Kegyelmi pillanatban éreztem magam, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kézirattárában az Áprily-, majd a Reményik-hagyatékban Adorjánné Weress Margit leveleire bukkantam.[1] Ezen az sem változtatott, hogy kiderült: 2011-ben már megjelent cikksorozat a kolozsvári Szabadság napilapban róla, illetve tőle, Berényi Károly (a hagyaték kezelője) válogatásában,[2] valamint egy tanulmány a Művelődés folyóiratban.[3] Mert Adorjánné Weress Margit nemcsak „egyszerű” tanár volt Nagyenyeden, Kolozsváron, később Székelyudvarhelyen, hanem a két világháború közötti időszak két nagy költőjének, Áprily Lajosnak (akinek tanártársa volt Enyeden) és Reményik Sándornak jó barátja, s verseik elhivatott és elismert tolmácsolója.[4] Áprily és Reményik irodalmi és magánéletéről, levelezéséről több kötet napvilágot látott az utóbbi időben, de ha meg is említik benne Weress Margitot, ezt csak érintőlegesen, névmutatóban vagy jegyzetben teszik. Weress Margit levelei és visszaemlékezései (amelyet Áprilyék bíztatására, 1955-ben kezdett el írni[5]) számos kultúrtörténeti adatot tartalmaznak, rajtuk keresztül kirajzolódik a kisebbségi élet, s diszkrét bepillantást nyerhetünk egy nagyon mély barátságba.
Bár levelezésük meglehetősen kiterjedt lehetett, Reményik leveleit sajnos nem ismerjük. Weress Margit 1926. okt. 14-i levelében megígéri, hogy ha előbb halna meg, mint a férfi, leveleit visszajuttatják hozzá, ha később, ő maga fogja elégetni őket, egyúttal ígéri, hogy „soha azokat olvasni nem fogja senki” (megveti „azt a nőt” és Hatvanit is, amiért Kossuth időskori leveleit nyilvánosságra hozták). A levelek valóban elégtek, de nem Weress Margit akaratából, hanem a háború következtében.[6] A PIM irattárának Reményik-hagyatékában 65 Weress Margit-levelet találunk, egyet őriz még az EMKE-beli Reményik-hagyaték. Az első levelet a tanárnő 1920-ban küldte, levelezésük a költő halálával (1941) ért véget.
Bár Reményik levelei nincsenek meg, a Weress Margitéiból követni lehet, hogy mikor és mennyit írt. Segítség e téren, hogy 1933 őszén maga Weress összegzi Reményiknek hozzá küldött leveleit, eszerint: 1920 – 2 db, 1921 – 8 db, 1922 – 12 db, 1923 – 10 db (egyet elégetett belőle – Reményik többször kérte levelezőpartnereit, hogy egy-egy levelét elolvasás után semmisítsék meg), 1924 – 3 db, 1925 – egy sem, 1926 – 5 db, 1927 – egy sem, 1928 – 6 db, 1929 – 10 db, 1930 – 3 db, 1931 – 2 db, 1932 – 4 db, 1933 – 4 db (októberig). Összesen 67 db, ami nem elhanyagolandó szám. A tanárnő azt is megállapítja „leltárában”, hogy ő a fia születése körül (1925. augusztus 16.), és válásakor (1927) írt legkevesebbet, a költő pedig édesanyja halálakor (1930) – nem számítva az 1925-ös és 1927-es évet.[7]
Weress Margit Reményikhez írott leveleit olvasva azonnal föltűnik, hogy mennyi ragaszkodás, szeretet árad belőlük. Az erdélyi magyartanár rajongása ez a fiatal, tehetséges kor- és sorstárs költő iránt, a húszas évei második felében járó nő egyre erősödő szeretete (szerelme) a néhány évvel idősebb, visszahúzódó és csendes férfi iránt. A visszaemlékezések tanúsága szerint Áprily Lajos felesége, Schéfer Ida ismertette meg a fiatal tanárnőt Reményik Sándor verseivel, és magával a költővel való ismeretségét is „Iduskának” köszönheti. Nem sokkal később bevallja barátnőjének, hogy mennyire szerelmes Reményikbe (ezt később is, többször leírja), Ida még elnézést is kér, hogy ő hozta ebbe a voltaképpen kellemetlen helyzetbe, hiszen, mint Ida fogalmazott, köztudott, hogy Reményik sosem nősül meg. Mindemellett őszinte barátságuk egy életen át tartott – Reményik, amint azt a Rokon álmok álmodója című kötet előszavában olvashatjuk,[8] testvéreként tekintett és nagyon ragaszkodott minden hozzá közel kerülőhöz –, és minden pletyka[9] vagy Weress Margit férjhezmenetele ellenére is egyre mélyült, levelezésük sosem szakadt meg, bár Reményik életének vége felé ritkult. Ugyanez elmondható a Reményik–Áprily levelezés kapcsán is; a költőnek szembetegsége, általánosan rossz egészségi állapota, az ebből, valamint legközelebbi barátainak, társainak eltávolodása-elvesztése (testvére, legjobb barátja, lelki társa repatriált; meghaltak szülei majd barátai közül is sokan) miatti fájdalomból fakadó rossz közérzete miatt egyre inkább nehezére esett az írás.
