Tudománytörténeti fordulópontok a 18. század végéig
Milyen volt a technikai kultúra és a természettudományos műveltség Magyarországon a honfoglalás utáni századokban? Hazát teremteni – nem annyit jelent, hogy meghódítani a Kárpát medence egy darabját. A honteremtés kultúrát, műveltséget, új életformát jelentett. A kiépülő egyházszervezetek – püspökségek – a királyi hatalom megerősödésével párhuzamosan a művelődés, a kultúra, s ezen belül a technikai kultúra centrumai is lettek. A 11. században már megtalálhatók a szolgálat nemétől elkülönített falvak: vasas: tributarius ferri, kovács: fader, ötvös: aurifader, fazekas: figullus, ács: carpentárius stb. A korabeli latin oklevelekben több technikai eszköz magyarul is olvasható, pl. emelő, fahíd, felülcsapó malom, zsilip stb.
A 12. században Magyarországon három vaskohászati központ található: Nyugat-Magyarország: Kőszegfalva, Vasvár, Észak-Magyarország: Rudabánya, Dél-Magyarország: Pécsvárad. Az előállított vasból mezőgazdasági eszközöket (sarló, kasza, eke), valamint a lószerszám részeit (zablát) készítették. Mindezek mellett fegyvereket (kard, nyílhegyek). A vasat külföldre is szállították. A danski piacon legkeresettebb volt a spanyol, a svéd és a magyar vas ebben az időben. (12 hordó magyar vasért 25 tonna heringet adtak.)
A szövés-fonás több tárgyi emléke került elő a Tiszalök környéki ásatásokon. Az oklevelek tanúsága szerint ismerték a lábbal hajtott szövőszéket. III. Béla korában európai hírű ötvösműhelyek működtek Magyarország területén. Nagy Lajos király kézműipart fejlesztő tevékenységének hatására növekedett a céhek száma, de Zsigmond király már figyelmeztette a különböző szakmákat űzőket: „senkinek sem szabad más mesterségébe vágni”.
A 15. században a hadiipar új ága az ágyúöntés kezdi virágkorát élni. Az ágyúöntők (prixidáriusok) hazai és nemzetközi elismertségre tettek szert. Az 1450-es években az orosz cár több levelet írt Mátyás királynak, majd követe útján is tudatta: „Mutatná meg hozzánk való barátságát, küldene nekünk ágyúöntő mestereket”. Arany- és ezüstműveseket, valamint építőmestereket is kértek az orosz cárok Magyarországról. Ebben az időben a növekvő igények miatt az ércbányák termelése fokozódik. Itt kell megemlítenünk Thurzó János nevét (1437–1508), akinek jelentős szerepe volt a magyarországi ércbányák termelésének növelésében. Mátyás király hatalmazta fel pl. 1475. április 24-én hét Garam-menti bányaváros vízemelő gépekkel történő ellátására, s arra kérte a király, hogy más bányavárosokban is állítson fel vízemelő gépeket. Thurzó eljárást dolgozott ki a réznek a réztartalmú ólomércből történő kiválasztására. De a kutatási eredmények megvalósítására ebben az időben is pénz kellett, amelyből akkor is nagy hiányt szenvedett az ország. Thurzó szakértelme felkeltette a Fuggerek figyelmét, s finanszírozták kísérleteit, de ennek nagy ára volt, mert megszerezték az érclelőhelyek feltárásának jogát.
A mezőgazdasági termékek – gabona – feldolgozását vízre épített hajómalmokkal végezték. A Delft és Köln környékén már a 13. században ismert szélmalmok a 14–15. században Magyarországon is meghonosodtak.
