Móré András Sárospatakon született 1924. május 7-én. Jogász, közgazdász, a Könnyűipari Minisztérium Nemzetközi Főosztályának vezetője volt. A háború miatt 1946-ban érettségizett Sátoraljaújhelyben a Piarista Gimnáziumban. Abban az évben ő kapta meg a legjobb tanulónak járó emlékérmet. Élete legnehezebb vizsgájának nevezte az érettségit, részben komplexitása, részben a piarista atyák szigora miatt. Ennek ellenére mindig tisztelettel és elismeréssel beszélt munkájukról.
Jogász szeretett volna lenni, be is iratkozott a jogi karra. Gerő Ernő, aki akkor a Népgazdasági Tanács elnöke volt, közölte vele, hogy az Országos Tervhivatalban közgazdászokra van szükség, így átiratkozott a Közgazdasági Egyetemre, ahol 1957-ben kitüntetéses oklevelet szerzett. Végül 1961-ben befejezte jogi tanulmányait is.
Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett. A középiskolában latint, görögöt, németet és franciát tanult. Már gyakorló külügyi szakemberként tett nyelvvizsgát német nyelvből, majd franciából, oroszból és angolból. Ironikusan emlegette, hogy az orosztanárnője az ő hibái alapján írta meg doktori disszertációját. Önmagával szemben nagyon szigorú volt, sokszor elmondta, hogy neki nem sikerült olyan jól megtanulnia angolul, mint a pataki Angol Internátusban végzett pályatársainak. Viszont oroszul és angolul tartott előadásokat, s mind a négy nyelvet használta. Nyolcvanötödik születésnapján még angolul társalgott a család körében tartózkodó tajvani vendégdiákkal.
Az érettségi után szakmai pályafutását Zemplén vármegye közigazgatási központjában, a sátoraljaújhelyi Megyeházán kezdte. Először díjazás nélküli közigazgatási gyakornok volt, majd különböző adminisztratív feladatokat látott el. Közvetlen főnöke, az alispán a Kisgazdapárt tagja volt, részben talán az ő hatására lett a tagja ennek a pártnak Móré András is. 1949-ben Budapestre került, ahol rövid kitérő után a két éve működő Országos Tervhivatalba helyezték. Gyors előmenetelében szerepe volt tehetségének, a piarista diáktársakhoz fűződő kapcsolatának, de annak is, hogy megismerkedett Vas Zoltánnal, aki a legfelsőbb politikai körök bizalmát élvezte és ekkor az Országos Tervhivatal elnöke volt. Rákosi is tehetségesnek tartotta Mórét, de mivel nem volt kommunista beállítottságú, így nem segítette előmenetelét. Gerő Ernő pedig kezdettől fogva antipátiával viseltetett iránta. Sejtjük, hogy ennek oka a Vas Zoltánhoz fűződő kapcsolata lehetett. Az Országos Tervhivatalban Móré a helyi ipar kiépítésével, megszervezésével foglalkozott.
Szerencsésen változott a helyzet 1953-ban, amikor Nagy Imre kapott kormányalakítási megbízást, aki alapjaiban változtatta meg a gazdaságpolitikát, amihez új elméleti alapokra volt szüksége. Ezért bízta meg Vas Zoltán vezetésével Fekete Ferencet, Kopátsy Sándort, valamint Móré Andrást egy új gazdaságpolitikai koncepció kidolgozásával. Ez mindhármuk számára óriási lehetőséget jelentett. Ekkor Móré még csak harminc esztendős. „Az iparral foglalkozó részt Móré András állította össze, a mezőgazdaság fejlődését és szocialista átalakításának útját Fekete Ferenc összegezte, a gazdasági mechanizmus megváltoztatásnak szükségességét Kopátsy Sándor fejtette ki.”[1] A gazdaság fejlesztéséről a következőket olvashatjuk: „elsősorban azokat az ipari ágazatokat kell a többi ágazathoz képest lényegesen gyorsabban fejleszteni, amelyeket hazai nyersanyagokkal (geológiai készletek, mezőgazdasági eredetű nyersanyagok) bőven el tudunk látni, továbbá azokat, amelyekben nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalat értünk el. Emellett természetesen bármely iparág gyorsabb ütemű fejlesztését célul lehet kitűzni, ha abban tartósan a többi ágazatot meghaladó jövedelmezőségű termelést tudunk folytatni.”[2] És tovább: „Az ipar fejlődésének központi kérdése: a műszaki színvonal emelése, és ennek eredményeképpen a munka termelékenységének növelése. Korszerű technikai szempontból világviszonylatban is fejlett ipart kell célul tűzni, mert ezt kívánják hazai adottságaink (viszonylag szegény nyersanyagellátottság mellett sűrű lakosság, tapasztalt munkásosztály és értelmiség. (…) „…adottságainkkal jobban egyező és adottságainkhoz jobban alkalmazkodó termelési egységeket és szervezeti formákat kell kialakítanunk (középüzemek, vertikális üzemek, a gazdaságosságot növelő és az időszakosan felszabaduló munkaerők foglalkoztatását biztosító kiegészítő iparágak kiépítése stb.)[3] Móré fontosnak tartotta az élelmiszeripar fejlesztését, valamint hibaként értékeli a középüzemek leépítését. Azt viszont nem vizsgálták, hogy az egyes cikkek termelése milyen keretek között folytatható optimálisan.[4]