Nem tartom kizártnak, hogy a magányos költőt megdöbbentették a fiatal tanárnő első levelének sorai. Azokból ugyanis annyi őszinte csodálat árad, emellett olyan titkokat is bevall, mint például, hogy ír (még édesanyjának sem beszélt róla, pedig, a levelek tanúsága szerint, szoros volt a kapcsolatuk), hogy írójuk maga is visszariad, s bár Reményik válaszolt neki, mentegetőzik, úgy érzi, a költő talán megneheztelhetett rá, amiért „minden a propos, minden magyarázat nélkül” írt neki; „Talán Maga nem érti, hogy én hogy’ tárhattam ennyire fel magam egy idegen ember előtt és Magának ez visszatetsző.”[10] Ez a motívum később is visszatér leveleiben: „Most megint eszembe jutott az, amit Maga egyszer a hallgatásról írt. Szégyelem (sic!) magam, hogy ennyit beszéltem, hogy magamról beszéltem. S szégyelem azért is, hogy ennyire megmutattam magam.”.[11]
1921-ben a levelekből kitűnik, hogy Weress Margit sok unszolásra egyik versét (Elhagyott menyasszony dala) elküldte Reményiknek.[12] A költő többször is biztatta Weress Margitot versei kiadására, sőt a nő szüleinek és a jóbarát Jékely-családnak is csak Reményik javaslatára mutatta meg a verseit. Publikálásra mindössze két ízben került sor – általában az volt a két költőbarát véleménye, hogy túlságosan mélyek a versek ahhoz, hogy a nagyközönség is olvashassa őket. Viszont ez az 1921-es vers „ellen-versre” (írja Áprilynak egy levélben)[13] ösztökélte Reményiket: az Azt mondják című költeményről[14] van szó. Tudtommal még egy verset írt Weress Margithoz, de kötetben csak ennél jelenik meg dedikáció.