A technikai kultúra elterjesztéséhez, műveléséhez megfelelő szakirodalomra, valamint képző intézményekre volt szükség abban az időben is. Szóljunk ezekről röviden. Az első Magyarországon megjelent könyv, amely már természettudományos – jelen esetben matematikai – problémákat is feldolgozott, Gellért püspök 11. század végén megjelentetett Deliberatio c. munkája. A Szt. Benedek rend tagjai által a 12. században írt kódex – Pray kódex (18. században Pray György találta meg s ma Esztergomban őrzik) – naptárszámításokkal is foglalkozott. II. András udvarában a 13. század elején több csillagász élt. Európában ebben az időben sorra alakultak azok a nagy vonzáskörzettel bíró oktatási intézmények, amelyekben a tanulni vágyó fiatalok a tudomány egyetemességét felső fokon elsajátíthatták. Bologna, Párizs, Padova, Cambridge jelzik a mérföldkövet. A Rajnától keletre évszázadokon át nem volt más választása a tanulni vágyóknak, mint útra kelni ezekre az egyetemekre. III. Béla főleg Párizsba küldte tanulni későbbi udvari alkalmazottjait. A legrégibb fennmaradt magyar gesta szerzője P. mester (P. dictus magister) – akit a magyar történeti irodalom Anonymusként ismer – szintén Párizsban tanult.
A 14. század második felére virágkorát élő magyar királyságnak a korábbinál jóval nagyobb számban volt szüksége európai színvonalon művelt férfiakra az egyházi és világi hivatalokban. Vilmos pécsi püspök és királyi kancellár meggyőzte Nagy Lajost egy magyarországi egyetem alapításának szükségességéről. V. Orbán pápa 1367. szeptember 1-jén adta ki egyetemalapító oklevelét (amelynek sajnos csak a másolata maradt meg). Az egyetem – a töredékes források tanúsága szerint – az alapító király haláláig működött. Zsigmond uralkodása alatt létesült először egyetem az ország fővárosában, a gyors fejlődésnek indult Budán. 1395 októberében adta ki IX. Bonifác pápa az óbudai egyetem alapítólevelét. Itt tanított csillagászatot Bisznarói György. Harmadik középkori egyetemalapítási kísérletünk Mátyás király kancellárjának Vitéz János esztergomi érseknek nevéhez fűződik, aki Janus Pannonius pécsi püspökkel együtt Pozsonyban 1467. július 20-án megnyitotta az Academia Istropolitana-t (közismert nevén a pozsonyi egyetemet). Nemzetközileg elismert tanárokat nyert meg az oktatáshoz. Köztük a Mátyás udvarában sokat tartózkodó Johannes Müllert, ismertebb nevén Regiomontanust, a csillagászat európai hírű professzorát. Hasonlóan neves csillagász volt Martinus Ilkusz. Ő Krakkóból került Itáliába, onnan Magyarországra. Regiomontanus budai tartózkodása alatt írta 1474-ben Ephemerides c. munkáját, amely a középkor hajósainak volt nélkülözhetetlen szakkönyve.
Hosszú ideig úgy tudták, hogy a híres 1577-es Debreceni Aritmetika az első számtankönyvünk. Az 1890-es években Hellebrandt Árpád Hamburg város könyvtárában megtalálta Magyarországi György 1499-es matematika könyvét. A Magyar Könyvszemle 1893-as számában közölt róla ismertetőt Szily Kálmán műegyetemi professzor (aki a Magyar Nyelvtudományi Társaság alapítója volt). Magyarországi György műve egykoron Hollandiában jelent meg. Utrechtben volt pap s a város számolómestere (könyvében ismerteti többek közt a korabeli magyar pénzeket).
A magyarországi felsőoktatás újjászervezésére – hiszen a korábban ismertetett egyetemek rövid életűek voltak – a reformáció után a három legjelentősebb egyház – katolikus, református, evangélikus – egyaránt kísérletet tett.
Az ország legismertebb református kollégiumai a 16. század hatvanas éveiben alakultak (Debrecen, Sárospatak, Pápa), s a 17. században (Nagyvárad, Gyulafehérvár). Ezekben az intézményekben jelentős helyet kapott a természettudományos tárgyak oktatása.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben úgy határozott, hogy Nagyszombatban protestáns akadémiát alapít, az iskolának 24 tanuló számára ösztöndíjat adományozott. Tervét különböző okok miatt nem tudta megvalósítani, s 1620. május 1-jén fejedelmi székhelyén, Gyulafehérvárott hozta létre iskoláját.
