Kézbe simuló, gondosan megformált kis könyvben adta ki a Kálvin Kiadó Móricz Zsigmond 17 novelláját A nyáj és pásztora címmel. A kálvinista papság világát megidéző írásokból válogatott Baranyai Norbert, s írt a gyűjteményhez tartalmas utószót. Az első gondolatunk a jeles írónak szóló elismerés: lám, ez a gazdag életmű milyen sokféle szempontból szolgáltat olvasnivalót. Szerencsés fordulat, hogy Móricz írói világát egyre színesebbnek látjuk az irodalomtudomány újabb teljesítményei nyomán. Többféle címkét ragasztottak rá életében és halála után; hol elsősorban a dzsentrivilág kritikus ábrázolójaként, hol a parasztság szószólójaként tekintettek munkásságára, újabban pedig – a naplók nyilvánosságra hozatalának egyik következményeként – a szexualitás, az intim szféra irodalmi tükrözését méltatják műveiben. Noha megtévesztő lehet egy-egy tematikai jellemző kiemelése, mégis annak bizonyítéka ez a megítélésbeli változatosság, hogy egy kivételesen gazdag írói világ a Móriczé, a válogatás széles és színes skáláját kínálja a szerkesztőknek és kiadóknak.
A kötet novelláiból Móricz írói jellemzői jól kimutathatók. Olvashatunk a Mikszáth Kálmán, Tömörkény István, Móra Ferenc által nagy sikerrel mesélt anekdotikus történeteket, a feszültséget humorral, iróniával feloldó novellákat, de olyan elbeszéléseket is, amelyekben az indulatok összecsapnak. Az olvasó megsejtheti a nyáj és pásztora viszonyrendszerének bonyolultságát, a társadalmi viszonyokból, illetve lelki-indulati tényezőkből magyarázható ellentmondásosságát. A lelkész és hívei kapcsolatában Móricz a parasztság és az értelmiség egymásra utaltságának és ütközésének konfliktusos léthelyzeteit ábrázolja a maga jellemző módján, idillel, mosollyal átszőve, enyhítve az egymásnak feszülés drámáját. Ez a kis kötet szórakoztató olvasmány, s egyben kapunyitás is az írói műhelynek, Móricz világlátásának és írásmódjának megismeréséhez. Legfeljebb azonban első lépés, bevezetés annak megértéséhez, hogy mit jelent Móricz számára a református keresztyén örökség, s hogy miképp ítéli meg a lelkészi szolgálat lényegét. Ez az 1904 és 1934 között keletkezett 17 írás érdekes és jellemző darabja Móricz írásművészetének, de csupán ezekre hagyatkozva nem ítélhető meg teljesen és árnyaltan Móricz álláspontja. Nem véletlen, hogy Baranyai Norbert kísérő tanulmányában más műfajú írásokra – tanulmányokra, regényekre – is kitekint. Itt most nyilvánvalóan határt szabott a műfaji kötöttség és a terjedelem, ezért nem kerülhettek be regény- vagy tanulmányrészletek a kötetbe, s talán ezért nem olvashatunk az írói pálya utolsó nyolc évében keletkezett novellát, riportot. Pedig kínálkozna még néhány elbeszélés. 1936-ból a Májusi eső meg a Terefere, 1938-ból pedig A gólya hálás, amelyben az író azt érzékeli, hogy az idős tiszteletes „véghetetlen távolságban élt a falujától. Mintha nem is egy levegőben éltek volna.” S igen jellemző – ugyancsak 1938-ból – a Családi fénykép és a Nesze neked bál, amely a párkapcsolatban világítja át a papi otthont. Talán az is érdemes a figyelemre, hogy a Pataki diákok című, A hatvanas évek levegőjébenalcímű személyes indíttatású, de egy múltbéli históriát felelevenítő elbeszélés témája, (amely egyébként kiválik a lelkészi problémakörből), mennyire foglalkoztatta. Színpadra is szánta, s Árad a Bodrog címmel regényben is meg akarta írni a földesúri kastély jószágigazgatója és a kollégiumi diákság „must-puccs” néven elhíresült konfliktusát, ez a mű azonban töredékben maradt.
