Bodó Péter: A sárospataki tanítóképző épülete mint műalkotás

Szerző, lapszám:

Sárospatak egyik ikonikus épülete az egykori Tanítóképző Intézet (ma a Tokaj-Hegyalja Egyetem főépülete), amelyben 1913 őszén indult meg a munka. Az oktatásnak persze jóval régebbre visszanyúló hagyományai vannak a városban, ahol a 16. században létesült az első iskola. Bár más indíttatásból, de ugyanúgy a 16–17. századot idézi meg a tanítóképző pártázatos reneszánsz homlokzata is. A stílusválasztás körülményeiről 2004-ben Földy Krisztina Lilla részletes tanulmányt közölt,[1] jelen írás magát a műalkotást szándékszik részletesen bemutatni.

A hagyomány szerint 1531-ben alapított Sárospataki Református Kollégium gondoskodott tanítók képzéséről is, de a 19. század közepéig ez nem külön keretek között folyt. 1857 novemberében hozták létre az intézményben a szervezett tanítóképzést, amely bő egy évtizedig a kollégiumban zajlott. Ebben az évben 1869-ben az állam vette át a fenntartói feladatokat. A tanítóképző 1870-ben költözött a mai ingatlanára, a 19. század első felében épült kaszárnya falai közé.[2] Ez már az 1880-as években szűknek, alkalmatlannak bizonyult, ezért az intézmény vezetői részletes terveket nyújtottak be a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, hogyan lenne célszerű – a pedagógiai szempontokat figyelembe véve – az épület bővítése. Ekkor anyagi források híján nem történtek további lépések az ügyben. A kormányzat végül az 1908. évi költségvetésébe vette fel az új iskola építését.[3] A következő évben a patinás helyszínre tekintettel pályázatot hirdettek: igazán jó tervet akartak készíttetni, hogy a leendő épület méltón folytassa a város reneszánsz hagyományait.[4]

Ismeretes, hogy a reneszánszt itáliai mesterek terjesztették el a 16–17. század során egész Európában, amely az egyes országokban sajátos színezetet nyert: az olasz mellett kialakult többek között német és francia reneszánsz. Lengyelország déli és a magyar Felvidék keleti területein jellegzetes válfaja jött létre, amelyet a homlokzatok tetejének lezárási módja után Divald Kornél művészettörténész a 19. század végén pártázatos reneszánsznak nevezett el.[5] E stílus sem egységes azonban: míg a magyar pártázat könnyed és színes, addig a lengyelben a tektonikus elem dominál, a párták sokkal magasabbak és nehézkesebbek.[6] Bár a felvidéki városokat többségében németek lakták, a török hódítás elől tömegestől menekültek oda a magyarok és ők formálták át saját ízlésük szerint a stílust. Divald szerint az épületeket ugyanabból az indíttatásból borították sgraffitókkal,[7] amiért a ruhákat rátett díszekkel. A 16. századból fennmaradt kendőkön hasonló fantáziadús mintákat láthatunk, mint az épületeken,[8] illetve maga a pártázat nagyon hasonlít a ruhák csipkéjéhez.[9] Ahogyan Földy Krisztina Lilla rávilágított, a 20. század hajnalán – a nemzeti formanyelv keresése idején – Lechner Ödön unokaöccse, Lechner Jenő fiatal építész erre alapozva teremtette volna meg a magyaros stílust,[10] amelyet szecessziós szellemben igyekezett tovább fejleszteni. Mivel a tanítóképző pályázati feltételeként a pártázatos reneszánszt szabták meg, egyértelmű volt, hogy elindul a megmérettetésen. Tervezőtársnak a műszaki szerkezeteket alaposabban ismerő Warga Lászlót kérte fel. A zsűri egyhangúlag az ő Traditio jeligéjű munkájukat találta a legjobbnak.[11] Mégis, amennyire könnyedén diadalmaskodtak a versenyen, annyira göröngyös volt a negvalósítás útja.

