Idén márciusban temettük el az életének 75. évében elhunyt Kőrös Endre akadémikust, az ELTE kémiaprofesszorát. Győrben született 1927. szeptember 18-án. A gimnáziumi tanulmányait azonban szülővárosától távol, a Sárospataki Református Főiskolában végezte. Visszaemlékezés c. írásában olvashatjuk a következőket: “1945 júliusában elbúcsúztam a sárospataki Alma Matertől, az iskolakerttől, az Angol Internátustól, a Bodrogtól és mindazoktól a kedves, meghitt helyektől, amelyekhez hat év emlékei fűztek. … Kiváló tanáraim nagyon sok irányban keltették fel érdeklődésemet és így nehezen tudtam eldönteni, hogy merre induljak el. … Nagyapám, aki magyar-német szakos tanár, és akkoriban a pápai református nőnevelő intézet főigazgatója volt, az irodalom és a nyelvészet felé fordította érdeklődésemet, édesapám pedig, mint mérnökember, a természettudományok felé. … Végül is úgy határoztam, hogy vegyész leszek, és 1945 őszén beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetemre, vegyészhallgatónak.”
Az ifjú Kőrös Endre ettől kezdve – a Sárospatakon kapott magas szintű alapképzés birtokában – magabiztosan haladt előre választott tudományos pályáján. Negyedéves korában Schulek Elemér professzor, a később Kossuth-díjjal kétszer kitüntetett akadémikus meghívta magához, az akkor már Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának szervetlen és analitikai kémiai tanszékére, ahol 1950-ben tanársegédi, 1956-ban adjunktusi kinevezést kapott. 1958-ban megvédte kandidátusi értekezését, néhány évvel később docens lett. Negyven évesen elnyerte a kémiai tudományok doktora címet, s ez alapján 1969-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.
Oktatói karrierje során számos külföldi tapasztalattal gazdagodott. 1956 tavaszán Prágában dolgozott, majd Brnoban és Pozsonyban tartott előadásokat. 1962-ben Wilson professzor meghívására Belfastban töltött 6 hónapot, az ottani egyetemen. 1970-ben az Egyesült Államokban, az oregoni egyetemen dolgozott hosszabb ideig az oszcilláló kémiai reakciók területén. Ez akkor teljesen új területe volt a kémiának. 1978-ban Japánban, 1982-ben az NSZK-ban volt vendégprofesszor. A belföldi és külföldi tudományos konferenciák mellett a hetvenes és nyolcvanas években előadókörutat tett Angliában, Indiában, Spanyolországban és Norvégiában. Részt vett a Magyar Kémikusok Egyesülete vezetőségének munkájában, ezen belül több mint húsz évig vezetője volt a Magyar Komplexkémikusok Egyesületének. “Mindig fontos feladatomnak tartottam és tartom ma is, hogy részt vegyek a kémiatanárok továbbképzésében, továbbá a tudományos ismeretterjesztésben. Mindig az volt a fő törekvésem, hogy a fiatalokban felkeltsem az érdeklődést a természettudományok és a természettudományos gondolkodás iránt.” – vallotta.
Tudományos és oktatói tevékenységét számos szakmai díjjal – közte a Schulek Emlékéremmel – elismerték. Legkiemelkedőbb állami kitüntetése az 1990-ben kapott Széchenyi-díj. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben választotta levelező tagjává, majd 1993-ban rendes taggá lépett elő. Tagja volt az MTA Felügyelő Bizottságának, és 1996-tól az Európai Tudományos Akadémiának.
