Az egykori és részben ma is meglévő ismert és kevésbé ismert sárospataki kertek, parkok: a Várkert, az Iskolakert és a két fő oktatási intézmény, a Tokaj-Hegyalja Egyetem jogelődje, a Tanítóképző, illetve a Református Kollégium, azon belül a Gimnázium hajdanvolt botanikus kertje. Valamennyi kert története több előzményre tekinthet vissza.[1]
A Várkert és az Iskolakert múltját kutatva elindulhatunk az egészen korai gyökerektől. Nyilvánvaló, hogy a város területén a 13. századtól működött kolostoroknak már volt kertjük, beültetve haszon- és gyógynövényekkel. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony híres Gombos-kertjének elődje már feltehetőleg a Perényiek, Országh Ilona alatt létezett, igaz, még nem ezen a néven a pataki Vár területén.[2] A 17. századi nyugat-európai, már barokk jellegű kerttervezéshez képest a mi kelet-magyarországi és erdélyi főúri kertkultúránkban a praktikus szempontok (a haszonnövények telepítése) és a díszítő érték együttesen nyomott a latban.[3] Lorántffy Zsuzsanna minden jelentősebb birtokán kertet gondozott, így többek között Borsiban, Gyulafehérvárott, Porumbákon, Fogarason és Patakon. Ezekben akkoriban ritka tulipánokat, nárciszokat, rozmaringot, levendulát, egyéb fűszer- és gyógynövényeket, gyümölcsöket, pomagránátot (mai nevén gránátalmát), zöldségeket egyaránt termesztett, amint azt korabeli levelek, inventáriumok, naplófeljegyzések tanúsítják. Természetesen itt nem botanikai bemutató kertről beszélünk, ugyanakkor a maga korában itthon ismeretlen, egzotikusnak számító dísz-, fűszer- és haszonnövények meghonosításával a kert fontos mérföldkő a tervezett, funkciójuk szerint elkülönített kertrészekkel rendelkező kerttervezésben, az új fajok elterjesztésében.
Mind az MNM Rákóczi Múzeumában, mind a Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben, továbbá az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz sorolt volt Országos Műemlékvédelmi Hivatal Tervtárának anyagában őriznek olyan térképeket, tervrajzokat, festményeket, metszeteket, amelyeken a Vár körüli kertek időbeli változásai, átalakulásai nyomon követhetők. Ilyenek voltak egyebek között a 19. századi átalakításokkal megjelent üvegházak, műromok, kerti hidak, pálmaház. A kertet az 1820-as években alakították díszkertté, a kor divatjának megfelelően angolkertté Henri Cavet tervei szerint. (Üvegház látszik az 500 forintos bankjegy hátoldalán is.)
Az 1960-as, 70-es évek feltárásainak kertet rongáló következményeit sérelmezte a már hivatkozott Török Péter tanulmányában: „E század [a 20. század] 60-as, 70-es éveinek falfeltáró, rekonstrukciós törekvéseit nem követte komponált tájrendezés, s magát a falfeltárást is félbehagyták. A befejezetlen műemléki feltárás – mely alapvetően a Rákóczi-kori erődjellegű várfalszakaszok bemutatását tűzte ki célul, megfeledkezett a megsebzett táj és a kerti környezet rehabilitációjáról. A klasszicista táj land art szépségű terepalakulatait kíméletlenül eldózerolták […]” Ugyancsak említést tesz az akkor tapasztalt, nem szívderítő állapotról: elöregedő, részint beteg faállomány, helyenként özönfajok feltűnése, a várárok mint alsó rész és a fenti területek kapcsolatának hiánya, a tönkrement középkori útvonalhálózat, zavaró vagy tájidegen fajok jelenléte.[4] A Történeti kertek adatbázisa ugyanakkor felsorolja azokat az idős növényritkaságokat, amelyek oltalom alatt állnak-álltak. Ezek a terebélyes fehér- és japánakác (Robinia pseudoacacia, Sophora japonica), továbbá a virágos kőrisek (Fraxinus ornus) voltak. 1977-ben a kert természetvédelmi terület lett, akkor még négy hatalmas famatuzsálem élt, napjainkra csupán a majd kétszáz éves japánakác maradt meg, amely a Várkert legöregebb fája.[5]
A Várkert, a fejedelemasszony kertje máig tananyag a kertészmérnök-képzésben mint a történeti kertek egyik jeles példája, hiszen a táj- és kertépítészet-történet kötelező tárgy.[6] A Várkert napjainkban sokrétű védettséget élvez: történelmi emlékhely, történeti kert, természetvédelmi terület, védett fák, hüllők, madarak, denevérek élőhelye, emellett műemléki, kiemelt régészeti terület. A felügyelő Aggteleki Nemzeti Parknak jelentési kötelezettséggel tartozik, továbbá a védett hüllők vonulásakor azok útvonalait lezárják, a madárszámlálásban is részt vesznek.
