A retorika egyik közkeletű, gyakran hangoztatott felismerése, hogy nem csak az számít, mit mondanak a hatalom szereplői, hanem az is, hogyan mondják – és hogyan mondják ezt el helyettük mások, hogyan közvetítik szavaikat. Kökényesi Nikoletta monográfiája pontosan ezt a „második réteget” teszi láthatóvá. A mű középpontjában a retorika és stilisztika inter- és multidiszciplináris jellege áll, valamint az, hogy ezek a tudományterületek hogyan kapcsolódnak a politikai kommunikációhoz.
A kötet a 21. századi magyar politikai kommunikáció egyik legjellegzetesebb műfaját, az évértékelő beszédeket, valamint ezek sajtóbeli megjelenését vizsgálja retorikai, stilisztikai és szövegtani eszközökkel. A szerző célja feltárni, hogy a magyar sajtó miként közvetíti és formálja a politikai valóságot, hogyan alkalmazza a retorikai eszközöket, és milyen hatást gyakorol a közéleti nyelvhasználatra. „A sajtó az élet eseményeiről tudósít, éppen ezért jelen van mindennapjainkban. Formálja a nyelvet, a közízlést, megjeleníti a magyar nyelvhasználat szinte minden rétegét, és éppen ezért hatással is van rá.” (Szathmári István: A stíluselemzés elmélete és gyakorlata. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2002. 346–351. o.) A vizsgálat eredménye azonban jóval több, mint beszédelemzések gyűjteménye: a szerző olyan komplex diskurzustér feltérképezése vállalkozott, ahol politika, média és nyelv egymást alakítva működik.
A könyv felépítése világos és arányos. A monográfia hat nagy, egymásra épülő szerkezeti egységből áll, amelyek világos logikai ívet rajzolnak ki az elméleti megalapozástól az empirikus elemzésen át az összegző következtetésekig. A felépítés egyik erőssége, hogy az olvasót fokozatosan vezeti be a vizsgálat tárgyába, módszertanába és értelmezési keretébe.
Az első, bevezető fejezet részletesen rögzíti a kutatás célját, kérdésfeltevéseit és vizsgálati korlátait. A szerző itt indokolja az évértékelő beszédek mint speciális politikai műfaj kiválasztását, valamint bemutatja a korpuszszűkítés szempontjait. A monográfia elsősorban az 1999 és 2011 közötti időszakra összpontosít, amikor az évértékelő beszédek központi szerepet kaptak és játszottak a magyar politikai kommunikációban. A vizsgálat fő forrásai az Orbán Viktor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc által elmondott évértékelő beszédek, valamint ezek sajtóbeli reprezentációja. A dolgozat a négy vezető napilap (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava) sajtómegjelenéseit taglalja, amelyek eltérő politikai irányultságuk miatt különböző narratívákat alkalmaznak. A fejezet hangsúlyozza, hogy az évértékelő beszéd egyszerre értékelő, programadó és identitásképző kommunikációs aktus, amelynek sajtóbeli megjelenése külön diskurzusszintet hoz létre. A bevezetés egyben elméleti alapozás is: kijelöli a retorika, stilisztika és szövegtan integrált alkalmazásának keretét.
A második nagy egység a rendszerváltás utáni magyar közéleti sajtó jellegét és funkcióit mutatja be. Ez a rész médiatörténeti és társadalomelméleti kontextust ad az elemzésekhez. Részletesen tárgyalja a sajtórendszer átalakulását, a politikai beágyazottság kérdését, a piaci viszonyok és a bulvárosodás hatását, valamint a véleményújságírás és tényújságírás modelljeinek együttélését. A fejezet nem pusztán háttér, hanem értelmezési kulcs: megmutatja, milyen intézményi és diskurzív térben jönnek létre a vizsgált tudósítások.
A harmadik fejezet a felhasznált elméletek és módszerek rendszerezett összefoglalása. A szerző itt részletesen bemutatja a klasszikus retorikai alapfogalmakat, a modern retorika és stilisztika kapcsolódási pontjait, valamint a diskurzuselemzés és textológia releváns irányait. Külön alfejezetek foglalkoznak a retorikai-strukturális, stilisztikai és médiabeli megjelenési szempontokkal. Ebben a részben kap hangsúlyt a kvalitatív és kvantitatív módszerek együttes alkalmazásának indoklása is, ami az egész kötet módszertani gerincét adja.
