Egy antológia bemutatása nem egyszerű feladat. Szerteágazó témái, szinte egyenrangú és „erősségű” tanulmányai miatt főleg nem. A Magyarok Skandináviában. Norvégia című kötet öt fejezetében tizenkilenc tanulmány található. Ezek közül egy-egy nagyobb lélegzetű írás foglalkozik a Norvégiában élt és élő magyar orvosok, alkotóművészek, komolyzenészek felsorolásával, tevékenységeivel, sikereivel. Csak a beszédes címeket s a szerzőiket említem meg: dr. Degré Miklós: Magyar orvosok és Norvégia; dr. Tóth Károly: Magyar képzőművészek Norvégiában; Juhász Gyula: Pezsgő̋ komolyzenei élet. Magyar és magyar származású muzsikusok a norvég komolyzenei életben. Ezen munkákból kutatók, egyetemisták dolgozhatnak tovább, de a pusztán kíváncsiskodók érdeklődésére is joggal tarthatnak számot.
Forró Tamás történelem- és skandinavisztika szakos ifjú szakdolgozatában, majd az annak nyomán szerkesztésemben a Napkút Kiadónál 2021-ben megjelent 1956-os magyar menekültek Norvégiában című könyvéhez készült, itt megjelent dolgozatában írja a következőket (Diplomácia című fejezet, 145. o.): „[Az 1956-ban, 57-ben] Norvégiába érkező magyaroknak hosszú utat kellett bejárniuk egy békés időszak eljöttéig, ahogyan a norvég menekültügy is hosszú viták és érvelések árán jutott el odáig, hogy menekülteket fogadjon be. Az 1956. novemberi nemzetközi nyomás, a nemzetközi szervezetek norvégiai ágai, a sajtó és nem utolsósorban a norvég nép nyomására a politika [a norvég kormány] és a Norvég Menekültügyi Tanács (Det Norske Flyktningeråd, DNF) megváltoztatta a véleményét a magyar kérdés megoldásával kapcsolatban. Emiatt a korábbi menekültügyi stratégia megváltozott. A második világháború óta ausztriai menekülttáborokban élő »régi [´45 utáni] menekültek« és az »új [´56-os] menekültek« helyszíni megsegítésével párhuzamosan a magyarok Norvégiába telepítéséről is gondoskodni kellett. Ez természetesen nem ment egyeztetések, a megfelelő bizottságok létrehozása, valamint az államtól kapott anyagi támogatás nélkül. […] De nemcsak a hatóságok, hanem a norvég nép, a segélyszervezetek és kisebb-nagyobb vállalatok is mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a rászoruló magyarokat és az összes többi ausztriai menekültet segítsék.” Forró Tamás folytatta volna munkáját Oslóban, elkezdte kutatását a Norvégiába befogadott magyarok sorsának további alakulásáról, de sajnos 2017-ben, mindössze 32 évesen, súlyos betegségben elhunyt.
Természetesen kisebb létszámban, de 1956 előtt is érkeztek magyarok Norvégiába. Az első hullámban, a 30-as években, mezőgazdasági munkások jöttek, majd a második hullámban, 1945 után a szovjet uralom elől menekülők. Erről már a kötet egy másik tanulmánya tájékoztat a 122. oldaltól, az Élet című fejezetben. Érdekességként kiemelem és idézem az 1937-ben alakult Norvég Magyar Egyesület (Norsk-Ungarsk Forening, NUFO) történetéről írott következő sorokat: „[1957-ben] Az egyesület elnökévé Odd Nansent, a Nobel-békedíjas Fritjof Nansen fiát választották. […] az élet 1958-ban indult be igazán. Ebben az évben jelentették meg Kis Hírek címmel azt az információs füzetet, amit nemcsak az egyesületi tagoknak, de az összes norvégiai magyarnak megpróbáltak eljuttatni. Az újságnak sikere volt a magyarok körében, ugyanis sokan visszaírtak, segítséget kérve a szerkesztőségtől adózási, munkaügyi, válási és egyéb kérdésekben. A lap, mely 1958 és 1960 között jelent meg, nagy segítséget jelentett a kezdeti időkben. Ezen kívül az egyesület tolmácsolással és levélfordítással is segített a rászoruló magyaroknak.”
