyan találja meg az identitását egy antiszemita fajelméletben, és hogyan fejleszti tovább zavaros nézeteit; hogyan kompenzálja kisebbségi komplexusát egy „felsőbbségi komplexussal” mind önértékelésében, mind történelemszemléletében, ideológiájában; és hogyan válhat egy ilyen ember Hitler bizalmába férkőzve vezető újságíróvá, ideológiai vezetővé, aki zsidóellenes intézkedésekben vesz részt közvetve vagy közvetlenül. Miközben folytonosan foglalkoztatja a „Spinoza-probléma”, hogyan szerethették általa is tisztelt németek ezt a zsidó filozófust.
Nem nehéz észrevenni a többszörös kontrasztot a két főszereplő között. Spinoza a mély és eredeti gondolkodó, a szellemi ember őstípusa, ezért is képes felülkerekedni egy súlyos igazságtalanságon; Rosenberg a sekélyes gondolkodó, az áltudós, aki traumái és komplexusai áldozatává válva egy torz identitást és eszmevilágot fejleszt ki s válik annak rabjává. Spinoza a fényt képviseli egy vallásháborúkkal és társadalmi igazságtalanságokkal terhes évszázadban, Rosenberg viszont a sötétséget a sokak által az emberiség legszebb századának remélt 20. században. Spinoza a magányt keresi, személyisége erejével mégis számos embert magához vonz; Rosenberg folytonosan ki akar törni elszigeteltségéből, mégis örökre magányos marad. És mindezek ellenére Spinoza az, akit a társadalom kiközösített, és aki a maga életében alig tud hatni a nagyközönségre; Rosenberg könyve viszont milliós példányszámban kelt el, és fajgyűlölő eszméi rettenetes valósággá váltak.
A regény végén a szerző egy kis záradékban („Képzelet vagy valóság?”) fejti ki, hogy amennyire lehet, követte a történeti forrásokat a két főszereplőről. Különös súlyt ad a regénynek, hogy valóban élt egy hasonló Spinoza, és valóban élt egy hasonló Rosenberg. A szerző, mint írja, arra törekedett – szerintem sikerrel –, hogy a fiktív jeleneteket is úgy írja meg, hogy ezek akár meg is történhettek volna történeti ismereteink alapján; Yalom így Umberto Ecónak A rózsa neve előszavában kifejtett elvét valósítja meg a jó történelmi regényről. Mindent összevetve filozófiai, pszichológiai, történelmi és fejlődésregényként egyaránt olvasható Yalomnak ez a remekműve.
(Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma. Park Könyvkiadó, Budapest, 2018. 424 o. ISBN 978-963-355-276-6)