Létrejött egy Miniszterelnökségi Titkárság, ahol azok dolgozhattak, akik Nagy Imre miniszterelnök bizalmát élvezték. Szinte értetlenül állunk azon tény előtt, hogy ilyen fontos dokumentum kidolgozását miért bízták ennyire fiatal emberekre, hiszen Kopátsy is csak két évvel volt idősebb Mórénál. A szakirodalom alapján ennek két magyarázatát adhatjuk. Egyrészt a Közgazdaságtudományi Egyetemen mindhárman Nagy Imre tanítványai voltak. Másrészt Nagy Imre 1949-től szigorú megfigyelés alatt állt, mivel bírálta a gazdaságpolitikát. A Rákosi–Gerő csoport félt egy ellenzéki közösség kialakulásától, ezért minden módon gátolta Nagy Imre kapcsolatépítését. Nagy Imre úgyszintén óvakodott ezt megtenni, hiszen a rendszer bírálói könnyen börtönbe kerülhettek. Így Nagy Imre körül nem alakult ki olyan szakértői csoport, amelynek tagjaiban megbízhatott volna. A szovjetek azt is tudták, hogy Nagy rendkívül népszerű, szemben Rákosival, aki csak az erőszakszervezetek segítségével tudta őrizni hatalmát. Nagy Imre a szovjeteknek köszönhette hatalomra kerülését, akik kiválóan ismerték a magyar belpolitikai helyzetet és el akartak kerülni egy forradalmat. Összefüggött mindez azzal, hogy 1953-ban Sztálin halála után más politikai elképzelés vált meghatározóvá a Szovjetunióban. Rákosi azonban csak látszólag fogadta el a kettős hatalmat, ugyanis 1953-ban még pártvezető maradt, közben azonban mindent megtett Nagy Imre megbuktatása érdekében.
Valójában hármas hatalomról beszélhetünk. A Magyar Dolgozók Pártja élén továbbra is Rákosi Mátyás állt, akit a szovjet vezetés figyelemmel kísért, és szinte jobban ismerte a magyarországi helyzetet, mint az MDP és maga Rákosi. Melléjük zárkózott harmadik hatalmi központként, Nagy Imre vezetésével a kormány. Az új miniszterelnöknek nehéz körülmények között kellett átvenni a minisztertanács irányítását, mert az ország súlyos gazdasági válságban volt, másrészt – amint fentebb jeleztük – korábban nem törekedhetett hozzá hű szakembergárda megszervezésére. A gazdasági válság mellett feszítő erőként jelentkeztek a szociális gondok, az elkövetett politikai igazságtalanságok társadalmi következményei.
1955-ben aztán ismét megerősödött a Rákosi–Gerő csoport, s igyekeztek Nagy Imre híveit különböző helyekre szétszórni, hogy ne legyenek képesek a megindult enyhülési folyamat folytatására. „A titkárság élére Szabó Gergelyt nevezték ki (volt vegyipari miniszter – K. E.). Ő ugyanúgy viselkedett, ahogyan most többen próbálják magukat beállítani; menteni, ami menthető, és tulajdonképpen ő az új szakasz politikáját akarta tovább vinni. A gyakorlatban azonban tökéletesen parírozott és tulajdonképpen megszüntette a titkárságot, felszámolta a titkárságot mint jelentős politikai szervet. A legfontosabb dolog az volt, hogy Móré Andrást, aki ennek az egész új koncepció, első új mechanizmus tervezet kidolgozásának a lelke és a szellemi irányítója volt, főosztályvezetőnek rakták, azt hiszem a Könnyűipari Minisztériumba.”[5]
Móré Andrást először a Külügyminisztériumba, majd a Könnyűipari Minisztériumba helyezték. Ez lényegében a hatalomból való kiszorítást jelentette, másrészt egy olyan területre került, amelyről nem voltak átfogó ismeretei. Az általa kidolgozott gazdasági átalakítási koncepciót Gerő „buharinista förmedvény”-nek nevezte (idézet Móré András kéziratából), majd igyekezett minden példányt elérhetetlenné tenni. Szerencsére ez nem sikerült maradéktalanul.
1956-ban a forradalom napjaiban Móré András újból együtt dolgozott Vas Zoltánnal. 1957-ben többször kihallgatták, de nem bántalmazták. Ez inkább pszichológiai nyomás volt. Majd miután hajlandó volt belépni az MSZMP-be, folytathatta munkáját a Könnyűipari Minisztériumban. Nagy Józsefné miniszter asszony elismerte a munkáját. „1957–58-ban jelentős része van az egyszerűsített ipari tervezési, majd szervezeti változások kidolgozásában, amelyet a könnyűiparban alkalmaznak először.”[6] 1958-ban érte el új munkahelyén az első szakmai sikerét, amikor a Brüsszeli Világkiállításon irányítása mellett mutatkozott be a magyar könnyűipar. A forradalom után ez volt az első nagy nyitás a tőkés világ felé.