Ez a vers különben a legtöbb levelének összefoglalója lehet: Weress Margit soraiból legalábbis az tűnik ki, hogy ő (és nem csak ő) folyton lelket és önbizalmat próbáltak önteni Reményikbe, aki ezt nehezen tudta elfogadni. Pedig Weress nem fukarkodott a feddő szavakkal. Nem sokkal, talán néhány héttel az előző levélváltás után olvasta Áprilynál Reményik Sirató[15] és A döblingi tébolyda árnyai[16] című verseit – előbbi nagyon tetszett neki, utóbbi a szó legszorosabb értelmében megdöbbentette. Ezt írja: „És… amint olvastam az a költeményt, azt gondoltam, milyen kár, hogy Maga nem a tanítványom, akkor most jóindulatúlag figyelmeztethetném, hogy még a kétségbeesésnek is van határa. Jaj, ugye nem haragszik, amiért ezt írtam? Én mindig úgy félek, hogy megbántom a Maga végtelen finom lelkét s olyankor aztán előveszem egyik levelét, amelyikben azt írja, hogy ne okozzak magamnak felesleges lelki izgalmat nem létező dolgok miatt; és akkor igyekszem megnyugtatni magam.”[17]
A költő leveleit – mint fent jeleztem – nem ismerjük, Weress Margit leveleiből és visszaemlékezéseiből, valamint Reményiknek az Áprilyhoz címzett leveleiből azonban következtetni tudunk arra, hogy ő is szeretettel gondolt a fiatal tanárnőre. És ez a ’szeretettel’ volt talán a legtöbb, amit Reményik adhatott. Arról, hogy mi zajlott le Reményik Sándor lelkében a húszas-harmincas években, hogy talán nemcsak azon múlott, hogy Weress Margit szerelme nem lelt viszonzásra, hogy Reményik elhatározta, sosem nősül meg, valószínűleg a mindkettejüket jól ismerő, baráti kapcsolatban levő Iduska vagy Áprily is keveset tudott. Reményik ugyanis nemigen beszélt Szőcsné Szilágyi Piroskához fűződő érzéseiről, s még kevésbé az Imre Ilonka irántiakról. Hozzájuk írott versei és levéltöredékei is 1990-ig vártak kiadatásukra,[18] és az Áprilyval folytatott levelezésben is csak ritkán jelenik meg a nevük, leginkább, mint ahogy közös jó ismerősöket emlegetni szokás; csupán haláluk után találunk olyan részleteket, amelyek Reményik érzéseit felfedik. Ugyanakkor szintén a levelekből tudjuk, hogy személyes találkozókkor többet is elárult a költő barátjának a két nő iránti érzéseiről (amelyek közül szerelemnek, annak bármilyen formájában, akkor is csak az Ilonka iránt érzett vonzalmat lehet tekinteni). „»Szerelmi életről« Reményik Sándorral kapcsolatban nem lehet beszélni, mert ez – a szó mindennapi értelmében – nem volt. – Végtelen intelligencián, lelki finomságon, hatalmas felelősségérzeten átszűrt, átszublimált gazdag érzésvilág volt, amely ilyen formában egyéni hang. Valóban »kevesebb is, több is a szerelemnél«, de semmi esetre sem társhiány.”[19] – írja a Piroska- és Ilonka-verseket és leveleik egy részét kötetbe rendező Sövényházyné Sándor Judit. Így tehát az a tény, hogy élete végéig fenntartotta a levelezést Weress Margittal – mialatt a nő a kislányos rajongástól az aggódó-féltő szeretetig végigjárta az érzelmek szinte teljes skáláját – azt igazolja, hogy barátságuk kölcsönös volt.
Hogy Reményik költészete mennyire ismert, ő maga viszont mennyire ismeretlen volt életében, jól példázza egy 1925-ös levélrészlet, amelyet Weress Margit neki írt:
Az iskolában, a III. oszt.-ban tanítottam az „Igét”. És ezzel kapcsolatban érdeklődtem a gyermekek között, hogy ki mit tud a szerzőről. A nevét mindenik ismerte, többen említettek verseket is (az Ellenzékben megjelentekből), egyik a „Csak így” címet is tudta. Meg voltam elégedve, mert hihetetlenül tájékozatlanok ezek a kislányok, nemcsak a mai, de a régebbi irodalom terén is; (hát még a magyar történelemből). Midőn azt kérdeztem: „hol lakik ez a költő?”… egyhangulag (sic!) kiáltották: „rég meghalt”. Felvilágosító szavaimat ámulattal hallgatták, őszinte meggyőződéssel kijelentve: „igazán azt hittük, hogy meghalt R. S., hiszen milyen híres költő!” Aztán midőn életéveinek számát is megtudták, még érdekesebbnek találták hogy: „olyan fiatal?”[20]
Ez az ismeretlenség az 1930-as évekre természetesen már megváltozott. Áprily Lajos egyik levelében így ír barátjának: „Zsoli [Jékely Zoltán] magyar órán Rólad kellett, hogy beszéljen. Benne vagyunk egyik érettségi tételben. Öregek vagyunk.”[21]
Jegyzetek
[1] [Adorjánné Weress] Margit – [Reményik] Sándornak – Nagyenyed, 1922. jan. 26. – Szudvh. 1941. jan. 24. Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM) Kézirattár V. 4557/21/1–56. 56 db.: 148 f. + 51 bor. + 9 mell.