1. ábra: Lechner Jenő és Warga László pályadíjnyertes távlati rajza

A pályázati kiírás szerint az egykori kaszárnyát internátussá (kollégiummá) kellett átalakítani, továbbá feladat volt egy teljesen új épület tervezése tanintézet céljára.[12] Lechner és Warga úgynevezett cour d’honneur-ös elrendezést alkalmazott, hogy megfeleljen a kiírásban foglaltaknak, ugyanakkor (a reneszánszhoz illően) szimmetrikus elrendezésű is legyen. Ez lényegében U-alaprajzot jelent, amelynek egyik szárát a régi laktanya, a másikat pedig az új szárny adja, amelyeket a központi traktus köt össze. A szárnyak között festői megjelenésű előkert jött létre, amely szintén pályázati feltétel volt. A szimmetria azonban nem tökéletes, mert az újabb szárny keskenyebb és nem is futott ki egészen az utcafrontig. A pályaterven a tömegszervezés sem lett volna teljesen szimmetrikus: a középső épületrészben állt volna ugyan a tengelyként is felfogható torony, amely előrelépő kiszögellésből (középrizalitból) emelkedik felfelé, de ettől nyugatra öt, míg keletre csak négy ablaktengely kapott volna helyet. Ráadásul a főbejárat sem a középrizalitban nyílt volna, hanem a főhomlokzat nyugati végében, az internátusi szárny mellett.

A homlokzatot a tervpályázat elvárásainak megfelelően reneszánsz stílusúra rajzolták, de a bírálóbizottság kiemelte, hogy eredeti, művészi megoldásról van szó, tehát nem másolta szolgaian a fennmaradt műemlékek formáit, hanem saját elemeket alkotott a pártázatos reneszánsz szellemében.[13] A reneszánsz többek között a központi tömb középrizalitjának félköríves ablakaiban, a bejáratok fölötti félköríves lunettákban, valamint a nyomott háromszöget formáló oromzatokban (attikákban) mutatkozott volna meg. A torony megoldása szintén a felvidéki reneszánsz hagyományokat képviselte volna, hiszen több szintjét pártázat díszítette. A sisak ellenben szénaboglyák formájához hasonlított, amely a magyaros szecesszió egyik népszerű motívuma volt.[14] Az igazgatói lakás hátsó oldalán is boglyaíves oromzatot alkalmaztak volna, rajta ősmagyar életfákra emlékeztető módon elrendezett csigavonalakkal.[15] Lechner florális szecesszió iránti érdeklődése egy érdekes – valószínűleg csak saját célra készített, kísérleti – vázlatterven is megmutatkozott, amelyen a középrizalitot hullámos attika koronázta volna, rajta kör alakban elrendezett virágokkal.[16] A kivitelezésig azonban a tervek nagyon jelentősen módosultak.

Szerkezetében a legfontosabb változás az lett, hogy költségcsökkentési okokból törölték az igazgatói lakás és központi tömb közti szárnyat.[17] A lakás így teljesen különálló épületbe került, csakúgy, mint a tornaterem, bár utóbbiból pergolás oszlopcsarnokkal szegélyezett járda vezetett az internátushoz.[18] A tornatermet öltözők, mosdók, szertár és tanári szoba egészítette ki.[19] (Megjegyzem, hogy az azóta eltelt időben mindkét tömböt összekötötték a főépülettel.)

2. ábra: A főhomlokzat alternatív terve

A pályatervekhez képest jelentős, az összképet nagyban befolyásoló változás, hogy a torony (funkcióját tekintve egyébként víztorony) [20] a középső traktus szélére, a főbejárat fölé került, így teljesen megszűnt a szimmetria. A rizalit pedig már hátrafelé nyúlik ki a központi tömbből. A torony magasabb és valamivel karcsúbb lett, de még így is eléggé zömök, amely a mintának tekintett szepességi harangtornyok arányaival magyarázható.[21] A felvidéki reneszánsz várkastélyokat pedig az igazgatói lakás egyik sarkának bástyaszerű, pártázatos kiképzése idézi.[22] A tanítóképző egyes szárnyait kontyolt nyeregtetők fedik, a dísztermet magában foglaló traktuson azonban csonkakontyos a tető. E rövidebb konty belemetsződik az oromzatba, de annak két széle szabadon marad, mintegy pártákat alkotva.

