Reflexiók az első két kötethez
A hazai református egyháztörténet-írás jelentős eseményére került sor 2017-ben, a reformáció ötszázadik évében. A sárospataki székhelyű Hernád Kiadó gondozásában megjelent a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetének feldolgozását célul tűző, négy kötetre tervezett kiadványsorozat két darabja. Az első kötet, amelynek szerzője Dienes Dénes, a kezdetektől a türelmi rendeletig tekinti át az eseményeket és jelenségeket. A második kötetet Ugrai János írta az egyházkerület 1781 és 1860 közötti életéről és működéséről.
A magyar református egyháztörténet-írás 1945 előtti etalonjaira édesapám, Takács Béla református lelkész, múzeumigazgató könyvespolcán korán felfigyeltem. Ott sorakoztak (eredeti megjelenésük sorrendjében) Kiss Kálmán: A szatmári református egyházmegye története (Kecskemét, 1878), Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései (Budapest, 1881), Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban (Budapest, 1911), Haraszy Károly: Az Ungi református egyházmegye (Nagykapos, 1931), Révész Imre: Magyar református egyháztörténet. I. kötet. 1520 tájától 1608-ig (Debrecen, 1938), Bíró Sándor – Bucsay Mihály – Tóth Endre – Varga Zoltán: A magyar református egyház története (Budapest, 1949) című munkái. A 20. század második felében az 1965-től 1981-ig megjelent a Studia et Acta Ecclesiastica sorozat köteteit tekintették „hivatalosnak”.
Nem túlzás állítani: e folyamatba illeszthetők a mostani kötetek, amelyek megjelenése szükségszerűnek tekinthető. A két szerző az elmúlt évtizedekben sokat tett annak érdekében, hogy kellő forrásismerettel, résztémák feldolgozásával, önálló és közös munkákkal elősegítsék a szintézist. Együttes munkájuk, A Sárospataki Református Kollégium története című monográfia, 2013-ban látott napvilágot. A témát időben kettéosztották: az 1777-ig terjedő részt Dienes Dénes, a Ratio Educationis utáni korszakot Ugrai János írta meg. Nagyjából ez a korszakhatár figyelhető meg a tiszáninneni történeti kötetpárnál, a cezúra az 1781. évi türelmi rendelet.
A két szerző bemutatása éppen a kutatási előzmények szemléltetése végett indokolt. Dienes Dénes egyháztörténész 1999-ben indította el az Acta Patakina c. forráskiadvány sorozatot, amelyben több kötetet maga rendezett sajtó alá, pl.: Református iskolák Felső-Magyarországon 1596–1672 (Sárospatak, 2000); Református egyházlátogatás a Borsod-Gömör-Kishonti egyházmegyében 1753–1759, 1764 (Sárospatak, 2001); A Zempléni Református Egyházmegye összeírása, 1782 (Sárospatak, 2003) stb. A 2000 óta megjelenő Egyháztörténeti Szemle alapító szerkesztője, 2004-től a Nemzet, egyház, művelődés c. könyvsorozat gondozója. Önálló kötetei egyebek mellett a Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998) és a Keresztúri Bíró Pál (1594? –1655) (Sárospatak, 2001) című munkák. Az Osiris Kiadó Millenniumi Magyar Történelem sorozatában egyházi forrásokat adott közre (Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16–17. század, Budapest, 2001).
Ugrai János neveléstörténészt egyházi berkekben az Önállóság és kiszolgáltatottság. A Sárospataki Református Kollégium működése, 1793–1830 (Budapest, 2007) című könyve tette ismertté. E tárgykörben további munkái a Professzorok a „pataki reformkorban”. A sárospataki kollégium és négy tanára a XIX. század első harmadában (Budapest, 2007); Az utolsó szögig. A Sárospataki Református Kollégium gazdálkodásának átvilágítása 1815-ből (Sárospatak, 2009); illetve A pallérozatlanság ellenében. Iskolázás a falvakban a polgárosodás hajnalán (Budapest, 2010) kötetek. Páratlan teljesítmény az általa szerkesztett internetes adattár: A Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészei. A kezdetektől a millenniumig. (Harmadik, bővített, javított kiadás. Sárospatak – Tiszaújváros, 2017. = http://patakarchiv.hu/portal)
Rátérve immár a tiszáninneni monográfiára, azonnal szembeötlik a minőségi kivitelezés. Mindkét kötetet tiszteletre méltó terjedelem (500, illetve 300 oldal), nagyalakú, de rendhagyó formátum, színesen gazdag képanyag és igényes tipográfia jellemzi. Jó kézbe venni őket, még ha felettébb súlyosak is – és a súly nem elsősorban fizikai, hanem tartalmi értelemben igaz.