Nem tartozik szorosan e kötet bemutatásához, de érdekes adalék, hogy a fent említett Fritjof Nansen sarkkutatónak, Nobel-békedíjas diplomatának nemcsak a fia, Odd, de egyik unokája is kapcsolatba került magyarokkal. Svennik Høyer az Oslói Egyetem professzora volt, egy könyvét feleségemmel, Kunszenti Ágnessel lefordítottuk magyarra. 1999-ben jelent meg Kis beszélgetések, nagy médiumok címmel a Nemzeti Tankönyvkiadónál. Svenniket elhoztuk Magyarországra a könyvbemutatóra. Igen meglepte a kötete iránti nagy érdeklődés. El volt ragadtatva a Nemzeti Galéria gyűjteményétől, a balett- és a színházi előadásoktól.
A Diplomácia fejezetcím alatt található dr. Csángó Péter Norvég–magyar diplomáciai kapcsolatok. Magyarország és Norvégia néhány kiemelkedő̋ diplomatája a két világháború között című̋ tanulmánya. A 168. oldalról idézek: „(A Nemzeti Újság tudósítójától) [az 1929. jan. 20-i számban olvasható]: A hőmérő -20 fok Celsiust mutatott, kint a fenyőfák ágai roskadoztak a hóteher alatt és az éjszaka fehér hóvirággal szórta tele a karcsú nyírfák vékony ágait. A téli nap azonban ezer meg ezer ragyogó gyémántot hintett a fehér lankás hómezőkre és a befagyott tavakra, melyek partjain sietve kanyargott vonatunk a norvég főváros felé. A hideget azonnal elfeledtette velünk az a meleg baráti fogadtatás, melyben a norvégok, de különösen Röwde magyar főkonzul és Jynge vasúti igazgató, az oslói norvég Műegyesület elnöke a kiállításra utazó magyarokat részesítette. Azt mindig tudtam, hogy a norvégok lelki barátságot tartanak a magyarokkal, de a magyar reprezentatív műkiállítás január 8-án végbement megnyitása alkalmat adott derék jó norvég barátainknak, hogy Magyarország iránti meleg érzelmeikről nyilvános vallomást is tegyenek. […] A megnyitóbeszédek elhangzása után Haakon király Kertész államtitkár és Déry Béla szakértő̋ vezetése mellett végignézte a kiállítást. Majdnem mindegyik kép előtt megállott és felvilágosítást kért a művész személyéről. […] Örömének adott kifejezést, hogy megláthatta a magyar művészet kiváló alkotásait és egyszersmind megköszönte a magyar kultuszkormánynak, hogy ilyen értékes és tanulságos kiállítást küldött Oslóba.”
A 173. oldalon pedig ez áll: „A Tidens Tegn című előkelő̋ norvég napilap tíz hosszú cikkből álló sorozatot közöl Röwde Péter Mátyás oslói magyar főkonzul tollából. A cikkekben Röwde főkonzul részletesen és minden oldalról bemutatja Magyarországot a norvég olvasóknak, és ismerteti Magyarország nagy történelmi hivatását. Az első̋ cikk rámutat a trianoni békeszerződés szörnyű̋ igazságtalanságaira. Egyetlen országnak sem kellett olyan borzalmas árat fizetnie a világháborúban való részvételéért, mint Magyarországnak, amelytől hatalmas területeket szakítottak el, olyanokat, amelyeknek természeti kincsei életbevágó fontosságúak voltak az országnak.” Röwde cikkeiről a Nemzeti Ujság 1933. február 19-i száma tudósított.