A homlokzatot sokkal nagyobb mértékben érintették a változások: a pártázatos reneszánsz határozottabban jelenik meg rajta. A torony pártázata hitelesebben követi a műemlékekét, főleg a késmárki plébániatemplom tornyához hasonlít (talán még jobban Alpár Ignác nagyenyedi vármegyeházához, bár valószínűleg mindketten a késmárkit tekintették forrásnak). A központi tömbön és a szárnyakon végig vonuló párták felül szamárhátívhez hasonlítanak, középen pedig egy-egy pillér erősíti őket, amelyből arra következtethetünk, hogy előképük az eperjesi Rákóczi-ház vagy a poprádi harangtorony lehetett. A tornaterem különállását az eltérő pártázat is kifejezi: ennek magas tetője előtt ugyanis kőgömbökkel díszített hullámos pártázat halad. Szinte mindenhol hiányoznak az oromfalak, a pártázat mintegy dekorációként közvetlenül a főpárkányon ül, ami jelentős különbség a reneszánsz eredetikhez képest.[23]

3. ábra: A tanítóképző földszinti alaprajza

A központi traktusnak a toronyhoz közel eső négy ablaktengelye fölött mégis úgy tűnik, mintha oromfalat látnánk. Valójában azonban e mögött is még a belső tér található: az 5,5 méter belmagasságú díszterem miatt itt ugyanis magasabb az épület. Noha csak áloromfal, azt ugyanúgy vakárkádok tagolják, mint a reneszánsz mintákon és a tervezők sgraffito technikájú díszekkel is töltötték ki: piros és fehér színek kombinációjával rajzoltak az erdélyi népművészetből származó vázákat, stilizált rózsákat, tulipánokat, napraforgókat, galambokat. Itt szerepel a dedikációs felirat: „Épült az Úr 1912-ik esztendejében I. Ferenc József uralkodása alatt gróf Zichy János kultuszminiszter, dr. Neményi Imre min. tanácsos, Kertész K. Róbert min. osztálytanácsos, Beregszászy István kir. tanfelügyelő, Hodossy Béla igazgató idejében.” Egy másik vakárkádban a két tervező, Lechner Jenő és Warga László neve szerepel. Összesen 12 mezőt díszítettek itt, amelyek 62 cm szélesek és 140 cm magasak. Méretükben kisebb (50×80 cm), de hasonló formájú mezők vonulnak végig a szárnyak felső szélén, a főpárkány alatt. Ezekből összesen 33 darabot készített a kivitelező, Kainz János.[24] A legszebb és legnagyobb sgraffitto díszek (50×420 cm) az új szárny zárt erkélyeibe illesztett falifülkékben kaptak helyet, amelyek az erkély teljes magasságát átfogják. Az erkélyek formája egyébként a sárospataki vár Sub rosa termet magában foglaló sarokerkélyéhez hasonlít. A kivitelező mesterrel kötött eredeti szerződés szerint a főkapura is sgraffito díszítést szántak, ám azt utólag kihúzták a kontraktusból. A Rákóczi-korra nemcsak stílussal, de konkrét díszekkel utaltak a tervezők: a központi traktus vakárkádsorát függőlegesen tagoló falsávok (lizénák) előtt a kedves kis puttókra az akkori divatnak megfelelő fejfedőket adtak. Ugyanezen épületrész másik (keleti) végén is látni áloromfalat, amely az előzőnél jóval magasabb, ugyanis már az első emeleti övpárkány fölött elindul. Ezen azonban nem vakárkád, hanem hasonlóan keskeny és felül félköríves valódi ablakok nyílnak és engednek be némi fényt a mögötte elhelyezkedő lépcsőházba.

4. ábra: A tanítóképző emeleti alaprajza

Az eredeti tervekhez képest a főbejárat környéke változott meg a legjobban: már nemcsak egyszerű félköríves lunetta áll a kapu fölött, hanem hatalmas, kőből faragott csigavonalak, egy szinttel feljebb pedig keskeny nyílásokból álló ablaksor, amelyeket – szintén a Rákóczi-korra történő konkrét utalás gyanánt – nagy bajuszú, hosszú hajú, prémsapkát hordó kuruc fejek díszítenek. Ezeken kívül még puttók és gyümölcsfüzérek láthatók az ablakok körül. A Rákóczi-korabeli várépítészetre utal a terméskő burkolat a kapu két oldalán, valamint a tömör faajtó. Utóbbin három kisméretű, üvegezett nyílás beenged valamennyi fényt, de szigorú rácsok védik. A faajtó felületét koncentrikusan egymásra helyezett korongok erősítik, amelyek a várkapuk vas szegecseinek művészi analógiáiként értelmezhetők. A kapu szemöldökfájában bevésett csúcsíveket láthatunk és ugyanez a motívum díszíti az ablakok vízszintes osztóit. A csúcsív egyrészt szép összhangban áll a szintén felfelé törő pártákkal, másrészt a középkori asszociáció erősíti a várszerűség érzetét. A kapuzathoz tartozó ablaksor fölött lépcsőzetes elrendezésű, emlékműszerű faliépítmény áll, amelyet három sor párkány tagol. Az építmény közepén emléktábla hirdeti az épület funkcióját, egy szinttel feljebb pedig az országcímer látható. A párkányok szélein párták állnak, amelyek a legfelső szinten úgynevezett fecskefarokká egyesülnek.

