Múzeumunk Képzőművészeti Gyűjteményének leltár szerinti első darabjai a 18. századi Kuruc rajtaütés című olajfestmény és egy bronzszobor, amelyek Károlyi László és Károlyi István ajándékai, 1949-ből.[1]
A pataki diákok nevében búcsúztatnám Pécsi Sándort. De mi nem búcsúzunk tőle: magunkkal visszük, akár Madách színházi barátai. Nem kell magyaráznom, hogy értem ezt. Ha
november 4-én, ötvenévesen, a windsori nagy mókamester, Falstaff szerepére készülvén váratlanul érte a halál. Mint mesélik, az előző napi próbán még kézenállást is produkált: lássák,
Nyíribe Szabó Zoltán dr. teológiai tanárral és teológiai akadémiánk öt regőscserkészével érkeztünk meg az Újhelyből induló Hegyközi vonattal,[1] úgy délután fél három tájban. Az idő
A kulturális és borturizmushoz három szervező forrás szükséges: költészet, kínálat, képzés. Költészet, ahogyan Áprily Lajos megfogalmazta „Pataki bor” című versében. Nem összebeszélés, hanem a közös
Kertész Imre 2002. évi irodalmi Nobel-díja ismét Magyarországra irányította a nemzetközi közvélemény figyelmét. Aligha akad ugyanis még egy olyan kis ország, amely a Nobel-díj valamennyi
Révai József személye a magyar kultúra 1945-56 közötti fejlődésének vizsgálata kapcsán megkerülhetetlen. Bár a történeti irodalomban munkásságának megítélését – az éppen aktuális politikai kurzus, illetve
Bibó István a 20. századi magyar politikai, történeti állambölcseleti és jogi gondolkodás kiemelkedő alakja. Jelen írás a bibói munkásság egy kevéssé ismert szeletének vázlatos bemutatásával
November 1-jén elhunyt Balassa Iván, lapunk védnöke, a néprajztudomány doktora, a hazai és a határainkon túli magyar néprajztudomány kiemelkedő személyisége. Bárándon született 1917. október 5-én.