Erdészek és kertészmérnökök több szakaszban kutatták, mérték fel és gondolták újra a terület lehetőségeit, a Vár épületegyütteséhez szervesen hozzátartozó és idegenforgalmi értékét növelő rehabilitációját. Az 1997-98-ban készített tervek komplex egységben kezelték a Várat és környezetét, a Bodrog-partot, ötvözve a műemléki, tájépítészeti és idegenforgalmi szempontokat, gondolva a dokumentálható történeti kert(részletek) helyreállítására, nemes burkolóanyagok használatára, a függőkertek, kutak, a gloriett, viridáriumok (épületen belüli díszkertek), a kerti tó és nimfás vízköpő rekonstrukciójára, kerti és utcabútorok telepítésére, de még vízi színház és lovagi torna helyszínek kialakítására is.[7] Mai megvalósításuk azonban a fenntartás-üzemeltetés és a jelenlegi környezet- és örökségvédelmi szempontok miatt már túlhaladott, kivitelezhetetlen.[8]
Ma közpark az 1784-ig a kolerajárványok miatt kialakított egykori temető, majd annak felszámolása után a Kollégium használatába adott (bérelt, ajándékba kapott és megvásárolt), a jó levegőn mozgást, pihenést és oktatást segítő Iskolakert, ahová régen a szabadtéri tanórákhoz a sétautak mellé félkörben padsorokat helyeztek ki. Az alábbiakban Egey Antal tanulmányának, – aki évekig küzdött az Iskolakert védetté nyilvánításáért – történeti és növénytani részeit foglaljuk össze.[9] Itt jegyzendő meg, hogy a Történeti kertek adattárában, amely ugyan hivatkozásokat sehol nem közöl, voltaképpen egy az egyben az ő adatait, bemutatását találjuk.
Az Iskolakert eredetileg két fő részből, a Kollégiummal szemközti ó- és az 1866-ban közbirtokosok által adományozott új részből állt. Legnagyobb kiterjedése idején 9, ma 7 hektár. Létesítésének fő kezdeményezője Vay József főgondnok, aki a Főiskola részére bérbe vette a területet 1792 és 1806 között a királyi kamarától, mint korabeli birtokostól. A tulajdonosváltást követően Bretzenheim Ágost herceg harminckét évre ingyen átengedte az akkori területet, – már ekkor park és botanikus kert funkcióról volt szó – de a település a határidő lejárta előtt megváltotta a használati jogot és végleg átadta a Református Kollégiumnak. A 20. században megépült internátusok telkeinek, a vasútállomáshoz vezető kerti főút meghosszabbításához szükséges területnek a megvásárlása több lépésben történt, másrészt a kert északnyugati részéből egy sávot 1931-ben átengedtek a városnak az akkori még rövid Mudrány, ma Táncsics utca meghosszabbításához. Tompa Mihály szobrát ekkor helyezték át mai helyére.
Az Iskolakert számos védett, értékes fafaj, cserje lelőhelye volt, amelyek telepítése több dátumhoz, az 1840-es évekhez és 1876-hoz köthető. Fontos és a helybeliek körében sem ismert adalék, hogy az Iskolakertben már volt a mai fogalmaink szerinti növénykert: Búza János természetrajz tanár létesítette az 1878/79-es tanévben, 504 ágyással, a Tompa szobor mögötti területen. Ez az 1904-es tantervváltásig létezett, akkor díszkertté alakították. A fásítások megkezdése Matolay Viktor és az 1848-as nemzetőrség őrnagyaként ismertté vált Pálkövi Antal tanárok érdeme; az arborétum fejlesztése, a növények táblákkal megjelölése és kert felhasználása a tanításban dr. Karádi György nevéhez fűződik.