Az ablakformákban is megfigyelhető a reneszánsz és a 20. század elejének keveredése: előbbit a félkörívesen záródó ablakok képviselik, utóbbit pedig a közel négyzet alakúak, amelyek talán a premodern[25] hatását jelzik. Formától függetlenül szinte az összes ablak felső harmadát négyzetrácsos osztók tagolják, ami a századfordulón nagyon kedvelt megoldás volt. Külön említést érdemel az internátus véghomlokzatának közepén látható, meglehetősen széles és félkörívesen záródó ablak: ez valójában a klasszicista épületből maradt meg és eredetileg kapu volt.[26] E szárny belsejében több ajtónyílás is neoklasszicista formákat mutat. Az épületen tehát keveredik a pártázatos reneszánsz a neoklasszicizmussal, bár utóbbi csak kis szerephez jutott.

Lechner és Warga az épület belső elrendezésének véglegesítésénél a gyakorlati igényeket tartotta szem előtt. A főbejárat a középső traktus nyugati végén, a torony aljában nyílik és külön bejárat vezet a gyakorló iskolát magában foglaló új szárnyba. Ennek emeletén két tanterem folytatásaként helyezkedett el a rajzterem, amelynek két rövidebb oldala a korábban említett zárt erkélyek terével bővült. A középső traktus keleti végének kapuja eredetileg az igazgatói bejárat volt, amely lépcsőházba nyílt, emellett sorakozott az igazgatói iroda, a tanácskozó és a könyvtár. A hátralépő rizalitban rendezték be a fizikai, illetve kémiai előadót, mellette a hozzá tartozó szertárak sorakoztak. Ezeket a főbejárathoz tartozó főlépcsőház választotta el a nagy ebédlőtől és társalgótól, amelyek az internátusi szárny betorkollásánál helyezkedtek el. Az ebédlő folytatásában pedig a gazdasági szárny csatlakozott az épülethez, benne a konyhával és cselédszobákkal, az alagsorban pedig pincékkel.[27] Az emeleten két tanterem és a rizalitban a nagyobb belmagasságú zeneterem kapott helyet. E mellett egy nevelői és hálóterem, a szárny végében pedig zeneszobák sorakoztak. A hálóterem jelzi, hogy itt csatlakozik az épülethez az internátusi szárny, amelynek földszintjét négy nappali és egy könyvtár, középfolyosós emeletét pedig öt nagy hálóterem és kisebb kiegészítő szobák foglalták el.[28] A korabeli szaksajtó dicsérte az épület helyes beosztását, amely leginkább a négyosztályos tanítóképzés igényeit vette figyelembe. Ez volt az első épület hazánkban, amelyet kifejezetten tanítók oktatására emeltek.[29]

Az építészek a kivitelezés során folyamatosan pénzhiánnyal küzdöttek, emiatt a belső viszonylag dísztelen lett, a legtöbb helyiségbe csak egyszerű fríz került. El kellett hagyni az olyan reprezentatív terek díszítését is, mint a főlépcsőház vagy a zeneterem.[30] Utóbbi 15,5 méteres hosszával, 9 méteres szélességével és 5,5 méteres magasságával valóban hatalmas falfelületet jelentett. A festést azóta kazettás famennyezettel pótolták, amelyben a tizenkét nagyméretű négyzetet fehér alapon zöld, piros és fekete színű, geometrikus alakzatokba komponált virágok töltik ki. Ez nem Lechner és Warga terve szerint készült, a bútorzatot azonban ők rajzolták meg: az igazgatói irodába kerülő szekrényeken és asztalokon a népművészettel rokon faragások láthatók, a vasalásokat pedig apró pártákkal látták el.[31]

