„Tisztelt Olvasó! Örömmel értesítjük, hogy Gramofon címmel új havilap indul. (…) címének megfelelően a hanglemezpiaccal kíván foglalkozni. Ez a terület az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult Magyarországon. Létrejöttek a multinacionális kiadók hazai képviseletei, s ennek köszönhetően a világpiacon megjelenő hanglemezek döntő többsége már itthon is hozzáférhető. A sokszínű magyar sajtópalettáról ennek ellenére mindeddig hiányzott egy olyan hanglemez-szaklap, amelynek legfontosabb műfaja a tárgyilagos hangvételű, de időnként markáns egyéni véleményt is megfogalmazó kritika.”
Ezt célozta meg a hazai lapkiadásba új színt hozó folyóirat, amelynek első száma Retkes Attila főszerkesztő és Bősze Ádám lapigazgató alapításában harminc éve, 1996. június 1-jén jelent meg, címlapján Schiff András fotójával. Az online újságírás akkor még gyerekcipőben járt, a vállalkozás mai szemmel nézve is merésznek tűnik: a színes, nyomtatott magazin kiadásához tőkét kellett előteremteni, munkatársakat toborozni, a kiadóktól recenzens példányokat beszerezni, hirdetéseket toborozni, nyomdáról, terjesztésről gondoskodni.
Illő szót ejteni a kezdeményezőkről, azóta befutott pályájuk felől nézve. Dr. Retkes Attila (1972) zenetörténész, közgazdász, kulturális szakember, egy időben politikus, több lap szakírója, zenei könyvek szerzője, 2019 óta a Magyar Táncművészeti Egyetem, 2025 óta a Debreceni Egyetem docense. Bősze Ádám (1968) zenetörténész, zenei antikvárius, rádiós és televíziós műsorvezető, több kulturális rendezvény és zenei közvetítés moderátora, népszerű ismeretterjesztő. Mindketten a zene elkötelezettjei. Kapcsolatuk a Zeneakadémián azonos időben végzett tanulmányaikra vezethető vissza. Kettejükén kívül az impresszumban szerkesztőként Pataki Andrea, a jazzrovat vezetőjeként a társalapítóként bevont Zipernovszky Kornél szakíró neve szerepelt. Az első számot a Pelikán Kiadó jelentette meg – amelynek, érdekesség, egyik tulajdonosa Bacsó Péter filmrendező volt –, a szerkesztőséget a Blaha Lujza tér 3. szám alatt jegyezték be. A kiadó neve és címe a második számban megváltozott, az anyagi hátteret azt követően a lap lelkes támogatójaként az Amfisz Kft. és ügyvezetője, Iványi Margó biztosította. A szerkesztőség címeként a Mandula utca 31. alatti lakása szerepelt.
Az ország vezető komolyzenei szaklapja abban az időben az 1958-ban indult Muzsika folyóirat volt, amelynek célközönsége hivatásos zenészekből, pedagógusokból, igényes komolyzenekedvelőkből állt. A fővárosban elérhetők voltak havi ajánló kiadványok, amelyek a zenei élettel is foglalkoztak, de a Gramofon más mezőben pozícionálta magát, más olvasóközönséghez akart szólni: a klasszikus zene, a jazz, az igényes popzene, a népzene, a világzene és a hangkultúra fóruma kívánt lenni az interjúktól az ajánlókon át a recenziókig terjedő széles skálán. Külföldi példák és minták bőven akadtak az angol Gramophone-tól a Stereophone-ig. A szerkesztők a lehetőségek és a hazai érdeklődés függvényében alakították ki, majd folyamatosan az idők változásaihoz igazították a Gramofon profilját.
A nyitó lapszám vezető interjúját az említett zongoraművésszel Retkes Attila készítette, a hónap lemezét Rachmaninov Aranyszájú Szent János liturgiája című művét (Tomkins Énekegyüttes, Kocsis Zoltán karmester – Hungaroton Classics) Bősze Ádám mutatta be. A zenekritikai rovatok műfajok szerinti bontásban hazai és külföldi kiadók lemezeiről közöltek elemzéseket egytől öt csillagig terjedő minősítéssel, úgymint hallgathatatlan, hallgatható, közepes, jó, kiváló. Az akusztikai rovatban erősítőket, CD-lejátszókat és fejhallgatókat tesztelt a lap, míg a kiadói panorámában a Hungaroton Classic céggel ismerkedhettek meg az olvasók.
