Lenau életének legszebb korszaka az ifjúkorában Magyarországon eltöltött tizenhat év volt. Később gyakran vágyott vissza a távoli magyar földre, ahol maradandó benyomásokat szerzett az oly festői fekvésű Zemplénben. Azok az évek lírai és lírai-epikai költeményeiben találtak visszhangra, amelyeknek a témája a magyar táj és az ott élő emberek sorsa volt: „A pusztai csárda”, „Huszárdalok”, „Bakonyi betyár”, „Miska a Tiszánál”, „Miska a Marosnál”, „A toborzás”, „A kisértet”, „Parasztok a Tiszaparton”, „A három cigány”. A Magyarország-élmény a költő más témájú verseire is nagy hatással volt. Egész élete során újból és újból hitet tett szülőföldje mellett, és élénk figyelemmel kísérte az ottani politikai cselekményeket. Az író és irodalomtörténész Szerb Antal így írt a költő magyarságáról: „Számunkra Lenau költészete főképp azért érdekes, mert furcsa módon kihallatszik belőle Lenau magyarországi gyermekkora. A magyar föld nemcsak témáin hagyott nyomot, – e tekintetben inkább csak a magyar exotikum, a cigány, a csárda, a puszta szerepel, az is erősen romantikus stilizációban – hanem ennél is sokkal érdekesebb az a meghatározhatatlan valami Lenau versmelódiájában, hasonlataiban, látásának módjában, ami miatt néha úgy érezzük, mintha Vörösmartyt vagy Petőfit olvasnók német fordításban. Valami titokzatos magyar hang, annál erősebben érzékelhető, mert egészen idegen környezetből tör ki.”[3]
Lenau kapcsolatai Magyarországgal anyja halála után 1829-ben időnként meglazultak vagy elhomályosultak ugyan, de megszűnni rövid időre sem szűntek meg. A szeretett édesanya – a költő számára mély fájdalmat jelentő – halála után, a barátaival az osztrák hegyekbe tett kirándulások adták vissza életkedvét és hatásukra írta meg „A Vándorlás a hegyekben” költeményét. Utólag Lenau így fogalmozott: „A két fő természeti élmény, melyek formáltak engem: az Atlanti-óceán és az osztrák Alpok; én mégis az utóbbi neveltjének nevezném magam.” (Levélrészlet. 1832. október 16.).[4]
Lenau szimbolikus példaképe volt annak, hogyan lehetett nyelvi és országhatárokat lebontani. Ifjúságának hazája Magyarország volt, felnőtt életének központja Ausztria, költői alkotótábora Németország, ígéret földje Amerika. Egymástól messzire eső világtájakon élt és alkotott, hidakat állított magyarok és lengyelek, osztrákok és németek, európaiak és amerikaiak között. A „Lengyel dalainak” pátosza meggyőzőbb, mint az az általános „lengyel-láz”, amely Európa-szerte annyi költőnek, titkos forradalmárnak és esküvőnek oldta meg a nyelvét, akik a cári zsarnokság ellen tiltakozva a saját, európai zsarnokaikra gondoltak. Ezt írta 1832. február 7-én levelében a távoli útjairól Mathias Leopold Schleifer, osztrák barátjának: „Külföldi utazások – véleményem szerint – minden költő számára fontosak: így ismeri meg az ember önmagát legjobban, de egy osztrák számára ez sürgető szükséglet.” Ausztria és Bécs azonban továbbra is meghatározó tényezői maradtak egzisztenciájának, később pedig állandóan úton volt Stuttgartba. Ötvennégyezer kilométert tett nagyrészt postakocsival, alkalmanként vasúton. Azok a kiruccanások nem másnak, mint belső nyugtalanságának jelei voltak, amelyekről ő maga így vélekedett Karl Johann Braun von Braunthal íróhoz írott 1831. március 11-ei levelében: „Ich bin ein unstäter Mensch auf Erden.” Nyugtalan vándorélete volt, akárcsak a híres angol George Gordonnak, Lord Byronnak. 1832-ben hajóval útra kelt Amerikába, ahonnan csalódással telve egy év múlva visszatért. Ezután már csak az irodalommal foglalkozott. Ezt 1833. július 15-én Alexander von Württembergerhez címzett levelében így öntötte szavakba: „Kedves Barátom! Hosszas bolyongás után megint itt vagyok… Visszajöttem az idegen világrészből, egy szép illúzióval ugyan szegényebb lettem, de beletörődtem sorsomba.”