A tervezők az előkertet alacsony kerítéssel vették körül, amelyen kőburkolatú, pergolás tetejű kapukat nyitottak. A tornacsarnok felé haladó kerítésen a pergolákat lugasként befuttatták növényekkel. Ez a megoldás így remekül illett a geometrikusan megszerkesztett kerti környezetbe. Lechner Jenő a főépület földszintjét is szerette volna növényekkel befuttatni, hogy festőibb hatást érjen el, a tanári kar azonban higiéniai okokra hivatkozva ellenállt ennek. Az építész annyira ragaszkodott elképzeléséhez, hogy levelet írt a kultuszminiszternek az engedélyezés érdekében, de a fényképek tanúsága szerint nem járt sikerrel. [32] A járdákat leburkolták, a tornaterem mögött pedig játszóteret alakítottak ki.[33] Az iskolához tartozott még egy régi épület a telek délnyugati sarkában, amelyben kézimunkatermet, betegszobákat és mosókonyhát helyeztek el.[34]

Az építkezés 1911 tavaszán kezdődött. A munkát úgy kellett szervezni, hogy az internátusi szárny átalakítása egyetlen nyár alatt elkészüljön, mivel ősszel beköltöztek volna a diákok. A kivitelezési munkákat Ungár Mór miskolci vállalkozó kezdte, azonban az építőanyagokról nézeteltérése támadt a művezetést irányító Lechnerrel, így az első évben csak az alapozás történt meg. Ungár a lábazathoz pilisborosjenői mészkövet használt volna, amit Lechner nem fogadott el, pilisszántói homokkövet írt elő. A felmenő falakba a vállalkozó sárospataki téglát épített volna, amelyet portlandcement malterba akart fektetni, de Lechner ezt sem helyeselte. Ungár szerint lehetetlenség volt teljesíteni a művezetők előírásait, és bíróságra vitte az ügyet, ami szintén lassította az építkezést.[35] 1912-ben Havas Sándor budapesti vállalkozó vette át a kivitelezési feladatokat és április 9-én látott neki a munkának a tornacsarnoknál. A régi szárny bontását-átalakítását a tanév végén, 1912. május 31-én kezdték meg, és szeptember 13-án adták át.[36] Ekkor már a többi épületrész teljes magasságában állt, szeptember 28-án a tornatermet is ideiglenes használatba vették. Az épület 1912 végére elkészült, a következő év első felében már csak a berendezési munkák folytak. Az oktatás 1913 őszén indult meg a teljes épületben.[37] A vakolási hibák javítását és a kert beültetését csak a következő év tavaszán végezték el, így az ünnepélyes felavatásra 1914 őszét javasolta az igazgató (a világháború kitörése miatt végül elmaradt).[38]

Havas Sándor végezte a tetőfedő, a bádogos, lakatos és az üvegmunkákat, a kőfaragással ifj. Walla Józsefet, a sgraffitok elkészítésével és a szobafestéssel Kaintz Jánost bízták meg az építészek, míg az épületszobrokat Füredi Richárd formázta meg.[39] Az építkezés költségei 551.674 koronára rúgtak.[40] Ezt a hatalmas összeget több körülmény eredményezte: legfőképpen az, hogy az Ungár Mór által nem megfelelő minőségben felépített alapfalakban jelentős visszabontásokat, módosításokat kellett végezni, amire Havas Sándor – kihasználva a kényszerhelyzetet – számára előnyösebb feltételeket tudott kiharcolni.[41] Az épület stílusából adódó építészeti megoldások szintén jelentős plusz költségeket generáltak, azokhoz nagy mennyiségű építőanyagra volt szükség.[42]

Az épület nagy hatással volt a helyi lakosságra, jellegzetes stílusa egy időben mintául szolgált a középítkezéseknél, felismerhetjük például az 1939-ben emelt postaépületen, amelyet szintén pártázat koronáz.[43] A tanítóképzőhöz utólag toldott részek folytatják annak stílusát: az internátusi szárny és tornaterem közötti szakaszon (ahol eredetileg pergolás kerítés húzódott) hullámos, gömbdíszes oromzat vonul végig, pártázat hatását keltve. A tornaterem nyugati oldalához illeszkedő kollégium is pártázatos, de már modernebb formavilágú.

