Az ezredforduló vízválasztónak bizonyult Európa népeinek történetében. Az a nép, amely ekkor államot tudott alapítani, megmaradt, amelyik nem, eltűnt.
Ezer esztendeje a magyarság történetében is éles választóvonallal kijelölhető, évszázadokat meghatározó döntés született, amelyet első királyunk, Szent István nevével kapcsolunk össze. Ez népünk történetének a honfoglalást követő legjelentősebb döntése: a magyar állam megalapítása, a király megkoronázása, a kereszténység felvétele.
970 körül Esztergomban született Géza fejedelem és Sarolt fia, Vajk. Neve a „hős” vagy „vezér” jelentésű török szóból ered. Nem tudjuk pontosan, mikor keresztelték, s mikor lett a pogány fejedelemfiból a keresztény vallást követő Istvánná. Tudjuk viszont, hogy Géza fejedelem és családja megkeresztelkedett, Istvánt keresztény szellemben neveltette, s a fiúból erős, határozott, széles látókörű egyéniség lett, aki később türelmes meggyőződéssel, de – ha kellett – erővel teremtette meg a keresztény államot, és hatalmát ennek szolgálatára rendelte. Kétségtelen, hogy apja politikájának része volt István házastársának kiválasztása. A bajor Henrik herceg leányával, Gizellával kötött frigy azt próbálta kifejezni, hogy a magyar állam Géza által elkezdett kialakítása, a kereszténység felvétele már annyira előrehaladt, hogy a magyar fejedelem joggal pályázhatott e rokoni kapcsolatra. A mélyen vallásos légkörben nevelkedett Gizella Magyarországra kerülése – 995-96-ban – erősítette az udvar keresztény jellegét. Udvartartásával német papok és lovagok érkeztek, akik az ugyancsak ekkortájt érkezett Adalbert tanítványokkal együtt kivették részüket a magyar nép keresztény hitre térítéséből, az egyházszervezet kiépítéséből.
Géza fejedelem 997-ben bekövetkezett halála után fia uralma gyakorlatilag csak az Árpádok törzsi területére, azaz Nyugat-Magyarországra terjedt ki. Ugyanakkor Koppány, a Balatontól délre fekvő részek ura bejelentette igényét a főhatalomra. Uralmának jogcíméül azt a régi jogszokást tekintette, hogy ő számított ekkor az Árpád-nemzetség legidősebb tagjának (senioratus). Erre alapozva kívánta megszerezni a hatalmat. István elleni harcában ezen kívül ugyanilyen fontos tényező volt, hogy ő és a vele hasonlóan gondolkodók attól tartottak, hogy István apjánál is határozottabban terjeszti majd a keresztény hitet. Közismert, hogy Koppány és a régi rendet és a pogány szokásokat követők valamint István harcából utóbbi került ki győztesen, neki adatott meg a lehetőség, hogy országát az európai népek családjába szervezett, keresztény államként beillessze. Ebben a sikerben jelentős szerepe volt az uralkodó osztálynak, amely ott állt a király mellett, nélkülük egy ember akarata, elképzelése aligha valósulhatott volna meg. A sokféle nemzetből kikerült első főpapok, a Gizellával érkezett német lovagok s a keletről jött népek (kazárok, kabarok) vezetői a magyarokkal együtt biztos támaszai voltak a királyságnak. Jusson eszünkbe ennek kapcsán István király intelmeinek oly sokszor emlegetett gondolata: ”… mert az egyenlő és az egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy e jövevényeket jó akaratúan gyámolítsad és becsben tartsad. Hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
Ezer év távlatából valljuk, hogy I. Szent István királyunk jól választott a lehetőségek közül, a múlt és az európai kereszténység által felkínált utak közül arra tért rá, amely az elmúlt évszázadokban is befolyásolta kontinensünk és hazánk történetét.
Magyarországon a latin rítusú egyház meghonosítására irányuló első lépéseket még Géza nagyfejedelem tette meg. A munka oroszlánrésze azonban Istvánra maradt. A hagyomány tíz püspökség alapítását köti a nevéhez, közvetlenül a koronázása utáni időre esik az esztergomi érsekség létesítése, legnagyobb valószínűség szerint 1001-ben. A püspökségek szervezése legkorábban az ország nyugati felén ért véget. A Géza fejedelem korában megszervezett veszprémi, illetve az ezredfordulón szerveződött esztergomi után Győr következett, majd 1009-ben a pécsi püspökség. Az egyházmegyék alapítását részben megelőzte, részben követte a pogány magyarok megkeresztelése.
Kelet-Magyarország püspökségei az államszervező harcok sikereinek eredményeként létesültek. Az erdélyi egyházmegye területén már a 950-es évek óta létezett egy görög rítusú térítőpüspökség. Amikor István 1003-ban legyőzte Gyulát, latin térítőpüspökséget szervezett itt. Ez az első püspökség a magyarországi egyházszervezetben, amelyet nem székhelyéről, hanem területéről nevezetek el erdélyi egyházmegyének.
Az egri püspökség alapítása Aba Sámuelnek és István király húgának házassága körüli időre tehető, míg a kalocsai az első évtized végére. 1010-ben már hét egyházmegye biztosan működött. Az István alapította egyházmegyék sorát az 1030-ban az Ajtony korábbi szállásterületén szerveződött csanádi püspökség zárta. Ennek első püspöke volt a velencei származású Gellért.