Lenau egész életében sokat szenvedett kora nyomorúságos társadalmi viszonyai miatt. Amíg csak tehette, küzdött a Habsburg-birodalom zsarnoksága és kortársai nyárspolgári megalkuvása ellen. Éppen az állandóan ránehezedő nyomás, a körülmények elviselhetetlensége űzte a költőt előbb magányba, majd búskomorságba, végül őrületbe. 1836-ban rendőrségi eljárás indult ellene azon a címen, hogy a cenzúra megkerülésével külföldön adta ki a műveit. A per hét évig tartott. A szerző nem tagadta, hogy politikai tendenciájú verseket írt, hogy korához fordult, korát szerette volna felrázni közömbösségéből, társadalmi öntudatra ébreszteni velük. Költészetében keveredtek a forradalmi és dekadens vagy romantikusan egzotikus elemek. Legforradalmibb epikus művei „Savonarola”, „Húsz” és „Az Albigensek” voltak. Ezekben az emberi haladásért vívott harcoknak egy-egy eseményét énekelte meg lenyűgöző erővel. A búskomorság egyre inkább elhatalmasodott rajta, és 1844-ben súlyos elmebaj tüneteivel szállították kórházba. Hat évvel később a felsődöblingi elmegyógyintézetben halt meg a hosszú szenvedés után.
Lenau verseinek műfordításai nagyon korán kezdtek megjelenni, és elsősorban a nem német nyelvterületen terjedtek el. Egy 1839. november 1-jén kelt levelében a költő említést tett válogatott műveinek Londonban publikált fordításairól és a róla szóló cikkről a Foreign Monthly Review című folyóiratban, ahol ezt írták: „Az figyelemre méltó Lenauban, hogy szemben a többi német költővel nem vezethető vissza semmilyen iskolához vagy olvasási folyamathoz. Saját élményeivel díszíti dalának az üzenetét, amely nincs beárnyalva romanticizmussal, klasszicizmussal vagy orientalizmussal: tudjuk, hogy mit gondolt és érzett; de hogy mit olvasott, vagy milyen osztályú irodalmárokkal asszociálja magát, a művei nem adnak nekünk semmilyen eszközt kiderítéséhez. Ott áll bátor és független, mint egy ön-alkotás!”[5] Angliában és Amerikában Lenau legismertebb fordítói Stanley Appelbaum, Alfred Baskerville, Charles Leland, Edward Stanhope Pearson, Charles Wharton Stork és Henry D. Wireman voltak. Magyarországon Áprily Lajos, Babits Mihály, Csorba Győző, Feleki Sándor, Fodor Gábor, Garai Gábor, Gáspár Endre, Gulyás Pál, Hajnal Gábor, Jankovics Ferenc, Jékely Zoltán, Kardos László, Kerényi Frigyes, Kosztolányi Dezső, Lator László, Reviczky Gyula, Rónay György, Szabó Lőrinc, Tamás Menyhért, Tandori Dezső, Tóth Árpád, Trencsényi-Waldapfel Imre, Urbán Eszter, Vajda János, Vas István, Vidor Miklós, Viola József fordították.[6] Szintén említésre méltóak nagyszerű orosz fordítói, például Tyutcsev, Fet, Mihajlov, Plescsejev, Balmont, Lunacsarszkij, Berman, Koltonovszkij, Levik. Az első orosz nyelvű Lenau költészeti gyűjtemény Szentpétervárott 1862-ben látott napvilágot, Csizsov fordításaiból szerkesztve. A költő valóban nagy hatást gyakorolt az orosz irodalom romantikus iskolájára, amelynek Zsukovszkij volt a legelőkelőbb képviselője. Puskin, tanítványa és barátja „Цыганы” (Cigányok) című költeményében, amelyben kiábrándultság témájával társítja a menekülő Aleko nevű alakját, világosan visszhangoznak Lenau „Die drei zigeuner” (A három cigány) című versének strófái. A hőse a fojtó civilizációból a természeti népek között véli megtalálni