Az első év további számai Isaac Stern, Solti György, Presser Gábor és Tokody Ilona portréfotóival jelentek meg, de a következő év címlapjain már Hobo, Dés László, Branford Marsalis és Sebestyén Márta képe is feltűnt. A lap vállalásához híven nemcsak a lemezkiadás újdonságait követte figyelemmel, hanem a magyar zenei élet koncertjein, eseményein és szereplőin is rajta tartotta a szemét. Interjúi, ajánlói, recenziói értékválasztást tükröztek, amivel befolyásolták, irányították az olvasók tájékozódását. Az írások nem a zenetudomány nyelvén fogalmazódtak, hanem szakmai megalapozottsággal, közérthetően a szélesebb zenekedvelő közönséghez szóltak. A szerzők között az egyes műfajok neves tudorain kívül pályakezdő tehetségek és aktív előadóművészek is szóhoz jutottak.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen, tartalmában és formájában is minőségi lap kiadásának költségei nem térülnek meg az eladott példányszámok bevételéből. A Gramofon megjelenését a kezdetektől fogva intézmények, bankok és telefontársaságok hirdetései is elősegítették, 1998-tól pedig a kulturális kormányzat (NKA) is belépett a támogatók sorába.
A cím alatt öt évig „Az igényes zenerajongó lapja” jelölés szerepelt. A kezdeti szándék és struktúra 2000-ig változatlan maradt, havilapként évente tizenegy szám jelent meg (a 7–8. összevontan). Az új évezred változást hozott: a lap – a mérsékelt érdeklődés miatt – negyedéves megjelenésre állt át új tipográfiával, „Klasszikus és jazz” önmeghatározással. A pop-rock kikerült a lap látóköréből, elsődlegesen a klasszikus zenére, a jazzre és a népzenékre kívánt összpontosítani. A címkézés problematikusnak tűnt: míg a jazz kedvelői általában nyitottak a klasszikus zenére, annak művelői és hallgatói elutasítják a két műfaj egyenrangú említését. Bátor lépéséhez a Gramofon a mai napig tartja magát.
A módosulást az impresszum is tükrözte. Alapítókként Iványi Margó, Bősze Ádám és Retkes Attila, igazgató-főszerkesztőként Retkes Attila, felelős szerkesztőként H. Magyar Kornél, rovatvezetőkként Albert Mária (zenés színház), H. Magyar Kornél (crossover, világzene), Retkes Attila (klasszikus), Zipernovszky Kornél (jazz), Zsoldos Dávid (internet) nevét tüntette fel. A szerkesztőség a Szépvölgyi út 99. alá költözött, immár e-mail címe is volt, és a BMC honlapja révén a világhálón is elérhetővé vált. Kiadója a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft. lett.
A hosszú életű lapok történetében elkerülhetetlenek a változások, csakhogy ezúttal más is állt a háttérben: a kezdetben kalóz (Napster) letöltéseket kínáló, majd legálissá váló, a hallgatók millióit elhódító ún. streaming szolgáltatók megjelenése miatt visszaesett a fizikai hanghordozók, a már korábban eltemetett LP-k, majd a CD-k kereskedelmi forgalma. Beszűkült a piac, egyre kevesebb korong jelent meg, ami a Gramofont is a profil és a kiadási gyakorlat módosítására késztette. Időben észlelték a bajt: az 1999-es utolsó, december-januári szám beköszöntőjében H. Magyar Kornél az internet alapú zenekínálat kihívásairól írt. Leszögezte, hogy az aktuális választék legkiemelkedőbb zenei kiadványaira a jövőben is szeretnék felhívni az olvasók figyelmét, az addigi lemezkritikai havilapot jóval komplexebb kiadvány váltja fel, amelyben „terveink szerint nem diktálunk, hanem szolgáltatunk: a jó lemezt ajánljuk, a rosszat kerüljük… és igyekszünk a lehető legtöbb háttér-információt nyújtani”.
Nem könnyű a periodikák sorsa: a ritkább megjelenés apaszthatja az érdeklődést, a figyelem ébren tartása külön erőfeszítést igényel. A Gramofonhoz a szép számú egyedi megrendeléseken kívül a Lapker terjesztési hálózat, illetve néhány fővárosi és nagyobb vidéki városok könyvesboltjaiban juthattak hozzá az olvasók. A rugalmas megjelenés jegyében a Tavasz-Nyár-Ősz-Tél évszaki megjelölésre álltak át. A rovatok a következő években folyamatosan változtak, a főszerkesztő-helyettesi pozíciót 2004-től néhány évig Albert Mária töltötte be.
Miről írt a megváltozott első szám? Rost Andreával a címlapon és kiemelt interjúval a Zenés színház rovatban az operaélet fejleményeit vette számba, külön fejezetet nyitott a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, interjút közölt Pege Aladárral és a versenygyőztes Kelemen Barnabással. A Mester és tanítvány rovatban bemutatta Falvai Sándor és Hlavacsek Tihamér kettősét, és számos lemezt szemlézett a klasszikus, jazz és crossover rovatokban, amelyeket újításként a zongora fekete billentyűivel értékeltek. A Zene az interneten rovat kitekintést nyújtott a digitális forgalmazás világába.
