Hézagpótló munka a nemzetközi Bartók-irodalom legújabb kiadványa, a szó minden értelmében. Nem szabályos életrajz, mely számot adna a nagy muzsikus hatvannégy és fél esztendejének minden fontosabb eseményéről, vagyis nem ismétli a korábbi irodalom által feltárt és közzétett adatokat. Ám épp ezért lehet alapvetően fontos, hiteles és sokatmondó mű: személyesen, közvetlen közelről megfigyelt életrajzi és lélekrajzi adatoknak hihetetlenül gazdag kincsestára. Írója Bartók Péter, a zeneszerző fiatalabbik egy időben Sárospatakon is tanult fia, aki, 1994-ben meghalt Béla bátyjához hasonlóan, céljául tűzte ki, hogy édesapja emlékét hamisításoktól, tévedésektől és torzításoktól megtisztítva örökítse az utókorra. Ennek az általános törekvésnek egyik fontos egyedi megnyilvánulása az új könyv, mely angol nyelven, a Bibliára emlékeztető ünnepélyes-puritán külsővel látott napvilágot. Tömörségében sokatmondó címe ennyi: Apám. Ami, természetesen, így értendő: Apám – ahogy én láttam. E szubjektív fenntartással akár monográfiának is mondhatjuk, hiszen gondosan körülhatárolt tárgykörében mindent elmond, amit tud, és amit elmondhatónak tart. Ez pedig nem kevés: megtölt egy háromszázoldalas, gazdagon illusztrált kötetet.
Bartók Péter szüleinek Szilágyi Dezső téri lakásában töltötte első gyermekéveit, ezekről nincsenek számottevő emlékei. A két budapesti lakás, mely gyerekkorának fő színhelye volt: a Kavics utcai kertes ház a Rózsadomb keleti lejtőjén, meg a pasaréti, szintúgy kertes Csalán úti otthon, a mai Emlékház. Ma már ő az egyetlen élő lakója ezeknek a Bartók-házaknak. Emlékezetében különösen élesen maradtak meg a gyermekkori emlékek szüleiről, a környezetről, az otthoni légkörről, a mindennapokról és ünnepekről, a sajátos beosztással élő és dolgozó művészről és tudósról, aki a felnövekvő kisfiú számára mégiscsak elsősorban apu volt. Apu, aki szívesen tanította kisfiát mindenfélére. Példájával magatartásra. Azután: a szerves és szervetlen világ dolgaira. Végül, de nem utolsó sorban, zenére is. E zeneórák maradandó emléke Bartók monumentális sorozata: „Kicsinyben az egész világ”, azaz Mikrokozmosz. Első füzetei aligha születtek volna meg Péter nélkül.
A könyv nyolc, laza időrendbe állított fejezetből áll. Az első a korai évek emlékeit tartalmazza, a második Bartók környezetének leírását a Kavics utcától a Saranac Lake-i kunyhóig – ahogy a könyv szerzője látta. Szól Bartók házi- és munkarendjéről és az otthonok változatlan alaptörvényéről, melynek lényege: a csönd. A következő fejezet a Csalán úti nyolc esztendő krónikája, 1932-től 1940-ig – Bartók Péter szemszögéből. Híres támogatók tűnnek itt fel: Székely Zoltán, Zathureczky Ede, Rácz Aladár és Engel Iván, a Kodály-házaspár. Ízelítőt kapunk abból is, hogy milyen lemezek voltak a család szerény diszkotékájában (Bartók, Kodály, Stravinsky művei mellett számos „big band” felvétel.) Felidézi a könyv a koncert-előkészületek és a zongoraórák hangulatát is.
A negyedik fejezet címe: Hegyek. Megemlékezik az együtt töltött nyarakról, a kirándulásokról Európában és Amerikában. A kirándulások, melyeket nagy gonddal és hozzáértéssel készített elő, többet jelentettek Bartók számára egyszerű pihenésnél vagy kikapcsolódásnál. Minden évben el kellett töltenie néhány hetet ezernyolcszáz méter tengerszint fölötti magasságban – ezeket az őstermészettel való találkozásokat mindannyiszor az alkotói termékenység és a testi megújulás periódusai követték. Ha erre a feltöltődésre valamilyen okból nem volt módja: a betegség időszaka következett életében, melyet csak egy újabb év alpesi útja gyógyította meg. Amerikai éveiben erre nem volt módja. Csak 1945-ben, Kaliforniában, Yehudi Menuhin meghívásának eleget téve lehetett volna újra része a magas hegyek regeneráló erejében. E meghívás elfogadásától – ez is új adata a Bartók-életrajznak – nem az orvosi hozzájárulás hiánya, hanem az útiköltség nagysága riasztotta el a zeneszerzőt. A könyv szerzője feltételezi, hogy a magaslati levegő hiánya – utoljára 1939-ben járt magas hegyek között – hozzájárult Bartók végső betegségének kibontakozásához is.
A könyv többi fejezete az amerikai éveket írja le és Bartók népzenei kutatómunkáját. Adalékokat fűz művei történetéhez és elmondja, milyen ember volt Bartók Béla. Megannyi, első kézből való, fontos megfigyelés, színesen és szerényen megírva. Mert a szerzőnek az is sikerült, ami a személyes emlékezések írójának legritkábban: hogy önmagát a háttérben tartsa.
Az amerikai éveknek első szisztematikus családtörténeti áttekintését kapjuk e könyvben. Említettük: Bartók otthonaiban, ha ő maga is ott tartózkodott, a legfőbb törvény a csönd volt. Ezért költözött már Budapesten is egyre távolabb a zajos városközponttól. Erre törekedett New Yorkban is: szerényebb körülmények között budai életét próbálta eleinte folytatni. De egészsége megromlásával fokozatosan fel kellett adnia mindent: a két zongorát, a koncertezést – végül magát az otthont is. Ennek egyetlen tudományos „pozitívuma” a fiával folytatott, mindeddig csak töredékesen ismert levelezés, mely sok minden megörökített, ami más körülmények között elszállt volna a levegőbe. A könyv függelékében Bartóknak mintegy száz, korábban kiadatlan levele olvasható. Válogatott levelek a budapesti évekből, megtoldva az amerikai periódus teljes korrespondenciájával apa és fia között.
Elsőrangú zenetörténeti forrás Bartók Péter könyve. És nagy szeretettel írt munka. Jól felépített argumentáció az emlékezés záró gondolatához: ő volt a legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem.
(Peter Bartók: My Father, Bartók Records, Homosassa, Florida, USA, 2002)