A tokaji bor kultúrtörténetére szomjas olvasó talán már felfedezte a L’Harmattan és a Tokaj-Hegyalja Egyetem kiadásában megjelenő Europica varietas Tokajensis – Fontes sorozatot. Ezúttal az egyetem Kulturális Örökség Tudományok Tanszékének irodalomtörténésze, Orbán Áron jegyzeteivel és tanulmányával ellátott hasonmás kiadást ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, amely a történész, szőlészeti-borászati szakíró, Szirmay Antal két írását tartalmazza. Egyrészt az 1798-ban elkészült, Kassán kiadott latin nyelvű Notitia historica, politica, eoconomica montium, et locorum viniferorum Comitatus Zempleniensis, azaz a Zemplén vármegye bortermő hegyeinek és helyeinek történelmi, politikai és gazdasági ismertetése című könyvét, lényegében egy Hegyalja-ismertetést, Pető Gábor fordításával kísérve. Másrészt A tokaji, vagy is hegyallyai szőllőknek ültetéséről, jó miveléséről, a szüretelésről, a boroknak tsinállásáról és megtartásáról című, Pesten 1810-ben megjelent magyar nyelvű összefoglalást. Az egyetem Speculum kutatócsoportjának hiánypótló sorozatában Görög Demeter, Laurentius Eiseler és Domby Sámuel szintén hasonmás kiadásban megjelent munkáját követően ez a negyedik kötet.
A zempléni bortermő tájat bemutató művének első részét geográfiai természetűnek nevezhetnénk, amelyben Szirmay sorra veszi a zempléni hegyeket, elsőként tárgyalva a Tokajit. Bemutatásukat legendákkal és levéltári felfedezéseivel – amilyen a Mária Teréziának küldött tolcsvai jáspis esete is – színesíti. Domborzati, földtani és olykor talajtani leírást is ad, és természetesen nem marad el a termőképesség, illetve a szőlő – mint a „pompás fogyasztást nyújtó dicséretes” krivostyáni – és a borok értékelése sem.
A borokat a települések szerint különbözteti meg, így részletezi az ültetvények hozamát, borának „osztályát” és tulajdonságaikat, közöttük édest, erőst, aromást, tisztát és elállót, majd a róluk szóló mondásokkal, versikékkel folytatja az ismertetést. Nem feledkezik meg az aszú gyógyhatásáról sem, a borhamisítás kapcsán pedig külön kitér az egészségre ártalmas beavatkozásokra. Levéltáros-történésztől nem szokatlan módon felsorolja az általa ismert tokajiról kiadott műveket és áttekinti a vidék szőlőtermesztésének, majd a tokaji bor hírnevének eredőjét, a dűlőket és a városok történetét, a bortermelés szempontjából a „másod- és harmadosztályú helyek” kivételével, „mivel ezek a helyek nem tartoznak a hegyaljaiak csoportjába”. Az ampelográfia és az ampelológia körébe tartozó leírást is közöl történelmi, jogszabályi és gazdasági vonatkozásokkal kiegészítve.
Azt gondolhatnánk, hogy a tokaji növényi arany csodája a 18. század végére már bizonyosan nem komolyan vehető, ám Szirmay mégis szükségét érzi, hogy tisztázza a kérdést, ráadásul egy 18. század végén elvégzett tudományos vizsgálat eredményére hivatkozik. Hiába cáfolta tehát az általa is ismert értekezésekben Fischer Dániel és Domby Sámuel évtizedekkel korábban a legendát.
A latin nyelvű Hegyalja-ismertetést és magyar nyelvű fordítását a kötetben az „Anyai nyelvünkön meg bövitve” írt kézikönyv követi, amelyet Szirmay „Polgár társainak hasznára” adott ki mintegy évtizeddel később. A szintén hasonmás formában közölt munka a Hegyalja-ismertetés szőlészeti és borászati fejezetein alapuló részletes termesztés- és borászattechnológiai szakkönyv, a borászattörténet gazdag forrása.
A kötet negyedik egységében Orbán Áron arra vállalkozik, hogy tanulmányával segítse a közölt Szirmay-művek mélyebb megértését, több érdekes témát is körüljárva. Kivételes alapossággal deríti fel a két kiadvány tudománytörténeti és filológiai kapcsolódásait, feltárja és értékeli Szirmay tudományos teljesítményét, valamint kontextusba helyezi az általa elbeszélteket: „A Habsburg-seregek általi megszállások idején például elég volt akár egy kis késlekedés egy generális levelének továbbításával, máris az érintett bírók karóba húzása lehetett a büntetés. Egy ilyen, 1673-as esetben a tarcaliaknak sikerült megváltaniuk a bírókat tíz hordó aszúborral – mi mást ajánlana fel egy Tokaji-hegy alatti város? Spank generálisnak tetszhetett az ajándék, mert 1674-ben is legalább kétszer gurultak felé a hordók; ettől még persze mást is einstandoltak a katonák, búzát, zabot, szénát, amit csak lehetett.”
A könyv megjelenése a sorozat korábbi köteteihez igazodik. A kiadók logójának részleges takarásában a címoldalon látható Szirmay Antal-portré az 1804-es Zemplén történeti ismertetéséből való, a hátoldalt pedig Andreas Fucker 1749-es, tokaji szőlőhegyeket bemutató rézmetszetének részlete díszíti. A facsimiléket sötét tónusú papír különbözteti meg a könyv többi részétől. A kísérőtanulmányt követő személy- és helynévmutató összeállításában Budai-Király Tímea, az MTA munkatársa működött közre, a kiadványt Molnár Péter borász, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Szőlészeti és Borászati Tanszékének vezetője, valamint Tóth Gergely történész lektorálta. A sorozatot Molnár Dávid irodalomtörténész szerkeszti.
Szirmay Antal borászati-történeti összefoglaló munkája megkerülhetetlen kultúrtörténeti örökségünk, amelynek ismerete nélkül nehéz komolyan vehető véleményt elképzelni Tokaj-Hegyalja borkultúrájáról. Orbán Áron elemzése nemcsak elhelyezi szakirodalmi örökségünkben a kibontott műveket, hanem számos inspiráló ötlettel is szolgál a tovább böngészni vágyóknak. Várakozásaikra talán szolgálnak még meglepetésekkel az Monok István főszerkesztésében megjelenő Europica varietas Tokajensis sorozat közreadói.
A kora újkor hegyaljai vonatkozású írott örökségének feldolgozása sok kincset ígérő vállalkozás, az Europica varietas Tokajensis – Fontes sorozat immár hét kiadvánnyal gazdagítja Hegyalja kultúrtörténeti irodalmát. Tokaj-Hegyalja nem létezik bor nélkül, bor pedig nem létezik a kultúra szövete nélkül.
(Szirmay Antal: Notitia montium et locorum viniferorum Zempleniensis, 1798. A tokaji, vagy is hegyallyai szőllőknek ültetéséről, 1810. A Kassán 1798-ban és a Pesten 1810-ben kiadott könyvek hasonmása. Pető Gábor fordításában, Orbán Áron jegyzeteivel és tanulmányával. L’Harmattan – Tokaj-Hegyalja Egyetem, Budapest–Sárospatak, 2022. 464 o. ISBN 978-963-414-939-2. Europica varietas Tokajensis. Főszerkesztő: Monok István. Acta Universitatis Tokajensis Sárospatakini – Patrimonium culturale – Fontes IV. Sorozatszerkesztő: Molnár Dávid. ISSN 2939-5712)