A negyedik nagy fejezet a 2001–2011 közötti évértékelő politikai beszédek részletes retorikai és stilisztikai elemzését tartalmazza. A szerző külön alfejezetekben vizsgálja az egyes kiválasztott évek beszédeit – nagyon helyesen –, elkülönítve a kormányzati és ellenzéki megszólalásokat, hiszen a politikai retorikát és kommunikációt épp ez a kormányzat/ellenzék bináris kód különbözteti meg az egyéb retorikáktól, kommunikációktól. (Brunczel Balázs: A luhmanni elmélet felépítése = Társadalomkutatás, 25. évf. 2007. 3. szám, 297–320. o.) Az elemzés kiterjed a beszédek szerkezeti felépítésére, érvelési stratégiáira, metaforahasználatára, értékkategóriáira és stiláris jellegzetességeire. Az összehasonlító megközelítés lehetővé teszi a politikai oldalak közötti retorikai különbségek és hasonlóságok feltárását.
Az ötödik szerkezeti egység a négy országos napilap (Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava) évértékelő beszédekről szóló tudósításainak részletes vizsgálata. Ez a kötet egyik legterjedelmesebb és leginnovatívabb része. A fejezet textológiai, retorikai és stilisztikai szempontból elemzi a sajtószövegeket, kitérve a címadásra, a kiemelésekre, az idézési technikákra és a narratív keretezésre. Önálló alrész foglalkozik a sajtófotók és képaláírások retorikai szerepével, ami a vizuális retorika szempontjait is integrálja az elemzésbe.
A hatodik, záró fejezet összegezi az eredményeket, és rendszerezi a vizsgálatból levonható retorikai, stilisztikai és médiatudományi következtetéseket. A kötetet kiterjedt primer és szekunder bibliográfia, valamint terjedelmes mellékletanyag egészíti ki, amely a vizsgált beszédek és sajtószövegek dokumentált korpuszát is tartalmazza.
A monográfia egyik legnagyobb érdeme, hogy nem elszigetelt szövegeket vizsgál, hanem kommunikációs folyamatokat. A politikai beszéd itt nem végpont, hanem kiindulás: a szerző azt elemzi, mi történik a szöveggel, amikor belép a sajtó terébe. Hogyan változik a hangsúly? Mi marad meg? Mi torzul? Mi erősödik fel? Milyen retorikai és stilisztikai eszközök révén válik a beszédből sajtónarratíva? A kötet ezekre a kérdésekre ad módszeresen felépített, adatolt és értelmezett válaszokat.
A munka központi tézise szerint a sajtó nem semleges közvetítő csatorna, hanem aktív jelentésformáló tényező, a beszédek sajtóbeli reprezentációja pedig nem csupán egyszerű tükrözés, hanem azok egyfajta újraszerkesztése, újraértelmezése. A címadás, az idézéstechnika, a metaforikus kiemelések, a tipográfia, a képi környezet és a kontextusteremtés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasó milyen „beszédet” érzékel – még akkor is, ha magát az eredeti szónoki szöveget nem is ismeri.
A kötet interdiszciplináris jellege különösen figyelemre méltó: egyszerre és egymást erősítve jelenik meg benne a retorika, stilisztika, szövegtan, diskurzuselemzés és médiatudomány eszköztára. A klasszikus retorikai hagyomány – Arisztotelész, Quintilianus, Cicero – fogalomrendszere nem puszta történeti díszletként szerepel, hanem működő elemző keretként. Az éthosz, pathosz, logosz hármassága, az enthüméma, a példázat, a szerkezeti felépítés kérdései a modern politikai beszédek vizsgálatában is releváns eszközként jelennek meg.
A szerző ugyanakkor nem áll meg a kvalitatív elemzésnél. A monográfia jelentős módszertani értéke a kvalitatív és kvantitatív megközelítés kombinálása. Mondattani jellemzők, szerkezeti mutatók, textológiai paraméterek, statisztikai összevetések egészítik ki a retorikai-stilisztikai értelmezést. Ez a kettős módszertan biztosítja, hogy a megállapítások ne pusztán (szubjektív) benyomások, hanem adatokkal alátámasztott, ellenőrizhető és összevethető eredményeken alapuló következtetések legyenek.