Az első plébániák az ispáni székhelyeken létesültek. Ezek lettek később a főesperesi szervezet bázisai. Már István I. törvénykönyve tanúsítja a templomok létezését, majd a II. törvénykönyvében elő is írja, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. A vármegyei szervezettel való kapcsolat, illetve a törvénykönyvek rendelkezései bizonyítják István király tevékeny szerepét a magyar egyházszervezet kiépítésében, a falusi plébániáktól a püspökségekig minden szinten. Ugyanakkor István egyházszervező munkáját az alapok lerakásának tekinthetjük, utódai alatt tovább szélesedett a rendszer újabb püspökségekkel (váci, bihari, zágrábi, nyitrai), székeskáptalanokkal, társaskáptalanokkal, kolostorokkal.
Az egyház kialakítása mellett a megyerendszer is maradandónak bizonyult. A magyarországi vármegyék eredete az idők homályába vész. A forrásokból ismert első vármegyék a Dunántúlon alakultak ki. A keleti országrészben a vármegyeszervezet szoros kapcsolatban állt István király harcaival, amelyet a törzsi vezetők ellen vívott. Az István-kori megyék nagy területűek voltak, számuk kb. harminc lehetett. Kialakult egy sajátos típus: a határvármegye, amelynek elsőrendű feladata a határvédelem volt. Különleges rajzolatúak e megyék. Az ország középső területéből legyező alakban kinyílva egészen a határvidékig húzódtak. Ez a vármegyeszervezet a királyi birtokokra épült, megteremtve egyben az állam egész országot átfogó helyi, területi intézményrendszerét. Ebben az időben a rendszer az ispán személye révén még szétválaszthatatlanul magában egyesítette a megye területén a királynak mint az ország élén álló politikai vezetőnek és a királynak mint az ország leghatalmasabb földesurának képviseletét.
Első királyunk munkásságának harmadik jelentős területe a törvényalkotás. Első törvénykönyve lényegét tekintve büntetőtörvénykönyv, míg a második kiegészítő jellegű. A kódexek 9. századi frank zsinati határozatok, a bajor jog és egyéb nyugati törvények ismeretében fogalmazódtak. Ugyanakkor, a nyugati minták követésének ellenére is, ki kell emelni István törvénykezésének önállóságát, amely az egyházi javak védelméről, az egyházi személyek szerepéről éppúgy megemlékezik, mint a keresztény vallás előírásainak megtartásáról. A királyi javak védelme, a magántulajdon feletti szabad rendelkezés, a földesúri jogok biztosítása mellett a családhoz kapcsolódó rendelkezések is szerepelnek benne, nemkülönben az erőszakos cselekedetek elleni fellépés vagy a vitézek és vendégek (hospesek) befogadása.
István élete példamutatás volt. Erre hívta fel fia, Imre figyelmét is intelmeiben: „…parancsainkban a hitet tesszük az első helyre… Tanácsolom, illetve javaslom és sugallom kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass… Ezért kedves fiam apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet királyi gyeplő igazgassa … mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat.„
A legendákban megörökített erős istváni hatalom a hozzá kapcsolt Szent Koronában öltött testet. Ezer éven átívelve összeköt minket Szent István gondolataival, nemzethez s kereszténységhez való tartozásunk egyazon szimbóluma. A pápától kapott korona a politikai függetlenség igényét, a magyarság nyugathoz kapcsolódását véglegesítette, ugyanakkor a keresztény királyi hatalmat is demonstrálta, amely végleges szakítást jelentett a pogány múlttal. Magyarország koronája több uralkodói, koronázási jelvénynél. Már a 13. század derekán, IV. Béla király idején találkozunk a korona önálló szerepével. A korona fokozatosan az adott király személyétől elvont fogalommá vált, amelynek önálló joga, szabadsága van. A „Szent Korona” kifejezés is ebben az időben jelent meg. Később a rendi-hatalmi küzdelmek eszközévé vált. A Kárpát-medence népei e szimbólum alatt találták meg a hazához tartozásuk kifejezését.
Az a több mint négy évtized, ami megadatott Istvánnak az uralkodásra, igen mozgalmasan telt, eredményei máig hatóak. Első királyunk 1038. augusztus 15-én hunyt el. Halála előtt a Szűz Anya oltalmába ajánlotta országát s népét. A székesfehérvári bazilikában temették el. I. László király javaslatára 1083. augusztus 20-án avatták szentté. Ő az első európai uralkodó, aki nem mártírhalála révén, hanem hittérítői-uralkodói tevékenységének köszönhetően kapta meg a földi ember számára elérhető legnagyobb elismerést, mint népének apostola, a keresztény egyház megszervezője, zarándokok pártfogója. Szentté avatására egy kisebb és egy nagyobb legenda készült. Sokan elzarándokoltak sírjához. Tiszteletét himnuszok, énekek, könyörgések, zsoltárok bizonyítják, templomok sorát szentelték neki. Az István-kultusz Könyves Kálmán király uralkodásától teljesedett ki. Augusztus 20-a 1771-ben, Mária Terézia idején vált országos ünneppé, ekkor került Raguzából Budára a Szent Jobb. Az országgyűlés döntése értelmében ma ez a nap a Magyar Köztársaság legfőbb állami ünnepe.
(Elhangzott ünnepi beszédként Sárospatakon, 2004. augusztus 20-án.)