A sárospataki kötődésű Pauljucsák Péter Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük című debütáló verseskötete a Parnasszus Könyvek gondozásában, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Ahogyan ezt már a lírai hangvételű fülszövegben a kötet szerkesztője, Áfra János költő előre jelzi, a szövegfolyamban a váltás élő és élettelen között könnyedén megy végbe, de igaz ez a természetes és az épített környezet, a szerves és a szervetlen minőségek, valamint az evilági és a túlvilági tartományok közötti „átkapcsolásra” is. Egyes verscímek mintegy irányjelzőként segítenek a tájékozódásban a „versvonulatok” mentén történő mozgás során: „előlépünk egy fejből”, hogy utána „a bordák közt”, egy „mellkason át” haladjunk előre. Amennyire a fej kötete a Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük, annyira a szívé, a plasztikus leírásokkal megszólított érzékeké és a nyugtalanító atmoszférára reagáló zsigereké is.
Pauljucsák verseiben mozgósítja, játékba hozza civil hivatása, a pszichológia tudás- és eszköztárát – mintha máshogy is csengenének az olyan kifejezések, mint az agy szinopszisai, az agyhullámok és a homloklebeny –, de egyáltalán nem a pszichologizálás értelmében; egyfajta fogékonyságot, érzékenységet figyelhetünk meg a tudatalatti rezdülései, a mélyben lappangó vágyak és félelmek, az álom szövevényei, és a többletjelentésről árulkodó képzettársítások iránt. Fontos szerepet töltenek be a családi viszonyok, az apa és az anya alakja, a betegség, az öregedés, az emlékezés és a felejtés. Ez a líra mégsem az elmúlt években az irodalmi művekben előszeretettel középpontba állított trauma körül forog. Bár a cím alapján az lehetne a sejtésünk, hogy a kötet fő témája a halállal való szembenézés, a gyász és annak megélése, feldolgozása lesz, Pauljucsák kötete egészen másként közelít a mulandósághoz és a veszteséghez, mint például Lapis József Beszédtöredékek a halálról és Szabados Attila Vérsűrűség című, szintén ebben az évben kiadott verseskötetei. Amit itt olvasunk, az kevésbé személyes: az intimitás, a vallomásosság helyett a szerző inkább elrugaszkodik az általunk ismert valóságtól, olykor egészen különös, borzongató jeleneteket, látomásokat festve elénk.
A 2012 óta, elsősorban print folyóiratokban publikáló szerző ötvenkét verse szerepel a kötetben, mely öt részre tagolódik, az egységek címét egy-egy versrészlet adja. A válogatásban találkozunk rövid, mindössze háromsoros verssel (Előhang várakozáshoz) és két oldalt kitöltővel is – utóbbi, a Paraszomnia a kötet leghosszabb darabja, egyben a személyes kedvencem. Ebben az alvás és az ébrenlét mezsgyéjén járunk, a felriadás előtti pillanatokban; az egymásba olvadó (rém)álmok és az elszabadult, dominóként dőlő asszociációk, a hangzásukban vagy jelentésükben egymásra „rímelő” szavak ritmusára leleményes szöveg bontakozik ki. A befogadó is elengedheti a fantáziáját: a versbéli felsorolást olvashatnánk akár az álmatlanságával küzdő ember „bárányszámolgatásaként” is, vagy tekinthetnénk rá sajátos Rorschach-tesztként: kinek milyen képek villognak éjszaka az agyában, mit jelentenek számára, és mit árulnak el róla?
Ha körbe akarnánk járni, miről is szól egy költő első kötetének megjelenése, miben áll ennek a jelentősége, a válaszok között alighanem előkelő helyen szerepelne a saját hang megtalálása, általában véve a megszólaló pozíciójának birtokba vétele. Pauljucsák kötetében többször is felbukkan a némaság, a szótlanság, az elmondhatatlanság, mintha maga is kutatná a csend megtörésének leghatásosabb módját, a benyomások, élmények, tapasztalatok szavakba öntésének lehetőségét, mely nem magától adódik, hanem meg kell teremteni.
Visszatérő motívumai a víz (tenger, eső, hullám), a természet (erdő, dzsungel, fák), a Nap, és az állatok, a farkasoktól kezdve a halakon keresztül a szarvasokig – az állatvilághoz kapcsolódva pedig a vadászatban egyesülő vad és vadász képe.
„Valamit fel akarok tárni / ki akarok bontani”, olvashatjuk az egyik versben (Ismeretlen halfajok), és ehhez a tekinteten, a másik nézésén, megfigyelésén keresztül is vezethet az út. A szemhez olykor horrorba illő képek társulnak („kitolja a fejből az egyik szemet” – Előlépni egy fejből), máskor „gepárdszemekkel szikrázó tér” látványa fogadja a költői ént (Optika), míg egy későbbi költeményben odáig jutunk, hogy már csak fekete üregek tátonganak a szemek helyén (Kampók). Pauljucsák nem retten vissza a misztikus, sőt kifejezetten horrorisztikus elemek használatától, és ez roppant izgalmas eredményekhez vezet, például az Escheri képződmény, a Savas vizek és az Exorció című versek esetében.
Nem szükséges az álomfejtésben járatosnak lennünk, hogy ismerjük azt az elméletet, mely szerint a fogak elvesztése a halállal, a halálfélelemmel áll összefüggésben, ezért izgalmas, hogy egyszer azzal a sorral találkozunk, „amíg a fogakért nem nyúlsz kombinált fogóval” (Noktürn), később pedig azzal, hogy az álombéli ősz férfi „ismeretlen betegségtől hulló fogai után kapkod” (Őrségváltás).
Ahogyan az említett néhány példából is látszik, a Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük szövegei megnyílnak az interpretáció előtt, és az olvasó többszöri olvasás után is felfedezhet valami újat, ami megszólítja.
(Pauljucsák Péter: Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük, Parnasszus Könyvek, Budapest, 2024. 90 o. ISBN 978-615-6395-19-1)