Bartha Ákos utóbbi években végzett kutatásainak középpontjában az egykori sárospataki faluszeminárium áll. Most megjelent kötetéből ennek történetét, kialakulását, céljait, eszmerendszerét, működését, megszűnését és utóéletét ismerhetjük meg, a korabeli magyar társadalom hatásrendszerébe ágyazva.
Sárospatak az ország északkeleti részének nagy múltú iskolavárosa. A Református Kollégium több évszázados történelme során arról volt híres, hogy progresszív módon tudta ötvözni a tradíciók iránti elkötelezettséget és az új korszellem iránti nyitottságot. A nagyobb történelmi traumákat rendre megújulás követte. Így történt ez az 1920–30-as években is, miután az iskola a trianoni döntés következtében elveszítette vonzáskörzetének közel felét, és bezárni kényszerült jogakadémiáját. A megújulás iránti igény és a szemléletváltás nemcsak a tantestületben, hanem a diákság körében is előtérbe került. A főiskola falukutató csoportja a teológus hallgatók javaslatára alakult meg 1931-ben, a kollégium 400 éves alapítási jubileumának évében. A „szociológiai szeminárium”-nak nevezett kurzus vezetését a fiatal teológiai tanár, Újszászy Kálmán vállalta. A Teológiai Akadémia 1951-es bezárásáig működő közösség a Hegyközben, a Hegyalján és a Bodrogközben végezte falukutató tevékenységét. A szeminárium célja a majdani falusi lelkipásztorok munkájának segítése volt. Újszászy Kálmán vezérfonalként nyomtatott útmutatót is készített a falvak tanulmányozásához.
A szerző a pataki faluszemináriumot elhelyezi a 20. századi népi mozgalmak sorában és a kortárs szellemi/ideológiai palettán. Bemutatja legfontosabb forrásait, a kapcsolódó munkákat, a szakirodalmat és definiálja saját kutatói felfogását, szemléletét. Ezt követően a faluszeminárium történeti hátterét mutatja be: az ötlet az első világháború végére kicsúcsosodó földkérdéssel és a dualizmusból örökölt birtokszerkezet ellentmondásaival függött össze. A Horthy-korszakbeli falvak lakosságának helyzete az 1920-as földreform után is aggodalommal töltötte el a korszak értelmiségének szociálisan érzékeny részét. A problémák gyökereit feltárni igyekvő népkutatások, mint a Széchenyi Szövetség, a Folklore Fellows és a cserkészet, a pataki kezdeményezés egyfajta előzményeinek tekinthetők.
A faluszeminárium fénykora az 1938-as határrevízióig tartott. A kötetből részletesen megismerhetjük az első magyar nemzeti munkatábort, amelynek keretében 40 diák és két tanáruk a Károlyfalva és Rudabányácska között épülő út egy szakaszának alapozó munkálatait végezték el. A szerző párhuzamba állítja a hasonló külföldi kezdeményezéseket és bemutatja a vállalkozás sajtóvisszhangját is, mivel az eseményt jelentős politikai érdeklődés kísérte. Az első bécsi döntés után a szellemi kapacitások más irányba terelődtek, bár ebben a korszakban is voltak kiemelkedő eredmények, mint például a felvidéki nagykázméri templomfelújítás. Az 1948-as politikai fordulat következtében új irányvonalként megjelentek a termelési szociográfiák és a gyárkutatások. Ebben a szakaszban egy 1947/48-as pályázatnak köszönhetően megkísérelték feltérképezni az impériumváltás hatását a felvidéki lelkészek, különös tekintettel a volt faluszeminaristák sorsának alakításában. Az eredmények ugyan elszomorítóak voltak, de a használt módszerek napjaink monitoring kutatásainak is mintául szolgálhatnak.
A kötet további részében a faluszeminárium szociográfiai munkásságáról olvashatunk, annak gyűjteményei révén, míg az utolsó fejezet kitekintő összegzés. Ebben a Horthy-korszakbeli faluértelmezéseket, illetve a földreformmal kapcsolatos politikai álláspontokat ismerhetjük meg a konzervatívokétól a kaszáskeresztesekéig, továbbá betekintést nyerünk a földreformról folytatott közéleti diskurzusba.
A szerző 2012-ben summa cum laude minősítéssel védte meg doktori disszertációját a Debreceni Egyetemen, ahol korábban történelem, majd magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomáit is szerezte. A most ismertetett kötet több éves kutatómunkájának és magas színvonalú értekezésének eredményeit tartalmazza. Sokirányú tájékozottságát mutatja, hogy alkalmazza a rokon- és társtudományok eszközrendszereit és terminológiáját, otthonosan mozog a vallásfilozófia, a néprajz és a szociológia szakirodalmában. Egyéni stílusa olvasmányossá és könnyen emészthetővé teszi a szakmai szövegrészeket is. A kötet több mint ezerkétszáz (!) lábjegyzetet számlál, nemcsak hivatkozásokkal, hanem magyarázatokkal is. A bőséges irodalomjegyzék pedig igazolja a mondanivaló alaposságát és segíti a témával foglalkozó más kutatókat.
Bartha Ákos kötete, azon túl, hogy választott témája minden szegmensét és vetületét precíz gondossággal ábrázolja, mentalitástörténeti szempontból is segít megérteni a 20. század e máig ható változásokat hozó évtizedeit, valamint a benne élő embereket cselekedeteinek egyes mozgatórugóit.
(Bartha Ákos: Falukutatás és társadalmi önismeret. A Sárospataki Református Kollégium faluszemináriumának (1931–1951) történeti kontextusai. Hernád Kiadó, Sárospatak, 2013. Nemzet, egyház, művelődés 8. Sorozatszerkesztő: Dienes Dénes. ISBN 978-963-88029-8-9)