A két kötet szerkezeti felépítése eltérő. Az elsőben Dienes kronológiai szakaszolást, azon belül regionális megközelítést alkalmaz. A történet a tiszáninneni vármegyék bemutatásával indul, ezt követi a reformáció eseménytörténete, ugyancsak vármegyénként. A reformáció második szakasza, amelyben az önálló szervezkedés, illetve a tanbeli szétválás megvalósult, leírásában követi a hitviták és az egyházigazgatás csomópontjait. Innentől tér rá a szerző a korabeli tényleges Tiszáninnen tárgyalására, előbb a 16. századi esperesek rövid életrajzaival, majd a 16–17. századi egyházmegyék (Abaúji, Borsod-Gömör-Kishonti, Ungi, Zempléni, Sárosi) adattárával. Részletesen ábrázolja az egyházmegyék 17., majd 18. századi életét. Ebben a szervezeti változások, az egyháztársadalmi összetevők, a liturgiai elemek, az egyházkormányzási elvek egyaránt helyet kaptak. A Rákóczi-szabadságharc időszakának egyháztörténeti összefüggései után az első püspökválasztás, illetve a Tiszáninneni Református Egyházkerület első évtizede (1735–1745) zárja az áttekintést. Mindez kiegészül a püspökök és főgondnokok biográfiájával (még aláírásmintáik is láthatók!), valamint az 1674-ben perbe fogott prédikátorok névsorával. (A per anyagát és a történeti összefüggéseket S. Varga Katalin már tíz évvel ezelőtt, filológiai alapossággal közzétette: Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve. Textus és értelmezés. Budapest, 2008.)
Ami a második kötetet illeti, Ugrai a nyolc évtized áttekintéséhez nem a kronológiai utat követte. Ha az első kötet szerzői megközelítését egyháztörténetiként jellemezzük, a másodikra feltétlenül a szociológiai-szociográfiai szemlélet igaz. A leírás társadalom- és gazdaságföldrajzi, illetve oktatástörténeti összefüggések tárgyalásával kezdődik. Ez a komplex megközelítés elősegíti, hogy az egyházkerületet az olvasó nem valamiféle magában lebegő képződményként, hanem a kor társadalomtörténeti valóságában definiálja. Ennek megfelelően az egyházkerületi vezetés sem pusztán életrajzok felsorolása, hanem személyek és nézetek ütköztetése. Fontosak a mikrotörténelmi adalékok: az egyházközségek egymás közötti viszonya, a hatásköri konfliktusok, a más felekezetűekkel való együttélés. Önálló fejezet tárgyalja az egyházkerület társadalmát, amelybe a papválasztás, a generációs ellentétek, a viszályok és fegyelmi esetek éppúgy beletartoznak, mint a szociális ellátás és a vagyonosodás. A szerző a korszakot szűkebb kutatási területe, az iskolahálózat bemutatásával zárja.
Dienes Dénes és Ugrai János korábban már több munkájukban igazolták széleskörű forrásismeretüket és komplex elemző készségüket. A hazai reformáció történetének időben a középkortól a polgárosodó Magyarországig, térben a Tiszától az északi országhatárig terjedő egyházi intézménytörténetéhez olyan szemszögből járultak hozzá, amely nemcsak regionális, hanem Kárpát-medencei viszonylatban segít megvilágítani a magyarországi református egyház működésének kialakulását és társadalomtörténetét. Mindehhez elsőrangúan reprodukált képanyag, térképek, táblázatok és facsimile ábrázolások adnak keretet. A pontos forráskezelés, a szakszerűen szerkesztett mutatók az ő esetükben szinte maguktól értetődőek. A komoly tudományos teljesítményt tisztelettel üdvözlöm és várom a sorozat két befejező kötetét.
(Dienes Dénes: A Tiszáninneni Református Egyházkerület története. A kezdetektől a Türelmi Rendeletig. Hernád Kiadó, Sárospatak, 2017. 508 o. ISBN 978-615-5787-03-4; Ugrai János: A Tiszáninneni Református Egyházkerület története. A türelmi pátenstől a protestáns pátensig. Hernád Kiadó, Sárospatak, 2017. 300 o. ISBN 978-615-5787-04-1)