rendelt idő
(h.m.i.)
mindennek rendelt ideje van, a szerelemnek is,
mely személyiségem tartós, konstitutív és
megváltoztathatatlan állapota, ahogyan a föld
geoid a tudomány jelenlegi álláspontja szerint,
s ahogyan a geódák üregében található nyers
kristályfelületek módszertanilag szép szívemet
semmiképpen nem bűvölhetik el, mert azt egyetlen
besenyő járja be, filozófiailag megalapozott választ
keresve közös vérköreinkre. bizalmasom vagy,
azonos gyökerek táplálják testünket. és igen,
beállnék melléd a halálmenetbe is: az integrációnak
lehetne-e más útja az elfogadáson kívül?
fehér-kék ének
nem lehet többé visszavonulni erről az útról
amelyen elindultam veled a vulkán torkolatához
megismerni a tüzet és hegyek mozdulnak előttünk
tektonikus monoton mozgással kiszámíthatatlanul
és felépül házunk az időben amelyben visszafelé
haladunk az ősökhöz mert testvérem vagy a múltban
és szerelmem a jelenben, a jövő mit hoz nem tudom
te féltesz hozzám kiáltasz a hóesésben nem vigasztallak
szavak nélkül kell megértened: a vigasz magam vagyo
hangok nélkül kell meghallanod a kimondatlan szavakat
a tükör másik oldaláról az azték hegyek között melyek
olyan kékek mint a tenger tiszta téli délután Konstanca
lába előtt amikor a felhők már elsirattak minket minden
könnyüket elhullatták értünk, fehérségükkel feldíszítették
a tenger hullámait, mi mégse jutottunk a józanság fokára
szemünk még csukva szájunkban egymás lehelete piros
szívükben tűzhányó tombol, hallgatjuk egymás csendjét