A korabeli evangélikus főiskolák közül legjelentősebb az 1598-ban alapított nagyszebeni akadémia, majd 1667-ben megnyitották az eperjesi akadémiát. A peregrináció – az egyetemjárás – s egyben az értelmiség felkészítése jövendő hivatására tudatos előkészítő munka eredménye volt. Jól mutatja ezt Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem Gyulafehérvárról 1618. január 28-án írt levele Bojti Veres Gáspár alumnusának. „Téged arra intünk, hogy ha elmédben továbbtanulásodat forgatod, és magasabb fokú tanulmányokkal kívánsz foglalkozni, négy évre vállaljuk annak költségeit. Azt akarjuk, hogy Heidelbergből, egy vagy fél évre Paduába menj, és innen Párizsba utazván, ott fél évig maradj, s végül onnan kijövén, tanulmányutadról hozzánk visszatérj. Meghagyjuk, hogy eziránti hajlandóságodról minket mihamarabb tudósíts. Hogy ezzel kapcsolatos elgondolásunkat megértsed, azt akarjuk neked tanácsolni, hogy ne csak a teológiai, hanem filozófiai tanulmányaidat is szorgalmasan alapozd meg, hogyha majd hozzánk visszatérsz, mind Isten egyházában, mind evilági ügyekben, és a külpolitikában és bármiben kívánjuk munkásságodnak hasznát vehessük, s néped és hazád számára hasznosnak találtassál.”
Bethlen Gábor fejedelem és mások javaslatára magyar diákok indultak el Heidelberg, Wittenberg, Pádua egyetemeire, hogy diplomásként onnan visszatérve tanítsanak, kutassanak, alkossanak idehaza. Az egyetemjárás irányát, helyét természetesen meghatározta a vallási hovatartozás.
Mindezekkel párhuzamosan több külföldi tudós oktatott magyar egyetemen, főiskolán, vagy működött orvosként fejedelmi udvarokban, illetve járták természetbúvárként az országot, feltérképezték flóráját, állatvilágát, leírták folyóit (Clausius, Marsigli, Jacquin). Sokszor meg nem értés volt osztályrészük. Sokszor még a különböző oktatási intézmények sem tudták hasznosítani tudásukat, s kísérleteiket látva a kor embere varázslóknak hitte őket.
Néhányukat szinte Európa minden országa magáénak vallja. Ilyen volt Verancsics Faustus (1551–1617). Maga választotta humanista nevén Verancius Faustus-t a magyarok humanista írónak, politikusnak, a horvátok történetírónak, az olaszok olasz mérnöknek tartják. A dalmáciai Sibenik (Sebenico) városkában született, horvát eredetű családból, akik közel száz éve álltak már a magyar királyi udvar szolgálatában. Nagybátyja esztergomi érsek és magyar királyi helytartó volt. Korán árvaságra jutott. Nagybátyja nevelte Pozsonyban (itt tanulta meg a magyar nyelvet), majd a paduai egyetemen tanult. 1579–1581 között Veszprém várkapitánya volt. E szolgálat több technikai kérdés megoldása felé irányította figyelmét. 1582-ben a királyi udvar magyar titkára lett. Ebben az időben több kiváló olasz hadmérnököt alkalmaztak a magyarországi végvárak megerősítésére. Verancsics elmélyült a műszaki tudományokban.
