Mint a Rákócziak földjének, Zemplén megyének országgyűlési képviselője, mint a Rákócziak ősi fészkének, Sárospataknak polgármestere, és mint historikus, a korszak és család történetének kutatója: e hármas kötődéssel jöttem ezen a mai Virágvasárnapon, hogy Önökkel együtt emlékezzek II. Rákóczi Ferencre, aki 1676. március 27-én született Borsiban. Évről évre egyre többen jövünk március utolsó vagy április első vasárnapján e Bodrog parti kis faluba. Jövünk, mert valami ideszólít minket. Az emlékezés, a tisztelgés és a tenni akarás vágya. Hazafiúi kötelességünk az emlékezés a több mint 300 évvel ezelőtti eseményekre. Nemzeti büszkeségünk, hogy tiszteleghetünk a szabadságharcot vezető, majd az eszméi mellett az emigrációban is kitartó vezérlő fejedelemre. Ezért magától értetődő, hogy tenni akarunk a kastély megmentéséért. Jövünk tehát, mint ezen a vasárnap is, mert feladatunk van.
Első dolgunk az emlékezés. Úgy vélem, érdemes előszámlálni, a megsárgult és ma már alig ismert dokumentumok alapján, II. Rákóczi Ferenc születésének körülményeit. Hiszen maga a hely Borsi, az ismeretlen, a gyermek Rákóczi alakját hozza elénk. Messiási várakozás érzése lengi be Felső-Magyarországot egy fiúgyermek megszületéséért. Hogy az Úr Isten egy várva várt fiúgyermekkel áldja meg a Rákóczi házaspár 10 éves házasságát a négy éves leány, Julianka után. A tét nagyon nagy: biztosítva lesz-e Felső-Magyarország legnagyobb urának a családi fennmaradása? 1666-ban I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona házasságával az erdélyi fejedelmek leszármazottja és a horvát bán leánya kapcsolta össze életét, összekötve ezzel az ország két leghíresebb családjának sorsát, a legtávolabbi területek érdekeit.
Ez bizony kemény politikai szövetség is, amely a Wesselényi nádor által elindított szervezkedésben válik kézzelfoghatóvá. 1670-ben az összeesküvés résztvevőire példátlan szigorral sújt le Bécs megtorlása, megtépázva Zrínyi Ilona családját. Férje, Ferenc ugyan megmenekül a vezetőkre kirótt fej- és jószágvesztéstől, de váltságként négyszázezer tallért fizetnek a kincstárnak váltságként, s császári őrséget engednek váraikba. A család egészségi állapota sem kedvező. I. Rákóczi Ferenc beteges, a fiatalasszonyt pedig megviselte a két szülése és a családját ért tragédiák. Ha nem lesz férfi örökös, kihal a Rákóczi család – tudja ezt mindenki, a rokonság éppúgy, mint a bécsi, az erdélyi, a lengyel udvarban és a török portán. Hasonló gondokkal küzd Lipót császár és egyelőre nincs örököse Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek sem. Jól jönne hát a Rákóczi vagyon a Habsburg-kormányzat üres kincstárának. Nem meglepő, hogy 1675 őszén, amikor Ferenc unokatestvére, Rákóczi Erzsébet leveléből értesülhetünk Zrínyi Ilona áldott állapotáról, a család boldog várakozása nem egyedüli érzelem a hírrel kapcsolatban. Riadalom is támad, hiszen Magyarország jövendő vezetője, Erdély fejedelme születhet meg. A gyermek nemcsak Rákóczi-származék lesz, hanem Zrínyi is! Ez veszélyes, hiszen még elevenen élnek az emlékezetben Zrínyi Miklós sikerei.
