A közelmúltban jelent meg a Magyar Nemzeti Múzeum címeres halotti emlékeiről szóló feldolgozás, amelyet e sorok írója rendezett sajtó alá. A kötetben közölt, a raktárak mélyéről előbányászott több mint félszáz epitáfium többsége eddig még a szakmai közönség előtt is ismeretlennek számított. A teljes fennmaradt magyarországi emlékanyagot figyelembe véve igen korainak számító, mintegy tucatnyi 17. századi darab között olyanok is akadnak, amelyek számot tarthatnak a zempléni, illetve sárospataki közönség érdeklődésére.
Bevezetésként néhány szót a címeres halotti emlékekről (epitáfiumokról). A kötet, mellőzve pl. a csak feliratos emlékeket, a címeres epitáfiumok három típusával foglalkozik. A halotti zászlókkal, amelyeknek az újkorra kialakult mindkét fő típusát meghordozták a temetési menetben, majd az egyiket az elhunyt sírja fölé függesztették, míg a másik rúdját összetörve a koporsó mellé, a kriptába tették. A többnyire fából faragott és festett címeres epitáfiumokkal, amely, miután szintén meghordozták a temetési menetben, a templom falára függesztve emlékeztette az élőket és képviselte az elhunytat az istentiszteleteken. Végül a sokszor nagy számban készíttetett, selyemre és papírra festett halotti címerekkel, amelyek a reprezentatív temetések alkalmi dekorációjául szolgáltak.
Az első ilyen emlék, a Sárospatak történetében meghatározó szerepet játszó serkei Lorántffy család utolsó sarjának halotti címere, amely egy 30×41 cm nagyságú fekete papírlap ovális fehér középmezejében mutatja a festett címert. Ezt fehérrel festett felirat veszi körül, a sarkokban a halált jelképező egy-egy fehér tulipánnal. A felirat a rövidítések feloldásával: Ins(ignia) Illustr(issimae) et Magn(i)f(i)cae D(ominae) Cath(a)r(i)nae Lorandfi de Serke Viduae Illustr(issimi) ac Magn(i)f(i)ci D(omini) St(e)ph(a)ni Apafi de Apanagyfalva. Ob(iit) 29. Apr(ilis) A(nn)o 1681. AEt(atis) S(uae) Cur(rente) 65. (!) Magyar fordításban ez így hangzik: „A méltóságos és nagyságos apanagyfalvi Apafi István úr özvegyének, a méltóságos és nagyságos serkei Lorántffy Katalin úrnőnek a címere. Meghalt 1681. év április 29-én, a 65. évében járva.” Megjegyzendő, hogy a szöveg tévesen írja az elhunyt életkorát, mivel Katalin életének 67. évében halt meg. A felirat azonban ezen a helyen sérült és javított, azaz lehet, hogy a hibás számjegy egy téves javítási kísérlet eredménye.
A címer szélesen szegélyezett csücskös pajzs bordó (= vörös) mezejében fatörzsből kinövő két zöld hársfalevél. A sisakdísz megismétli a pajzs ábráját. A sisaktakaró vörös-arany. Ősi nemzetség ősi címere ez, ugyanis a Lorántffy család már a 12. századtól fogva ismert Ratold (= Rátót) nemzetségből származik, amelynek a címere vörös mezőben lebegő arany hársfalevél volt. A címer első ismert előfordulása Miklós országbíró 1238. évi pecsétjén, szintén igen korai. A címer később, a magyar címerfejlődésben egyébként megszokott módon természetesebbé alakult, és a Lorántffy címerben már két zöld hársfalevél egy fatörzsből hajt ki. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a címerfestő, talán figyelmetlenségből először három hársfalevelet festett, amelyet utólag korrigált.