Kőrös Endre 1998-tól emeritus professzorként dolgozott tovább az egyetemen. A lágymányosi épületben található irodájának falán a sárospataki Rákóczi Gimnázium kémia szakkörének tiszteletbeli tagságáról szóló oklevele emlékeztette a látogatóit mindig büszkén vállalt pataki kötődésére. “Életemben fontos szerepet játszott és játszik a Patakhoz fűződő kapcsolatom, amely különösen 1970 után vált igen szorossá… Sok előadást tartottam a szeretett Alma Mater falai között, részt vettem diákvegyész napokon, rendeztem tudományos összejövetelt Patakon, és jó kapcsolatot alakítottam ki a kémiatanárok kicsi, de igen lelkes kollektívájával. … Amikor az ember visszatekint több mint öt évtizedre, és felteszi magának a kérdést: mit adott nekem a pataki kollégium az ott töltött hat év alatt, a válasz nem egyszerű. A régi hatások ugyanis összemosódnak az újakkal, a régi emlékek a frissebbekkel. Az azonban biztos, hogy Patak irányt mutatott tisztességben, fegyelembe, toleranciában, a kölcsönös megbecsülés kifejlődésében, mindazokban az erényekben, amelyeket a szülői ház is útravalóul adott.” – emlékezett a professzor.
Kőrös Endre pályája a pataki nevelés történetének szempontjából is tanulságos. Ha bárhol szó esik ugyanis a sárospataki iskola oktatási profiljáról, az abszolút többség a “humán jelleg” mellé áll. Ez feltétlenül igaz abban az értelemben, hogy itt mindig maximálisan elvárták tanulóktól az ún. humán tárgyak biztos tudását. De nem volt elegendő az ismeretek birtoklása, tudni kellett azokat megfelelő szinten alkalmazni is. Nem véletlenül tették kötelezővé tehát a nagyobb diákok részére a nyilvános vitákat, de a tanárok számára is előírta az iskolai törvénykönyv a tiszta, érthető beszéd megkövetelését. Erről már az 1621-ből származó törvénykönyvben olvashatunk: “A növendékek ne selypítsenek, ne hebegjenek, ne akadozzanak, énekelve, nagyon halkan és lármázva ne beszéljenek, a végső szótagokat ne nyeljék le, s ne szokják meg a kellemetlen fogcsikorgatást, sípolást, nyögést, hákogást, köhécselést és torokköszörülést.”
Sárospataknak évszázadokon át az volt az egyik vonzereje, hogy az oktatás és a nevelés, valamint a humán és reál tárgyak között egészséges arányt igyekezett kialakítani. A báró Vay József főgondnok irányításával, az 1800-as évek elején kialakított tantervről írta Kornis Gyula: “A XIX. század első felében a magyar középiskoláknak legsikerültebb és legmodernebb tanulmányi rendje, melyben a nemzeti érdek, a tárgyak humanisztikus és realisztikus értéke a legszebb összhangban egyesül.” A gimnáziumban minden tantárgyat, a teológián és a jogi karon pedig három tárgy kivételével minden tárgyat magyar nyelven oktattak. “Ezzel a fontos újítással a pataki iskola az ország valamennyi iskoláját évtizedekkel megelőzi.”
Sárospatak sohasem volt a természettudományok fellegvára, de minden évszázadban voltak olyan tanárai és tanítványai, akiknek munkássága kiemelkedő természettudományos teljesítményt jelentett országos szempontból is. Az 1500-as évek második felében a pataki iskolának tanára és igazgatója volt Balsaráti Vitus János. A Perényi-családnál és V. Pál pápa udvarában orvosként dolgozott. Az általa Patakon írt könyvből – Magyar Chirurgia, a seb gyógyulásának mesterségéről írt négy Könyvek – sajnálatos módon nem maradt fenn példány. Magyarország első természettudományos könyvét Pósaházi János írta, aki diákja, majd tanára volt a pataki főiskolának. E könyv egyik érdekessége, hogy húsz évvel Newton előtt leírta benne azt a fizikai törvényt, amelyet ma a világ Newton első törvényeként ismer. A könyvet 1667-ben Sárospatakon nyomtatták. 1708-10 között Simándi István oktatott elsőként Magyarországon fizikát úgy, hogy az elméleti magyarázatot kísérletekkel is igazolta. (Simándi 1710-ben, 35 évesen pestisben meghalt.) Az előadásait és a külföldről hozott fizikai eszközöket (jelentős részük ma is látható az Iskolamúzeumban) II. Rákóczi Ferenc is több alkalommal meghallgatta, illetve megtekintette. Az 1700-as évek első felében írta Magyarország első földrajzkönyvét ifjabb Csécsi János. Szintén ő oktatott Magyarországon elsőként fizikai és politikai földrajzot. A leírások szerint kb. 40 féle tantárgyat tanított, jóllehet nem gimnáziumi tanár, hanem teológiai professzor volt.
