Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteményének hatása a zenei nevelésre

A hazai óvodapedagógus- és tanítóképzésben a zenei nevelésre való felkészítés elengedhetetlen feltétele a jó pedagógussá, szakemberré válásnak. A kisgyermekek nevelésének fontos területe a zenei nevelés: az érdeklődés felkeltése, az érzékenység (zeneszeretet) kialakítása és a képességek fejlesztése. Ehhez nyújtanak segítséget a magyar népi gyermekdalok és mondókák a hozzájuk tartozó mozgásformákkal, valamint a komponált dalok, az európai dallamok és a népdalaink. A kodályi elveken nyugvó zenei neveléshez a kiadványok nyújtanak segítséget; az óvodában a pedagógust elsősorban Forrai Katalin Ének az óvodában című könyve, az általános iskolában pedig az ének-zene tankönyvek és más munkák. Szakmai körökben ismert a Magyar Népzene Tára első kötete, amely Gyermekjátékok címmel valóban tárháza a fellelhető bőséges zenei anyagnak. Itt kell megemlíteni Kiss Áron Magyar gyermekjáték-gyűjteményét, amely nyelvezetében a 19. századot varázsolja elénk és kitapinthatóan jelen van a Magyar Népzene Tára 1951-ben megjelent I. kötetében.

A népdalgyűjtés nem volt új keletű. A 19. század elején már akadtak próbálkozások a magyar nyelv és a magyar népzene megőrzésére. Ekkor írta Csokonai: „Hallgassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a puttonyost…”, nem sokkal később Kölcsey hasonlóra figyelmeztetett: „a való poézis szikráit a köznépi dalokban kell nyomozni.” E téren ígéretes próbálkozások: Erdélyi János: Népdalok és mondák (1846–1848); Kriza János: Vadrózsák; Arany János népdalgyűjteménye (kántáló dallamok és gyermek réják. (Kodály fontosnak találta, és 1952-ben újra kiadta), de a legnagyobb formátumú az 1891-ben megjelent, Kiss Áron által szerkesztett Magyar gyermekjáték-gyűjtemény.

Az 1845-ben Porcsalmán született Kiss Áron a sárospataki református kollégium diákja volt, teológiai, jogi és bölcseleti tanulmányokat folytatott, majd 1874-ben doktorált. A külföldi tanulmányútjain tapasztaltak hatására az akkori képzőkben az oktatás színvonalának emelését tűzte ki célul. E terve megvalósításán dolgozott Nagykőrösön, a Tanítóképzőben – előbb mint tanár, majd igazgató – és később a Budai Paedagogium élén. A kisgyermekek nevelésében a gyermekjátékokra helyezte a hangsúlyt, de nem volt, vagy alig akadt hozzáférhető magyar zenei dalanyag, az idegenből átvett dallamok és sikertelenül magyarított szövegek terjedése pedig aggodalommal töltötte el. Ilyen körülmények hatására emelte fel szavát a magyar gyermekjátékok összegyűjtése és terjesztése érdekében az 1883. évi Országos Tanítógyűlésen: „1. A játékoknak s az esetleg velök járó daloknak a magyar nemzeti nevelés szolgálatában kell állaniok, s ezért a játékokban a magyar jelleg megóvandó.  2. A gyermekek játékai s ezek dallamai a haza minden vidékén összegyűjtendők.” A Magyar gyermekjáték-gyűjteményelőszavában részletesen beszámolt arról, hogy a gyűjtésben 48 vármegyéből 214 tanító, tanár, munkatárs vett részt. A zenei anyagot Bartalus István és a fiatal Sztankó Béla rendezte sajtó alá, a gyűjtést Kiss Áron válogatta, szerkesztette, s jelentette meg 1891-ben.

„A megtartott anyag elrendezésénél (…) a gyermek fejlődését vettem alapul, azaz úgy soroztam az egyes játékokat egymás után, a mint azok játszásába a gyermek egymás után, vagy egymás mellett belenő” – olvasható az előszóban. A dalok java 6-8 hangterjedelmű, témájukat tekintve növényekről, állatokról szólnak, van közöttük naphívogató, kiszámoló, ezeket követik a különféle táncos játékok, körjátékok, hidas játékok, lakodalmasok, valamint ünnepre szólók. A friss anyagok mellett más, korábbi összeállításból is átvett néhányat, a szövegeket gyakran a tájszólás szerint közölte. Sok dalnak csak a szövege maradt ránk – valószínűleg a gyűjtő nem értett a dallam lejegyzéséhez –, mégis e gyűjteménynek köszönhető, hogy számos közkedvelt magyar népi gyermekjátékdal, mondóka vált mindannyiunk közkincsévé, és nem merült a feledés homályába. Ha beletekintünk Kiss Áron könyvébe, felfedezhetjük a jól ismert és ma is gyakran játszott gyermekdalok kottáit: Zsipp, zsupp, kender zsupp – Süss fel, nap – Csiga-biga told ki szarvadat – Kis kacsa fürdik – Cickom, cickom – Hajlik a meggyfa – Most jöttem Bécsből és még sorolhatnánk. A közkedvelt dalos játékokat, a számos variánst a lelőhelyet, olykor a gyűjtő nevét megadva közölte. A gyűjteményben akkor megfogalmazott játéktípusok és a hangkészlettel kapcsolatos elvek a mai napig meghatározó jelentőséggel bírnak a mondóka és dalanyag kiválasztásában.