Munkássága során 59 országba eljutott. Minden útjára gondosan készült. Nem csupán az országban használt hivatalos nyelvet elevenítette fel, hanem néhány helyi nyelvből is készült (pl. India), valamint tanulmányozta az ország szokásait, viselkedési normáit. A Budapesti Nemzetközi Vásáron többször ő vezette a könnyűipari pavilon munkáját. Az 1960-as, 70-es években a könnyipar fontos közvéleményformáló, hangulatjavító iparág volt. A nehézségek ellenére sikerült elérni, hogy a szocialista táboron belül a divatipar területén Magyarország vezető szerepet tudott kivívni magának.
Az 1960-as évek végén elkezdődött az Új Gazdasági Mechanizmus kidolgozása. Móré András ebben is fontos szerepet töltött be. „A gazdasági reform kidolgozása során részt vesz az ipar ágazati és felügyeleti rendszerének kidolgozásában. A népgazdaság irányítási rendszerét népszerűsítő 1970. évi kiadvány ezzel foglalkozó fejezetének szerzője.”[7]
Bár ma már bő szakirodalma van annak, hogy miért tört derékba a gazdasági reform a hetvenes évek közepén, számos pont még mindig homályos. Véleményünk szerint a megtorpanásban egyaránt szerepe volt a szovjet vezetésnek és az MSZMP retrográd elemeinek. A szovjeteket megrettentettek az 1968-as csehszlovákiai események hatásaitól. A demokratizálódási kísérletből az ellenkező következtetést vonták le, mint 1953-ban az NDK-ban bekövetkezett ellenállásról. Úgy gondolták, hogy az engedmények veszélyeztetik a szovjet hatalom közép-európai hegemóniáját. Magyarországon pedig megerősödött az MSZMP oroszbarát, reformellenes csoportja. Móré karrierútját mindez akadályozta, s az új miniszter, az 1971-ben Nagy Józsefnét váltó Keserű Jánosné sem támogatta reformtörekvéseit.
Móré soha nem felejtkezett el sem Sárospatakról, sem Sátoraljaújhelyről. Lehetőségeihez mérten segítette a régió fejlődését. Második felesége, aki nem kötődött Sárospatakhoz, sőt kezdetben idegenkedve fogadta a család Patak iránti vonzalmát, szintén segítette a régió fejlődését, mert neki jobb kapcsolatai voltak az MSZMP-ben (pl. Aczél György), mint férjének. (Erről Földy Ferenc tehetne tanúbizonyságot.)
Nagy tisztelője volt Darányi Lajos református püspöknek, valamint Újszászy Kálmán professzornak. Patak Móré András fáradozásait azzal viszonozta, hogy az 1968-as várossá avatási ünnepségen meghívást kapott a díszelnökségbe. Országos jelentőségű munkáját számos kitüntetéssel elismerték. 1984-ben nyugdíjba ment, de szakértőként még alkalmazták.
A rendszerváltás után a Duna Televízió filmet készített munkásságáról. Nyugdíjasként is tevékeny maradt, haláláig jó kapcsolatot tartott gyerekeivel, testvéreivel, testvérei gyerekeivel, valamint számos barátjával. Életének 91. évében, 2015-ben hunyt el. Tevékeny életére, kiemelkedő munkásságára tisztelettel, szeretettel emlékezünk.[8]
Jegyzetek
[1] Barla Szabó Ödön: Gazdaságpolitika és gazdasági fejlődés az MDP KV 1953. évi júniusi ülése után = Párttörténeti Közlemények, 27. évf. 1981. 2. szám, 41. o.
[2] Uo. 42. o. Idézet az 1954-es dokumentumból.
[3] Uo. 42. o. Idézet Móré András munkájából.
[4] Uo. 42. o.
[5] Vásárhelyi Miklós: Ellenzékben. Szerkesztette: Tóbiás Áron. Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1989. 112–113. o.
[6] Móré András életmű értékelése. Kézirat. Ipari Minisztérium, 1984. 1–46. o. Másolat a szerző tulajdonában.
[7] Uo.
[8] Köszönetet mondok a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár, a Sárospataki Városi Könyvtár, valamint a Tokaj-Hegyalja Egyetem könyvtára munkatársainak, akik segítsége nélkül ez a tanulmány nem jöhetett volna létre. A megíráshoz felhasznált további szakirodalom: Bölönyi József: Magyarország kormányai 1848–1975. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978; Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz 1896–1953. 1956-os Intézet, Budapest, 1996; Rainer M. János: Nagy Imre 1953–1958. 1956-os Intézet, Budapest, 1999.