Mint sasnak, hegytető az álmom őre,
magasból nézek le a legelőkre.
Nincsen hazám, és nincsen otthonom,
szárnyam takar, ha visznek temetőbe.
Egy arc legyen közel, e vágy lobog s von,
amint a tulipán, éppúgy ragyogjon!
Ha a hegynek beszélném szenvedésem,
virág nélkül a lejtő lenne zordon.
Uram, szívembe metszenek a kések,
kín-gyötrelembe vonják remegések,
eped hazáért, sír, mert száműzött,
s ez az a tűz, amely engem megéget.
(fordította: Tusnády László)
(Baba Tahir kurd költő, 935-1010)