Eredményei közül szólunk néhányról: 1603-ban levelet írt a németalföldi kormányzónak Ostende kikötőjének korszerűsítéséről. Tervrajzot mellékelt cölöpök, zsilipek és horgonyok kombinációjával. Közben megjelentette ötnyelvű szótárát (1595): „Dictionarium quinque nobilissimarum Europae linguarum, Latinae, Italicae, Germanicae, Dalmaticae et Ungaricae”. Több munkája közül kiemelkedik a Machinae novae (Velence 1616?), az új gépezetek illusztrált leírása. Technikai munkásságára hatással volt Leonardo szellemi öröksége. Eredeti ötletei közül kiemelkedő: az acél kocsirugó, súrlódásos kerékfékezés, a lánchíd és szélturbina. Az agrártechnika fejlesztése fontos szerepet kapott munkásságában. Ebben egyértelmű magyarországi tapasztalata (őrlőmalom, prés, cséplés, gabonamosás, rostálás, hántolás, szitálás ábrázolt leírása). A mérnöki tudományok majd minden területének művelője, s találmányai alapján az agrármérnökök egyik első képviselője volt.
A turbina ősének feltalálója, Segner János András (Pozsony, 1704. október 9. – Halle, 1777. október 5.) más utat járt. A lutheránus Segner család a reformáció kezdeti idején a vallásüldözés elől menekülve vándorolt Magyarországra. A Debreceni Református Kollégiumban tanult, majd Jénába utazott, ahol orvosi tanulmányokat folytatott, s mellette fizikát, matematikát hallgatott. 1730-ban szerzett orvosi oklevelet. Előbb Pozsonyban praktizált, majd városi orvos lett Debrecenben. 1733-ban Jénában tanított. Mikor 1735-ben megszervezték a göttingeni egyetemet, ő lett az első fizika, matematika, kémia tanár, s alapítója a göttingeni csillagvizsgálónak. 1755-ben Halléba került, a fizika, matematika és a csillagászat professzora lett. Segner János halléi előadását meghirdető 1755. április 27-i bemutatkozó programjában írta: „Kezdettől fogva, mióta az egyetemen oktatok, célom volt, hogy (…) gondosan felülvizsgáljam azt, amit a hallgatóknak előadhatok (…) és a téveszméket mellőzzem (…) Keresni fogom a felesleges anyag kiküszöbölésének lehetőségét és arra fogok törekedni, hogy azokat, akiket a tudásszomj hozzám vezetett, minél rövidebb úton célhoz juttassam.” (Rationen praelectionum Suarum exponit atque specimen theoriae turbinmun Subinqig.)
Tudományos munkásságának elismeréseként tagja lett Pétervár, Berlin, Göttingen tudományos akadémiáinak, valamint a londoni Királyi Társaságnak. Találmányai: a turbina őse (Segner kerék) malmot hajtott, kén-dioxid felhasználása gabona vetőmagvak fertőtlenítésére, fahamu felhasználása trágyázásra, foglalkozott cukor, szesz, puskapor gyártásával. A Hold egyik kráterét róla nevezték el.
A 17. századi magyarországi felsőoktatás történetében meghatározó állomás 1635. május 12., amikor aláírták a nagyszombati tudományegyetem alapító levelét. Pázmány Péter érsek – a neves hitvitázó és művelt katolikus főpap – kulturális és tudományos központtá tette Nagyszombatot. Az egyetemet alapvetően matematika tanárok képzésére hozta létre, ahol a természettudományos oktatás magas színvonalát valósította meg. Kezdetben két karral működött, 1777-ben került át az egyetem az ország fővárosába, Budára. A természettudományos oktatás szervezeti kereteinek megteremtésével szinte párhuzamosan – főleg a bányavárosokban – új technikai kultúrák terjedtek el, illetve fejlődtek tovább. A bányákban egyre több helyen alkalmaztak felvonó gépeket, s 1627-ben Selmecbányán vezették be a bányarobbantás technikáját. A 18. század elején Angliában Newcomen ötlete alapján elkészítették az első atmoszférikus gőzgépet. A kontinensen először 1722-ben a Selmecbánya melletti Újbányán helyezték üzembe az ezen elven működő „tüzes gépet”, amelyet 1728-ban Montesquieu is megnézett.