Lorántffy Katalin Sárospatakon született 1614. október elején Sárospatak urának, Lorántffy Mihálynak második feleségétől, csíkszentmihályi Andrássy Katalintól. Lorántffy Mihály alig egy hónappal élte túl legkisebb lányának születését. Katalinnak, a zeleméri Kamarás Borbálától (†1609) származó idősebb féltestvérei közül Zsuzsanna 1616-ban I. Rákóczi György későbbi erdélyi fejedelemhez, míg Mária (†1621) 1620-ban Rákóczi György testvéréhez, Zsigmondhoz ment feleségül. Lorántffy Katalin első férje, karatnai Alia Sámuel, Küküllő vármegyei főispán (1635-1638) volt, akitől Mária nevű lánya született. Alia Sámuel 1638-ban meghalt, ezért Katalin a fejedelemasszony rosszallása ellenére másodszor is férjhez ment, mégpedig Apafi Mihály későbbi erdélyi fejedelem öccséhez, Apafi Istvánhoz. Négy gyermekük született: Mária, Zsuzsanna, György és Miklós. Apafi mint a fejedelem udvari embere 1657-ben elkísérte II. Rákóczi Györgyöt a lengyelországi hadjáratára, aki azonban a kudarc után a rokonát egy évtizedre a lengyelek kezén hagyta túsznak. Apafi, miután saját pénzéből a fogságból kiváltotta magát, még visszatért Erdélybe, de röviddel utána, 1668. április 5-én meghalt a fogarasi várkastélyban. Az ismét özvegységre jutott Katalin végül 1681-ig élt. Sajnos nem tudjuk biztosan, hogy Katalint hol temették el, bár valószínű, hogy sírját az Apafi család almakeréki kriptájában kell keresni. A halotti címer eredete jelenleg csak gróf Hadik Ágoston gyűjteményéig követhető vissza. Hadik, az 1849. évi szabadságharc ezredese ugyanis 1867-ben a könyvtára és a térképgyűjteménye mellett több halotti címert, köztük Lorántffy Katalinét is az MTA-nak ajándékozta. Később az MTA könyvtára a címereket továbbadta az 1896 és 1934 között az épületben működő Magyar Történelmi Képcsarnoknak, amely végül újra a Magyar Nemzeti Múzeum része lett.
A következő két emlék, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halotti zászlaja és felesége, somlyai Báthory Zsófia epitáfiumcímere közül sajnos már csak az utóbbi van meg. Báthory Zsófia emléke közismert, a Nemzeti Múzeum letétjeként jelenleg is látható a sárospataki várkastély állandó kiállításán. 95 cm magas és 154 cm széles ovális, kartus alakú fából faragott festett epitáfium ez, amelynek keretezését későreneszánsz jellegű, áttört faragású virágos gyümölcsös girlandok, valamint kétoldalt és alul középen plasztikus kerubfejek alkotják. A keret domborművű címert és körülötte rátétes betűkből kialakított feliratot fog körül. A felirata: Principissa Sophia Bathory. de Somlyo. 1681. azaz „somlyai Báthory Zsófia fejedelemasszony, 1681.” A címer az Erdélyi fejedelemségnek a Báthoryak boglárpajzsával kiegészített címere. A hercegi (fejedelmi) koronával fedett boglárpajzs vörös mezejében a farkas- (ill. sárkány-) fogas Báthory címer, amelyet a néhai Sárkányrend sárkánya övez. A nagypajzs pajzsfőjében jobbra arany nap és balra ezüst hold van. A pajzs hasított alsó részén, az egyszer vágott jobb oldal vágóvonalából arany mezőben fekete sas növekszik, míg az alsó vörös mező üres. A baloldali vörös mezőben hét ezüst bástya áll.
Az 1629-ben született Zsófia Báthory András és Anna Zakrzewska lányaként a Báthory család utolsó sarja volt. 1643. február 3-án Gyulafehérváron ment feleségül II. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez. 1661-ben, a fejedelem halála után, a fiával, I. Rákóczi Ferenccel (*1645) együtt a magyarországi birtokaira költözött, rekatolizált és az erőszakos ellenreformáció itteni vezéralakja lett. 1671-ben hatalmas váltságdíj fizetésével, és azzal, hogy a váraiba császári katonaságot fogadott megmentette a Wesselényi-féle összeesküvésbe keveredett fia életét. Munkács várában halt meg, ahonnét a testét 1681. március 1-jén átvitték Kassára és a ferencesek Szt. Antal kápolnájában ravatalozták fel. 1681. március 16-án az általa építtetett kassai jezsuita templom kriptájában, a fia mellé temették el. Az epitáfium évszáma szokatlan módon nem a halál, hanem a temetés idejét tükrözi, ami arra utalhat, hogy az elhunyt rangjához képest egyébként szerény epitáfium csak a temetés után készült el. Érdekes továbbá, hogy míg Báthory Zsófia halotti emlékét ismeretlen időben eltávolították a helyéről, addig I. Rákóczi Ferencé ma is a volt jezsuita (1811-óta premontrei) templom falán függ. A Magyar Nemzeti Múzeum az Ernst Múzeum 1939. évi aukcióján vásárolta meg.
