Kedves Hallgatóim!
Székfoglaló előadást nem kell tartanom, hiszen egy címzetes egyetemi tanárnak nincs tanszéke. Mégis szólnom kell. Két okból.
El kell mondanom először is a köszönet szavát az engem ért kitüntető címért. Harminc évvel ezelőtt vonultam nyugállományba az előd intézményből, a Comenius Tanítóképző Főiskolából, s bár a kapcsolat nem szakadt meg, valamiféle csoda számomra, hogy most utánam nyúltak, és a Tokaj–Hegyalja Egyetem szenátusa úgy véli: ide tartozom. Magam is úgy gondolom, hogy ide tartozom, és pataki mestereimre, Újszászy Kálmán és Ködöböcz József mosolygó arcára gondolok, akik talán most együtt örülnek velem. Nem nekem, hanem az új egyetemnek, ennek a történelmi pillanatnak. Köszönöm tehát e gesztust!
És mondanom kell másodszor a biztatás szavait egy új egyetem tanári kara és hallgatói számára. Ha az egyetem szót hallom, a pesti Bölcsészkar Múzeum körúti épületegyüttesére gondolok, ahol tanári diplomát szereztem, vagy a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem impozáns főépületére, ahol doktorrá avattak, avagy a cambridge-i St John’s College jut eszembe, ahol egy nyári kurzuson vehettem részt. Többezres létszámú diákság, sokszáz tanár él, munkálkodik bennük. Tekintélyes tudományos intézmények ezek, mennyiségben, szellemi kapacitásban nem vetekedhetik velük a Bodrog-parti Athén, de megbízható minőséggel, „kézműves” alázattal és tehetséggel hírnevet szerezhet. Előnyt kovácsolhat abból, hogy mindenki ismeri egymást, hogy bensőséges tere van a műhelymunkának. Találunk Sárospatakon, a Hegyalján bőven történelmi példát erre, csak hármat említek. A habán fazekasok termékei a 17. század óta őrzik értéküket. A szőlőskertek gazdái világhírű borokat érlelnek pincéikben. És hogy szellemi bizonyítékot mondjak: a két világháború között a sárospataki teológiai akadémiának mindössze hat főállású tanára volt. És mégis: a hittudomány művelése mellett országos figyelmet keltettek a kitűnően szervezett falumunkával, a népfőiskolával.
Hiszek abban, hogy a Tokaj–Hegyalja Egyetem profiljának minden elemét sikerrel lehet felvirágoztatni. A pedagógusképzés hagyományai ösztönzőek. A kulturális örökség gazdag. És világhírű a borkultúra. Biztos vagyok benne, hogy az értékeket gyarapítani tudja az új egyetem. Nyilvánvaló: nem csekély a feladat. Bem József szavai jutnak eszembe. Petőfi Sándor interjút készített vele 1849 tavaszán, és a költő megkérdezte tábornokától, kit tart a legnagyobb hadvezérnek. Ő Napóleont nevezte meg, akiről ugyan megjegyezte, hogy nem szereti, viszont elismeri hadvezéri képességeit. Petőfi Hannibált emelte ki, aki Hispániából veszélyekkel dacolva, áldozatot vállalva az Alpokon tudta átvezetni seregét Róma ellen. Bem apó erre elismerően megjegyezte: „a terv nagysága a lélek nagyságának mértéke”.
Úgy vélem, itt most a lélek, az elszántság nagyságában nem kell kételkednünk, vállalni kell tehát a terv nagyságát. A tábornok hozzátette: „a kivitel már kettejöké: övé s a szerencséé”. Szívből kívánom: kísérje szerencse a Tokaj–Hegyalja Egyetem hallgatóit és tanárait, vagyis segítsék önöket kedvező külső körülmények a kivitelben!
Munkájuk kisugárzása segítse jobb szellemi és anyagi életminőséghez egy határszéli, némiképp hátrányos helyzetű régió népét, és a jeles elődökhöz méltón járuljanak hozzá a magyar kultúra helyi és egyetemes virágzásához!
(Elhangzott 2021. szeptember 25-én Sárospatakon, A Művelődés Házában, a Tokaj–Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén.)