versek húgomnak
1.
a kert végében a hatalmas diófa, hogy mikor ültettük, nem tudom
pontosan, buksi a ma napig eszi a diót, hátramegy érte és előre hozza,
a szájában töri meg a csonthéjat, de előtte beviszi a kutyaólba, amit
apánkkal építettetek azután, hogy rexit el kellett altatni, mert
porckorongsérve volt, ahogy telik az idő, a kistestű kutyáknál ennek
egyre nagyobb a veszélye, nem tudott megmozdulni, napokig vittük az
orvoshoz a magatehetetlen állatot, néhány óránként mostuk alóla a szart,
tisztítottuk, hogy be ne köpjék a legyek,
erről eszembe jut, hogy apánk mennyit fürdette nagyapánkat,
sose láttuk, de borzasztó belegondolni, hogy mi járhatott annak
az öregembernek a fejében, akit elvittek az oroszok, és ez egy
életre tönkretette az ízületeit, állítólag földbe vájt gödrökben
kellett aludniuk, és amikor valahogy hazaérkezett, hetekig
köménylevesen élt, a fekély miatt, aztán ki is kellett venni a fél
gyomrát, kivágták belőle a fél gyomrát, ahogy almából hasítják
a rothadást, szóval mit érezhetett ez az egykor büszke és erős ember,
mit érezhetett akkor, amikor csak ült a zuhany alatt az odakészített
műanyagszéken, folyt rá a meleg víz, a fia, az apánk meg mosdatta,
habos szivaccsal dörzsölte a bőrét, mit érezhetett, amikor a lánya
vágta le lábujjairól a körmöt, mit érezhetett, amikor szívószállal
etették és itatták, mit érezhetett, mikor bocsánatot kért mindenért
a halála előtt, bocsánatot kért, azt mondta a lányának, ne haragudjon,
ne haragudjon semmiért, őt így nevelték, és éppen ezért azt hitte,
így kell gyereket nevelni,
szóval napokig vittük kezelésre a magatehetetlen kutyát, aztán végül
úgy döntöttünk, hogy ezt így nem lehet, így élni nem lehet, kihívtuk
az állatorvost, hogy ha már ez a helyzet, akkor mégis csak a kertben,
itthon, ahol mindannyian élünk, mégis csak itt, ahol ő is élt, mióta
megtaláltuk az árokban, a ház előtt, megtaláltuk a két kis keveréket
egy dobozban, nyüszítettek, valószínűleg a szomszéd tehette ki őket
oda, aki már legalább húsz éve építi a házát, összelopott anyagokból,
aki alkoholista, és a lánya is alkoholista, meg annak a fia is alkoholista,
és feltehetőleg sose fognak beköltözni, kitette őket, mi meg rájuk
találtunk, ha voltunk tán tizenegy évesek, kértük anyánkat és apánkat,
hogy hadd tartsuk meg őket, hadd fogadjuk be őket, anyánk nem akart
beleegyezni, mert hogy két kutya nagy felelősség, és hogy úgyis rájuk
ununk majd, mert a gyerekek mindig ráunnak a kutyákra, de mi kérleltük
és könyörögtünk, és aztán belement ő is,
de akkor végül úgy döntöttünk, hogy ezt így nem lehet, és kijött
az állatorvos, mi meg előre hoztuk a kutyát, karban hoztuk előre,
valami régi plédbe bugyolálva, és letettük a tuja mellé, az árnyékba,
mert nyár volt akkor és nagyon meleg, az orvos meg injekciót adott
neki, két injekciót adott, egyet, hogy elaludjon, ugye nem érez semmit,
ugye nem fog fájni neki, kérdezted az állatorvost, sírtál közben,
én meg fogtam anyánk kezét, apánk meg simogatta a félig lebénult
kutyát, a második injekciótól állt le a szíve és a légzése, de akkorra
már elaludt, nem érzett semmit, csak elaludt, az orvos azt mondta,
hogy ő elszállítja, nekünk ezzel nem kell foglalkozni, talán zsákba
tette, a zsákot meg az autója csomagtartójába, de ezt már nem bírtam
végig nézni, bementem a házba, anyánk jött velem, az előszobában
összeölelkeztünk, és akkor már mindketten sírtunk, menthetetlenül
sírtunk, mind a ketten,
buksi azóta is fél az állatorvostól, bizonyára bevésődött az élmény,
hogy ő azóta van egyedül, mióta az az ember itt járt, így vésődhet
be a veszteség, minden oltásnál apánk fogja meg a kutyát, szorítja
a talajhoz, az meg reszket a félelemtől és nyüszít, szóval buksi szereti
a diót, beviszi az ólba, amit a bejárati ajtó mellé építettetek, mert ott
van az egyik legszélvédettebb hely, a belső falakat hungarocellel béleltétek
ki, és az egyik bohócos takarót raktátok bele, azt a barna takarót, ami a
gyerekkorból maradt meg, apánkkal építettétek a kutyaházat, ketten építették,
te mindig jobb voltál az ilyesféle dolgokban, én sosem tudtam szerelni, barkácsolni,
fát vágni, a füvet is csak egyszer nyírtam le, akkor is hullámos lett az egész,
ti meg röhögtetek rajtam, hogy miféle fűnyírás ez, miféle munka, majdnem
elbőgtem magam, de végül már én is röhögtem, hogy tényleg hogyan lehet
így sávokat kihagyni, hogyan lehet így füvet nyírni egyáltalán.