Sárospatak története szempontjából Báthory Zsófiánál is fontosabb a kalandos sorsú II. Rákóczi György erdélyi fejedelem személye. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Lorántffy Zsuzsanna legidősebb fiaként született 1621-ben. 1640-ben már váradi főkapitány és Bihar vármegye főispánja, majd 1646-1648 között Borsod vármegye főispánja volt. Bár az apja már 1642-ben fejedelemmé választatta, de az ifjabb Rákóczi ténylegesen csak apja halála után, 1648. október 11-én foglalhatta el a fejedelmi széket. Török hűbéresként szinte nagyhatalmi ambíciói voltak. 1653-ban fennhatósága alá vonta Moldvát és Havasalföldet. 1657-ben a lengyel trón megszerzéséért indított hadjáratában elfoglalta Varsót, de miután a svéd szövetségesei cserbenhagyták, kénytelen volt visszavonulni. Rákóczi ugyan hazajutott Erdélybe, de a serege útközben a tatárok fogságába esett. A Rendek akkor török nyomásra Rhédey Ferencet választották fejedelemmé, de Rákóczi 1658-ban visszaszerezte tőle a hatalmat. Legyőzte az ezt követően fejedelemmé választott Barcsai Ákost is, de végül 1660. május 22-én Szászfenes és Gyalu között vereséget szenvedett a budai pasától, és hamarosan belehalt az itt szerzett fejsebébe. A sárospataki vártemplom családi kriptájában temették el 1661. április 24-én. A kriptát később a Rákócziak habsburgiánus ellenségei teljesen feldúlták, ám különös módon a templom falán függő pompás halotti zászlaja megmaradt, igaz, hogy megléte a 20. századra a feledés homályába merült. A vártemplom sírjait, köztük a feltételezett Rákóczi kriptát feltáró és az itteni halotti emlékeket publikáló Gervers-Molnár Vera pl. nem tudott róla, hogy a halotti zászló sokáig a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagította, egészen a második világháború végéig, amikor is végleg nyoma veszett. A vörös selyemdamaszt zászlón Erdély és a Rákóczi család címere, valamint mindkét oldalán a fejedelem erényeit és vitézségét dicsőítő, a halálát leíró hosszú arany betűs felirat, illetve egy 24 soros disztichonban írt epitáfiumvers volt. A zászló latin feliratait csak Szirmay Antal Notitia topographica, politica inclyti comitatus zempleniensis című 1803-ban Budán megjelent munkájából ismerjük. Sajnos a zászlóról eddig se rajz se fénykép nem került elő.
A rongyolt zászlót a sárospataki vártemplom karzatáról még 1807-ben, azaz igen korán Dellevaux kamarai tanácsos juttatta a Nemzeti Múzeumba. Később a Régiségtár időről-időre megjelentetett vezetőiben rendszeresen megemlékeznek róla. Az utolsó, 1938-as kiadás szerzője már csak zászlótöredékről ír, bár nem kell apró töredékre gondolnunk, mivel a Múzeum többi méretes halotti zászlajával együtt függött a Régiségtár folyosóján. A sorsát csak találgathatjuk. Bárányné Oberschall Magda 1945. évi jelentése szerint pl. „… a Múzeum értékes textil és fegyveranyaga, ami a nedvesség miatt a pincébe nem volt menekíthető… egy földszinti szobába voltak elhelyezve, amely szobának ablakai homokzsákokkal voltak eltorlaszolva, ajtajai pedig szigorúan el voltak zárva. Az ostromot követő zavaros időkben ezt a textilanyagot szétdúlták” (ti. a szovjet katonák). Teljesen azonban az sem zárható ki, hogy az 1945. januári tűzvészben pusztult el. Az ideiglenes műtárgyraktárnak használt lapidárium állítólag az illegálisan behatoló szovjet katonák által eldobott cigarettacsikktől lobbant lángra és égett porig.
Végül Kossuth Lajos halotti címeréről kell megemlékeznünk, akinek Zemplén megyei kötődése közismert. Kossuth Lajost halála után a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. A ravatalt díszítő halotti címere innét került a gyűjteménybe.
(Baják László: A Magyar Nemzeti Múzeum címeres halotti emlékei, MNM, Budapest, 2007. Bibliotheca Humanitatis Historica, XIX. köt.)