Kedves Olvasó! A most kezében levő Zempléni Múzsa száma éppen a harmincadik, s mint ahogy a kerek számoknál már megszokhattuk, az ünnepi alkalomból megszólal egy hang a háttérből. Engedje meg, hogy összegzés vagy a háttérmunka bemutatása helyett, elmeséljem saját Múzsa-történetemet!
Először olvasóként találkoztam a Zempléni Múzsával a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában. Hallottam már róla, de emlékezetes az első személyes találkozás. Molnár Irén akvarelljeinek színes képeit nézegettem. Jó érzés volt a tapintása, nagyon tetszett a nyomdai minősége. Ahogy lapozgattam, érdekes írásokat találtam benne: Sándor Zsuzsa Molnár Irén festészetéről írt, Bacsó Béla Gadamerre emlékezett, Maller Sándor Patak lelke és Balassa Iván Tokaj-Hegyalja történetéről szóló írása is ekkor került a kezembe. Megjegyeztem a címet, és keresni kezdtem a korábban megjelent lapszámokat.
Egy pataki öregdiák találkozón megismertem a folyóirat alapítóját is, és önkéntes aktivistája lettem a Zempléni Múzsának. Barátaim, ismerőseim között terjesztettem a hírét, buzdítottam őket, olvassák és írjanak bele. Szerettem a Múzsát, ugyanakkor buzgó, kívül álló jótakaróként kicsit elégedetlenkedtem is vele. Amikor megtudtam, hogy szépirodalmi rovatvezetőre van szüksége, hevesen hívtam egy fiatalabb, pataki egyetemista-társamat: „vegyen ő is részt a Múzsa munkájában, csináljunk együtt egy jó lapot!”
Nagyon örültem, amikor önkéntes buzgalmam hivatalossá lett, s megkért a lap főszerkesztője, hogy legyek a Múzsa olvasószerkesztő. Míg olvastam a megjelenésre váró írásokat, feltárult előttem Patak és Zemplén történetének csodálatos világa. Gyerekkoromtól érzékeltem a történelem jelenlétét magam körül, mégis ma is rácsodálkozom az idő és a hely mérhetetlen gazdagságára. A csaknem ötszáz éves református kollégium hagyatéka kiapadhatatlannak tűnik, pedig már olyan sok kincset kimertünk belőle! Csak egy-két kedvencemet hadd említsem: az 1925-ös tátrai útinaplót, Finkey Ferenc jogakadémiai tanár felhívását a pataki diákokhoz, Szabó Károly testnevelés tanár székfoglalóját. S persze nem csak a kollégium miatt gazdag régiónk öröksége!
A Zempléni Múzsa felfejtette identitásomat: rájöttem, mit jelent patakinak és magyarnak lenni. A származás feladatot ad, s elindít egy kapcsolatot: kaptam, ezért adok. Nagyképűnek hangzik, pedig csak őszinte: mivel megtaláltam a helyem, a magam szerény módján én is hozzájárulok Patakhoz, s így rajtam keresztül is gazdagodik a világ. Életemnek van önmagán túli értelme. Ez jó érzés, de hála Istennek sohasem válik unalmassá. Állandóan változik a helyünk, s így mi is folyamatosan változunk: új-s-új feladatot kapunk. Bár jó ideig nehéz volt külön látni magam a Múzsától – hiszen kortársak vagyunk, érdeklődésünk is hasonlít, sőt, egy helyről származunk –, ma már tudom, én nem vagyok a Zempléni Múzsa. Mint hűséges barátok szeretjük és tiszteljük egymást: időről-időre találkozunk, s így jobban értjük, mi történik velünk.
Biztos vagyok benne, Önnek is van saját Múzsa-története, ami teljesen más, mint az enyém. Érdekes és izgalmas lesz együtt olvasni ezeket, alig várom!
Menü