Az utószóban megpendített gondolatok indokolnák annak további vizsgálatát, milyen forrásokból táplálkozott Móricz református hite. Nyilatkozatai arról árulkodnak, hogy hitoktatóival nem volt szerencséje; „nem tehetek ellenük semmi lényeges kifogást” – írta róluk, de – „egy sem volt köztük, aki valaha a saját hitével állott volna elénk”. Édesanyja alapozta meg istenhitét, aki a csillagos ég tágasságának, valamint egy kicsiny bogár szervezetének rejtélyén magyarázta meg neki a világegyetem bonyolultságát és tökéletességét. 1908-ban Móricz tanulmányt írt a Bibliáról, amely aztán beépült A fáklya című regényének szövetébe, s a bibliai vízió Matolcsy Miklós életsorsának záróakkordjában is hangsúlyos szerepet kap. Ez az a mű, amely kulcsot ad Móricz megértéséhez a nyáj és pásztora viszonyrendszerének ábrázolásában: a református papra olyan értelmiségiként tekint, akinek küldetése van a krisztusi példa evilági követésében, felelőssége a maga mikrotársadalmának morális megerősítésében, népe szolgálatában.
Tudjuk, hogy a református papság móriczi ábrázolása nem kevés ellenérzést váltott ki a maga korában; felrótták neki, hogy „ő – a pataki és kisújszállási főgimnázium növeltje, egy ref. pap unokája – pellengérre állítja műveiben a ref. lelkészeket”. „A fáklya” valóságos vihart keltett egyházi körökben, nem értették vívódó, elbukó hősét. „A regényhős, a Fáklya, aki híveinek világossága akart lenni, tehetetlenségével, félszegségével csakugyan megcsúfolása volna református papnak, ha típusnak tekintetnék”, írták róla 1918-ban a Sárospataki Hírlapban. Amikor Móricz 1930-ban egykori iskolájába, Sárospatakra látogatott, a teológiai akadémia kiváló, ifjan is tekintélyes tanára, dr. Szabó Zoltán vezette be szerzői estjét, aki nem mulaszthatta el a reflektálást erre a problémakörre. Reálisan, belátóan így nyilatkozott: „Jellemzőek Móricz papregényei. Minket, patakiakat ezek különösképpen érdekelnek. A pap a 16., 17. és 18. században minden szociáldemokrata és kommunista bizalminál bizalmibb embere, anyagiakban és lelkiekben egyaránt a szó legtisztább értelmében vett vezetője volt a falunak. Mikor sikkadt el ez a pozíciója, felderíthetetlen, de hogy miért, arra sok részben megfelel Móricz Zsigmond a papregényeiben. Sokan megharagudtak reá s sokan haragusznak ennek megmutatásáért ma is. Ebben a haragban – legyünk igazságosak magunkkal szemben is – van valami a lump felháborodásából, aki midőn kapatos állapotában megpillantja magát a tükörben, dühbe gurul, és ki akarja dobatni a lakásból saját tükörképét. Tükörbe nézni pedig jó, még ha nem is vagyunk hiúk, még ha kissé torzít is ez a tükör. El kell ismernünk, hogy a mai papi nemzedék egészséges önkritikájának kifejlődésében sok része van Móricz Zsigmond papregényeinek.”
Nemcsak regényben, hanem novellában, riportban, tanulmányban is vissza-visszatér e téma, ezért egyáltalán nem idegen a móriczi életmű sokrétűségét tekintve egy olyan válogatás, amely arról a tanulságos és gyakran bonyolult viszonyrendszerről szól, amelyben egy közösség szellemi vezetőjének és egyedeinek léte és működése történik. Ha bizonyos korlátok között is, Móricz novelláinak e válogatása érdekes olvasmány. Az író által megidézett, újrateremtett karakterek és helyzetek elszórakoztathatják, elgondolkoztathatják a mai olvasót.
(Móricz Zsigmond: A nyáj és pásztora. Válogatott novellák. Szerkesztette: Baranyai Norbert. Kálvin Kiadó, Budapest, 2014. ISBN 978-963-558-238-9)