Az eredeti állományokat nem kizárólag az évtizedek, a viharok, utóbb a szilfavész, az aszályossá vált nyarak pusztították. A délkeleti részben álltak a védendő, mert különleges és ritka hársak (kislevelű hárs /Tilia cordata és ezüsthárs / Tilia argenta (és ezeknek Wágner János, a Tanítóképző volt főigazgatója, hársfamonográfus által feljegyzett egyedülálló fajhibridje, a Tilia argentea x Tilia cordata, amely egyedül itt fordult elő az országban) többször sínylették meg a nyilvánosan látogatható kertbe évente visszatérő illetéktelen hársfavirág-gyűjtők ágtördelését. Értékes fajnak számítottak a fekete fenyők / Pinus nigra, a fekete dió / Juglans nigra, a kocsánytalan tölgyek / Quercus petraea, a szürke és fehér nyárak /Populus canescens, Populus alba, a Táncsics utcai kerítésnél az óriási méretűre terebélyesedett tiszafa /Taxus baccata. A két internátus előtt mintegy ötven díszfa és cserje pompázott a cikk írásakor.
Sárospatak 2014-es településrendezési tervében szerepel, hogy a kert természetvédelmi terület. „A kert idős növényállománya a Füvészkert maradványa, illetve a 20. század közepének parképítési emléke. Az első fásításból maradt meg 3 magas kőris (Fraxinus excelsior) és 9 hársfa (Tilia spp.). Növényállományában exóta fajokat is találunk (pl. kislevelű hársak (Tilia cordata), fekete dió (Juglans nigra), magas kőris (Fraxinus excelsior), tiszafa (Taxus baccata), ezüsthárs (Tilia tomentosa) -fasor). […] Másik különleges, itt megtalálható hársfa a Tilia cordata varietas Major. Mindezeken kívül a magas kőris szomorú változata és egy 100 éves tiszafa is díszlik a kertben. […] A tornatér mellett két feketefenyő (Pinus nigra) áll, ezek az eredeti telepítéskor kerültek a parkba. Ma az állomány leginkább korai juharfákból (Acer platanoides) áll, a kert peremén 60 éves ezüsthársakból (T. tomentosa) álló fasor halad körbe. A parkban ma mintegy 50 fa- és cserjefajt találunk, a faállományban dominál a hárs (Tilia spp.), vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), előfordul ezüstfenyő (Picea pungens), nyírfa (Betula pendula), kőris (Frasinus spp.), gyertyán (Carpinus betulus). Az ezüsthárs- és nagylevelű hárs-fasorok életkora meghaladja a 70 évet”.[10] Az állomány azóta sajnálatosan megritkult.
A közpark a rendszerváltáskor visszakerült a Református Kollégium kezelésébe, de a Tiszáninneni Református Egyházkerület a 2020-ban Remeczki Rita neves tájépítész tervei alapján elvégeztetett kertrendezéssel akkor főleg az épített elemek felújítására (kerítés, sétautak) koncentrált, így azokon felül csak a legszükségesebb kertészeti munkákat, fakivágásokat, fapótlást tudta finanszírozni.[11]
A hosszú időn át elhanyagolt vagy szakszerűtlenül kezelt parkban elterjedt az agresszív korai juhar / Acer platanoides, kiszorítva az értékesebb fajokat. Elég végigsétálnunk az Iskolakertben, hogy laikusként is észleljük a kedvezőtlen változásokat. A város korábbi főkertészének, Ágoston Andrásnak az elmondása alapján a kert teljes rehabilitációra szorul, különös tekintettel arra, hogy a város két közparkjának egyike, amelyen keresztül sokan érkeznek a településre, itt szerezve első benyomásaikat. A kert felújítása, beleértve a lombhullató erdőre jellemző aljnövényzet rekonstruálását, visszahozná az eredetileg itt fészkelő énekesmadarakat, zöld küllőket, hasznos légykapókat.[12] Ezt az eredeti bemutató-szemléltető park jelleget felelevenítő, valamint az éghajlatváltozást, a légköri aszályokat és a városi környezetet jól tűrő fajokkal történő felújítás éppen napjainkban veszi kezdetét, amint arról a Kollégiummal szemközti bejáratnál elhelyezett tábla tájékoztat. Az Egyházkerület az Északerdő szakembereit kérte fel a munkálatok elvégzésére, akik már megjelölték a menthetetlen, veszélyessé vált, így kivágásra ítélt egyedeket.[13] Ez sajnos az eredeti állomány java részét, egész fasorokat érinteni fog. Odafigyelésre és időre lesz szükség, mire felcseperednek az új facsemeték, megerősödnek az őshonos, visszatelepített cserjék. Üdvözlendő, hogy a beteg vadgesztenyesor helyére a hajdan itt emblematikus kislevelű hársak fognak visszakerülni, nem mellékesen segítve a szintén veszélyeztetett méheket. Első az oktatáshoz köthető, pedagógiai értékű lépés, hogy az ültetésbe be kívánják vonni az iskolásokat.
