Egey Emese: Ötvenedik szám

Lapszám, szerző:

Üzenhettek már utánam,

Kézsmárk hegye, Majtény síkja,

Határ-szélen botot vágok,

Vérem többé sohse issza

Veszett népem veszett földje:

Sohse nézek többet vissza.”

 

(Ady Endre: Sípja régi babonának)

 

Tíz szám, két és fél év termése. A Zempléni Múzsa történetében már az ötödik ciklus zárul ezzel a lapszámmal. Nem könnyű idők tíz számba sűrített lenyomata.

Közel száz esztendeje, hogy ez a térség Trianonnal a perifériára szorult. Ma újra aggasztóak a szociológiai-gazdasági adatok: az elvándorlás, a munkanélküliség, a gettósodás, a kilátástalanság. Az elmúlt évtizedben a természeti csapások sem kímélték Zemplént.

Aki maradt, és aki rendre visszajár, nem adja fel és nem adja alább annál, amire a varázslatos táj és a sokat emlegetett örökség megtanította. Ínséges időkben nincs is más választásunk, mint újra és újra előre menekülni, ahogyan tette ezt a fejedelemasszony vagy a megismételhetetlenül zseniális kultuszminiszter, a szőlőt telepítő gyógyszergyár vagy a termálfürdőt fejlesztő város. A hagyományt hagyományozva.

Egyszer majd ismét ráébred az ország, hogy a humán- és a természettudományok nem szembeállíthatók vagy rangsorolhatók. Bármelyik nélkül és a művészeteket, közgyűjteményeket háttérbe szorítva, a falukutatás felhalmozódott ismeretanyaga nélkül, kisebbségi identitás és magyarságtudat-erősítés nélkül, környezettudatos tájgazdálkodás és a Zempléni-hegység kutatása nélkül, Comenius, Rácz István hagyatékának ismerete nélkül, a változó világhoz igazodó kulturális menedzsment nélkül, fotóművészeink, táncosaink, zenekarjaink nélkül, a grafikai biennálék, Széphalom és a kálvinizmus megújuló és megújítandó öröksége nélkül, az öregdiák mozgalom története nélkül nincs felemelkedés. Akkor szükség lesz újra a helyi erőkre, műhelyekre, a lokálpatriótákra, mert ezeket a közösségeket leszámítva, minőség jószerivel már csak a nagyvárosokban maradt.

Amíg eljön ez az idő, addig is forgassák szeretettel, ha tehetik, gyarapítsák a Zempléni Múzsa következő számait! Vegyenek magukhoz minél többet szellemi kalóriáiból, mert ezek a kalóriák valamennyiünk egészségét és egész-ségét táplálják!

(U.i.: Utánam a Papaj, a Milic és a Bodrog-mente üzen, határ-szélen (a nyugatin, ahol most élek) botot vágok és indulok haza, amikor csak lehet.)