Mintegy mottóként előrebocsáthatunk egy olyan nem feledhető tézist, amire jelen tanulmányunk is emlékeztet a maga egészében: a pedagógia a 19. században még erőteljesen filozófiai tudomány.
Eötvös Józsefet – mielőtt még erőteljesen a közélet és a tudományok felé fordult volna, majd azzal párhuzamosan is – egy eredendően mély, általánosan emberi és
Az egyre erőteljesebben radikalizálódó klasszikus magyarországi reformkor második felének, majd különösen az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc mintegy másfél esztendejének, továbbá az azt követő progresszív
Garibaldi alakjának és harcának ábrázolását vizsgálva, az összekötő kapocs az olasz és a magyar irodalom között Cesare Abba. Az a lényegében (tehát maradandóságát tekintve) „egykönyves”
Goethe az Irodalmi sansculottizmus című, 1795-ben írott cikkében föltett egy fontos kérdést: mikor és hol lesz valaki nemzeti klasszikussá? Amilyen egyértelmű ez a problémafölvetése, olyan
Henri René Albert Guy de Maupassant 1850. augusztus 5-én született a normandiai Fécamp városában. Hogy milyen meghatározó, egy egész életre és munkásságra kiható élményanyagot jelentettek
Luther 1522-ben az ún. „Inrocabit prédikáció”-jában világos különbséget tesz a képhasználat privát jellege és a nyilvános képtisztelet között. Míg az előbbit épületesnek tartja, az utóbbit