A hajdani Tanítóképző eredetileg óriási telekkel rendelkezett, amelynek a régi kaszárnya csak jóval kisebb részét foglalta el, mint a mai Lechner-Warga épület. Az 1895-ös Értesítőben a következő adatokat olvashatjuk: az intézeti kert 19200 m², amelyből 6233 m² szőlő volt. Érdemes megemlíteni, milyen szőlőfajtákkal foglalkoztak akkoriban: egy parcellán a „hegyaljai szőlőfajták” feliratot olvashatjuk, ezen kívül „csemege” és az egyaránt amerikai alanyfajta Ripária, a direkttermő Jaquez és Herbemont szerepelnek még. 1895-ben járunk: ezek mind a filoxéra elleni küzdelemre utalnak, lévén a parazitáknak ellenálló fajták.[14]
Említi a leírás, hogy akkor huszonöt év szorgos munkájának voltak látható jelei, azaz a kert nem sokkal az első állami tanítóképezdei korszak indulása után, 1870 körül létesülhetett. A város ezen részei erősen mocsaras, feltöltött részek voltak, ezért is van itt szó a talajvíz elvezetéséről, amely a Comenius utca környékén esetenként máig gondot okoz. Ennél is érdekesebb, hogy a telket díszkertre, haszonkertre, szőlőre és faiskolai részre osztották fel és maradt hely a sportpályának, sőt, apró botanikus kertnek is. Az intézménynek volt ezen felül saját kertésze, méhese, továbbá eladásra oltványokat és facsemetéket neveltek, ezzel bevételre téve szert. Az Értesítő részletes rajzot közöl a kertről.[15]
Valamikor az 1930-as évekből származhat az a két vázlatrajz nagyapám hagyatékában, amelyekből kiderül, milyen zöldségeket, fűszernövényeket, virágokat termesztettek itt. Ezeken száznál több ágyást számoltam össze, de ennél jóval nagyobb lehetett a fajtaválaszték, mert bizonyos növényekből jó néhány fajta helyet kapott (lásd paprikák, paradicsomok, saláták, spárgák) és külön parcellákba telepítve ipari növényeket is termesztettek. Ez a beosztás nyilvánvalóan előképe a későbbi gimnáziumi telepítésnek, ahol a kedvezőtlenebb fekvés miatt kellett az elrendezésen és a fajok kiválasztásán módosítani.