[2] Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben. Visszaemlékezések Áprily Lajosra (Részletek Berényi Károly válogatásában, előszavával). = Szabadság, Kolozsvár, 2011. július 25. – szeptember 5. számok,(internetes elérés: http://archivum2.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/search%2CPSearchAllScreen.vm Letöltés ideje: 2020. június 22.)
[3] Kolumbán Szende – Socaci Anita: Ki volt Weress Margit? = Művelődés (Kolozsvár), LXVII. évf. 5. szám, 2014. május, 25–28. o. (internetes elérés: https://muvelodes.net/enciklopedia/ki-volt-weress-margit Letöltés ideje: 2020. június 22.)
[4] Adorjánné Weress Margit életéről részletesen írtam: Széman Emese Rózsa: Két világháború közötti erdélyi magyar szavalóművészet (Néhány fontosabb sajtóorgánum tükrében). Doktori értekezés. Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Társadalomtudományi Kar, Kolozsvár, 2016. 91–104. o.
[5] Megjelent kétkötetes szerkesztett változata: Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben I–II. Szerkeszette: Liktor Katalin. Kriterion – Polis, Kolozsvár, 2018–2019.
[6] PIM Kt. V. 4557/21/33. A levelek megsemmisüléséről: Berényi Károly e-mail üzenete Széman E. Rózsának, 2014. március 25.
[7] A. Weress M. – Reményik S., Szudvh., 1933. okt. 22. PIM Kt. V. 4557/21/43.
[8] Rokon álmok álmodója. Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése. S. a. r. Liktor Katalin. Polis – PIM, Kolozsvár – Budapest, 2014. 5–27. o.
[9] W. M. egy ismerőse, volt szomszédja szeret mindenféle dolgokat kombinálni kis részletekből, többek közt az ő és Reményik barátságáról is, ezért Weress Margit azt mondta neki, hogy már rég nem leveleznek; most ez a nő bemegy Kolozsvárra, valószínűleg a Pásztortűz szerkesztőségébe is, ezt szerette volna addig megírni Reményiknek. Lásd: A. Weress M. – Reményik S., Ne., 1923. máj. 8. PIM Kt. V. 4557/21/21.
[10] A. Weress M. – Reményik S., Kv., 1920. dec. 3. PIM Kt. V. 4557/21/2.
[11] A. Weress M. – Reményik S., Ne., 1921. nov. 9. PIM Kt. V. 4557/21/9. Kiemelés az eredetiben.
[12] A. Weress M. – Reményik S., Ne, 1921. okt. 26. PIM Kt. V. 4557/21/8.
[13] Rokon álmok álmodója, i. m. 62. o. Reményik S. Áprily L.-nak, Kv., 1921. nov. 4. (90. o.)
[14] Reményik Sándor összes versei. Arcanum, Budapest, 1998. (internetes elérés: https://mek.oszk.hu/01000/01052/html/vers0401.htm#25 letöltés ideje: 2020. június 22.)
[15] Reményik Sándor összes verse. II. kötet. Polis – Kálvin – Luther, Kolozsvár – Budapest, 2005. 84. o.
[16] Uo. 87–88. o.
[17] A. Weress M. – Reményik S., Ne, 1921. dec. 10. PIM Kt. V. 4557/21/10.
[18] Reményik Sándor: Erdélyi március. Válogatott versek. Álmodsz-e róla? Kiadatlan versek és levélszemelvények. Összeállította és gondozta: Imre László – Imre Mária – Sövényházyné Sándor Judit. Orpheus Könyvek, Budapest, 1990.
[19] Uo. 419–420. o.
[20] A. Weress M. – Reményik S., Torda, 1925. dec. 31. PIM Kt. V. 4557/21/30. Kiemelés az eredetiben.
[21] Rokon álmok álmodója, i. m. 212. o. Áprily L. Reményik S.-nak, Bp., 1931. április 16. (233–234. o.)