Jakab István nyelvész, a szlovákiai magyar nyelvművelés talán legkiemelkedőbb személyisége, a Zempléni Múzsa Tanácsadó testületének tagja Révkomáromban, 2013. november 23-án, életének 86. évében elhunyt.
A szlovákiai Nagyráskán született, 1928. szeptember 29-én. A gimnáziumot a Sárospataki Református Kollégiumban végezte, 1949-ben érettségizett. Rövid pataki teológiai akadémiai kitérő után tanulmányait a Szlovák Egyetem Pedagógiai Karán, majd a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán folytatta. 1951-től tanár, közben 1955–56-ban a pozsonyi Új Szókulturális rovatánál szerkesztő. 1957–61 között középiskola-igazgató a csallóközi Nagymegyeren. 1961–93 között a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék adjunktusa, docense, 1991–93-ban vezetője. 1993–2008 között a révkomáromi Selye János Egyetem Teológiai Karának (korábban: Kálvin János Teológiai Akadémia) óraadó professzora.
Pályája során számos nyelvészeti tudományos és nyelvművelő cikkel és könyvvel járult hozzá anyanyelvünk fejlesztéséhez és védelméhez. Munkássága a szlovákiai magyarság körében meghatározó jelentőségű. Tanárként több nemzedék anyanyelvi tudásának formálója. 1970-ben megszerezte a kandidátusi (CSc), 1971-ben a doktori (PhDr) fokozatot. Évekig elnöke az azóta megszűnt Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának. Munkáját számos hazai és külföldi kitüntetéssel elismerték. Tiszteletbeli tagjává fogadta egyebek mellett a Pataki Diákok Szövetsége és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Társaság.
Jakab István hű maradt szülőföldjéhez, iskolavárosához. 2001-től a Zempléni Múzsa alapító védnöke, 2004-től a szerkesztőbizottság tb. tagja, 2012-től a tanácsadó testület tagja. Lapunkban szakcikkeivel is folyamatosan jelen volt: A szlovákiai magyar nyelvművelés múlja, jelene és jövője (I/3. szám), Anyanyelv és magyarságtudat (VIII/1. szám), Kisebbségi magyarjaink identitáskeresésének és magyarságmegtartásának gondjai s módjai (XI/3. szám), Anyanyelvünk helyes használatának kérdései (XII/4. szám). Pataki diákéveit idézte a Magas kőfal (III/4. szám) és az Alma mater (IX/2. szám) című írásaiban. A jelen lapszámunkban – e sort folytatva – néhány pataki anekdota közzétételével búcsúzunk tőle.
Derűs személyiségének emlékét megőrizzük.