Bolvári-Takács Gábor: Jászay Pál a történelem szolgálatában

Kétszáz éve, 1809. február 19-én született Abaújszántón Jászay Pál történész, akadémikus, egykori sárospataki diák, aki köztisztviselőként, Batthyány Lajos miniszterelnöki hivatalának vezetőjeként fontos szerepet játszott a reformkor és a forradalom „második vonalában”. Gimnáziumi és jogi tanulmányait egyaránt a Sárospataki Református Kollégiumban végezte. Közben két évet (1823-24) német nyelvtanulás céljából Késmárkon töltött, az ottani evangélikus líceumban, majd visszatérve Patakra 1829-ben befejezte a jogakadémiát. Ebben az évben hunyt el az intézmény országos tekintélyű alapító professzora, Kövy Sándor, akinek neve több mint három és fél évtizeden át (1793-1829) fémjelezte a pataki jogászképzést. Halála után tanítványa, Gortvay János került a tanszék élére. Kezük alól került ki a reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc több, országos hírnévre szert tett vezetője, mint Fáy András, Kossuth Lajos, Madarász László, Szemere Bertalan vagy Teleki László. Figyelemre méltó, hogy az 1848/49-es események „második vonalában” szintén sok egykori, s nemcsak jogász végzettségű pataki diákot találunk. Csak példaképpen említjük Almási Balogh Pál orvos-akadémikust, Széchenyi és Kossuth háziorvosát; Dósa Elek későbbi akadémikust, 1849-ben Marosszék kormánybiztosát; Duka Tivadar későbbi orvos-akadémikust, a Pénzügyminisztérium titkárát, majd Görgey segédtisztjét; Erdélyi János irodalomtörténész-akadémikust, 1848-49-ben a Nemzeti Színház egyik igazgatóját, a Respublica szerkesztőjét; Fogarasi János nyelvész-akadémikust, aki a nádori hivatal titkára volt, 1848. áprilistól pénzügyminisztériumi tanácsos, majd a Kereskedelmi Bank kormányzója; Kazinczy Lajos ezredest, hadtestparancsnokot, a későbbi 15. aradi vértanút; Madarász József szerkesztőt, országgyűlési képviselőt.
Jászay joghallgatóként az ún. törvénygyakorlatát az abaúji alispán mellett töltötte, s kíséretében vett részt az 1825-27. évi pozsonyi országgyűlésen. A királyi táblai gyakorlatát pedig gr. Teleki József, a királyi tábla bírája, a tiszamelléki református egyházkerület és a pataki kollégium főgondnoka mellett végezte, aki megkedvelte őt, és kitüntetéses ügyvédi vizsgáját követően, 1832-ben magával vitte a magyar udvari kancelláriára gyakornoknak, sőt hat évig atyai gondossággal viseltetett iránta. Jászay fokozatosan előrelépett a hivatali ranglétrán (fogalmazó, majd titkár lett), emellett kibontakozott tudományos érdeklődése a magyar nyelv, illetve a történelem iránt. Ebben két személyes tényező segítette. Egyrészt pataki tanára, Csengery József, aki kiváló történész volt, s megkedveltette Jászayval a történettudományt és az oklevéltant. Másrészt maga Teleki, aki 1830-tól az MTA (eredeti nevén Magyar Tudós Társaság) első elnökeként közvetlenül figyelemmel kísérhette védence munkáját. Jászay a kancellárián kezdett hozzá a forrásfeltáráshoz: több mint ötszáz, jórészt addig ismeretlen oklevelet másolt le, így pl. a Bécsi és a Müncheni Kódex magyarítása is az ő nevéhez fűződik. De nemcsak okleveles emlékek iránt érdeklődött: 1841-ben az ő fordításában jelent meg magyarul Wildner Ignác bécsi jogtanár Anyagi váltójog c. szakkönyve. 1835-től rendszeresen publikált, írásai megjelentek az Athenaeumban, a Figyelmezőben és a Tudománytárban. 1836. szeptember 10-én – alkalmasint mentora, Teleki József közreműködésével – az MTA levelező, 1841. szeptember 3-án pedig rendes tagjává választották. Székfoglaló előadását 1842. november 21-én tartotta A magyar nyelv történetének vázlata címmel, amely utóbb az MTA 1840-1842. Évkönyvében látott napvilágot. 1843-ban publikálta A szabad királyi városok szavazatjoga az országgyűléseken c. kötetét, 1846-ban pedig A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után c. monográfiát. 1848. január 26-án a bécsi akadémia is tagjául fogadta, kutatói munkásságát pedig 1849-ben az MTA Nagyjutalmával ismerték el.
