Vámosi Katalin: “Angyal született”
Egyetemista koromban az egyik pszichológia előadáson – amelynek témája az asszociatív-tanulás volt – az előadó, Tunkli László megkérte a jelenlévő hallgatókat, hogy az általa megadott
Egyetemista koromban az egyik pszichológia előadáson – amelynek témája az asszociatív-tanulás volt – az előadó, Tunkli László megkérte a jelenlévő hallgatókat, hogy az általa megadott
Aligha tévedünk, ha azt állítjuk: a trianoni határokon kívül rekedt magyar kisebbség kulturális jogainak, sőt, politikai érdekérvényesítő képességének is egyik leghitelesebb fokmérője a helyi magyar
“Igaz útra hív bennünket ez az önvallomás, hiteles kordokumentum, hol keserű, hol vidám, de mindig őszinte vallomás” olvashatjuk a kötet előszavában Hegedűs Lóránt ajánlását, s
Ötven éve halt meg a magyar nevelés-, művelődés- és eszmetörténet jelentős alakja, akinek írásos okfejtéseit nem volt mindig egyszerű és fáradságmentes követni, ám akinek szellemi
A Gadamer (Marburg, 1900. február 11. – Heidelberg, 2002. március 13.) halálát követő megemlékezések egyértelművé tették, hogy egy példásan gazdag és nagy hatású életmű zárult
Idén márciusban temettük el az életének 75. évében elhunyt Kőrös Endre akadémikust, az ELTE kémiaprofesszorát. Győrben született 1927. szeptember 18-án. A gimnáziumi tanulmányait azonban szülővárosától
Az idén ünnepli az ország Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját. A neves államférfi zempléni kötődése meghatározó: Monokon született, Olaszliszkán nevelkedett, tanulmányainak egy részét Sátoraljaújhelyben, illetve
Arról szeretnék beszélni, ami minden patakié, ittmaradóé és innen elkerülté, ami máig sincs megfogalmazva: Patak lelkéről. Patak lelkét inkább csak érezzük, de hogy van –
Helyzetjelentés Bámul a bamba. A jó bíztat és becsap. Működik a bürokrácia, másban a becsvágy. 5-ben a tömeggyilkos éli virágkorát. 4-ben egy áldozatot tisztelhetünk, míg
Csupasz bőr a ruházatom Ha Apolló itt ül hátamon Fagymanó ha csípi bőröm Zsákvászonba tekergőzöm Hó arcbőröm hamu húsom Kóborolok a vasúton Ha sötétség ül