A tanítóképző fenntartását az állam 1929-ben átadta a Tiszántúli Református Egyházkerületnek, majd 1950-ben visszavette. Az iskolát 1959-ben felsőfokú intézetté nyilvánították, 1976-ban főiskolai rangra emelték. 2000-től a miskolci, 2013-tól az egri egyetem egysége volt, 2021 óta az önálló Tokaj-Hegyalja Egyetem működik a falai között. Az épülettel szemben készült el 1983-ra Makovecz Imre tervei szerint A Művelődés Háza, amelynek térszervezése tükrözi a tanítóképzőt. Kézenfekvő volt a két épületet – a tanítóképző kerítésének elbontásával – térrel összekötni, amelyet Makovecz Imréről neveztek el.

Az elmúlt száztíz évben az épület Sárospatak egyik jelképévé vált. A Rákócziak korát megidéző stílusa nem csak a város történelmi hagyományaihoz illeszkedik; tükrözi a 20. század elejének magyaros stíluskeresési törekvéseit. Lechner Jenő egyik legkedvesebb műve lett ez, amelynek egyik, a tornyot ábrázoló rajzát beadta az 1923-as Monzai Nemzetközi Iparművészeti Kiállításra. A zsűri elismerte annak értékeit és ezüstéremmel jutalmazta a munkát.[44] Ezzel lényegében a tanítóképző épülete kapott nemzetközi elismerést.

 

Ábrák:

  1. ábra: Lechner Jenő és Warga László pályadíjnyertes távlati rajza[45]
  2. ábra: A főhomlokzat alternatív terve[46]
  3. ábra: A tanítóképző földszinti alaprajza[47]
  4. ábra: A tanítóképző emeleti alaprajza[48]

 

Jegyzetek

[1] Földy Krisztina Lilla: Felső-magyarországi tradíció. A sárospataki tanítóképző épülete mesélni kezd. = Zempléni Múzsa, IV. évf. 2004. 4. szám, 12–25. o.

[2] Ködöböcz József: Tanítóképzés Sárospatakon. A kollégium és középfokú képzés négy évszázada. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. 28. o.

[3] Uo. 204. o.

[4] Orbán Ferenc: A sárospataki tanítóképző és internátus tervpályázata. = Építő Ipar, 33. évf. 1909. 27. szám, 241. o.

[5] Papp Gábor György: A felső-magyarországi reneszánsz építészet és a magyar nemzeti stílus. In: Farbaky Péter – Farbakyné Deklava Lilla (szerk.): A haza építőkövei. Tanulmányok a 19. századi építészet köréből Sisa József tiszteletére. ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, Budapest, 2022. 46. o.

[6] Balogh Jolán: A renaissance építészet Magyarországon. Stílustörténeti vázlat II. = Magyar Művészet, IX. évf. 1933. 343. o.

[7] A színesre vakolt homlokzat különböző motívumok szerinti visszakaparása, amely a mélyítés által plasztikusabbá teszi a díszeket, a fény-árnyék hatások jobban kiemelik azokat.

[8] Bobrovszky Ida: Későközépkori és reneszánsz szövőművészet Magyarországon. In: Galavics Géza (szerk.): Magyarországi reneszánsz és barokk. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. 181. o.

[9] Divald Kornél: A felsőmagyarországi renaissance építészet. Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai R.T., Budapest, 1900. 26. o.; valamint Pekár Károly: A magyar nemzeti szépről. A magyar géniusz esztétikája. Athenaeum, Budapest, 1906. 116. o.

[10] Lechner Jenő: Modern és nemzeti építőművészet. = Építő Ipar, 32. évf. 1908. 19. szám, 201. o.

[11] Vegyesek = Építő Ipar, 33. évf. 1909. 24. szám, 220. o.

[12] A Sárospatakon emelendő állami tanítóképző-intézet és internátus tervpályázata. = Magyar Építőművészet, VII. évf. 1909. 6. szám, 17. o.

[13] Uo. 18. o.

[14] Ritoók Pál: Kismarty-Lechner Jenő pályája (1878–1962). In: Kismarty-Lechner Jenő (1878–1962). Kismarty-Lechner Loránd (1883–1963). Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának és a BTM Kiscelli Múzeumának kiállítása. Budapest, 1991. 11. o.

[15] Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Építészettörténeti Tanszék Rajztára (továbbiakban BME Rajztár), ltsz: 101339

[16] BME Rajztár, ltsz: 101333

[17] A sárospataki állami tanítóképző intézet új épülete. = Építő Ipar, 35. évf. 1911. 29. szám, 293. o.