Ezek a gyermekdalok megihlették zeneszerzőinket is. Csak fel kell lapozni Kodály Zoltán egyneműkari kötetét vagy Bartók Béla Gyermekeknek I. füzetét. Az elemzések során lépten-nyomon felfedezhetjük a Kiss Áron-féle gyűjtemény anyagát; olykor a dallamot, máskor a szövegvariánsokat.

A feljegyzések szerint Kodály Zoltán még fiatal népdalgyűjtőként megismerte Kiss Áron kiadványát. Sok időt töltött a Gyűjtemény aprólékos tanulmányozásával, részben népdalgyűjtő körútjai okán, részben a zenei neveléssel kapcsolatos elvek kialakítása és az óvodától az iskoláig történő bevezetése céljából. Ezt igazolják a tulajdonában lévő Kiss-kötetbe írt feljegyzései is. Kodály sokat is tett azért, hogy a Gyűjteményben lévő dalokat, játékokat minél többen megismerjék. Visszatekintéscímű összegyűjtött írásai rendre ezt az elkötelezettséget tükrözik. Gyermekkarokcímű, 1929-ben megjelent írásában még a zenei neveléssel kapcsolatos elveit fogalmazta meg, az Énekes játékok című 1937-es írásában értékelte-elemezte Kiss Áron gyűjteményét. Más egyéb problémák mellett főleg a szövegekhez tartozó dallamokat hiányolta, mégis fontosnak tartotta, mert a szöveg, dallam, játék hármas egysége először kapott helyet a kiadványban, és mert minden darabja „a magyar gyermek elveszett paradicsomának emlékét őrzi”. A gyermekjátékokkal „a néphagyomány zörget az óvó bezárt ajtaján. (…) Jobb jövőt jelent, ha bebocsátja”, ezért akarta mielőbb „közkinccsé tenni”. A Zene az óvodában című írásában pedig a Kiss-féle kiadvány részletes bemutatása mellett a kisgyermekek zenei nevelésének célját és feladatait foglalta össze. Ne felejtsük el, hogy ez az előadás először 1940-ben hangzott el egy énekoktatással kapcsolatos ülésen. Az 1951-ben megjelent Magyar Népzene Táragyermekjátékokat rögzítő I. kötetében – amelyhez az előszót Kodály írta –, a Kiss Áron által szerkesztett anyag nagy része is fellelhető.

Kodály és Bartók az 1900-as évek elején kötött életre szóló barátságot. Mindkettőjüket ugyanaz az eszmeiség hatotta át; a magyar népi hagyományok megőrzését tartották fontosnak. Ezt a munkakapcsolatot Kodály tudatossága irányította. Bartók azt írta egy helyen a népdalról: „..kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem, mint a nagyobb formák világában egy Bach-fúgát vagy Mozart-szonátát.” Egyik 1904-es keltezésű, húgához írott levelében pedig így fogalmazott: „Most új tervem van: a magyar népdalok legszebbjeit összegyűjteni, s a lehető legjobb zongorakísérettel mintegy műdal nívójára emelni…”

Bartók, a zongoraművész-zeneszerző, a kezdő zongoristákkal akarta megismertetni ezt a zenei világot, mert fontosnak tartotta a zenei nevelést a lelki és szellemi fejlődés szempontjából. Örömmel fogadta a Rozsnyai Kiadó felkérését könnyű darabok, tananyag komponálására. Összeállított hát egy pedagógiai célzatú gyűjteményt, amelynek minden darabja eredeti népi dallam. A mű teljes címe: Gyermekeknek – Apró darabok kezdő zongorázóknak (oktávfogás nélkül) magyarországi gyermek- és népdalok felhasználásával. Ezekben a kis művekben a játékosság, a tempó (gyorsítás-lassítás) és a dinamika, a jobb- és balkézben váltva felbukkanó dallam a kifejező eszköz. Népi gondolkodásmód és hangulat tükröződik bennük vissza. A Gyermekeknek sorozat négy füzetéből az első készült a kisebbeknek 1908–09-ben. A 21 dallam mintegy fele (11) népdal és gyermekdal, 10 pedig Kiss Áron gyűjteményéből való.[1] 1945-ben a sorozatot Amerikában átdolgozta.

Hogy mikor és hol találkozott Bartók Béla Kiss Áron gyűjteményével, erre vonatkozóan nem találtam feljegyzést, valószínűleg a Kodállyal való kapcsolata révén. Tudjuk, hogy Kodály jelentősnek tartotta ezt az anyagot. Bartók 1913-ban maga is értékelte a századfordulós kiadványokat. Kiss Áronról azt írta: „… egész irodalmunk máig egyetlen dallamgyűjteménye…”

Mint írtuk, a Gyermekeknek I. füzeteinek keletkezési ideje 1908–09. Kiss Áron pedig 1908-ban halt meg. Milyen különös egyezés a két évszám között! Kiss Áron a 1900-as évek elején már visszavonultan élt, nem valószínű, hogy Bartókkal ismerték egymást.

Kiss Áron, Kodály Zoltán és Bartók Béla mindhárman pedagógiai céllal szóltak a gyermekekhez és eljuttatását a gyermekekhez. Feladatuknak tekintették a magyar népi dallamok összegyűjtését, megőrzését. Kiss Áron úttörő munkát végzett ebben, hatása szerteágazó. A 20. század két kiváló zeneművésze átvette tőle a stafétabotot, s a gyűjtemény dallamait megőrizve, műveikben továbbörökítették. Az általuk összegyűjtött dallamokat énekeljük a bölcsődében, tanítjuk az óvodában, iskolában, ezeket adják elő az iskolai kórusok, ezeken a érlelhetik tudásukat a kezdő zongoristák.[2]

Jegyzetek