A bányaszivattyúk fejlesztésében jelentős szerepe volt Hell Máté Kornélnak és fiának, Hell Józsefnek (tanulmányukat selmeci szivattyú néven ismerik). A szervezett képzés érdekében 1735-ben III. Károly király Selmecbányán bányatisztképző iskolát alapított, amely 1770-ben akadémiai rangot kapott.
Szólni kell az 1763-ban alapított Collegium Oeconomicumról. Gr. Esterházy Ferenc kancellár 1763. augusztus 6-án Mária Terézia királynőtől egy gazdasági kollégium felállítását kérte. „Kívánatos olyan iskolának a felállítása, ahol praktikus geometriát, számadási módszereket és térképkészítést tanulnak”, hozzáteszi: „a geometria praktika (gyakorlati mértan – N. J.) a mechanika ismerete nélkül lehetetlen.” A királynő támogatta Esterházy javaslatát, s húsz ifjú ellátásához elegendő összeggel járult hozzá az iskola megnyitásához. A különböző tantárgyak felsorolásától eltekintünk, csupán jelzésszerűen megemlítjük, hogy a matematika tanárának feladata volt a geometria, mechanika, hydraulica oktatása. Fennmaradt az első itt készült kéziratos térkép, az Esterházy uradalomról. A Collegium Oeconomicum volt Magyarországon az első olyan felsőfokú intézmény, amely a természet- és műszaki tudományokat együtt oktatta. Az oktatás nyelve – eltérően a többi felsőoktatási intézményétől – német volt. A Collegium Oeconomicum 1776-ban leégett. Az intézet, a megmentett taneszközökkel együtt Tatára költözött.
Mint említettük a Pázmány Péter alapította Tudományegyetem 1777-ben Budára került. Az egyetem tanácsa 1780-ban tette meg első javaslatát egy mérnöki tanfolyam létesítésére, majd ezt egy újabb javaslat követte 1782. február 12-én, amelyet II. József császár és király elfogadott s röviddel utána aláírta az Institutum Geometrico Hydrotechnicum alapító levelét. „Mivel általában igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra, de különösen a Magyar Királyságban és csatolt tartományaiban, (…) ahol az előző századok annyi háborúja és viszontagságai után a birtokviszonyok igen zavarosak, igen nagy vidékek víz alatt vagy mocsarakká alakulva hevernek, a malomgátak rosszul vannak építve, a közutak elhanyagoltak, nyilvánvaló ezen tudományok oktatásának szükségessége (…)”
Az Institutum Geometrico Hydrotechnicum, magyar nevén Mérnöki Intézet, a mai Budapesti Műszaki Egyetem előintézménye. A Mérnöki Intézetben – ahol a tanulmányi idő három év volt – alapvetően földmérnököket, a vízi munkálatoknál, folyó- és árszabályozásnál irányító szakembereket képeztek. Ezt szolgálták az itt tanított tantárgyak. Ugyanis többek között longimetriát (hegyek vízszintes és magasság mérése), hydrodinamika és folyók libellációja (vízszintezése), katonai méréstant és gazdasági alakok átváltoztatása (földmérés) c. tárgyakat tanítottak. Fontos helyet és szerepet kapott a rajz művészete (térképkészítés).
Már ugyan a 15. századtól találkozunk – az adott kor színvonalának megfelelő – kéziratos térképekkel. Valószínűleg Bakócz Tamás (1442–1521) esztergomi érsek Lázár nevű titkára készítette el az első Magyarországot ábrázoló nyomtatott térképet (1528).
A Mérnöki Intézet hallgatóit igyekeztek felkészíteni minden vonatkozásban a mérnöki mesterség nehézségeire. „Nem kell puhán nevelni, hanem ellenkezőleg, a mérnököknek fáradtságos munkájára inkább edzeni szükséges őket” – fogalmazták meg a szervezeti szabályzatban. II. József alapító levele viszont azt is hangsúlyozta: „ezután a nyilvános felesküdött mérnökségre egy elöljáróság által se vehető fel senki, aki ezen tanulmányokban kiművelve nincs.”