[18] Lechner Jenő: A sárospataki állami tanítóképző intézet új épülete. = Építő Ipar – Építő Művészet, 38. évf. 1914. 2. szám, 16. o.; valamint BME Rajztár, ltsz: 101364.

[19] BME Rajztár, ltsz: 101347.

[20] Az építkezéskor még nem volt vezetékes víz a településen, ezért kellett erre is használni a tornyot. Vö.: Lechner Jenő: A sárospataki állami tanítóképző intézet új épülete, i. m. 16. o.

[21] BME Rajztár, ltsz: 101330

[22] BME Rajztár, ltsz: 101357.

[23] Gábor Eszter: „… e műemlékeinkben a történelmi magyar hangulatoknak mélységes tengerét bírjuk.” Lechner Jenő kísérlete a magyar nemzeti historizmus megteremtésére. In: Sub minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Az ELTE és az ELTE Művészettörténeti Tanszék közös kiadása. Budapest, 1989. 183. o.

[24] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár (továbbiakban MNL OL) K502 68. csomó. 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[25] A két világháború között kibontakozó modernizmusnak már az első világégés előtt is voltak jelei, előzményei, ezt a jelenséget nevezik premodernnek.

[26] B. Balsai Jolán (szerk.): Sárospatak régi képeslapokon. A Művelődés Háza Sárospatak – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Sárospatak, 1988. 15. o.

[27] BME Rajztár, ltsz: 101359 és 101364.

[28] BME Rajztár, ltsz: 101358, 101361, 101364.

[29] Ködöböcz József, i. m. 206. o.

[30] Lechner Jenő: A sárospataki állami tanítóképző intézet új épülete, i. m. 15. o. Kainz János szobafestő vállalkozóval már eredendően úgy kötötték meg a szerződést, hogy felvetették e munka elmaradását. MNL OL K502 68. csomó. 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[31] MNL OL K502 68. csomó. 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[32] Lechner Jenő 1913. október 27-én kelt levele a kultuszminiszternek. MNL OL K502 68. csomó. 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[33] BME Rajztár, ltsz: 101360.

[34] Ködöböcz József, i. m. 206. o.

[35] Sárospataki Újság, 6. évf. 1911. 31. szám, 3–4. o.

[36] Ungár Mór levele a kultuszminiszternek 1911.december 13-án. MNL OL K502 65. csomó. 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[37] Ködöböcz József, i. m. 205. o.

[38] Hodossy Béla 1913. november 10-én kelt levele a kultuszminiszternek. MNL OL K502 65. csomó. 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[39] Építő Ipar, 1914. 2. szám 16. o.

[40] Lechner Jenő levele Jankovich Béla kultuszminiszternek 1913. szeptember 24-én. MNL OL K502 65. csomó 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[41] Pósa Lajos főmérnök jelentése a Kassai Államépítészeti Hivatalnak 1913. április 23-án. MNL OL K502 67. csomó 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek.

[42] Költségvetés a Sárospataki Állami Tanítóképző Intézet főépületének építéséhez szükséges föld-, kőműves- és elhelyező munkákról. MNL OL K502 67. csomó 1919 – 5 tétel – 60905. VKM Tanítóképző és óvónőképző intézetek

[43] Ujszászy Kálmán – Balassa Iván – Román János: Sárospataki vezető. A sárospataki Rákóczi Múzeum füzetei 8. 1957. 12. o.; valamint: Bakó János – Kiss Antalné – Kovács Gergelyné (szerk.): Postaépítészet Magyarországon. Távközlési Könyvkiadó, Budapest, 1992. 59.o.

[44] A Vallás és Közoktatásügyi Miniszter levele Lechner Jenőnek, ikt.sz.: 7552/924.

[45] A Sárospatakon emelendő állami tanítóképző-intézet és internátus tervpályázata. = Magyar Építőművészet, VII. évf. 1909. 6. szám, 19. o.

[46] BME Rajztár, ltsz: 101333

[47] Építő Ipar, 35. évf. 1911. 28. szám, 285. o.

[48] Uo.; valamint: Lechner Jenő: A sárospataki állami tanítóképző intézet új épülete. = Építő Ipar – Építő Művészet, 38. évf. 1914. 2. szám, 15. o.

Tetszett a bejegyzésünk?

Megosztás itt: Facebook
Megosztás itt: Twitter
Megosztás itt: LinkedIn
Megosztás itt: Pinterest