A Lélektől lélekig című utolsó fejezet egyik írása a 219. oldaltól az Oslóban teológiai master tanulmányait folytató Hulej Enikő beszélgetése Terray László evangélikus lelkésszel. Mi csak visszhangok voltunk…: „Laci bácsival először egyháztörténeti tanulmányaim során találkoztam, s nem sejtettem, hogy közelebbről is megismerem majd norvégiai ösztöndíjam során. Nem sokkal Oslóba érkezésem után személyesen is találkoztunk, hiszen rendszeresen belátogatott a fővárosba, igy sokszor volt alkalmunk beszélgetni. Olyan embert ismertem meg benne, aki életet Krisztus szolgálatának szentelte, és a hosszú́, norvégiai évtizedek ellenére is fontosnak tartja magyarságát. Ennek a szolgálatnak volt egyik alappillére a rádiómisszió, hiszen ő kezdte el a magyar nyelvű̋ adások szerkesztését 1963-ban, és végezte hűségesen 23 éven keresztül. Erről beszélgettünk legutóbbi oslói találkozásunkkor a teológia büféjében. Laci bácsinak a magyar evangélikus rádiómisszió sokat köszönhet. – Hogyan kezdődött ez a szolgálat? – Az ötlet már korábban megvolt, csak nem tudtam kivitelezni, és akkor jött egy lehetőség. Budapesten működött korábban a Norvég Egyházi Misszió́, 1950 után azonban minden kapcsolat megszakadt a gyülekezettel. A rádió́adások elsősorban őket voltak hivatottak elérni. – Milyen terjedelemben és gyakorisággal szólalt meg a műsor? Hogyan épültek fel az egyes programok? – Hetente kétszer 15 perc állt rendelkezésünkre. Áhítat mindig volt, ezen kívül azonban minden adásnak megvolt a maga témája: Bibliatanulmány, külmisszió́, hallgatói levelek, gyermekek, s ez havonta ismétlődött…”
A Lélektől lélekig fejezet másik írása, Kovács katáng Ferenc irodalmi ihletésű beszámolója Teres Ágoston jezsuita atya, a Vatikáni Obszervatórium társ-asztronómusa norvégiai szolgálatáról, tudományos munkásságáról, alázatos életéről szól. Benne egykori tanítványa személyes hangú visszaemlékezése is olvasható a 238. oldalon: „Teres atya mellett ministráltam közel 10 évig, budapesti egyetemistaként is ünnepekre Oslóba hazatérvén. A Biblia és asztronómia, Mágusok és a csillag Máté evangéliumában című könyvét nagy figyelemmel olvastam, mert Teres atya abban is nagy példakép volt számomra, hogy a tudomány és a hit nem zárják ki egymást, sőt! A tudomány azt szolgálja, hogy a világot (és a Bibliában megírtakat) jobban megismerjük, de közben nem szabad a hit eltudományosításának hibájába se esni, azaz ne akarjunk mindent pusztán racionális alapokra helyezni. A szilárd hitet a tudományos ismereteink megerősítik, nem pedig helyettesítik. […] a jezsuiták Manreza központjában a prezentációkhoz 2004-ben már okostábla állt rendelkezésre, alaposan rácáfolva az egyházi intézmények általános maradiságára. Teres atya és a konferencia szellemisége mély nyomot hagyott bennem, igyekszem én is úgy tekinteni a tudományomra, hogy azzal szolgálatot teljesítek. (Dr. Kunszenti-Kovács Dávid kutató matematikus, Rényi Alfréd Kutatóintézet)”
S végezetül, A Magyarok Skandináviában. Norvégia című kötet vázlatos bemutatása után nagy-nagy köszönettel tartozom Pusztay János professzornak, hogy engem bízott meg e kötet szerkesztésével, aminek egy részét szerzőként is jegyzem. Felhasználhattam a Norvégiában ledolgozott 41 évem alatt megszerzett tudást, tapasztalatot, kapcsolati hálót. Szerzőtársaim szabad idejüket áldozták arra, hogy minél pontosabb képet festhessenek a Norvégiában élt és élő magyarokról. Javarészt dokumentumokból és első kézből kapott visszaemlékezésekből merítettünk.
Mi csak visszhangok voltunk… „Erzsébet testvér volt az, aki a hallgatókkal tartotta a kapcsolatot, és volt olyan, akit ő vezetett hitre. Tulajdonképpen ő volt a rádiómisszionárius, mi csak visszhangok voltunk.” (221. o.)
(Magyarok Skandináviában. Norvégia. Szerkesztette: Kovács katáng Ferenc. Collegium Fenno-Ugricum – Tokaj-Hegyalja Egyetem, Badacsony – Sárospatak, 2024. 244 o. ISBN 978-615-5589-36-1. Báthory téka. Főszerkesztő: Pusztay János. Minoritates 2. ISSN 3057-8345)