Az 1957-ben kiadott 100 éves jubileumi emlékfüzetben szerepel egy rajz a teljes telekről. A balról csapott négyszög alakú terület 153-166,6m x 159m nagyságot tüntet fel; a parcellák beosztása jól látható.[16] A beépítések, a környező utcák szabályozása, a tereprendezés következtében zsugorodó maradék telken még az 1970-es években is működtek üvegházak, a gyakorlati oktatást szolgáló ágyások. Így írt erről Ködöböcz József az intézmény századik jubileumát ünneplő kiadványban: „A sokoldalú nevelőképzés céljait szolgálták azok a gyakorlati tevékenységek is, melyek kezdettől fogva jellemzik a pataki tanítóképzőt. Az iskola növendékei nagy eredményt értek el a méhészetben, a kertészeti-, szőlészeti-, gyümölcs- és üvegházi munkákban, asztalosságban, esztergályosságban, tűzoltásban stb. Ezeket a munkákat nemcsak év közben végezték, hanem az iskola irányításával a tanulók egy része a nyári szünidőben is folytatta.”[17]
Legalább 1950-ig az eredeti botanikus kert biztosan megvolt az államosításkor székéből felállt igazgató, dr. Egey Antal szakterületének és érdeklődési körének, valamint Vinnai Bertalan kertész szakértő munkájának lenyomataként. Megjegyzendő, hogy a hagyatékban szerepel egy 1959-es keltezésű tervrajz a biológiai kert újratelepítésére az ő kézírásával,[18] bár akkor már évek óta a Rákóczi Gimnáziumban tanított, illetve további tervrajzok az 1949–1968 közötti időszakból.[19] Ugyanakkor Tuba Zoltán botanikus professzor, volt pataki diák szerint a Képzőben Egey Antal építette ki a botanikus kertet, amely ekkorra már megszűnt.[20]
A Képzőből távozó természettan-vegytan (biológia-kémia) szakos tanár a Református Gimnáziumba átmenve 1952-ben ott folytatta, ahol előző munkahelyén abbahagyta. Pontosabban ezen az új helyszínen évek munkájával létesített egy új növénykertet. A kert a gimnázium mögött, a Szemere utcai mai, új teológiai szárny hátánál, a napjainkban meglehetősen elvadult füves-fás területen jött létre. Igen rossz adottságú telken, mivel északi fekvésű, továbbá a Szemere utca házai és a gimnázium magas falai egyaránt beárnyékolják, a hely különösen az iskolaépület második emeletének felhúzása, 1929 után lett sötétebb.
A kert részletes története ma már levéltári forrás; az itt következő adatok a levéltárban őrzött hagyatékból származnak, különös tekintettel Egey Antalnak egy 1977-es visszaemlékező összegzéséből, amelyet – már jó ideje nyugdíjasként – a növénykerttől, egyben az egész iskolától való végleges elköszönésnek is szánt.[21] Ez a kerttörténeti írás kiegészül 98 növénykerti diakép címleírásával és szöveges kísérővel azok magyarázataként. A diaképeket a kert-tanulmány szerzőjének kérésére Sipos István tanár úr, a volt kedves tanítvány, utóbb kolléga és Sebestyén Ágnes sátoraljaújhelyi tanárnő, családunk rokona készítették. Az utolsó képek az 1977. szeptemberi állapotot örökítik meg.
A felvételeket családunk tudomása szerint beadták a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Múzeumába, ahol azonban csupán 21 diakép szerepel a katalógusban, mint Egey Antal ajándéka.[22] Lehet, hogy a felvételek nagyobb része a Gyűjtemények más részébe került? Ezt azért nem zárhatjuk ki, mert a Múzeum nyilvántartásában származási évként 1975 szerepel, tehát az 1977-es átadási állapotoknál korábban készülhetett ez a sorozat. Mindenesetre sürgősen sort kellene keríteni a digitalizálásukra, mielőtt az évtizedek teljesen felismerhetetlenné sárgítanák ezeket a pótolhatatlan dokumentumokat. (Ha a többi dia nem kerül elő, az Egey család birtokában lévő, néhány tucat duplumot kell digitalizálni.) A kertben 1977-ben kb. 300 különböző faj élt, a szerző ezért tett javaslatot arra, hogy minden évszakban fényképezzék végig az állományt, mert akkor különböző időszakokban és más-más vegetációs fázisban lévő növényeket lehetett volna megörökíteni. Erre tudomásom szerint nem került sor.
A következőkben nézzük meg, mi olvasható a botanikus kertről a hivatkozott visszaemlékezésben.