A Mérnöki Intézet első évtizedeinek jelentősebb hallgatói közül elsőként a Veszprém városában dolgozó vízépítő mérnök Tumler Györgyöt, s fiát, Henriket említem. Irányításukkal a veszprémi várba vízvezetékeket építettek, majd a Marcal folyót szabályozták. 1786-ban Balatonfüreden fürdőház építését javasolták. Röviddel ezután mint budai vízépítőkkel találkozunk velük.
A Mérnöki Intézet kiváló hallgatója volt Vedres István (1765–1830), aki 1786 és 1821 között Szeged város mérnöke volt. Egyik legnagyobb terve: „A Tiszát a Dunával összekötő új hajózható csatorna” (1805). Mint városi mérnök, a környék számos mocsarának lecsapolási tervét készítette el. Róla Vedresházának nevezték el azt a 3600 holdas mocsaras területet, amelyet az ő vezetésével és tervei szerint tettek termővé. Nem csupán a mocsarak lecsapolásával foglalkozott. Megtervezett egy országos gabonaraktárat, a szegedi téli kikötőt és hajógyárat, valamint a már korábban említett csatornázási terv mellett egy országos csatornahálózatot.
Beszédes József (1787–1852) az Esterházy család uradalmi mérnöke volt, s e minőségében végzett vízrendezési munkálatokat Tolna, Veszprém, Komárom, Pozsony és Nyitra megyékben. 1816-tól a Sárvíz-szabályozás igazgató mérnöke, majd irányította a Sió és a Kapos vízrendezését. 160 000 hektárt ármentesítettek. Ő irányította az első ipari célú csatornának (1833–1840), az Arad megyei fehérkőrösi Nádor-malom csatornának a megépítését, és szabályozta először a Balaton vízszintjét. Terveket készített a Fertő és a Hanság vízrendezésére.
Nagy múltú székely nemesi családból származott a legismertebb Institutum Geometricum-i diák, Vásárhelyi Pál (1795–1846). 1816 őszén szerzett mérnöki oklevelet, s lett Zemplén, majd Veszprém megye mérnöke. Huszár Mátyás mellett a Duna-felmérés munkatársa. Fő műve a Tisza szabályozási tervének elkészítése.
S a tanárok? Horváth János a fizika és mechanika, Mitterpacher József a felsőbb mennyiségtan, Dugonics András az elemi mennyiségtan és alkalmazott mechanika, Mitterpacher Lajos a természetrajz és fizikai földrajz, Rausch Ferenc a felsőbb alkalmazott matematika tanára volt, aki 1792-ben betöltötte az egyetem rektori tisztét. A következő században is kiváló tanárok működtek az intézetben. Az első mérnöki okleveleket 1785-ben adták ki geometer approbatus (felavatott mérnök) megjelöléssel. Mivel a Mérnöki Intézet a tudományegyetem keretei között működött, az okleveleket a tudományegyetem bölcsészeti kara állította ki. A Mérnöki Intézet helyiségeinek az óbudai káptalan házat az ún. dézsmaházat jelölték ki, s vették meg. A 19. században újabb épületekben kapott helyet.
A 19. század első fele a reformkor kora, amely a nemzeti nyelv, kultúra, művelődés ügyének felkarolása mellett a technikai kultúra, a hazai ipar létrehozásának százada, az általunk vizsgált kor támpillérein lépett tovább.
*
Németh József (1938–2019) címzetes egyetemi tanár a hazai tudomány- és technikatörténet kiemelkedő személyisége volt. 1963-ban kapott középiskolai tanári diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1976-ban a történelemtudomány kandidátusa lett. 1997-ben PhD-fokozatot szerzett műszaki tudományból. 1963-tól több mint ötven éven át oktatott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, közben néhány évig a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese volt. Évekig vezette az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságát. Németh József professzorra az egyik kiállítás-megnyitó beszédének közlésével emlékezünk, amelynek kéziratát még halála előtt juttatta el szerkesztőségünkbe.