Bár a matematika nem természettudomány, sokkal inkább a természettudományok nyelve, megemlítem, hogy 1805 és 1810 között itt tanított Sipos Pál, aki a tudománytörténet szerint európai szinten művelte tudományát. Előzőleg Frankfurtban volt rektor, ahol a Berlini Tudományos Akadémiától aranyérmet kapott elismerésül, mert felfedezte az izométert, vagyis az ellipszis mérésére szolgáló eszközt. Tanított fizikát is, de volt teológiai végzettsége is. (Az 1810-es években visszatért Erdélybe, ahonnan származott, ahol korának legnagyobb erdélyi költőjeként ismerték.) A kémia története Magyarországon című könyv szerint Kováts Mihály akadémikus volt a 18-19. század fordulóján a hazai természettudományos ismeretterjesztés legszorgalmasabb művelője és legismertebb alakja. A középiskolát Sárospatakon végezte, majd beiratkozott a pesti orvosegyetemre. Ő írta Magyarország legelső magyar nyelvű kémia szakkönyvét, amelyet 1807-ben és 1808-ban nyomtattak Budán. (Eredetileg több kötetből állt. Küldött belőle egykori iskolájának is, és a feljegyzések szerint büszke volt arra, hogy a pataki diákság szorgalmasan tanulmányozta.) A könyvet szándékosan magyarul írta. Ezzel is bizonyítani akarta, hogy “A magyarnak mind a’ nyelve, mind az esze alkalmatos arra, hogy a’ tudományokat tsepegtesse kedves magzatjainak elméjekbe…” Szinte egész életét a természettudományok magyar szaknyelvének megalkotására szánta. Bár nem sok szóalkotása maradt meg, a következő kettő mindenki által ismert: kísérlet, anyag. Az 1800-as évek első felében szintén orvosi diplomát szerzett Almási Balogh Pál akadémikus, a sárospataki iskola egykori kiváló diákja, aki háziorvosa volt Széchenyinek és Kossuthnak. Az ózdi városi kórház az ő nevét viseli. Nyiry István akadémikus a Sárospataki Református Kollégium matematika-fizika-filozófia professzora volt. Zsindely István matematika-fizika-kémia szakos tanár írta ki nemcsak Sárospatakon, hanem országosan is az első középiskolai kémiai pályamunka címét, az 1876/77. tanévben.
A sárospataki természettudományos oktatás a 20. században is komoly eredményeket hozott. Említsük meg a Sárospatakon született és tanult Kiss Árpádot, akinek édesapja a Kollégium tornatanára volt. Kiss Árpád részt vett az I. világháborúban, a hadifogság után neves professzorok mellett dolgozott külföldi egyetemeken. Végül a szegedi egyetem fizikai-kémiai intézetének lett tanszékvezető professzora. 1954-ben levelező tagjává választotta az MTA, 1955-ben Kossuth-díjat kapott. Hazánkban ő alkalmazta elsőként a Lowry-Brönsted-féle sav-bázis elméletet, amelyet ma is tanítanak az általános iskolákban, a középiskolákban és az egyetemeken. Anghi Csaba zoológus, egyetemi tanár az 1910-es években végezte középiskoláit Sárospatakon, később évtizedeken át a Fővárosi Állatkert igazgatójaként dolgozott. Saját bevallása szerint Patakon Karádi György tanár úr kedveltette meg vele a biológiát.
A sor még hosszasan folytatható lenne, hiszen a II. világháború után kialakult tudományos minősítés rendszerében számos volt pataki diák nyert el kandidátusi, doktori fokozatot, egyetemi tanári címet. Mások vegyészmérnökként az alkalmazott kutatásban, az iparban értek el maradandó sikereket, bel- és külföldön egyaránt. Kőrös Endre akadémikus halála nagy veszteség a magyar tudománynak és a Sárospataki Református Kollégiumnak, mégis bízhatunk benne, hogy szellemisége, életpályája követendő példaként tovább él.