A honfoglalás ezeregyszázadik, illetve az államalapítás ezeréves évfordulója szinte minden helységben, kis falvakban és városokban egyaránt, felkeltette az ott lakók érdeklődését a település múltja, hagyományai, neves szülöttei iránt. Ebben a szellemi, politikai légkörben környékünkön több település adott ki falukönyvet, falutörténetet: Alsóregmec, Filkeháza, Hollóháza, Mikóháza, Pálháza – a Bodrogközben Bodroghalom, Cigánd, Karcsa, Karos, Ricse, Zemplénagárd.
1998-ban a Kazinczy Ferenc Társaság a sátoraljaújhelyi önkormányzatot ösztönözve és annak támogatására számítva elhatározta, hogy 2000-re létrehoz egy városismereti kiadványt. Műfajként a monográfia kínálkozott, azonban már igen korán, a szerkesztőbizottság első ülésén világossá vált, ez roppant időigényes kutatómunkát igényel, így két év alatt aligha készülne el a mű. Azok a munkatársak, akik a társaság életében, évkönyveiben, az általa kétévenként szervezett abaúji szabadegyetemen részt vesznek, megbízható alkotói lennének ugyan a kötetnek, de lakóhelyük, kutatási területük szétszórtsága miatt nehéz lenne őket egy egységes elven alapuló, gyakori találkozásokat igénylő, monográfiát író munkacsoporttá szervezni. Így körvonalazódott az új műfaj, a „kisebb-nagyobb mozaikdarabokból összeállítható ismerettár, amely megbízható adatokkal a gyors tájékozódást kínálja” – azaz a lexikon.
Az idézett mondat már a kötet előszavából való. Az olvasó innen értesülhet a mű megszületésének különböző fázisairól, megtudhatja, milyen sokan működtek közre a lexikon 2600 szócikkének létrejöttében, s örül a lelke, amikor kollégája, tanára, tanítványa, régi ismerőse nevével találkozik. Az otthonosság meleg érzése járja át – ki-ki életkora, foglalkozása szerint, de mindenképpen újhelyi lakosként segítette a szerkesztők munkáját. A lexikon 2001-ben, Sátoraljaújhely várossá nyilvánításának 740. évfordulójára készült el. A kiadó nevét, a támogatók felsorolását, a szócikkek szerzőit és névjelüket, a történelmi és tárgyi dokumentumok lelőhelyeit, a szócikkekben szereplő gyakori rövidítéseket mind-mind megtaláljuk az első oldalakon – ahogyan illik egy „igazi”, minden tartalmi és formai igényt kielégítő lexikonhoz. Bár a szerkesztőbizottság elnökének, Fehér Józsefnek nyilatkozata szerint kevés támpontjuk volt a szerkesztéskor: csak a Budapest lexikon (I-II. kötet, főszerkesztő: Berza László, Akadémiai Kiadó, 1993) és a Balassa Iván által megálmodott, de meg nem valósult Sárospatak enciklopédiája.
A munka megindult, a tervezett alig másfél ezer szócikk a munkatársak igénye és ötlete alapján ülésről ülésre bővült, végül duplája lett a tervezettnek. A mű alapvető célkitűzésének megfelelően az olvasó segítségükkel teljes képet kap a város történetéről. Természetesen nem egy címszó alatt, hanem a történelmi jelentőségű építmények (a pálos kolostor, a vár, a megyeháza stb.), a hidak, terek, utcák és nevük eredete (pl. a Hétszáz éves tér, Barátszer), a jelentős családok (az Andrássy család, a Pálóczyak, Walldbotték) és a híres személyiségek bemutatásán át. Érdekes és élvezetes megismerkedni a városban űzött foglalkozásokkal az aranyművestől a bodnáron, gubáson át egészen a zsindelyesig. Csorba Csaba írta ezeket a szócikkeket elsősorban 1848-as és 1867-es összeírásokra támaszkodva, de figyelemmel korábbi okleveles adatokra is. A kötetben a helytörténet mellett a gazdaságtörténet és a statisztika is szerepet kap, megtudhatjuk, hányan művelték az adott időpontban a szóban forgó ipart. Nagy súllyal esik latba a szőlőművelés és a borkultúra: Újhely legismertebb szőlőjéről, a Lorántffy- illetve Rákóczi-család tulajdonában lévő Orémuszról például külön szócikket találunk. Az újhelyiek közül sokan tudják, hogy a hagyomány szerint ennek a szőlőnek a borából készítette az első aszút Szepsi Laczkó Máté. Azt azonban már kevesen tudják, honnan származik a terület elnevezése: Orémusz! Imádkozzunk! Nem árulom el, tessék elolvasni a lexikonban!