Eközben az 1670 után Felső-Magyarországból Erdélybe menekültek szervezkedése, készülődése a császár ellen egyre nagyobb méreteket ölt. Váratlan betörésekkel nyugtalanítják portyázó csapataik a határvidék császári katonaságát. A vidék lakossága nem tudta, hogy a kuruc portyázások apróbb csatái nyomán mikor robban ki egy nagyobb háborúskodás. Ezért érthető, hogy a fiúgyermekre vágyakozó Rákóczi-házaspár is igyekszik védett helyen várni a szülés idejét. A Rákóczi-birtokokat egymást érik a kuruc csapatok betörései. 1676 márciusában felkelő csapatok veszik körül Ónodot, Szatmárt, Kállót. Valószínűleg emiatt indul el I. Rákóczi Ferenc feleségével Sárospatakról Munkácsra. A Sárospataktól lófuttatásnyira fekvő maroknyi faluban, Borsiban hamarosan meg kell állniuk. II. Rákóczi Ferenc születése körülményeiről hallgatnak a források, a hagyomány a kastély emeleti sarokszobájához köti az eseményt. II. Rákóczi Ferenc Confessiones – Vallomások címmel latinul írta meg élete történetét. Ebben pontosan lejegyzi születése dátumát, 1676. március 27-ét, és megjelöli helyét, idézem: „mi házunk borsi kastélyában”. Önéletírását átszövi mély vallásossága. „Zavar fog el, Uram, és elpirulok, midőn születésedet s annak körülményeit megfontolom és a magaméra gondolok. Te Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születel, én meg palotában; te ökör és szamár közt szegény pásztorok körében, én – a por és féreg a te színed előtt – udvarjárók nagy csődületében. Szülőid szegények, az enyimek fejedelmek; te szegénységben jössz a világra, én bőségben…”
Az újszülöttet a kor szokása szerint mielőbb, a születését követő héten belül igyekeztek megkeresztelni. A Rákóczi családban régi szokás az ünnepélyes keresztelő. Ha azonban harcok folynak, miként 1676-ban is, akkor nincs ünnepély, csak az számít, hogy mielőbb megtörténjék a szertartás, ne maradjon „pogány” a gyermek. Hogy a Borsiban született fiút mikor és hol keresztelték? Máig nem tudjuk a pontos választ. Feltehető, hogy a család udvari lelkésze keresztelte Borsiban, esetleg Munkács várában, az eseményt nem idézi fel Vallomásaiban a fejedelem, egy biztos, július 8. előtt történt mindez. Az édesapa, I. Rákóczi Ferenc ekkor kelt végrendeletében már „Ferenc Lipótnak” nevezi. A keresztnevek rendjét családi hagyományok, vallási követelmények, a szokásrend és a politikai megfontolások alakították ki az idő tájt. A házaspár elsőszülött, de csecsemőként meghalt kisfia a két fejedelem által viselt nevet, a Györgyöt kapta. A Borsiban született fiút az apjáról Ferencnek, a császárról Lipótnak nevezték el. Valószínűleg a nagymama, Báthory Zsófia akarta ily céltudatosan védeni a családot az udvarbeli ellenségekkel szemben.
Szükség is van a védelemre, mert pár hónapos csupán midőn apja, 31 éves korában 1676. július 8-án Makovicán meghal. A kis Ferkó asszonyi kezek óvó védelme, erős akarata s hite oltalmában maradt, miként a Vallomásaiban írja: „Nagy gondja volt a te gondviselésednek énreám (…)Gyengéden szeretett nagyanyám, a te ájtatos szolgáló leányod, aki emberi vélekedés szerint szent életű vala. Szeretett anyám igazán, anyailag komoly szeretettel,(…) Tanítóim képezték ki bennem a rangomhoz illő erkölcsöket, és reászorítottak az imádkozásra.”
Borsiból a csecsemőt nagyanyjához Munkács várába vitték, majd Regéc várába költözik vele édesanyja, aki a Zrínyiek politikai érzékét örökölve férje halála után fia gyámjának jelentette ki magát, és kihirdetteti Sáros vármegyében, hogy átveszi a főispáni méltósággal járó teendőket, s mint várainak parancsnoka és birtokainak igazgatója intézkedik. Így II. Rákóczi Ferenc öröksége anyja határozott fellépése révén biztosítottnak tűnik. Négyévesen már festő örökítette meg a gyermek arcvonásait, arannyal futtatott piros dolmányt visel, prémes kucsmáján aranyforgóba tűzve három toll. Megvan ábécéskönyve, egyik gyermekkori levele. Kiskorában sokan emlegették, fel-felbukkan neve korabeli írásokban. Nem meglepő ez, hiszen Rákócziak, Zrínyiek, s természetesen Lorántffyak, Báthoryak örököse. Számon tartják Bécsben éppúgy, mint Kolozsváron.