A növénykert célja a biológia tantárgy szemléltető-bemutató oktatása volt, amelyet a gyakorlatban, ott helyben megszerezhető praktikus ismeretek egészítettek ki. (Évtizedekkel ezelőtt a növény- és állattan lényegesen nagyobb hányadot képviselt a tananyagban, mint manapság.) Az 1950/51-es tanévben még egyházi tanfelügyelő szorgalmazta gyakorló botanikus kert létesítését, amelynek tervét a következő tanévben a szaktanár el is készítette. A terep rendezése 1951-ben indult, az első telepítések 1952 tavaszán történtek meg. Az évek során a következő élőhelyek és növénytársulások bemutatása valósult meg az ún. biológiai részben: az alföldi homokpuszta növényei, az alföldi szikes puszta növényei, mocsári növények, utóbb kiegészítve a lápi növényekkel, magyar középhegységi sziklai növények, a lombhullató erdők, a tűlevelű erdők fái, cserjéi, aljnövényzete. Ezek bővültek az ipari növények, a gyógynövények, a fűszernövények csoportjával, továbbá zöldségfélékkel, mézelő és dísznövényekkel. A munkálatokban a diákok önkéntesen, lelkesedéssel vettek részt. A kertet szakavatott szemmel nézve megállapítható, hogy rendszertani és társulástani szempontokat érvényesített.[23]
Amikorra az 1961/62-es tanévben bevezették az órarendi 5+1 foglalkozást, a kert már kialakult. Oktatáspolitikai rendeleteket hiába keresnénk erre az újításra vonatkozólag, de Ugrai János neveléstörténész segítő közlése alapján elmondható, hogy az 1960-as évektől lehetőség nyílt efféle, rendszerint egy-egy lelkes tanár kezdeményezése nyomán bevezethető reformokra a helyi tantervekben, ha akadt olyan támogató a háttérben (helyi tanácselnök, KISZ titkár, befolyásos igazgató), aki az ilyesfajta kezdeményezések mögé állt. A kertépítő és zöldség-dísznövény termelő képzés mögött is ezt sejthetjük. A szakma elismerését jelzi, hogy 1962 áprilisában a megyei szakfelügyelő kihelyezett továbbképzésre hozta a biológus kollégákat a növénykertbe. Ennek révén létéről az ország távolabbi vidékein is tudomást szereztek. (Egy ízben az MTI készített fényképeket a helyszínen; ennek nyomát az évszámok, a nevek és a helyszín alapján kutatószolgálatuk nem találta.) Továbbá az angol szakos, de sok más mellett fotószakkört is vezetett Dévai Jenő egész sorozatot készített. Lehetséges, hogy a hagyaték ezen részében található fotónegatívok ezekhez a képekhez tartoznak.
A teljes kert kialakulásával létrejött a három fő alegység, nevezetesen a díszkert, az ún. biológiai kert (azaz botanikus kert) és a gazdasági kert (a haszonnövényekkel). A középső egység bővült a sziki, a réti, a rovarporozta, a széllel terjedő és az ún. önterjesztő növényekkel.
A gazdasági rész foglalta magába a zöldségágyásokat, az ipari növényeket (például tritikálé, cukorrépa, repce, len, kender) és a gyógynövényeket.
A növénytársulások között kis utakat készítettek, a növényeket, igazi füvészkerthez méltón, kis zománctáblákkal jelölték, rajtuk magyar és latin nevük szerepelt. (Ki tudja, melyik szemétdombon végezték ezek a kert megszüntetése után?) A kertben végig öntözőrendszer volt kiépítve, a szerszámok tárolására kis kamra szolgált.
Az 1964/65-ös tanévvel lecsökkent az eddigi óraszám, a már csak heti két órára tervezett gyakorlatok új tantervet igényeltek, amelyeket a következő tanévre dolgozott ki a kert alapítója. Ennek felosztását követve az első osztályban alapvető kertészeti ismeretekkel foglalkoztak, másodikban zöldségtermesztéssel, harmadikban az ipari- és gyógynövényekkel, negyedikben a dísznövényekkel. 1959 és 1971 között Hajdú Andrásnak, a második biológia szakosnak a belépésével újabb tanár segített a kert gondozásában. Tragikus halála után pár évvel, 1973/74-ben a heti óraszámot háromra emelték, elsősorban a kert fejlődésével szaporodó munkák ellátásának biztosítására, amely az évek során mind nagyobb gondot jelentett, különösen az iskolai szünetek idején. Míg kezdetben a kertet egyetlen biológia szakos tanárként az alapító diákjaival gondozta, utóbb hivatalsegédet kellett túlóradíjért bevonni, majd állandó munkást felfogadni.