A szőlőművelésről nem lehet beszélni anélkül, hogy ne essék szó a talajviszonyokról, a város környékének geológiai jellemzőiről, földtani kialakulásáról. Ezekről is olvashatunk a Kerényi Attila által írt szócikkekben. A környék flóráját és faunáját ismertető szövegeket Hegyessy Gábor és Pelles Gábor gondozta. Az élővilág gazdagságát jól szemlélteti a következő mondat: „Az Újhely környékéről ismert védett állatok listáját azért nem részletezzük, mert túlságosan hosszú lenne (kétszáznál biztosan több állatfajról van szó)”. A kizárólag tájegységünkre jellemző rovarokról rajzokat, az emlősökről fényképeket találunk a lexikonban. A szövegközi sok-sok illusztráció (ábra, fénykép – oldalanként legalább négy) mellett a kötet végén további színes képek is vannak, amelyek régi és újabb kori fényképek alapján mutatják be a város műemlékeit és nevezetes épületeit, a város ismert festőművészeinek alkotásait. A legérdekesebb kép talán a „Sátoraljaújhely és környéke az űrből” című fotó.
Az eddig bemutatott tematika bármely város lexikonára jellemző lehetne. Még a szőlőművelést és borászatot érintő szócikkek ismétlődése is előfordulhat egy másik, hasonlóan kiemelkedő borvidék enciklopédiájában. Az újhelyi lexikonban azonban ezek mellett feltűnő terjedelmi és jelentőségbeli súlya van a zsidóság történetének, jeles személyiségeinek. Ez önálló szócikként is szerepel, majd jelzős szerkezetekben: zsidó fürdők, zsidó iskola, zsidó kórház, zsidó temető, illetve Izraelita Betegápoló és Temetkező Egylet, Izraelita Betegsegélyező Egylet, Izraelita Népkonyha Egyesület, Izraelita Leányegylet, Izraelita Nőegylet, Izraelita Magyar Néptanító (folyóirat) stb. A sok civil egyesület szemléletesen érzékelteti, hogy jól szervezett, népes lakossági rétegről van szó: 1945-ig a város lélekszámához viszonyítva Budapest után Sátoraljaújhelyben élt a legtöbb zsidó. A különféle foglalkozásokat – főként az ipar, kereskedelem, vendéglátás, bankszakma, vendéglátóipar, hírlapírás és -kiadás területén – érintő szócikkekben mindenütt jelen van a zsidóság sok jeles, tehetséges képviselője. Néhány példa az összetétel tarkaságát bizonyítandó: elsőként a leghíresebb, a világ minden részéből ma is zarándokok százait vonzó „csodarabbi”, Teitelbaum Mózes, de aztán a többiek: Schwarz Vilmos 48-as honvéd főhadnagy, Engel József szobrász, Korpás (Klein) Alfréd lapszerkesztő, dr. Székely Albert főügyész, Schön Vilmos kórházigazgató, Reichard Salamon polgármester, Szépkuti Miklós költő és matematikus, József Attila barátja. A témát Fehér József és Hőgye István kutatta és jegyezte le.
A lexikon szerkesztésének általános elve volt, hogy a neves újhelyieket életrajzzal, arcképpel bemutató szócikkekben csak olyanok szerepelhetnek, akiknek pályája már lezárult. Az élet rendjéből következik, hogy ennek okán a lexikon szerkesztőinek munkája sohasem fejeződik be, újabb feladatokat róva ezzel a teljességre, igényes megvalósításra törekvő főszerkesztőre, Kováts Dánielre.
Sajnos, a kötetből nem derül ki, borítóját ki tervezte, pedig a szép, sötétzöld színű borítólap, rajta sárgán a város címere, s gerincén a cím ugyanezzel a színnel, elegáns, vonzó „ruhája” a gazdag tartalmú kötetnek. Kézbevételre ösztönöz, s minthogy lexikon létére elég könnyű, gazdag tartalma, érdekessége, világos nyelvezete miatt az olvasó szívesen kézben is tartja. Ismertetőmmel én is ezt szerettem volna elérni: vegyék kézbe Sátoraljaújhely lexikonát, forgassák haszonnal, és ne tegyék le egyhamar.
(Sátoraljaújhely lexikona, szerkesztőbizottság: Csorba Csaba, Fehér József (elnök), Hőgye István, Kerényi Attila, Kováts Dániel (főszerkesztő); kiadja Sátoraljaújhely város Önkormányzata és a Kazinczy Ferenc Társaság, Sátoraljaújhely, 2001)