A szöveg stílusa tudományos, de nem nehézkes. A fogalomhasználat precíz, a terminológia következetes, ugyanakkor az értelmező részek olvasmányosak. A szöveg nem zárja ki a „laikusokat” sem, a szerző nem csak szűk szakmai közönséget szólít meg, lépésről lépésre vezeti a témában kevésbé járatos olvasókat is az elemzési szempontok között.
A monográfia külön erőssége, hogy nem marad meg az elméleti retorika és stilisztika szintjén, hanem kifejezetten jól transzferálható gyakorlati alkalmazási területekre is. Olyan elemzési modellt kínál, amely adaptálható más műfajokra – kampánybeszédekre, interjúkra, közéleti vitákra vagy akár digitális médiatartalmakra is. És ez adja a monográfia valódi, hosszú távú tudományos és gyakorlati értékét.
Pedagógiai szempontból a bemutatott elemzési modell kiválóan hasznosítható a közép- és a felsőoktatásban egyaránt: a politikai beszédek és sajtószövegek összevető retorikai-stilisztikai vizsgálata fejleszti a kritikai szövegértést, az érvelési készséget és a médiatudatosságot. A fejezetekben bemutatott elemzési lépések – metaforaháló feltárása, szerkezeti mintázatok vizsgálata, retorikai alakzatok azonosítása, vizuális retorikai elemek értelmezése – konkrét tanórai vagy szemináriumi feladatokká alakíthatók. A munka ezért nemcsak kutatási eredmény, hanem módszertani mintatár is.
Politológiai és szociológiai nézőpontból a kötet a diskurzuselemzés és a politikai kommunikáció empirikus vizsgálatának határterületén helyezkedik el. A beszéd és a médiaközvetítés viszonyának részletes feltárása jól kapcsolódik a framing-kutatásokhoz, a politikai narratívaelemzéshez és a mediatizált nyilvánosság vizsgálatához.
A monográfia jól elhelyezhető az alkalmazott retorikai szövegelemzések hazai hagyományában is. A hazai szakirodalmi térben a kötet jól kapcsolódik azokhoz az alkalmazott retorikai és stilisztikai vizsgálatokhoz, amelyek a közéleti és médiadiskurzus nyelvi megformáltságát állítják középpontba. A monográfia ezekhez képest módszertani többletet nyújt azzal, hogy nem egyetlen szövegtípust vizsgál, hanem beszéd és sajtóreprezentáció páros elemzését végzi el, ráadásul azonos korpuszon belül, összehasonlítható paraméterekkel. Nemzetközi kitekintésben a munka több irányzathoz is kapcsolható. A kritikai diskurzuselemzés (CDA – vö. Fairclough, van Dijk, Wodak munkái) hagyományával rokon abban, hogy a nyelvi formákat társadalmi és hatalmi viszonyokkal összefüggésben értelmezi, és vizsgálja, miként konstruálódik a politikai valóság a médiában. Az argumentációelméleti megközelítésekkel (Perelman – Olbrechts-Tyteca, Toulmin-modellre épülő elemzések) abban mutat párhuzamot, hogy feltárja az érvelési mintázatokat, a legitimáló stratégiákat és a hallgatóságra irányuló meggyőzési technikákat. Emellett kapcsolódik a politikai retorika empirikus vizsgálatának angolszász hagyományához is, ahol kampánybeszédek, parlamenti felszólalások és médiamegjelenések korpuszalapú elemzése zajlik.
Kökényesi Nikoletta Szavakban rejlő hatalom című hiánypótló és időszerű munkáját nemcsak nyelvészek és a nyelvvel, nyelvekkel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek (tanárok, pszichológusok, politológusok, újságírók, szerkesztők, fordítók) figyelmébe ajánljuk, hanem azokéba is, akik bonyolult korunkban biztosabban kívánnak eligazodni a közélet és a magánélet (nyelvhasználatának) útvesztőjében.
(Kökényesi Nikoletta Judit: Szavakban rejlő hatalom – XXI. századi évértékelő beszédek és ami mögöttük van. Politikai szövegek és sajtószövegek retorikai-stilisztikai szövegelemzése. Tokaj-Hegyalja Egyetem, Sárospatak, 2025. 288 o. ISBN 978-615-6482-37-2. Sárospataki Pedagógiai Füzetek 35. Sorozatszerkesztő: Podlovics Éva. ISSN 0230-0435)