Az 1-4. osztályban órarendileg beütemezett növénykerti gyakorlati foglalkozás a tanév során összesen 58-99 tanórát jelentett a kisebb, illetve a nagyobb óraszámnak megfelelően. A diákok a tanmenet szerint haladva tanultak a biológiai (szemléltető/bemutató), a gazdasági kertekről (haszonnövények, zöldségek) és a díszkertekről. Ismereteket szereztek a növényekről, a talajokról, a szaporításról, a növényvédelemről, a tárolás fortélyairól, a betakarításról, nem utolsósorban a különféle élőhelyek tulajdonságairól és a növénytársulásokról. Mindezt helyben kipróbálva, megtapasztalva. Nem a duális képzés előzményét látjuk itt, de aki ezekbe az osztályokba járt, egy életre megtanulta a kertészet alapjait.
A növénykertet létrehozója nagy szakértelemmel tervezte meg, a növényeket személyes gyűjtőutakon és szakmai-baráti kapcsolatai segítségével szerezte be, cserélte a budapesti, a debreceni és a gödöllői egyetemi növénykertekkel, valamint szükség szerint folyamatosan pótolta. A környék fő gyűjtőterületei a Bodrog morotvái, a reliktum Long-erdő, a mogyoróstetői forráslápok, a regéci Huták, a Megyer és a Király-hegy, továbbá a Radvány-völgy, Füzér, Kőkapu és Hollóháza voltak. Az akkor még országhatárokkal szabdalt élőhelyeken a gyűjtő gyakran tévedt a határ másik oldalára, de a határőrök jó ismerősként üdvözölték. Előfordult, hogy az erdészet biztosított szekeret számára.
Az idő előre haladtával a körülmények egyre nehezedtek, a kert fenntartása az iskolának már nem, csak az érte dolgozóknak volt szívügyük. Valószínűsíthető, hogy a tananyag összetételének megváltozásával a növénykerti gyakorlatok iránti lelkesedés lényegesen alábbhagyott. A visszaemlékezésből nem derül ki, mikor szűntek meg végleg ezek az órák. Az alapító mindenesetre megrendült egészsége miatt inkább a túlóráiról mondott le, hogy a kertet gondozni tudja, amely tevékenységét ingyen végezte és amely lényegesen több időt, energiát igényelt, mint néhány plusz óra megtartása. Az 1970-es, 80-as évek véget nem érő épületfelújításai gyakran rongálták meg a kert növényállományát.
A kert minőségének, szakmai színvonalának bemutatásához most csupán egyetlen növény leírását idézem: „Kertünk homoki növényeinek legszerényebb, de legérdekesebb tagja a csikófark (Ephedra distachya). 30 cm-es zöld, elágazó szára a zsurlókra emlékeztet. Apró pikkelyszerű levelei csökevényesek. E jelentéktelen külsejű növény fejlődéstörténeti jelentőségű. Virága és szövettani szerkezete szerint átmenet a nyitvatermők és zárvatermők között. Európa déli melegebb tájain honos, hazánkban a Duna-Tisza közén, a Budai hegyekben és Esztergomnál éri el legészakibb elterjedését. Mi Szentendre szigetről telepítettük kertünkbe, több más homokpusztai növénnyel. Az adrenalinhoz hasonló hatású ephedrin tartalmú fontos gyógyszer. Ezelőtt ezért gyűjtötték, de ma már tilos, mivel mint pusztulóban lévő növény nagyon ritka és védelem alatt áll, pl. a Kiskunsági Nemzeti Parkban, a budai Sas-hegy bekerített természetvédelmi területén.”[24]
Az alapító visszaemlékezéseit „sine ira et studio” (harag és elfogultság nélkül) zárta, de tudom, hogy a kert szeme előtt zajlott elhanyagolása, fokozatos romlása öreg napjait megkeserítette. Végleges pusztulását és mai állapotát szerencsére már nem érte meg. Talán legalább az eredeti faállomány egy részének és a virágágyásoknak a visszaállítására egyszer sor kerülhet, kellemesebb, szebb iskolai környezetet teremtve.