önazonosságát és a romák közé megy, hogy kívül keresse meg lelkének nyugalmát, s nem belül. A Doktor Zsivágó szerzője, a Nobel-díjas Borisz Paszternak hasonlóan érdeklődött Lenau iránt és ezt írta szüleinek vele kapcsolatban 1939. június 12-én: „Egy időben vonzott Lenau és hatott is rám, és ebben a magyarban (Petőfiben) van valami, ami emlékeztet Lenaura, Liszt Ferencre és másokra – ugyanaz a talaj, közös eredet és így tovább…”[7] Korábban, 1933-ban költő-barátnője, Cvetajeva így üzent neki a messzi Párizsból „az általa szeretett Lenau csendes szavaival”, „Bitte” (Kérés) című verséből idézve: „Te sötét szem, nézz szemembe, hatalmad teljével élj.”[8]
Lenau – másokkal egyetemben – egész életén át szerelemes volt az álomszép zempléni táj lírai hangulatába, valamint a tiszta szívű és nagylelkű szőlőművelő népébe. Az emléktábláját Tokajban avatták a város központjában, a mellszobrát pedig Sátoraljaújhelyben, amely a gimnázium épülete előtt áll, sajnos évek óta vandálok által megcsonkítva. Lenau egykori iskolájának mai jogutóda mindent megtesz a költő emlékének ébren tartásáért. Az itt közölt reprodukciót, a fiatal Lenau portréját Volodimir Romaniv nyugat-ukrajnai festő ajándékképpen festette meg a költő 230 éves alma matere számára, e cikk szerzőjének kérésére.
Jegyzetek
[1] Niembsch Miklós Ferenc neve latinul.
[2] Pukánszky Béla: Lenau és a magyar föld. Franklin Társulat, Budapest, 1934. 8–9. o.
[3] Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989. 599. o.
[4] A levélrészletek forrása a továbbiakban is: Nikolaus Lenau: Nyughatatlan lélek vagyok. Goethe Intézet, Budapest, 1995. 41–43. o.
[5] „It is remarkable in Lenau that he is not, like most of the German poets, to be traced to any particular school, or course of reading. His own experiences furnish the matter for his song, which is not tinged either with romanticism, classicism, or orientalism: we know what he has thought and felt; but what he has read, or with what class of literati he has associated, his works give us no means of ascertaining. There he stands bold and independent, as a self-creation!” = The Foreign Monthly Review, and Continental Literary Journal. London: D. Nutt, Fleet Street; Dulau and Co., Soho Square; Asher. Berlin; and Gayet and Lebrun, Paris. MDCCCXXXIX. Lenau’s Poems. 529. o. (Vozdvizsenszkij Vagyim Olegovics fordítása)
[6] Magyarul megjelent kötetek: Lenau minden lírai költeménye. Szegedi Vakok Intézete, Szeged, 1930; Lenau válogatott versei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954; Nikolaus Lenau versei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979; Nikolaus Lenau: Élet és álom. Válogatott költemények. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, Miskolc, 2003.
[7] „Я когда-то увлекался Ленау и был под его влияньем, а у этого венгерца (Петефи) есть что-то напоминающее Ленау, Ференца Листа и других, общность почвы, единая основа и прочее…” In: Пастернак Е.Б. Борис Пастернак. Биография. http://pasternak.niv.ru/pasternak/bio/pasternak-e-b/biografiya-7-3.htm. (Vozdvizsenszkij Vagyim Olegovics fordítása)
[8] „Weil auf mir, du dunkles Auge, // Übe deine ganze Macht (Темный взор на мне покойся, // Покори меня всего)” (Vozdvizsenszkij Vagyim Olegovics fordítása)