Jászay pályáját az 1848-as forradalom alapvetően érintette. Mindenekelőtt köztisztviselői munkakörében történt lényeges változás: 1848. április 22-án a nádor őt nevezte ki tanácsosi rangban a miniszterelnöki hivatal egyik titkárává, amely tisztét a kormány fennállásáig ellátta. A döntésben minden bizonnyal közrejátszott, hogy Jászay jó érzékkel tudta megoldani a nehéz és kényes ügyeket. A hivatal beosztottjai közé részben a politikai igazgatásban jártas volt kancelláriai előadók, részben katonai szakértők kerültek. A teljes létszám nem haladta meg a tíz főt: két titkár (az egyik Jászay, a másik egy katonai szakértő), egy fogalmazó, egy irodaigazgató (aki egyben Batthyány személyi titkára is volt), egy sorjegyző (utóbb irattárnok), két írnok, egy ajtónálló és két szolga. Látható, hogy Jászay ténylegesen a hivatal vezetőjeként működött, különösen azért, mert a katonai titkárok többször váltották egymást. A kormányzati struktúra 1848. szeptemberi átalakulása után az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöki irodáján is tovább dolgozott, 1848 novemberéig. A szabadságharc kibontakozása után azonban az egyre erőszakosabbá váló eseményektől meghasonlott, a közszolgálatból kilépett, de erkölcsi kötelességének érezte, hogy a kivégzett Batthyány miniszterelnök özvegyét támogassa.
Jászay a szabadságharc bukása után visszavonult Abaújszántóra. Nem vett részt semmilyen társasági életben, erejét és idejét történeti kutatásokra koncentrálta. Sajnos erre már kevés ideje maradt. 1852-ben – a poros levéltárakban való kutakodások egyfajta szövődményeként – tüdővérzést kapott, s december 29-én meghalt. A Magyar Tudományos Akadémián 1853. január 31-én Toldy Ferenc, a testület főtitkára mondott fölötte gyászbeszédet. Két év múlva ő rendezte sajtó alá Jászay másik fő művét, A magyar nemzet napjai a legrégebb időktől az aranybulláig c. monográfiát, amelyen a szerző a halála előtti három évben éjjel-nappal dolgozott. Jászay tudományos hagyatékát, kéziratait, jegyzeteit – mintegy negyven kötet terjedelemben – a Magyar Nemzeti Múzeum 1869-ben az örökösöktől megvásárolta. Félezer oldalas Naplóját pedig – amelyet 1828-tól, pataki jogász korától kezdve hun-szkíta írásjegyekkel (!) vezetett, s amelyben életének majd’ minden szakaszáról, a hozzá közel álló személyekről részletesen szó van – Czékus László evangélikus lelkész fejtette meg, s az MTA segítségével az Irodalomtörténeti Közlemények 1894-1896. évfolyamaiban publikálta.
Jászay Pál viszonylag rövid élete a történelem szolgálatában telt el, két vonatkozásban is. Köztisztviselőként cselekvő részese, alakítója volt a magyar történelem kimagasló hatású és jelentőségű periódusának, a reformkornak és a ’48-as forradalomnak, kutatóként pedig alapvető történeti források feltárásával, szakszerű elemzésével és értékelésével tette le névjegyét a magyar tudomány asztalára.