A Gramofon a zenei élet új és civil elismeréseként 2001-ben megalapította a Magyar Klasszikus Zenei és Jazz Díjat. Az év legkiemelkedőbb zenei teljesítményeiért járó szakmai elismerést muzsikusok, programszervezők, hazai és külföldi lemezek érdemlik ki. A díjkiosztó gálaesteket rangos helyszíneken tartották. A kiadó ezzel párhuzamosan bővítettet tevékenységét, könyvek és lemezek megjelentetésére is vállalkozott. Az első kiadvány Tátrai Vilmos hegedűművészt mutatta be, ezt az évek során több tucat klasszikuszenei és jazzkötet követte. A Trio Midnight és Lee Konitz amerikai szaxofonos közös felvételével indult CD-kiadás kevésbé bizonyult sikeresnek.
A nemzetközi ambíció jeleként a Gramofon 2002-től a kelet-európai térségből egyedüliként képviselte a magyar zenei életet a cannes-i nemzetközi hanglemezkiállításon és vásáron a MIDEM zenei díjának zsűrijében. Az elismerés kapcsolatrendszert eredményezett, a lap immár jegyzett lett a tekintélyes európai zenei kiadványok sorában.
Eltelt öt év, újabb változás következett. A lap vizuális megjelenésében és részben tartalmában is megújult, bővült. A jazzrovat vezetőjeként kezdte, majd főszerkesztő-helyettessé lépett elő Bércesi Barbara, a komolyzenei rovatot Várkonyi Tamás vette gondjaiba, aki aztán egy ideig a főszerkesztői tisztet is betöltötte. Lapszámonként 90-100 recenziót közöltek, ami egyedülállóan tágas merítés volt a hazai lemezpiac kínálatából. A szakszerű és hosszabb elemzéseken kívül bevezették a néhány soros, szintén osztályzatokkal – immár pontokkal – minősítő recenziókat. Ekkor indították útjára a Gramofon Zenekritikai Műhelyt azzal a céllal, hogy felelevenítse, folytassa és megújítsa a magyar zenekritika hagyományait. A néhány évig működő, havi nyolc-tíz koncertbeszámolónak a HVG hetilap online kulturális rovata adott helyet.
Ezzel elérkeztünk a harminc éves lap történetének utolsó fejezetéhez, amelyet Retkes Attila egyszemélyes erőfeszítései határoztak meg a lap és a kiadó fennmaradásáért. A vállalkozás különböző cégnevekkel – egy időben Retkes Attila Kulturális Értékteremtő Kft., ma Gramofon Folyóirat Kft. – működött, de valójában mind mögött ugyanaz a személy állt. A 2008-as pénzügyi világválság nemcsak a bankokat, hanem Gramofont is megrendítette, amit a CD-piac további szűkülése és az olvasói szokások átalakulása, az online felületek felértékelődése követett. És 2020-ban jött a covid-világjárvány. A kiadó igyekezett lépést tartani a változásokkal, a jazzrovatot 2019–2021 között a magyarjazz.hu portálra telepítette át, majd annak megszűnte után a friss közlemények online helye a gramofon.hu lett.
A lap önbecsülésének jeleként a negyedszázados évforduló alkalmából a Gramofon Könyvek sorozatban zenetudományi és zenekritikai antológiát jelent meg Gramofon 25 címmel. Az előszóban Retkes Attila úgy fogalmazott, hogy „a Gramofon az egyetlen magyarországi nyomtatott folyóirat, amely professzionálisan, részletesen foglalkozik a jazz, a népzene és a world music műfajával”. Az összeállítás válogatást ad a t sorozatokból és írásokból ad válogatást. Oldal Gábor hanglemeztörténeti visszatekintéseit, Ujházy László unikális hang-technikai és akusztikai elemzéseit, Uhrman György hanglemezszemléit követően esszék, tanulmányok és hanglemezkritikák kaptak helyet a 350 oldalas kötetben.
Az online gramofon.hu 2023 májusában összesítette az addig publikált közleményeit. Ezek szerint a kezdetektől 1109 hír és program, 39 interjú, 130 koncertbeszámoló, 458 kritika, 9 sorozat és 111 tanulmány jelent meg a felületen.
Az impozáns tipográfiával, merített papíron megjelenő nyomtatott periodika felhagyott a zenei élet és a hanglemezpiac fejleményeit követő gyakorlatával, és profiljának középpontjába a zenetörténeti esszéket, tanulmányokat, muzsikusi portrékat és interjúkat állította; emellett alkalmi könyv- és hanglemezrecenziókat is közöl. Szerzői közül többen a Zempléni Múzsában is publikáltak.
Manapság a nyomtatott és online piacon kevés zenei tematikájú orgánum, a Parlando, a Zenekar és a Magyar Zene van jelen. A sorban a Gramofon egyedi profilt képvisel: publikálási lehetőséget kínál fiatal, zenetudományi végzettségű és nagy szakmai múlttal rendelkező szerzőknek, eredeti, forrásértékű írásokat és zenei portrékat közöl. Mindazok érdeklődésére számot tarthat, akik nyitottak a különböző zenei műfajokra, és az online felületeken kívül a nyomtatott kiadványokra is igényt tartanak.