Szolgálja ez az írás a régi, nagy pataki tanár nemzedék egyik tagjának az emlékét, szellemi örökségének ébren tartását!
Jegyzetek
[1] A kérdéskörrel kapcsolatos adattárak: Történeti kertek adatbázisa: https://tortenetikert.hu/; Történeti kertek adattára: https://www.historicgarden.net/?nyelv=hu
[2] Török Péter: A sárospataki vár kertjei. In: Történeti kertek. Kertművészet és műemlékvédelem. Szerkesztette: Galavics Géza. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet – Mágus Kiadó, Budapest, 2000. 138. o.; Ambrus Lajos: Nagyasszonykert. = Magyar Nemzet online, 2020. szeptember 8. = https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2020/09/nagyasszonykert
[3] Török Péter, i. m. 139–140. o.
[4] Uo. 149. o.
[5] Tudta-e, hogy ilyenkor, nyár derekán borul virágba a múzeumkert legöregebb fája, a japánakác? = https://rakoczimuzeum.hu/hu/tudta-e/421-tudta-e-hogy-ilyenkor-nyar-derekan-borul-viragba-a-muzeumkert-legoregebb-faja-a-japanakac
[6] Baloghné Ormos Ilona: A kerttörténet oktatása és kutatása a Kertészeti Egyetemen és jogelődein. In: Történeti kertek, i. m. 89. o.
[7] Török Péter, i. m. 150–152. o.
[8] Dr. Tamás Edit igazgató asszony szíves közlése.
[9] Egey Antal: Az Iskolakert. In: A sárospataki Rákóczi Gimnázium jubileumi évkönyve 1531-1981. Szerkesztette: Dobay Béla. Sárospatak, 1981. 182–185. o.
[10] Sárospatak településrendezési terve 2014. = https://archivum.sarospatak.hu/telepules%20rendezesi%20terv/14jun_szerkezeti_terv_leirasa.pdf
[11] Bódisz Attila: Megújul a sárospataki Iskolakert. = Boon. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál, 2020. február 3. (https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2020/02/megujul-a-sarospataki-iskolakert)
[12] Egey Antal, i. m.
[13] Megújul az Iskolakert. A Tiszáninneni Református Egyházkerület és az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. tájékoztatója, 2025. február 11. = https://fataj.hu/2025/02/megujul-az-iskolakert/
[14] A szőlőfajták korabeli leírását lásd: Révai nagy lexikona. 9. kötet, Budapest, 1913. 771. o.; 16. kötet, Budapest, 1924. 281. o.; 17. kötet, Budapest, 1925. 726. o.
[15] A sárospataki állami tanítóképezde (XII-ik) értesítője az intézet huszonöt éves múltjáról s 1894/95. tanévi állásáról. A tanári kar közreműködésével összeállította Dezső Lajos tanítóképezdei igazgató. Sárospatak, 1895. 74–76. o.
[16] Ködöböcz József: A sárospataki nevelőképzés története. In: 100 éves a sárospataki tanítóképző. Emlékkönyv. Sárospataki Nevelő 1. sz. Kiadja a Sárospataki Áll. Comenius A. J. Tanítóképző nevelőtestülete. Sárospatak, 1957. 16–17.o.
[17] Uo. 21. o.
[18] Egey Antal hagyatéka a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Levéltárában, SRKL RBV 4/8. f. mappa
[19] SRKL RBV 4/8. g. mappa
[20] Tuba Zoltán: Megemlékezés dr. Egey Antalról. = Botanikai Közlemények, 86–87. kötet, 1999–2000. 1–2. füzet, 44. o.
[21] Egey Antal: Huszonöt éves az iskolai növénykert, SRKL RBV 4/8. e. mappa
[22] Növénykerti diafilm felvételek. 21 db (20 db a növényekről, 1 db a régi sárospataki állomásról). Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múzeuma, D 1980.2.
[23] Tuba Zoltán, i. m. 43. o.
[24] SRKL RBV 4/8. e. mappa, 7. o. 30. dia
(Az internetes források utolsó megtekintése egységesen: 2025. április 15.)