Úgy vélem, számunkra több ő, mint a Borsiban született gyermek, hiszen ő Magyarország vezérlő fejedelme. Tisztelgésünknek különös aktualitást ad a Rákóczi-évforduló. 2003-2007 között ünnepeljük a szabadságharc 300. évfordulóját. 1703. május 6-án II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós Brezán várában kelt kiáltványában Magyarország minden nemes és nemtelen lakosát harcba szólította a Habsburgok ellen. Folytatva családja legszebb hagyományát, bízva ügye igazában, remélve: „Az igaz ügyet az Isten el nem hagyja.” Az ország bízik benne, a tiszahátiak május végén kibontják a zászlót, melyen az áll „Istennek a hazáért és a szabadságért.” Érdemes filmszerűen végigpergetni a nagy eseményeket! Június 16-án Vereckénél lép hazai földre Rákóczi, és a szabadságharc élére áll. Naményi táborából a vármegyékhez intézett pátensében csatlakozásra hívja a nemességet. Vetési táborában kiadott rendeletével a jobbágyok helyzetét igyekszik rendezni: a hadbavonult jobbágyokat és közvetlen családtagjaikat mentesíti a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól. Igyekszik rendezett viszonyokat teremteni, katonai szabályzatot ad ki a kuruc hadsereg számára, de éppúgy intézkedéssel védi a templomokat az önkényes elfoglalásoktól. A katonai sikerek és az ország különböző rendű és rangú népének támogatása tudatában írhatja 1703. szeptember végén XIV. Lajos francia királynak, hogy az ország a Duna vonaláig a hatalmában van. Novemberben megindul az erdélyi nemesek átállása. Franciaország az erdélyi trón jogos örökösének ismeri el, és harcát pénzügyileg is támogatja. 1704-ben meghódol a Dunántúl, a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választja. A keresztény világ népeihez intézett kiáltványában harcát a magyar nemzet jogainak védelmével és a szabadság kivívásával igazolja.
„A természet is belénk oltotta azt, hogy a szabadsághoz szokott Magyarok tovább a’ gyalázatos ínséget ne visellyék, és a’ szabadságban született Haza fiai a’ jobbágyi sanyarú életet az halálnál magánál nehezebbnek tartsák. (…) A Hazához való szeretet minden egyéb szeretetet magába foglal, életünket, javainkat vérünknek utolsó csepjéig el szántuk” – írja a keresztény világhoz 1704-ben intézett kiáltványában. Olyan szavak ezek, amelyek felettébb aktuálisak, s tegyük hozzá, kiveszőben vannak a mai magyar politikai közélet szótárából. Olyan szavak, amelyek biztos fogódzót adnak a kárpát-medencei politikai kavalkádban. Háromszáz év távlatából is pontos iránytűk lehetnek számunkra.
A szabadságharc 300. évfordulója eszünkben juttatja a tenni akarás vágyát. Eszünkbe juttatja Borsi küzdelmét a szülőház felújításáért. A sokszor magányos, elkeseredett küzdelmet, amely 1991 óta sokakat szólított meg. Úgy vélem, puszta jelenlétünk demonstráció is. Tenni akarunk, és tennünk kell az épület felújításáért, hasznosításáért. Furcsa az emberi természet. Sokszor elfelejtünk évfordulókat, jeles napokat. A kerek évfordulókon azonban méltóak tudunk lenni elődeinkhez. A Rákóczi-szabadságharc nyolc esztendeig tartott, így a kerek évforduló is nyolc éven át emlékeztet mindannyiunkat feladatunkra: segítenünk kell a borsi kastély felújítását.
Ennek megvalósulásáért azonban sokak összehangolt munkájára és segítőkészségére van szükség. Kiböjtölve az elmúlt éveket, bízom benne, hogy hamarosan egy megújult Rákóczi-kastély lesz a születésnapi ünnepségek helyszíne, s benne Rákóczi-emlékkiállítás megnyitását ünnepelhetjük.
(A II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulóján, Borsiban, 2007. április 1-jén elhangzott ünnepi beszéd szerkesztett szövege.)