Justus Pál: Fordul alattad a föld…

Lapszám, szerző:

Fordul alattad a föld és fordul alattad az év is,

s folyton, nemcsak most, amikor fölütöd fejed esti

városok arca fölött, vagy az ágyban, néma, de mégis

szörnyű szoritására a kéznek, amely nem ereszti

szívedet el soha már és mind szorosabb és fájóbb.

Nézz befelé, ütemes lélegzetedet, vagy a szíved

vak kopogását hallgasd, megtudod akkor, e tájon

éppúgy nincs pihenés, mint künn, a sötét, a nagy ívek

árnyékában, amik közt ismét fordul a föld és

ellened fordul, amíg fordulni nem te tanítod!

S addig, amíg a te testedből ki nem épül a töltés,

csak temiattad mállik a part és dőlnek a hidak.

Nem bírod el? Jól van! Hát mért bírod mégis el akkor?

mért viseled hallgatva a súlyt? Mért tűrsz? Mire vársz még?

Nő már mögötted az ár és surran utánad az aggkor,

mely majd úgy hull rád, mint este a hirtelen árnyék.

Nincs mit hallgatnod! most jöjjön a szó, a kiáltás!

melytől ébred a föld, a mezítlen mellü kiállás!

Fordul az év és én sodrában a szélbe üvöltöm:

el nem tűrhetem ezt! Én nem vagyok otthon a földön.

1942

Rovatunk a szépirodalom mindenkori helyzetértékelő és programadó felelősségére fókuszál, történelmi idők példáival. A közlés forrása: Justus Pál: Végrendelet. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 43. o.